Könyvgyűjtőként hamar rájön arra az ember, hogy a vágyott könyveknek van egy csoportja, amelyeket olcsón nem lehet beszerezni. Szerencsével sem. Van, aminek meg kell fizetni az árát. Az ár azonban semmiképpen nem egy egyértelmű iránymutató. Nem lehet azt mondani, hogy minél drágább egy könyv, annál ritkább, ahogy azt sem igaz, hogy a könyv kora alapértelmezetten árnövelő tényező. A drága könyveket gyűjtőként jó birtokolni, csodás tudni, hogy ott pihennek a polcon, de olvasni őket, nem mindig kiemelkedő élmény. Az ár tehát az olvasmányélmény szempontjából sem meghatározó. Bár gyűjtőként imádom a kuriózumokat, teljesen lázba hoz egy olyan könyv megszerzésének az esélye, amely még alig ismert, amely nem szerepelt még aukciókon vagy, ami különösen ritka, de olvasó gyűjtőként keresem azokat a könyveket is, amelyek bár nem kuriózumok, mégis csodás dolog olvasni őket. Most egy ilyen könyv következik. Fogadjátok szeretettel, az egy forintra jutó élmény verseny egyik kiemelkedő képviselőjét, az olcsó, könnyen beszerezhető és kiemelkedő olvasmányélményt adó, „Gróf Károlyi Gábor följegyzései” című kötetet.
Eötvös Károly „a Vajda”, korának egyik legnevesebb ügyvédje, legismertebb közéleti személyisége és a legkellemesebb magyar elbeszélők egyike volt. Szoros baráti kapcsolatot ápolt Gróf Károlyi Gábor magyar liberális politikussal, aki halála előtt Eötvösre bízta feljegyzéseit, amelyben az életének az eseményeit megörökítette és arra kérte őt, hogy írja meg azokat a nagy nyilvánosság számára. Eötvös nem sokkal barátja halála után elkezdte feldolgozni a jegyzeteket, ha kellett kiegészítette azokat, majd 1899-ben újságcikkfolytatásokban kezdte a nyilvánosság számára is elérhetővé tenni. Eötvös első igazán nagy feltűnést keltő műve később aztán könyv formájában is megjelent, „Gróf Károlyi Gábor följegyzései” címmel. A könyvben részletesen mesél Károlyi Gábor és testvére Tibor, Spanyolországon és Portugálián át Algériába majd Egyiptomba és a Szentföldre megtett külföldi utazásáról. Az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben található kétkötetes mű 1909-ben jelent meg Budapesten a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. kiadásában. Az “Eötvös Károly munkái” című sorozat részeként megjelent könyv mindösszesen 639 oldal terjedelmű és illusztrációként csupán egyetlen térkép található benne.
Ráczkevi Eötvös Károly politikus, ügyvéd, író, publicista, országgyűlési képviselő 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön. Az ősi magyar nemesi családba született Eötvös Károly édesapja ráczkevi Eötvös Lajos volt, míg édesanyja bocsári Újhelyi Lídia. Középiskoláit a Pápai Református Kollégiumban végezte, majd a jogi pályát célozta meg. Jogi tanulmányait két évig a pápai jogakadémián végezte. 1863-ban még joghallgatóként részt vett a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben. Veszprémben plakátot ragasztott, majd részt akart venni egy pesti gyűlésen, de mielőtt odaért, a rendőrség szétoszlatta a gyűlést. Eötvös részvételi szándékát azonban valaki besúgta, így elfogták és Komáromban vizsgálati fogságba került. Apja jóbarátja végül elérte Eötvös szabadon bocsátását, így folytathatta tanulmányait. 1864-ben a kecskeméti jogakadémián áprilistól július végéig hat félévi vizsgát tett le, majd 1865 májusában Pesten államvizsgázott. 1865-ben elindította a “Veszprém” című politikai hetilapot, amely szerkesztésében két éven át jelent meg. 1872-ben a veszprémi kerület képviselőjévé választották, majd csatlakozott a Deák-párthoz, de aztán 1875-ben a Tisza Kálmánékkal létrejött fúzió miatt nem vállalt képviselői megbízást, sőt, 1876-ban négy hónap után lemondott pénzügyminisztériumi állásáról is, amikor tudomására jutott a kormánynak az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződése. Képviselői pályájának elején a Deák-párt lapjának, a Pesti Naplónak volt a vezércikkírója, majd 1878-tól a Függetlenségi Párt lapjának, az Egyetértésnek lett a vezető publicistája, 1902-től pedig szerkesztője. 1878-ban újra képviselővé választották Veszprémben. Egészen 1899-ig, rövidebb kihagyásokkal a Függetlenségi Párt vagy az abból kivált párt soraiban politizált. 1881-ben, amikor a népszerűsége a csúcspontján volt, egyszerre húsz kerület jelölte őt képviselőnek, amelyek közül Nagykőrösön és Dunavecsén meg is választották. Eötvös végül a nagykőrösi mandátumot fogadta el.
Eötvös 1877-ben Pestre költözött, ahol 1878-ban megnyitotta ügyvédi irodáját, amely hamarosan a legrangosabb és legismertebb iroda lett országszerte. Eötvös Károly legjelentősebb ügyvédi sikere, az 1883-ban lezajlott tiszaeszlári perben megvádolt zsidók felmentésének kiharcolása volt. 1882 tavaszán eltűnt Solymosi Eszter tiszaeszlári cselédlány. Hamarosan a helyiek körében elterjedt, egy középkori babonát felelevenítő szóbeszéd, amely szerint a lányt a zsidók ölték meg, a nyakát elvágták, hogy vérét a húsvéti pászkába keverjék. Az Európa-szerte komoly figyelmet kapott per emiatt indult, amelyben Eötvös, az Izraeliták Országos Irodásjának felkérése alapján a megvádolt zsidók védelmét vállalta. Híres hétórás védőbeszédével és egész perbéli teljesítményével elérte, a megvádolt zsidók felmentését. Bár a siker nemzeközi hírnevet és komoly sajtóismertséget hozott Eötvösnek, politikai pályáját átmenetileg megingatta. Számos zsidóellenes támadás célpontja volt, a perben személyes biztonságát testőrök védték és hecckampányt folytattak ellene, mely eredményeként 1884-ben nem jutott mandátumhoz. A perben elért sikere után azonban ügyvédi irodájának népszerűsége és forgalma még magasabbra emelkedett, munkájával komoly vagyont szerzett. Ismertségét melyet képviselőként, ügyvédként, publicistaként, majd később íróként szerzett, a kor egyik legismertebb társasági személyiségévé tette. Az 1880-as évektől az első világháború kitöréséig törzsasztalt tartott fenn a budapesti Oktogonon az Abbázia kávéház egyik sarokasztalánál. A szinte minden estéjét itt töltő Eötvöst, a barátai és ellenfelei is „a Vajdaként” emlegették. Híres volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, és arról, hogy asztalánál szívesen ad a jog és az élet dolgaiban tanácsot a hozzá fordulóknak. Ügyvédi és képviselői munkája miatt írói tevékenysége élete utolsó szakaszára összpontosult, bár számos újság korábban is közölte elemzéseit, folytatásokban elbeszéléseit, publicisztikáit, sőt versét is.
1899-től, miután végleg kilépett a Függetlenségi Pártból, írásai egyre gyakrabban jelentek meg a lapokban. 1900-ban a Révai kiadó úgy döntött, Eötvös műveit a jövőben önálló kötetekben adják ki. A 27 kötetesre tervezett sorozatból végül 24 kötet készült el tíz év alatt. Első nagy sikere a jelentős kortörténeti értékű „Utazás a Balaton körül” című kötet volt. Bár szeretett volna csupán az irodalommal foglalkozni, ezt végül nem sikerült megvalósítania. Utolsó néhány aktív képviselői évében először a Bánffy Dezső-féle ellenzéki Új Pártba lépett be 1904-ben, majd ismét függetlenként politizált. Végül 1910-ben csatlakozott Tisza István új pártjához, a Nemzeti Munkapárthoz, mert ebben látta a deáki politika megújításának lehetőségét, mandátumhoz azonban 1905 után már nem jutott. 74 évesen, 1916. április 13.-án hunyt el Budapesten.
Részlet a könyvből:
„Elvégre mi utazni és vadászni akartunk, ki kellett tehát tekinteni a vidékre is. Meg akartuk járni nemcsak az algiri, hanem a constantinei és esetleg oráni tartományt is s az Atlashegység néhány ágazatát, a kis Saharát s ha lehet, egy kissé a nagy Saharát is megismerni. Mindebből kevés történt meg, de mégis csak megtörtént valami. Legelőször is elbeszélem meglövetésem történetét. Milianában s annak környékén időztünk egy alkalommal. S egyszer Milianától 47 kilométernyire lovagoltunk ki egy jó vadászterületre.
Én a ló hátáról egy nagy csapat foglyot vettem észre a harasztban. Leszálltam a lóról, lovamat átadtam egy arab szolgának, közel mentem a fogoly csapathoz, mely be is várt jó közelre s egy követ a foglyok közé hajitottam, hogy repüljenek föl s közibük lőhessek. A foglyok felröppentek, én kapom a puskát s lövésre vállamhoz szoritom, mielőtt azonban lőhettem volna, jobb karom csak leesett s a puskát balkezemmel alig tudtam megtartani. Első pillanatra nem tudtam mi történt. A másik pillanatban fájdalmat éreztem jobb vállamban a hónalj táján, oda tekintek s látom, a ruhám csupa vér. Puskagolyó talált a felkaromon a bicepsizom felső széle mellett s keresztülhatolt karomon.
Honnan jött a golyó, sohase tudtuk kipuhatolni. Igaz, hogy nem is volt idő a vizsgálódásra. Előttem senkise állt. Nem valószínű, hogy társaim valamelyike hibázott rám. Valami kósza arab lőhetett meg. Sebem nagy volt, a vérzés is nagy volt. Hol lovon, hol kézen azonnal visszavittek Algirba s Mac-Mahon, mihelyt balesetemről értesült, azonnal saját orvosát küldte hozzám ápolni és gyógyítani. Az orvosi tanácskozás arra az eredményre jutott, hogy ha életemet meg akarják menteni, karomat okvetlenül le kell vágni, még pedig tőben. Közölték velem.
De ebbe én semmiképen bele nem egyeztem. Én tőben levágott karral élni nem akartam. De bántott az aggodalom, hogy narkotizálnak, elkábitanak s azalatt vágják le karomat. Ezt meg kellett akadályoznom. Tibor öcsémet érzékenyen megkértem, hogy ezt semmiképen meg ne engedje. Megigérte. De én becsületszavát is kértem erre. Egyuttal becsületszóra fogadást tettem előtte én is, hogy ha karomat levágják s életben maradok, nyomban agyon lövöm magam. Tibor öcsém becsületszavát adta s ezzel megnyugodtam. Csakugyan nem is volt szükség a kaszabolásra. Mac-Mahon orvosa, fiatalságom s a jó természet gyorsan és alaposan segített s én három hét alatt rendbe jöttem. Üdülés közben igen gyakran voltunk Mac-Mahon vendégei s mindig szíves házi gazdánk volt.
Betegségem alatt ismerkedtem meg a híres párduczvadászszal, Bonbonnellel. Sokkal idősebb volt, mint én, de azért benső, igaz rokonszenv és barátság fejlődött ki köztünk, mely fennállott haláláig. Arczképével is megajándékozott, ismered te is édes vajdám. Közöltem veled, hogy mint öreg ember, tavaly halt meg s kivánatára családja nekem is megküldte a halottjelentést. Szegény kis Endre fiammal kapcsolatban sok emlék köt ez öreg nemes barátomhoz s azért elmondok róla egyet és mást. Volt egy életveszélyes kalandja egykor egy óriási párduczczal.
A Ben-Assenatt arab törzs vidékén vadászott s egy párduczra, mely az arabok marháiban sok kárt tett, harminczhárom éjszakán át ment ki lesre. Végre egy éjszakán a csalétekül kikötött kecskére csakugyan oda ment a párducz, Bonbonneltől hat méternyire, levágta a kecskét s kezdte vinni. Nagyon sötét volt az éj, Bonbonnel a párdnczot nem láthatta s jól czélba nem vehette, tehát nem volt czélszerü rá lőni. Bonbonnelt azonban arra a gondolatra, hogy harminczhárom éjszakát már hiába virrasztott át s most mégis az orra elől menekül a párducz, elhagyta hidegvére és okossága és csupán csak a sötét körvonalaiban látott állattömegre rálőtt. Eltalálta ugyan a fenevadat, de annak csak az első két lábán levő csülkét törte össze golyója. A párducz nagyot ordítva, a kecskére rogyott.
Pár percznyi néma várakozás után Bonbonnel — megint a vadász-okosság ellenére — megmozdult s erre a párducz két hátulsó ép lábán vonszolva magát, rárohant, feldöntötte s minden védekezése daczára balkezét és arczizmait összemarczangolta, a pofacsontot és egyik állkapczáját fogaival összetörte, koponyáját is itt-amott összeharapdálta, mig végre Bonbonnel által meglökve, a meredek sziklaoldalon nagy orditozás mellett lezuhant.
Bonbonnel kigyógyult iszonyú sebjeiből, de arczán és koponyáján örökre megmaradtak a nagy csont-, izom- és bőrhegedések s arczvonásai is lényegesen megváltoztak. Balkarja örökre béna maradt. Hosszu betegsége alatt Algirba szállították, hol dr. Bodiehon kezelte szerencsével. Ez az orvos az én betegségem feletti tanácskozásban is részt vett később, s Bonbonnel ennek utján tudta meg az én meglövetésemet s jutottunk el egymás ismeretségébe.
Bonbonnel megszerezte magának a párducz koponyáját. Hajnal felé ugyanis az arabok fölkeresték őt s elvitték duárjukba, egy Corso nevű gazdasági telepre, hol a legnagyobb gonddal s testvéri szeretettel ápolták. Ő még később is, betegsége sulyos napjaiban is dühbe jött arra a gondolatra, hogy a párduczczal szemben vigyázatlan volt s azt nem ölhette meg. S naponként többször kérte és biztatta az arabokat, hogy a párduczot nyomon kisérjék, minthogy összetört két első lábával messze az nem mehetett. Nem is ment.
Másnap az arabok s néhány franczia jól fölfegyverkezve s nagy, erős vérebekkel megszaporodva, kimentek a küzdelem szinhelyére. Meg is találták azt a helyet. Onnan leszálltak a hegyszakadék fenekére s ott megtalálták a vérnyomokat s Bonbonnel köpönyegének kámzsáját. Ezt a fenevad akkor szakitotta le, mikor Bonbonnel koponyáját utoljára befalta és összeharapta. Itt a mélységben sok vére elfolyt, de a jelek azt is kétségtelenné tették, hogy a párducz többször megkisérlette a fölmenetelt a meredeken, hogy Bonbonnelt végkép megölje. De nem volt képes, mert első lábait kapaszkodásra nem használhatta.
Tovább nyomoztak. A vérnyomok messze be az erdőbe vezettek. Elől a kutyák. Egyszerre azonban a kutyák elkezdettek vonitani s felborzolt szőrrel, behuzott farkkal, rémülten futottak vissza. Ők szagról s talán látásból is felismerték a vad közellétét. A franczia vadász urak sem voltak bátrabbak, mint a kutyák s töltött puskáikat átadták az araboknak, hogy ezek menjenek be a sürübe. De ők is megköszönték e megbizatást s kijelentették, hogy Allah nem akarja, hogy a fenevadat a mai napon keressék föl. A kutyák magukviselete is bizonyitja ezt.
Bonbonnel azonban tovább biztatta az arabokat s ezek leskelődtek is a párducz után. S megtudták, hogy ez egy vad-vizes nagy szakadékba vánszorgott. Itt a vizben, bozótban nyomát vesztettek és csak tizennégy nap múlva jelentették a kecskeőrző arab gyerekek, hogy ők látták a párduczot holtan s már rothadó állapotban. Bonbonnel pénzt igért nekik, ha elhozzák fejét. El is hozták.
Ő a fejet aztán kifőzette s a koponya- és állkapocscsontokat tisztára kikészitette. Ez később Párisban is mindig ott volt íróasztalán. Homlokára ráirta e két szót: mementó mori. Barátai előtt a párduczfejet, mint valami sisakot, föltátott szájjal rátette saját fejére, a fogakat beleigazitotta a saját koponyáján behegedt sebekbe s igy mutatta meg az életre-halálra való küzdelem egyik-másik pillanatát. Nekem is megmutatta többször is.”
A kötet lényegében egy életrajzi mű, melyben Gróf Károlyi Gábor életét kísérhetjük végig, pontosabban annak egyes mozzanatait. Hiányos hiszen, nincs benne Károlyi párizsi élete, a nagy per és a családi kiegyezés, a politikai pályájának egy jókora szakasza és néhány egyéb történelmileg jelentős epizód sem. A jegyzetek alapján Eötvös meséli el mindezt, de Károlyi nevében is ő beszél és élcelődik. Az első kötet a gyermekkorral, az ifjúkorral és részben a házasságával foglalkozik, de itt jelenik meg a Tiborral történő utazása, az afrikai és egyiptomi vadászatok, a szentföldi élmények és egyéb érdekes momentumok is. A második kötet dominánsan a politikai pálya eseményeit tartalmazza, de megjelenik benne több érdekes epizód is az életéből.
Gróf Károlyi Gábor azaz Nagykárolyi Gróf Károlyi Gábor István Boldog politikus, 1841. november 18.-án született Pesten. Apja Károlyi György főispán, míg anyja Zichy Karolina voltak. Tanulmányait Pesten végezte, majd testvérével Tiborral a genfi egyetemre ment, hiszen édesanyjuk is ott lakott. 1861–1864-ig édesanyjával élt Svájcban. Ekkor ismerkedett meg az 1848-as emigráció több tagjával és Kossuth Lajossal is ekkor került kapcsolatba. 1863-ban felmerül az ötlet, hogy utazzák be Spanyolországot, majd onnan menjenek Afrikába vadászni. Az utazás 1864-ben vált időszerűvé, amikor testvére Tibor egy férjes asszonnyal kalandba keveredett és így időszerű volt Genfet elhagyni. Spanyolország, Portugália, Algéria, Egyiptom és a Szentföld bejárása után Törökországon át tértek haza. 1866-1870 között Párizsban élt és eközben 1866-tól Klapka György poroszországi légiójának az önkéntese is volt. 1877-1884-ig ismét Párizsban élt, majd csak ezt követően tért haza Magyarországra. 1887-ben Székesfehérváron választották országgyűlési képviselővé, majd 1892-ben pedig Cegléd képviselője lett. Több ízben közvetített az emigráció és a bécsi kormány között. Az első obstrukció egyik megszervezője volt a parlamentben. 53 éves korában, 1895. augusztus 31-én halt meg Budapesten.
A testvérével Tiborral és Deucmann barátjukkal megtett utazás Genfből indult, majd Párizsba mentek, ahol felkészültek a hosszú útra. Madrid, Cordoba, Sevilla után Cadix következett, majd innen Lisszabonba mentek. Eljutottak Gibraltárba is, ahonnan hajóval akartak Malagába utazni, de végül szerencséjük volt és nem így döntöttek, hanem lóháton tették meg ezt az utat. A hajó, amivel mentek volna, elsüllyedt és mindenki meghalt. Károlyiék bár a lóháton esős időben három napig áztak, de így életben maradtak. Először azt gondolták a csomagjaikat elvesztették, hiszen azt egy bérszolgával a hajón küldték Malagába. Szerencsére azonban kiderült, hogy a szolga aznap annyit ivott, hogy ő is lemaradt a hajóról a csomagokkal, így kocsival vitte a felszerelést másnap Malagába és így ő is és a csomagok is megmenekültek. Malagából aztán Marseillébe utaztak, ahonnan hajóval Algériába, Algírba mentek. Anyja egyik ismertsége révén Algír kormányzójától kaptak olyan ajánlólevelet, amivel aztán bátran utazhattak az országban. Terveik elsődlegesen a vadászathoz kapcsolódtak, be akarták járni az Oráni tartományt, az Atlasz-hegységet és a Szaharának egy részét is, de végül Károlyi sérülése miatt nem sikerült mindent megvalósítani. A lőtt sérülés után sikeresen tovább utaztak, de a Laures hegységben pedig olyan hideg idő, több napig tartó hóesés érte el őket, hogy Károlyi ismét beteg lett. Lassan gyógyult, aztán folytatták az utat Batna felé. Innen Constantinba és Bonába mentek, ahonnan hajóval Tuniszba utaztak. Itt pár nap turistáskodás következett, majd tovább utaztak Szicíliába, ahol Palermoban töltöttek pár napot és egy Etnához szervezett kiránduláson is részt vettek. Messinából hajóval mentek Alexandriába, majd onnan a Níluson Kairóba utaztak. Egyiptomban ismét sokat vadásztak, részt vettek lófuttatáson és persze a piramisok bejárása sem maradt el. Visszatértek Alexandriába, ahonnan Jaffába utaztak. A Szentföldön a klasszikus szentföldi látványosságokat tekintették meg, Jeruzsálem és Názáreth érintésével, majd Szíria felé folytatták az utat és Konstantinápolyon át hajóval a Fekete-tengeren keresztül, a Dunán felhajózva érték el Báziást, majd onnan mentek Pestre, ahol a fantasztikus utazás lezárult.
A 639 oldalas könyvből a hosszú utazás nagyjából 60 oldalt tesz ki. Kalandos, izgalmas és érdekes rész a Párizsból több földrészen át Pestre történő utazás beszámolója, a legjobb értelembe véve a nagy klasszikusokat idézi. De mindemellett az egész könyv összességében is remek. Nyilván az ELBIDA projekt középpontjában az utazás van, de ez esetben, a nem utazással kapcsolatos részeket is ajánlom. Remek stílusban írta meg Eötvös Károly, barátja Gróf Károlyi Gábor életét. Olvasmányos, informatív és sok ponton vicces olvasmány a könyv, amely terjedelme ellenére rendkívül gyorsan olvasható. Számomra igazán szerethető volt és be kell vallanom óriási meglepetés. Ezért is különösen ajánlom mindenkinek a művet. Könnyedén beszerezhető a könyv, akár online antikváriumokból, vagy éppen internetes piacterekről. A gyűjteményemben található remek példányt, 800, azaz nyolcszáz forintért vettem. Az ár, így 2022-ben önmagában is vicces. Aki azonban nem szeretne bajlódni a beszerzéssel az elektronikus formátumban is elérheti a művet az ELBIDÁRIUMból (I. kötet és II. kötet). Eötvöstől nem búcsúzunk, hiszen az „Utazás a Balaton körül” című művével biztosan találkozni fogunk itt az ELBIDA projektben. Jövő hétre már vannak terveim, de még semmi sem biztos, csupán az, hogy folytatjuk, még ha nem is a párszázforintos élménybomba kategóriában.
Nagyon köszönöm!
Örülök ha tetszik 🙂 Köszönöm
A két kötet évtizedek óta polcomon vlt, de most – az ELBIDA kedvcsinálója nyomán- olvastam el. Kifejezett örömet okozott, igazad van, nem csak az utazás miatt jó olvasmány…
Örülök, hogy kézbe került két évtized után. Remek könyv 🙂 Köszönöm
Nemrég megvizsgáltam a harmadik fotót, amelynek másolatát a Nemzeti Múzeum gyűjteményei őrzik. Ők Károlyi Gyula és első felesége, Georgina.
Tisztelettel
Köszönöm a jelzést. A képet cseréltem.