Soha nem voltunk az a túlünneplő család. Minden ünnepet megtartottunk, de éppen annyira, amennyire kellett. Mindig kaptunk ajándékot, de nem voltunk elárasztva vele, mindig volt ünnepi étel, de nem volt hetekig tartó előkészület egy születésnap, húsvét vagy karácsony kapcsán. Egy húsvét azonban nagyon élénken él bennem. Valahogy előre tudtam, hogy mit fog hozni a “nyuszi”. Nem voltam egy ajándékot kikutató, megleső gyerek, de ez esetben valahonnan tudtam. Egy kvarcjátékot kaptam, az elsőt, amire mindennél jobban vágytam. Akkoriban ez óriási dolog volt. Egy duplarotoros helikopterrel kellett embereket menteni égő házak tetejéről. Egyszerre két reménykedő segítségkérőt lehetett elhozni, de ha nem sietett az ember, bizony ott vesztek a szerencsétlenek. A húsvéti előtti héten már teljes lázban égtem. Az iskolában koncentrálni sem nagyon tudtam, hiszen éppen a padra rajzoltam a vágyott képet, ahogy megyünk kocsival az alföldi rokonokhoz húsvétra és út közben a kocsiban az első kvarcjátékommal játszok. Eljött a húsvét, megkaptam a vágyott ajándékot, gombelemekkel feltankoltam, apám meg benzinnel a fűzöld Moszkvicsunkat és elindultunk az alföldre, Rózsi nénihez és Karcsi bácsihoz.
Szerettem hozzájuk menni, jó emberek voltak. Rózsi néni apám nagynénje volt, Karcsi bácsi a büszke munkásőr pedig a férje. Sok-sok szép emlék fűz oda. A mai napig élesen élnek bennem az emlékek. Az illatok, a reggeli cukros tej íze, a fantasztikus házi csigatésztával készített húsleves, a körösi horgászatok és a kondorosi rokon kislány, Emma. A mai szemmel röhejesen hosszú, egész napos utazás végén, amikor bekanyarodtunk Békésen, a kavicsos dr.Veress Endre utcába, apám megszólalt, hogy most már hagyd abba a játékot megjöttünk. A máskor lassú és fárasztó út, egy pillanat alatt repült el az új kvarcjáték bűvöletében, pedig a Moszkvicsunk, akkor sem ment jobban, mint 80 km/h. A húsvéti utazás emléke talán azért olyan éles, mert kevés olyan alkalom volt az életemben, hogy az előzetes vágyakozásomnál is erősebb élmény lett a valóság. Ez olyan volt. A rokonok idővel meghaltak, a Moszkvicsot eladtuk, így Békést és az Alföldet egy jó időre elhagytam. A házat apám örökölte. Árából lett a Dráva parti menedék vásárolva. Bármikor jövök, mindig eszembe jut Rózsi néni és Karcsi bácsi, meg az a bizonyos húsvét.
Még mielőtt a kedves olvasó megijedne, hogy érzelgős emlékfeltörésem egy saját útibeszámolót készít elő, egy Kaposvártól Békésig – Moszkviccsal Magyarországon át címmel, akkor megnyugtatom, hogy nem erről van szó. Minap vásároltam egy első világháborús kéziratot. Juhos András katona füzetét, aki Békésről indult majd az orosz fronton hadifogságba került és végül 1920-ban kalandos úton tért haza, melyről füzetében feljegyzéseket is rögzített. Pontosan az nem derül ki a füzetből, hogy mikor lett katona Juhos, de 1909-ben már rögzíti benne „A Baka tíz Parancsolata” és „A Baka Imádsága” című írásokat. Ekkor kezdte el aktívan használni a füzetét és több, mint négy évtized múltán, 1954-ben született a záróbejegyzés. 1954. április 16-án azt írta „Utoljára voltam Budapesten”. Minden van benne. Versek, írások, kölcsönelismervények, facsemete vásárlás feljegyzései, receptek és a fogságból történő hazajutás története. Érdekes a nők számára írt tízparancsolat is, de igazán a Nyikolszk-Usszurijszki fogolytáborból Békésig tartó utazás keltette fel az érdeklődésemet.
Juhos András a 101-eseknél szolgált. A füzet szinte minden oldala végig van pecsételve a gyalogezred pecsétjével. A császári és királyi 101. gyalogezred még 1883-ban jött létre, a szolnoki 68-as, a debreceni 39-es, a szegedi 46-os és a nagyváradi 37-es zászlóaljból. 1914. július 26-án mozgósításra került a 101. gyalogezred, majd két napra rá, 1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának és kitört a háború. A 101-esek augusztus elején, vasúton indultak a harctérre. Eljutottak Pancsováig, majd augusztus végén érkezett a parancs, hogy irány az orosz front. Hamar megütköztek az oroszokkal, majd egészen 1916 márciusáig az orosz fronton harcoltak, ahonnan aztán az olasz frontra vezényelték őket. 1916 júliusában aztán ismét érkezett a parancs és ismét visszatértek, immáron másodszor a háború során az orosz frontra. 1917. szeptember 3-án a második czardaki ütközet lett végül az ezred utolsó harca az orosz fronton, ezt követően közel fél éves pihenőhöz jutnak. A pihenő után azonban megjárják még az olasz frontot, majd a balkáni frontot, végül több mint 50 hónap frontszolgálatot követően térnek vissza Békéscsabára.
Juhos András saját katonaéletéről lényegében nem rögzít semmit, csupán a hazatérését a fogságból, így bizonytalan mikor is került hadifogságba. Próbáltam Juhos András nyomára bukkanni, de valójában konkrétumot nem leltem róla, ugyanakkor egy érdekes információra rátaláltam. 1915. április 8-án a Népszava napilapban jelent meg egy „A háború halottai” című közlés. Ez lényegében egy kivonata volt a hivatalos kimutatásoknak, az aktuális veszteségekről. Az ezen a napon megjelent veszteséglistán megtalálható Juhos András a 101. gyalogezred katonája. Konkrétan „Juhos András 101. gye. 5. száz., Szarvas, 1886.” Természetesen nem 100%, hogy ugyanaz a Juhos András, de ismereteim szerint a 101. gyalogezrednél nem volt több Juhos András. Az én feltevésem tehát az, hogy amikor a 101. gyalogezredet első körben az orosz frontra vezényelték és több mint egy évig ezen a fronton folytattak harci tevékenységet, akkor nem elesett Juhos András, hanem fogságba esett. Persze ez csak feltevés, nem kizárt, hogy tévedek, de ismereteim szerint volt számos eset, amikor valakit halottnak hittek, majd később kiderült „csak” fogságban esett. Juhos András útja a Nyikolszk-Usszurijszki fogolytáborig rejtély maradt, de az biztos, hogy 1920. október 2-án szabadult és ezen a napon indult haza, Békésre.
1920. október 2-án délután 2 órakor vonattal hagyták el a Nyikolszk-Usszurijszki fogolytábort. A célállomás Vlagyivosztok volt. Másnap éjjel 2 órakor érték el a kikötővárost. A szabaduló foglyok hajóra irányítása előtt mindenkinek kötelező volt megfürödnie, a ruháikat pedig eközben fertőtlenítették. Október 5-én reggel szállt fel Juhos a hajóra, majd röviddel ezután kihajóztak a tengerre. Október 8-án este érkeznek Sanghajba. Itt a hajó szenet és vizet vételezett, valamint felrakodtak még „más áru czikkeket”, így 63 óra sanghaji tartózkodás után indultak csak tovább. A következő megálló már Szingapúrban volt, de menet közben hajójuk zátonyra futott, így pár órás késedelmet szenvedtek útjuk során. Október 18-án érték el végül a kikötőt, majd rövid ott tartózkodás után 20-án el is hagyták azt, és kezdetét vette az utazás leghosszabb szakasza, egészen Szuezig. November 9-én érték el a csatorna bejáratát, ahol 5 óra várakozás után kezdték meg az átkelést. Port-Saidból Kréta szigete felé nagy viharba kerültek, végül november 15-én érték el Triesztet. Innen vonattal november 20-án érkezett meg a leszerelő táborba, majd 24-én Budapestre. Juhos András sok-sok év távollét után, 1920. november 25-én hajnali 2 órakor érkezett a békési vasútállomásra.
A füzetben olvasható írásokból kiderül, hogy hazatérését követően 1921-ben már Békési Zsófiát, mint feleségét említi, sőt úgy tűnik mintha már ekkor gyermek is lenne. Sok évtizeddel később egyik fia is elkezd írni a füzetbe, amiből pedig kiderül, hogy két testvére van. Juhos Andrásnak tehát összesen három gyermeke volt. Az első Juhos Mária, aki 1912-ben született, majd ifj. Juhos András következett és végül a legkisebb gyermek, aki a füzetbe a bejegyzéseket tette, Juhos Sándor volt, aki 1930-ban született. Kiderült az is, hogy Juhos András 1946-ban másodszor is megnősült és feleségül vette K. Szabó Zsuzsannát. Békési Zsófia sorsa nem ismert, de 1938-ban még biztosan a felesége volt. A legkisebb gyermek 1946-ban tuberkulózisos lett, majd műtéten esik át, de egy 1947-re keltezett bejegyzésből kiderül, hogy éppen lábadozik és javul az állapota. A háború után, kölcsönből építkezni kezdett Juhos András, elhelyezkedett Békéscsabán a vasútnál raktárosi munkakörben, emellett pedig úgy tűnik a bejegyzésekből, hogy kiskertjében, gyümölcsfái körében érezte magát a legjobban. Ha igaz az 1886-os születési időpont, akkor 68 éves volt, mikor utolsó bejegyzését rögzítette a füzetében.
Fűzöld Moszkvics, kvarcjáték, húsvét, Békés, Juhos András, 101-esek, első világháború, Nyikolszk-Usszurijszk-i fogolytábor, tengeri utazás, hazatérés, építkezés, házasság, gyerekek, elmúlás. Volt itt minden, számomra leginkább egy különleges kézirat, mely egy ismeretlen 101-es történetével, felidézte bennem a felhőtlen gyermekkorom és a soha el nem felejthető húsvéti utazást Rózsi nénihez és Karcsi bácsihoz. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden olvasómnak.
Remekül megírt hangulatos blogbejegyzés! Lebilincselő és átélhető!
Köszönöm 👏