Elkapott sugarak

Pár napja 2021. december 7-én temették újra Slachta Margitot. A hír hallattán felrémlett bennem, hogy az első női képviselőnek, a Szociális Testvérek Társaság alapítójának van egy könyve, ami nekem is a könyvespolcomon pihen. Itt az idő gondoltam bemutatni a művet. A gondolat tettre is sarkalt, de váratlan kihívást jelentett megtalálni jelentékeny méretű gyűjteményem kötetei között a jelzés nélküli gerincű Slachta könyvet. Többszöri aktív keresés sem hozott eredményt, de végül sikert arattam és megleltem az „Elkapott sugarak” című művet. Slachta Margit 1924. november 4-től 1926. december 12-ig tartózkodott Amerikában. Ez idő alatt Kanadától Los Angelesig beutazta a földrészt és előadásokat tartott, valamint pénzt gyűjtött az építendő anyaházra. Hazatérését követően „Elkapott sugarak” című könyvében mesélte el a mindennapi életéből elkapott, apró eseményeken keresztül, milyennek is látta ő a 20-as évek Amerikáját. Különleges és kedves könyv, mely 1928-ban jelent meg Budapesten a Testvér-Szövetség kiadásában. A 112 oldalas könyvben több kép és egyéb illusztráció is található.

Zadjeli Slachta Margit Borbála magyar katolikus szerzetesnő, politikus, az első női országgyűlési képviselő, 1884. szeptember 18-án született Kassán egy lengyel, katolikus nemesi család gyermekeként. Apja Slachta Kálmán, míg anyja sárosi Saárossy Borbála volt. A konfliktusokkal tarkított házasságból összesen hat lánygyermek született, Margit született másodikként. Iskoláit Kassán végezte, majd a kalocsai Miasszonyunk Nővérek Tanárképzőjébe került, ahol német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. A végzettség megszerzése után Győrben, majd a pesti állami tanitóképzőben vállalt állást. 1908-ban kiderült, hogy az apja, aki ekkor a Kassai Takarékszövetkezet vezérigazgatója volt, felelőtlen döntéseivel lényegében csődbe vitte a pénzintézetet. Az így kialakult botrány és anyagi nehézség eredményeként úgy döntött a család, hogy kivándorol Amerikába. Slachta Margit ekkor már felnőtt nőként azonban úgy döntött, hogy ő nem tart a családdal, hiszen apja amúgy is ellenezte vallásos buzgalmát, másrészről pedig éppen rátalált életcéljára, a keresztény alapú szociális nővédelemre, amely mindennél jobban motiválta. 1897-ben létrejött a Katolikus Munkásnők Védőegyesülete az akkor Európában már ismert patronázsok mintájára. 1906-ra aztán ebből fejlődött ki az Országos Katholikus Nővédő Egyesület, melyben Farkas Edith tanárnő járta az országot és toborozta a munkatársakat a nővédő munkához. Slachta Margit ekkoriban hallotta először Farkas Edithet. A karizmatikus és nagyszerű szónok nagy hatást gyakorolt rá. Slachta Margit bekapcsolódott a munkába és megvált eredeti szakmájától, azért, hogy minden idejét a szociális munkának szentelhesse. A Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatba, 1908. november 19-én elsőként lépett be Slachta Margit. 1909-től fáradhatatlanul dolgozott a nők védelmében, a nők jogaiért, az egyenjogúsításukért és a szociális nőiskolák rendszerének megszervezéséért.

Első komoly előadását 1909-ben Szegeden tartotta, majd ezt követően egyik előadókörutat, követte a másik, közben adományokat gyűjtött és szervezte az erdélyi missziótársulat szervezetét. 1915-ben szociális iskolát nyitott, szerkesztette a társulat által kiadott értesítőt és a „Keresztény Nő” című katolikus egyesületi lapot, mely később „Magyar Nő” címmel jelent meg. 1918-ban mikor a Nemzeti Tanács döntése választójoghoz juttatta a nőket, Slachta Margit is tagja lett a Keresztényszociális Néppártnak, sőt 1918. október 28-tól a párt által szervezett Keresztény Női Tábor vezetője lett, ahol lényegében nőket szervezett helyi szintű politikai tevékenységre. 1920-ban a kormányra került Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a főváros I. kerületében tartott pótválasztásán indult Slachta Margit, amelyet fölényesen megnyert és ezzel ő lett Magyarország első női képviselője.

1920. április 23-án, parlamenti beszédében szót ejtett a gyermekhalandóságról, az anyavédelem fontosságáról, javasolta a munkásnőkre vonatkozó törvény módosítását és kérte a szoptatás rovására menő dajkaság eltörlését. Tévedtek kritikusai, akik azt gondolták Slachta Margit nőként nem tud majd hatást gyakorolni a parlamentben. 1922. február 16-áig tartó képviselői ideje alatt 28 komoly beszédet tartott és sok-sok olyan témát érintett, amely középpontjában a nőkérdés és a nők helyzete állt. Az 1920-1922-es nemzetgyűlés alkotta meg a „bottörvény” néven elhíresült jogszabályt, mellyel idővel, számos csúsztatással együtt összemosták Slachta nevét és jelentős kárt okoztak megítélésében. Tény, hogy Slachta Margit is érvelt az árdrágítókkal szembeni botbüntetés mellett, sőt a nőkre történő kiterjesztését is javasolta az egyenjogúság tekintetében, de „bűne” nem volt akkora, mint amennyire nevét összemosták a kétes jogszabállyal. Később, amúgy Slachta maga is elismerte tévedését az árdrágítókkal kapcsolatos botbüntetésről vallott akkori nézeteiről. 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak, majd ezt követően Farkas Edith nem adott további engedélyt Slachtának, hogy induljon a választásokon. Kettejük vitája egészen odáig fajult, hogy 1923. május 5-én több társával együtt kizárták Slachta Margitot a Szociális Missziótársulatból, fogadalmukat pedig semmisnek minősítették. Bár a döntéssel Slachta életének egy jelentős szakasza zárult le, de egyben egy új, talán még jelentősebb szakasz vette kezdetét. Pár nappal a kizárást követően Slachta Margit megalakítja a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek választott főnöknője is lett.

1924-ben Amerikába utazik, hogy ott gyűjtsön pénzt a társaság, illetve a létrehozandó anyaházuk számára. Egészen 1926 év végéig tartózkodik a tengerentúlon ez idő alatt Kanadától Los Angelesig beutazta a földrészt és előadásokat tartott. Hazatérését követően folytatta itthon munkáját. 1931-től ismét a munkásnők szervezésével foglalkozott, 1933-ban megalakította a valláserkölcsi Szentlélek Szövetséget és elindította a „A lélek szava” című lapot. 1937-ben megnyitotta a Női Szociális Képzőt, ahol szociális munkásokat kezdtek tanítani. 1942-től már az egész országban világnézeti kurzusokat szervezet. A hitlerizmus terjedése még inkább előhozta belőle az érdek és jogvédő attitűdöt. Minden eszközt megragadott, hogy a munkaszolgálatosokkal és a zsidókkal szembeni hátrányos döntéseket megakadályozza. 1941 telén a kőrösmezei deportálás ellen tiltakozott, majd az 1942 tavaszán induló szlovákiai deportálások során személyesen győződött meg a jogfosztottak kétségbeejtő helyzetéről. Slachta sokat próbálkozott, de sem a magyar állam, sem az egyházak nem hallgatták meg segélykiáltásait. Az 1943-as szlovákiai teljes zsidótalanítás bejelentését követően Rómába utazott és sikerült elérnie, hogy a pápával beszélni tudjon. A pápai meghallgatás eredményeként XII. Pius utasította a hét szlovákiai püspökét, hogy tiltakozzanak a deportálás ellen, minden fórumon ahol lehet. A tiltakozás eredménye végül a deportálások elmaradása lett. A legnehezebb időszakban akár az életveszélyt is vállalva mentette testvéreivel a zsidókat, mely eredményeként mintegy ezer ember mentettek meg a biztos pusztulástól.

1945 elején ismét visszatért a politikába, először a Polgári Demokrata Párt listáján került ismét a parlamentbe, majd 1947-ben a Keresztény Női Társaság programjával szerzett mandátumot. Korábbi nézeteihez hű maradt, azonban rendíthetetlen nézetei és kompromisszumképtelensége szinte előre vetítette a politikai kudarcát. 1945 és 1948 között elsősorban a jogbiztonság és a jogrend kérdéseivel foglalkozott. 1947 őszén elmondott beszédét külpolitikai érdekeket sértőnek minősítették, így hatvan napra a mentelmi bizottság kizárta a parlamentből. Az eset olyan folyamatot indított be, amely eredményeként aztán újabb kizárás következett, majd végül teljesen peremre szorult a politikában. Nézetei miatt 1949 januárjában már a domonkos nővérek zárdájában rejtőzött a letartóztatástól tartva. Az 1949. évi választásokra még beadta az indulási kérelmét, de azt elutasították. Választani még elment, majd olyan mértékű lett a veszély a személyes szabadságának korlátozására, hogy 1949. június 22-én éjjel, két szociális testvérrel együtt Ausztriába, majd onnan szeptember közepén, Tóth Etelka álnéven az Amerikai Egyesült Államokba menekült. Az emigrációból Nemes Margit néven küldte haza leveleit és Nemes Borbála néven szerepelt a Szabad Európa Rádióban. 1951-ben visszatért egészen Bécsbe, a hazatérés reményével, de mindez illúzió volt, így végül már Slachta Margit néven, 1953-ban ismét távozott Amerikába.

Az emigráció első éveiben még aktív volt, aztán szép lassan visszavonult, hallgatásba merült. Élete utolsó szakaszában egészségi állapota megromlott, 90 éves korában, 1974. január 6-án halt meg Buffalóban, a Szociális Testvérek Társaság egyik rendházában. Sírja a nyugat-virginiai Berkeley Springsben, az Alba Regia-kápolna altemplomában volt. A háború alatti zsidómentő tevékenysége miatt 1985-ben Izrael a Világ Igazainak sorába emelte, 1995-ben a Magyar Köztársaság Bátorságért érdemjelével tüntették ki. 2010-ben a budai alsó rakpart Árpád híd és Margit híd közötti szakaszát róla nevezték el. 2021. december 6-án temették újra, idehaza, sírja most már a Fiumei úti sírkertben található.

Részlet a könyvből:

„Kornackeréknál vagyunk. A Kornacker-családdal való találkozásunk külön élmény. Kornacker néni minden „vállalatunk”-nak és egyenkint minden testérünknek védőangyala. Jön a póstás. Utalványt hoz. Kornacker Feri, a néni mérnök fia, pár nappal ezelőtt egy utcakeresztezésnél könnyen megsértett autójával egy másik autót. A rendőr mindjárt a helyszínen megítélt a sérült munkásautónak 5 dollárt. Az illető most visszaküld 2 dollár 38 centet, mert a kocsi javítása csak 2 dollár 62 centbe került. Mi ezen az eseten meglepődünk és lelkesedünk. Kornackerék a mi meglepetésünkön csodálkoznak.

Holt fáradtak vagyunk s hazáig még hosszú az út. Egy autó áll hozzánk közel s egy hölgy s egy úr szállnak fel. Megkérjük, legyenek oly jók hazavinni. Az úr kifogástalan udvariassággal fordul felénk s azt mondja:

-Kérem, csak 5 percig legyenek türelemmel s várjanak meg itt. Hazaviszem a feleségemet és visszajövök.

Nem sok időnk van bizonytalankodni, mert az autó pontos 5 perc mulva újra előttünk áll.

Javítják a villamosvasút pályáját és dróthálózatát. A síneken elhelyezett vasállványok elé érő villamosnak vesztegelnie kell. Az állványon elhelyezett plakáton olvasható: „Sajnáljuk, hogy fel kell tartóztatnunk és így idejéből elveszünk. Azonban a most foganatosított munkákkal a forgalom lebonyolításában egy 10%-os gyorsítást fogunk elérni. Ezért kérjük türelmét”

Ezt elolvasva, nincs senki az utasok közt, ki ne várna nyugodtan, míg 15 perc mulva a villamos tovább mehet.

Utbaigazítást kérek a rendőrtől s egyben megkérem, beszéljen lassan, mert gyakorlatlan lévén még az angolban, a rendes gyorsaságú beszédet nem értem meg eléggé. Akkor – feleli a rendőr készséges jóakarattal – inkább leírom az útirányt és ezt meg is teszi.

Mielőtt átvágnék az úton, aggódva nézek jobbra, balra, nem száguld-e arra autó. Hedvig testvér, mint „ősamerikai”, meggyőződéssel bíztat: Sose fáraszd magad avval, csak azt nézd, piros vagy zöld-e a keresztezésnél a lámpa. Zöld jelzés esetén minden további nélkül, nyugodtan átmehetsz; – nincs autó, mely az utca rendjét megbontaná.

Háziipari kiállításunk helyisége alatt egy második helyiség van, melyen át feljárás nyílik hozzánk. Az ott dolgozó munkások este nyitva hagyják a kifelé vezető ajtót, melyet mi nem tudunk bezárni s így az utcáról bárki bejöhet a mi üzletünkbe. Kérésünkre a rendőr bezárja az alsó ajtót. Következő reggel látva, hogy jövünk, mosolyogva odaszól: „Nem törtek be?”

Expresszlevelet kapunk az Egyesült Államokból. Ott az expressz díja 10 cent, Canadába küldött leveleken 20 cent. Minthogy azonban a rendes levelek díja a két ország közt ugyanaz, sokszor fordul elő tévedés a bélyegzésnél. Mi is kapunk 10 centtel bélyegzett expresszlevelet. Büntetést azonban nem kell fizetni, csak a levélborítékon áll rajta a posta bélyegzése: „Szíveskedjék az illetőt, akivel levelezésben áll, felvilágosítani, hogy a Canadába küldött levelek expresszdíja 20 cent”

Egy kis fehér kutya átsétál kényelmesen az utca egyik oldaláról a másikra. Autó közeledik. A kis jószág ügyet sem vet rá. Az autó megáll és megvárja, míg a kutya átandalog. Ez a látvány egy más hasonló esetet juttat eszembe, melyet nem láttam, csak hallottam.

New York legforgalmasabb pontján, a Times Square-en egy macska cipeli át kicsinyeit. A rendőr aki botjával a forgalmat irányítja, észreveszi az állatot, felemelve botját, egy mozdulattal megállítja a forgalmat. Egy-két perc alatt az autók százai állnak ott és gazdáik derűs érdeklődéssel kísérik az anyamacska vállalatát, míg átér a másik oldalra. Akkor ismét összecsapnak az autóhullámok. Nem tudom, megtörtént-e, de ha nem, akkor szószerint áll rá: Si non e vero, e ben trovato.”

Slachta Margit 1924 novemberében érkezik meg az Aquitania fedélzetén New Yorkba. Megérkezését követően rendkívüli gyorsasággal terjed el a hír, hogy Amerikába érkezett az első magyar női képviselő. Híre olyan erős, hogy a New York Times és számos egyéb nagy amerikai lap cikkben számolt be Slachtáról. A sajtó hatására aztán sorra érkeztek az előadás meghívások szerte az országból. 1925. május 1-én Richmondban tartott nagyhatású előadást „Magyarország földarabolása” címmel, a helyi katolikus nők klubjában. Előadásai után rendszerint hosszasan kérdezték, a magyarországi helyzetről és a Szociális Testvérek Társaságáról. Richmondban több komoly hatást gyakorló előadást tartott, köztük az University of Richmond egyetemen is. Slachta Margit nagyon leegyszerűsítve támogatásért utazott Amerikába, azért, hogy létre tudja hozni idehaza az anyaházukat. A támogatás végül összejött, de ennél sokkal több eredménye volt az amerikai útnak. Slachta rájött és meglátta, hogy az új világban mennyi kivándorolt magyar számára szükséges a segítség, így ez egy új irányt is adott terveinek. Már kint léte alatt, felhívást tett közzé idehaza a Nemzeti Újságban, amelyben beszámolt a kinti magyarok helyzetéről, valamint leírta, milyen módon lehetne a kivándorolt magyaroknak formálisan és nemformálisan is segítséget nyújtani Magyarországról. Másik komoly eredménye az amerikai útnak, hogy ott is létrejöttek a Szociális Testvérek Társaságnak szervezetei, mely eredményeként, egy mai napig működő segítő hálózat működik az Egyesült Államokban. A kinti szociális testvérek két év alatt Buffalóban, Los Angelesben és a kanadai Stockholmban is létesítettek otthonokat és folyamatosan végezték a Slachta Margit által is végzett missziós munkát. Amerikában töltött két éve, a tengerentúli hatalmas országban is maradandó nyomott hagyott és akkor még nem látható méretű hatalmas eredményeket hozott.

Amerikában lenyűgözte Slachtát az a szokás, hogy karácsonykor a szegények és otthontalanok részére is díszítenek a városokban fenyőfát, úgynevezett Everybody’s Christmas Tree azaz Mindenki Karácsonyfája néven. A kezdeményezés olyannyira megtetszett neki, hogy hazaérkezését követően ő maga is lépéseket tett azért, hogy idehaza is meghonosítsa ezt a szokást. Egy bizottságot hozott létre és hosszú és sokszor kemény szervezőmunkával végül már 1927-ben 15 helyen gyúltak fel a fővárosban a Mindenki Karácsonyfák gyertyái. Évről-évre egyre többen csatlakoztak a karácsonyi akcióhoz és már a könyvében is említi, hogy felkérték a mozikat együttműködésre, megkérték az autóbuszvállalatot, hogy buszaikat öltöztessék karácsonyi díszbe, a tejüzembe pedig el akarták érni, hogy a tejesüvegek zárókupakján egy karácsonyi jókívánságot helyezzenek el, illetve szerették volna, hogy a Gellért-hegyről fénybetűk hirdessék a karácsonyt. A belügyminisztérium nem minden kezdeményezést támogatott, de végül egészen 1947-ig élt a Slachta által elindított Mindenki Karácsonyfája akció. 1944-ben, amikor a szovjet hadsereg már bekerítette Budapestet, akkor egy teherautóra szerelt karácsonyfával járták a várost, melyből karácsonyi zene szólt. Slachta Margit is a teherautón volt. Akkor ajándék híján karácsonyfagyertyákat osztogatott az emberek számára. A Mindenki Karácsonyfája kezdeményezés története jól bemutatja Slachta rendkívüli elszántságát.

Ja igen, az „Elkapott sugarak” című könyv. Nehéz róla egy összefoglaló gondolatot írni. Az biztos, hogy nem egy klasszikus útleírás, bár vannak benne az amerikai utazáshoz kapcsolódó epizódok is. Az is biztos, hogy nem egy Amerikát mélységében elemző, társadalmilag, politikailag, gazdaságilag kiveséző tanulmánykötet. Valami egészen különleges dolog. Slachta, azt írja róla, hogy az amerikai tartózkodása alatt szerzett derűs élmények gyűjteménye. Igen derűs, sokszor vicces is, de szinte minden esetben pozitív. Valóban olyan apró epizódok sokaságából áll a könyv, amelyek szinte anekdotaszerűen mutatják be a 20-as évek Amerikájának, magyar szemmel különleges, de sokszor hétköznapi jelenségeit. Szerethető és gyorsan olvasható. Sok mindenről szó van benne, sőt még korabeli röpiratok, kiadványok is megtalálhatók a könyvben, olyanok, amelyek valamely történethez szervesen csatlakoznak. Emellett érdekes felfedezés volt számomra is, hogy Slachta Margit maga is részt vett az 1926-os Chicagói Eukarisztikus Világkongresszuson és könyvében mesél is róla. Slachta művével így tovább bővült a világkongresszuson résztvevők és arról könyvben is beszámolók sora. Az „Elkapott sugarak” első olvasatra, lehet, hogy elfogultságot sugároz Amerikával szemben a szerző irányából, de nem gondolom, hogy erről lenne szó. Slachta tudatosan akart egy ilyen derűs és néhol vidám művet írni, azért, hogy talán haza is hozzon valamit az ottani, ő általa „léleknek” nevezett pozitív és optimista életfelfogásból.

A könyv meglehetősen ritka. Néha-néha felbukkan valahol egy, de semmiképpen nem egy tömegáru, ugyanakkor, ha valakinek lehetősége van, akkor mindenképpen szerezzen egy példányt. Nem azért mert annyira lebilincselő vagy kalandos a mű, sokkal inkább azért, mert néhány ponton árad belőle Slachta Margit különleges lénye. A szerző élete, tevékenysége és személyisége igazán példaértékű és magával ragadó. Sok helyen olvasható róla cikk, újratemetése kapcsán most amúgy is újra az érdeklődés középpontjába került, de könyve olvasása szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Slachta Margit különlegességét még inkább jól értsük. Szóval egy szónak is száz a vége, én szerettem Slachta művét és mindenkinek bátran ajánlom. A szerzőtől búcsúzunk, hiszen több a blog tematikájába illő műve nem létezik, de Amerika biztosan sokáig velünk marad még, olyannyira, hogy jövő héten egy olyan szerző érkezik, aki az egyik első világirodalmi rangú amerikai író és aki Slachta érkezése előtt majdnem napra pontosan nyolc évvel halt meg morfiumtúladagolásban.