Könyvek

Legutóbbi bejegyzésemben további ritkaságokat ígértem. Pontosan nem tudom, mi lenne a megfelelő jelző a most következő könyvre, ha a ritkaságát érzékletesen meg kéne fogalmaznom. Sok ritka kötet van az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben, de nyilván ezek között is lehet rangsort felállítani. Vannak azok a ritkaságok, amelyek időről-időre felbukkannak árveréseken, vagy internetes piactereken és valaki sikeresen megvásárolja azokat. Amikor az ember egy ilyen ritka kötetről lemarad, nem keseredik el nagyon, hisz előbb-utóbb majd újra felbukkan valahol és új esélyt kap a gyűjtő. Aztán van az a kategória is, amely még az aukciók történetében is csak egyszer-kétszer fordult elő és óriási szerencse, ha egy gyűjtő valahogyan hozzá tud jutni egy ilyen műhöz. Aki itt lemarad az vélhetően egész csekély eséllyel próbálkozhat újra. A legutóbb bemutatott Pintér Kálmán kötet talán ilyen volt. Aztán van egy olyan kategória is, és gyorsan teszem hozzá, nem is csekély számú műről beszélünk, amely még soha nem szerepelt aukción és csak a könyvészeti dokumentumok tanúskodnak egyáltalán a létéről. Nos, ezek azok az extrém ritka kötetek, amelyek vélhetően napjainkra egészen csekély példányszámban maradtak fenn, ha egyáltalán még létezik belőlük valahol. Ilyen kötetet találni hihetetlen érzés. Ez a kategória még elérhető egy átlag megszállott gyűjtő számára, de csekély alkalom van egy életben ilyen könyvet találni. Aki itt lemaradt, az vélhetően egy életre lemaradt. Végül, a ritkaságok legjei azok a művek, amelyek extrém ritkák és valamely okból nagyon ismertek. Itt általában már olyan összegek vannak az árcédulán, amely miatt csak egy nagyon-nagyon szűk gyűjtői körnek elérhetőek ezek a könyvek. Az utóbbi két kategóriában az ismertség és az ár a különbség. Egy ismeretlen extrém ritka kötet elérhetőbb, hisz azt kevesen ismerik, kevesen keresik, így néha meglepően (ritkaságához képest) jó áron hozzá lehet jutni. Az ismertség tehát gyakran robbanásszerű ár növekedést jelent.

Egyszerű szürke papírborító

A most következő könyv kevesek által ismert, ismereteim szerint aukción még nem szerepelt, az interneten is minimális információ található róla, azaz egy igazi, ismeretlen, extrém ritka könyv. Érdekessége az is a kötetnek, hogy szerzőjének életművében bár további útleírások is szerepelnek, mindegyike hasonló, kevéssé ismert, igazi ritkaság. Latinovits Géza országgyűlési képviselő sokat utazott élete során és irodalmi tevékenységének jelentős szeletét tették ki az ezekről az utakról szóló beszámolói, bár az is tény, hogy sok elszórtan „csak” periodikákban jelent meg. A gyűjteményemben önálló kötetként megtalálható Latinovits Géza mű is megjelent részletekben a „Bácska” című magyar hetilapban, mely az első magyar hetilap volt a vajdaságban, az 1800-as évek végén. A szerző a magyar szent korona országai vöröskereszt-egyletének igazgatóságától kapott lehetőséget, hogy mint főmegbízott képviselje az egyletet az 1897. évi XII. nemzetközi orvosi kongresszuson, melyet Moszkvában rendeztek meg. Hazatérését követően élményeit és tapasztalatait a „A fehér czár birodalmából” címmel megjelenő úti jegyzetben írta meg. A könyv 1898-ban jelent meg Zomborban, melyet a Bittermann Nándor és Fia könyv és kőnyomdájában nyomtattak. A mindösszesen 53 oldalas műben egyetlen illusztráció sem található.

Latinovits Géza

borsodi és katymári Latinovits Géza 1863-ban született Pesten. Apja Latinovits Illés táblabíró, aki fiatalon huszár főhadnagy volt, majd a katymári kastélyban egy közel 14000 kötetet számláló könyvtárat alapított. Apja a közéletben nem szerepelt, kizárólag tudományokkal foglalkozott, emellett pedig sok időt töltött feleségével, Géza édesanyjával, borsodi Latinovits Judith-al. Gézának három testvére volt, Ernő, Pál és Eugénia. Középiskoláit a bajai királyi katolikus gimnáziumban végezte, majd érettségit a budapesti V. kerületi gimnáziumban tett. A jogi tanulmányait Bécsben, később Budapesten folytatta. 1880-ban egyéves önkéntes szolgáltát Budapesten a császári és királyi hadsereg 4. huszár ezrednél töltötte, majd a tiszti vizsga letétele után tartalékos tisztté nevezték ki. Ezt követően Bácsmegye tiszteletbeli főjegyzője lett, emellett pedig a Bács-Bodrog vármegyei történelmi társulat alelnöke volt, amely szervezet újjászervezésében oroszlánrésze volt. A vármegye területén személyesen vezetett régészeti kutatásokat, amelyek érdemi eredménnyel jártak. Aktívan tevékenykedett a Vörös-Kereszt egyletnél, amely munkájának elismeréséül Lajos Viktor főherceg főmegbízott-helyettessé nevezte ki és hadjárat esetére, szolgálattételre, adlátusnak maga mellé rendelte. 1890-ben kezdett el utazni. Beutazta Németországot, Olaszországot, Franciaországot, Angliát, Oroszországot, Svédországot, Norvégiát, a Balkáni-államokat, de járt Algériában, Tunéziában, Szíriában, Palesztinában, Ceylon szigetén és bejárta egész Brit-Indiát is. Hosszabb utazást tett Amerikában is. 1897-ben hazatért és Bács város választott országgyűlési képviselője lett. 1899-ben a Latinovits család levéltárát, örök megőrzés céljából a Magyar Nemzeti Múzeumnak adta. Szenvedélyes vadász volt. Irodalmi munkásságában az útleírás mellett több vadászélményét elmesélő leírás is helyet kapott. Legtöbb műve időszaki kiadványokban jelent meg, de amerikai útjáról a “A business hazájából” címmel önálló kötete is jelent meg. További három önállóan megjelent útleírása ismert még: „A maharadsák honából” (1896), „Vázlatok Indiáról” (1897) és a „A fehér czár birodalmából” (1897). 1901-ben a bácsalmási kerületben szabadelvű programmal újraválasztották, s tagja lett a közlekedésügyi bizottságnak is. 1904-ben megkapta a harmadosztályú Vaskorona Rendet. 1914. április 19-én, 51 éves korában halt meg Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Varsót elhagyva, rengeteg erdőség közepette halad vonatunk. Ezen mérhetetlen erdőség a czári család tulajdona; egész Európában csak itt tenyész még a bivaly, rendkivül kimélve lesznek, csakis a czárnak van a vadászat fentartva. A merre a vasúti vonal elhúzódik, egész Moszkváig a vidék épen nem érdekes, sőt nem is változatos; erdők, mocsarak, terméketlen pusztaság, homokbuczkák vállják fel egymást. Nagy távolságra fekszik egyik város a másiktól, ezek közt, ha látunk is falvakat, néhány nyomorult házból állnak azok, a lakosok nemkevésbbé szegények.

Latinovits és útitársa vonattal utazott egészen Moszkváig

A moszkvai gyermekkórház

Feltünő, különösen Orosz-Lengyelhonban, a katonaság nagy száma. A vasúti töltés mellett gyakran felbukkant egy-egy sátortábor, telve katonasággal. Mint emlitém, a falvak sokkal nyomorúságosabbak, hogysem katonaságot befogadni képesek volnának, ezért többnyire sátorok alatt tanyáznak a szegény emberek, kitéve az idő viszontagságainak. De azért bámulatosan tűrik a hideget, meleget, vidáman dalolva és fütyürészve járnak, kelnek a sátorok között.

Híd a Dnyeper felett

A moszkvai egyetem anatómiai intézete

A katonaságot itt jobban kihasználják mint nálunk. Többször látunk nagy csapat katonát a vasúti töltésen és sineken dolgozni tisztjeik felügyelete alatt; sőt a mint értesültem – hol munkáshiány van – még mezei gazdasági munkálatokhoz is kivezénylik őket. Elhagyva az erdőket, ismét homokvidéken haladunk át; egész porfelhőben úszik vonatunk, csakhamar újjnyi por fedi ruhánkat, arczunkat, még a lélegzést is fojtóvá teszi az.

II. Miklós cár

A moszkvai egyetem új épülete

Sokat nevettünk egy amerikai orvoson, ki a melletünk levő fülkében volt. Nem volt különben sem valami szép legény, de a porés piszok még jobban elrútitá; a világért sem törölte le magáról, hanem kétségbeesett arczzal járt egyik fülkéből a másikba, de nem szólt egy szót sem, hanem látszott rajta, hogy bárhol lenne inkább, mint itten. Zákó találóan elnevezte „keserű Jónásnak”, mely név rajta is maradt.

Szmolenszki utcakép

Orshai vasútállomás

Elhagyjuk Sjedlez állomást, a közép Bug és Narew folyó mellett, hajdan a Podlochia vojvodaság székhelye. Tovább látjuk Biala várost, a „Sna” folyó húzódik el alatta; a régi, hires Radziwill kastély romokban hever. Terespol állomáshoz érünk, hol már a jól megerősitett Brest sánczai kezdődnek, nagy rácsozott vashidon haladunk át a Bugon. Látjuk Brest hatalmas erőditvényeit, az impozáns állomási épület előtt megállunk, hol egyúttal a vacsorát is bevesszük. Az erősséget a Muchovietz és a Bug folyók nyaldossák körül.

Vidéki vásár

Moszkvai “taxi”

Lithvánia földjén vagyunk, hol már csak az orosz nyelv van elterjedve. Bíztam Zákó barátomban, ki szerbül folyékonyan beszél, – azt hivén, hogy képes lesz tolmácsolni – de csalódtunk mindketten; ámbár állitása szerint az orosz beszédet megérti, ha lassan ejtik ki a szavakat, de rendesen gyorsan beszélnek; őt pedig épen nem értették, kivéve néhány szót. Így tehát nagyon kinos dolog volt, míg valamihez hozzá juthattunk. Az éjjeli pihenés nem volt felette kellemes, mert a keskeny pamlag és támlány miatt nem nyújtózhattunk ki. Egész összetörve ébredtünk fel.

A Boldog Vazul székesegyház

A cári pár

Grodnonál a fehér oroszok által lakott területre érkezünk. A fehér oroszok számban a legkisebb törzset képezik a három főtörzs között. Majdnem kilencz óra hosszáig sem falvat, sem várost nem látunk, a vonat szüntelenül robog tovább. Végre a déli órákban Minks városhoz érünk, mely a Swislatsch mellett terül el. A házak többnyire fából épültek. Rövid tartózkodás után indulunk.

Vidéki munkások

Feltűnik Borissow városka a Beresina balpartján, egy része a városnak dombon épült. Nem messze van a hidfő, hol a nevezetes és felette véres ütközet folyt le 1812-ben az orosz és franczia csapatok közt. Ez állomást elhagyva, hosszú vashidon haladunk át a Beresinán. Studjanka falu mellett történt a francziák világhirű átkelése a Beresinán 1812. november 25-én. Most már erdővel boritott területeket találunk egész Smolenskig. Kezdődnek a karakterisztikus orosz falvak egymásra rakott gerendákból készült házakkal, meglehetősen szomorú benyomást keltve. Orscha városnál megpillantjuk a Dnjepper folyót. E régi város hajdan a hires Kriwitschek fészke vala. Mohilewnél hosszabb ideig áll a vonat. Itt már hajózható a Dnjeper; személyszállító gőzhajók tartanak összeköttetést Kiewwel. Estefelé végre elérkezünk „Oroszország” kulcsához, a rendkivüli módon megerősített Smolenskhez.”

A XII. Nemzetközi Orvosi Kongresszus

Latinovits Géza vöröskeresztes főmegbízottként utazott Oroszországba, útitársával Zákó Milán országgyűlési képviselővel. Az utazásra Latinovits csábította el Zákót, aki bár sem orvos, sem vöröskeresztes nem volt, de a szerzőnek jóbarátja, valamint „kedvelője minden szépnek és nemesnek”, így rá esett a választás. A két utazó 1897 augusztusának elején indult útnak Budapestről. A XII. Nemzetközi Orvosi Kongresszus, 1897. augusztus 19.-én kezdődött és egy teljes hétig tartott. Az alapvetően gondosan elzárt birodalmat első alkalommal nyitották meg a nagyobb nyilvánosság előtt a kongresszus miatt. II. Miklós cár a szerző szerint meg akarta mutatni a világnak, hogy Oroszország sem marad el az európai nagy államok mögött tudományos haladás szempontjából. Az utazás alapvetően rendben zajlott, csupán az út előkészítése során kerültek szembe kihívással, ami pedig a szükséges papírpénzek beszerzése volt Magyarországon. Annyi rubelt össze tudott szedni a páros idehaza, ami a Moszkváig tartó úthoz szükséges volt, majd a többi pénzüket hitellevél formájában vitték magukkal, amit végül Moszkvában a „Credit Lyonnois” pénzintézetben beváltva már rubelben kaptak meg. Latinovits szerint a rubel papírpénzek címleteinek a felismerése, megismerése külön tanulmányt igényelne, olyan bonyolult volt.

Díszes trojka

A moszkvai kórház

A páros a Budapesttől Moszkváig tartó utat végig vonattal tette meg. Az útleírásból kiderül, hogy Latinovitsék pozitívan csalódtak az út során, annak ellenére, hogy sok utazó, aki korábban járt már Oroszországban azt állította, hogy számos kényelmetlenséggel, zaklatással és durvasággal találkoztak utazásuk során. Utazóinkat semmi ilyen negatív élmény nem érte, sőt igazán pozitív véleményt formált művében a hatóságok és az átlag orosz emberek viselkedéséről, kimondottan a magyarokkal szembeni élénk rokonszenvről számolt be. Az egész művet áthatja Latinovits rokonszenve, mind az orosz néppel, mind az orosz cárral szemben. Az országban szerzett tapasztalatai szerint Oroszországra, amely már így is nagy nemzet, nagy jövő vár, ha a gazdasági erejét az ipar, a kereskedelem és tudomány fokozására fordítja. Ebben segít a „derék czár”, akinek jólelkűsége és iparkodása nyújt ehhez biztosítékot. A szerző szerint az ország hódítások tekintetében Ázsia irányába fordult, így Európára békés idők várnak, ha elveikhez hívek maradnak az Oroszok.

Nagyvárosi forgatag

A könyv igen élvezetes olvasmány, még annak ellenére is, hogy némileg túlzó Latinovits oroszbarátsága. Félre értés ne essék, nem alapértelmezettként oroszellenességre számítottam a könyv olvasása közben, csupán az események és élmények visszaidézése során a szerző leírt több olyan történést is, amely nem volt pozitív, mégis Latinovits egyfajta naiv jóhiszeműséggel meséli el az eseményt. A példa kedvéért, amikor egy német kongresszusi tag, fényképet kívánt készíteni a szmolenszki indóház előtti nyüzsgő tömegről, a csendőr odalépett hozzá és jelezte neki, hogy amennyiben fényképet készít, akkor börtönbe zárja. Latinovits szerint csupán óvatos a birodalom, mindez ennek köszönhető. Az oroszokról negatívumot csak egy ponton írt: „Nagy átka az orosz köznépnek az ivás szenvedélye, különösen szombatról vasárnapra való éjjel, midőn heti keresménye egy részét elissza. Láttunk utunkban több ily teljesen öntudatlan állapotban levő pórt az utczán heverni. A rendőrség ezt elnézi, annyit mégis megtesz, hogy a kocsiútról a gyalogjárdára húzza az ily holt részeget, ott hever, míg ki nem alussza mámorát.”

Moszkvai utcakép

Szerethető, érdekes, olvasmányos és különösen ritka mű Latinovits Géza könyve. Ajánlanám, de beszerezhetetlen és elektronikus formátumban sem fellelhető. Éppen ezért, ha az idei terveim sikerülnek és el tudom kezdeni az oldalhoz tartozó elektronikus archívumomat kiépíteni, Latinovits műve az elsők között lesz, ami a könyvszkennerbe kerül. A szerző, bár művei hihetetlen ritkák, még számos útleírást írt, így hiszek benne, hogy valamikor még vissza fog térni az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment