Túry József jelentése külföldi tanulmány útjáról

Túry (Tury) József most következő könyve, nem egy klasszikus útleírás, mégis ritkasága miatt megérdemel egy bejegyzést itt az ELBIDA projektben. A szerző, aki a mű születésekor a miskolci Erzsébet fürdő felügyelője volt, Báró Dániel Ernő kereskedelemügyi magyar királyi miniszter támogatásával európai tanulmányútra indult, hogy tanulmányozza a városi vízművek, vízszűrő telepek és egyéb városüzemeltetési rendszerek működését Európa szerte. Utazásáról hazatérve jelentés formájában összegezte külföldi tanulmányútja tapasztalatait. Sok esetben szakmai beszámoló mindez, de van helye egyéni impresszióknak és élményeknek is a könyvben. A ritka mű 1898-ban jelent meg Miskolcon a Wagner és Szelényi Könyvnyomda nyomtatásában. A 76 oldalas műben illusztráció nem található.

Túry József a Szatmár megyei Felsőbányán született 1864. december 13.-án. Gyermekkoráról  és iskoláiról szinte nem tudni semmit. Életéről részletesebb információt onnantól kezdve lehet találni, hogy 1893-ban átvette a miskolci városi közfürdő vezetését, melyet csakhamar fel is virágoztatott és európai nívóra emelt. Élénk tevékenységet fejtett ki a városfejlesztési és kulturális mozgalmakban. Tanulmányútjai során bejárta egész Európát és tapasztalatai révén Miskolc fejlesztése terén aktív szerepet vállalt. Szaktudását a város a vízművek építésénél jelentősen igénybe vette.

Több mint három évtizedig a helyi tűzoltó és mentőegyesület aktív tagja volt, tűzoltófőparancsnokként több mint ezer tűzeset oltásánál volt jelen, korabeli leírások szerint számos ember életét is megmentette az oltások során. Kiépítette a megelőző tűzrendészetet, amellyel jelentősen csökkentette a tűzesetek által okozott károkat a városban. A miskolci Avastető parkosítása, a kilátótorony és a siklópálya felépítése valamint a turistaszálló létesítése is a nevéhez köthető. Számos vállalatban, társadalmi és kulturális egyesületben viselt vezető tisztséget, több kitüntetést is kapott sokrétű fejlesztőmunkájáért. 1932. november 29-én, agyszélhűdés következtében, 68 éves korában hunyt el.

Részlet a könyvből:

„ Fölemlítésre méltónak tartom a londoni vasárnapi munkaszünet példás megtartását, mely valóban érdemes volna a követésre.

Ha köznapon látjuk London utczáin a kenyér és foglalkozás után rohanó embertömegek hullámzását, a zajongó népáradat zürzavarában keletkezett benyomásaink hatása alatt, alig hinnők, hogy van Londonnak olyan napja is, mikor az utcza háborgása szünetel, mikor a süketítő zajt a csöndesség váltja fel.

Az utcza egész képe egy végtelen harcznak látszik; ahol bár a közös czél vezeti rohanásukban az embereket, de a kirívó közös érdektelenségben mégis úgy látszik, mintha mindannyian ellenségei volnának egymásnak.

S ha e benyomásaink közben tekintetünk az épületek khaoszából kiemelkedő templom befüstölődött tornyán akad meg, bizonyos kétkedés fog el: vajjon van-e a siető tömegben ember, ki ráér Istenre s a templomra is gondolni, s nem e csak régi emlékek gyanánt őrzik a vallás hajlékait?

Mennyire megváltoznak azonban nézeteink s benyomásaink, amint ránk virrad London vasárnapja.

A néptelen csöndes utczák láttára ismét a rendkivüliség ereje hat reánk, s ismét kétkedés fog el: vajjon ugyanaz a darab föld van-e előttünk, hol előző napon az emberáradat hullámzását láttuk?

Gyárak, üzletek, kávéházak, sőt még a szinházak és muzeumok is zárva vannak. Vendéglőkben az étkezés ideje órához van kötve, s azontúl az is zárva van, nehogy a pihenés idejét a mulatás szertelenségei foglalják le.

Szóval szünetel minden, a minek a munka napja ad életet, s a mi egy igazi ünnepnap fölemelő összhangját zavarná.

A köznapi zűrzavar helyett harangok szava terjeng a csöndes utczák fölött; s az emberek, kik a mindennapi élet kenyérharczában ellenségeknek tekintik egymást: a harangok hívó-szavára, egy közös óhajban egyesülve sietnek a templomokba, hogy a pihenés napján, szivüket, lelküket is megerősítsék s fölmelegítsék a következő hét munkájára.

Ugy mondják: a törvény rendelte, hogy mindez így legyen. De ha a zsúfolt templomok áhítatos közönségén végig tekintünk, csak jobban megerősödik bennünk a meggyőződés, hogy imádkozni a törvény szigora senkit meg nem taníthat; s e fölemelő, e megható ünneplést önkéntelenül ama magasabb, ama nagyobb erő hatalmának tulajdonítjuk, melynek a munkában megnemesedett szívek erős várai, s mely minden törvényes szigornál alkalmasabb arra, hogy egy nemzet érzületét helyes irányba terelje s összhangba hozza.

De a mely állam ilyen erőnek ápolására és fejlesztésére törvényeket is hoz; az népének boldogságát hosszú időkre biztosította.”

Tury József keresztül utazta Európát azért, hogy a legszélesebb körű tapasztalatokat szerezhesse különböző városok üzemeltetési gyakorlatáról. Tanulmányútja során meglátogatta Bécset, Prágát, Drezdát, Berlint, Frisdrichshagent, Hannovert, Londont, Párizst, Zürichet, Luzernt, Milánót, Velenczét, Triesztet és Fiumét. (Micsoda körutazás.) Az út során elsődleges célja a városi vízművek, vízszűrő telepek, villamos világítási és erőátviteli berendezések, fürdők, gőzgépek és a kazántüzelési berendezések tanulmányozása volt, de jutott idő gyárak és szakmúzeumok meglátogatására is. Az olvasó sok ilyen irányú szakismeretet szerezhet. Hogy működött a párizsi villamos világítás, milyen volt Drezda első villamos telepe, vagy éppen milyen volt Bécs első közfürdője. Alapvetően izgalmas információk ezek is, pláne ha valaki e területen érdeklődést mutat, de érdekes módon nem válik ettől vontatottá a mű szerintem annak sem, aki nem vízügyi vagy villamossági szakember. Túry érdekes dolgokról ír és bőven van helye az egyéni élményeknek és impresszióknak, ami pedig igazán széleskörű és különleges képet rajzol az 1800-as évek végi Európáról. Túry hazatérését követően írja meg jelentését, melynek egyértelműen megfogalmazott célja, hogy tapasztalataival a hazai ipar fejlődését szolgálja. Életrajzából tudjuk, hogy mindez valójában meg is történt és Miskolc fejlesztéseinél komoly segítséget jelentett Túry európai tanulmányútján szerzett széleskörű tapasztalata.

Túry műve egy igazán határeset kötet. Semmiképpen nem nevezhető klasszikus útleírásnak, hiszen a szakmai tapasztalatok dokumentálása volt az elsődleges célja a szerzőnek, ugyanakkor szerencsére érintőleg mesél olyanokról is, amely egy klasszikus útleírásban, vagy egy úti jegyzetben is megállnák a helyüket. A könyv különösen ritka, arról nincs információm, hogy hány példányban jelent meg, de bizonyára rendkívül csekény számban, illetve az is nagyon kérdéses egy ilyen szakmai tanulmánykötet kapcsán, hogy valójában forgalomba került-e, vagy csupán néhány érintett számára készült belőle példány. Az biztos, hogy a legnagyobb magyar független műkereskedelmi portálon, eddig egyszer sem került kalapács alá, amely nagyon jól mutatja, hogy milyen ritkasággal is állunk szemben. Egyedi, különleges, de tény, hogy nem az a kategória, amelyet az olvasmányélmény mértéke miatt ajánlanék széles körben. Igazából ennek a kötetnek, nagyobb a gyűjtői, mint a valódi olvasmányélmény értéke. Ettől függetlenül azonban, senki ne gondolja, hogy egy vegytisztán dögunalmas szakmai munkáról van szó, ennél sokkal jobb a helyzet, de nem mérhető egy Sven Hedin, Baktay Ervin vagy Almásy László kötethez. Túry komoly szakmai karriert futott be, de ismereteim szerint további a témába illő műve nem jelent meg, így búcsúzunk is tőle az ELBIDA projektben. A jövő héten, ha minden a tervek szerint alakul, akkor egy különleges célú és az egész nemzetet érintő utazás történetét ismerhetitek meg itt az ELBIDA projektben.