Könyvek

Be kell vallanom férfiasan, hogy több év aktív gyűjtői lét után is vannak olyan könyvek, amelyről mielőtt megvettem, soha életemben nem is hallottam. Egy ilyen mű beszerzése tehát nem egy tudatos keresési folyamat eredménye, hanem egy általános keresgélés közbeni szerencsés helyzet gyümölcse. Az ELBIDA projektben most következő kötet is egy ilyen szerencsés találat. Bár első ránézésre sem a szerző személye, sem a könyv címe nem jelentett számomra semmit, mindkettő alapján simán továbblapoztam volna rajta, de ez esetben valami miatt mégis úgy éreztem, alaposabban meg kell néznem a könyvet. A megérzésem mellé egy kis szerencse is társult, hiszen az eladó a tartalomjegyzék fotóját is megjelentette a hirdetésében. Amint kinagyítottam az apró fotót és megláttam, hogy a mű gerince lényegében úti jegyzetekből áll, egyértelművé vált számomra, hogy kell nekem ez az ismeretlen mű. Ezen a ponton már csak ahhoz kellett még egy kis szerencse, hogy más ne fedezze fel ezt a kincset. Végül a történet happy enddel zárult és hamarosan a kezembe foghattam, a „Zágoni Báró Szentkereszty Iréne hátrahagyott művei” című könyvet. A könyv érdekessége, hogy lényegében ez egy emlékkötet, amelyet a címben említett Szentkereszty Iréne írásaiból a halálát követően állított össze és kegyeletük jeléül adta ki, a kézdivásárhelyi Humánus Intézetek Igazgatósága.  A műben a szerzőnő több izgalmas úti jegyzete, úti beszámolója olvasható. A könyv melyet ifj. Jancsó Mózes könyvnyomdájában nyomtattak, 1899-ben jelent meg Kézdivásárhelyen. A 183 oldalas könyvben a szerzőnő portréján kívül további illusztráció nem található.

Zágoni Báró Szentkereszty Iréne életéről rendkívül csekély információ lelhető fel internetes forrásokban, szerencsére azonban az 1899-ben megjelent emlékkönyv szerkesztői egy részt szántak a szerzőnő életének is, így a könyvből egy rövid életrajz összeállítható. Zágoni Báró Szentkereszty Iréne 1854. április 14-én született Kolozsvárott. Apja zágoni Báró Szentkereszty István, míg anyja vargyasi Dániel Anna volt. Gyermekkorát nagybátyja Báró Henter József kelementelkei házánál töltötte, mivel anyja sokat betegeskedett, így nem tudta anyai szerepeit ellátni. Henter József akinek nem voltak gyerekei lényegében magához vette a gyermek bárónőt. Igazi szerető családban nevelkedett, egészen 13 éves koráig, amikor gyámszülei meghaltak. Örökségül ráhagyták a gyönyörű és Szentkereszty Iréne számára később is sokat jelentő kelementelki birtokot.

zágoni Báró Szentkereszty Iréne

Rövid időre visszakerült a szülői házhoz, majd nővére zágoni Báró Szentkereszty Stephanie vette magához Drezdában. Ebben az időszakban szerezte meg műveltségének és széleskörű tudásának alapelemeit. Szerette a zenét és az irodalmat, öt nyelven beszélt és verseket írt. 1871-ben hazatértek Zágonba, ahol nővére Stephanie, a vármegyében elsőként alakította meg a Zágoni Nőegyesületet. Az egyesület gyorsan fejlődött. Rövid idő alatt felmérték a vármegyében élő árvák, szegények és betegek számát, majd részükre támogatásokat kezdtek gyűjteni. A siker hatására Stephanie bárónő Kézdivásárhelyen létrehozta a Háromszéki Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetet, a Stephanie Menházat és kicsit később egy közkórházat. A jótékony munkához csatlakozott Iréne is és gyakorlatilag élete végéig ennek a jótékony missziónak szentelte az életét, támogatta nővére minden törekvését. Szüleik halálát követően Stephanie és Iréne egy háztartást alkotva éltek együtt.

zágoni Báró Szentkereszty Stephanie

Zágoni Báró Szentkereszty Iréne sokat betegeskedett, szinte egész életében egészségügyi problémákkal küzdött. 1897 őszén rosszul lett, nővére Budapestre szállította, de az orvosok nem tudtak enyhíteni a problémán. Minden próbálkozás ellenére a halálos kór legyőzte őt. 1897. december 20-án, 43 éves korában hunyt el. Testét a kelementelki családi sírboltban helyezték végső nyugalomra. Nővérével sokat utazott, 1879-1880-ban Svájczba, 1890-ben Franciaországba és Olaszországba, míg 1894-ben Korfu szigetére és Görögországba utaztak közösen.

Részlet a könyvből:

„Másnap Isten hozzádot mondtunk a kedves Nizzának és kocsin elutaztunk Monte Carloba. Az ut mind a tenger mellett van vezetve és gyönyörü szép. Felségesek a magas hegyek és óriási hegysziklák, ugy forma, mint szinvegyülékben. Nagy havasok, gyönyörü pinia- és olajfák, czitromfák és nagyon sok szentjános-kenyérfa. A kocsis beszélte, hogy a szentjános-kenyeret a lovaknak adják, melyet igen szeretnek, csak a magokat a keménység miatt nem rágják meg. Két tunnelen mentünk át, melyeknek kősziklába vágott boltozata igen szép. Egy néhány szép fekvésü helységet érintettünk, részint át is mentünk rajtok. Nem egészen két órát tartott utazásunk, mire megérkeztünk a Monte-Carlo szállodába, melynek tornáczáról nagyszerü kilátás tárul elénk.

Monte Carlo

Másnap elkocsiztunk a Monacoi herczeg egy nagy hegyen fekvő gyönyörü kastélyához, Monacoba. Felérve, megkapta szemünket a nagyszerü és izlésteljes udvar, lépcső és freskókkal diszitett folyósó, a honnan aztán a kisérővel és több nézővel bementünk a termekbe, melyek megtekintése engedélyezve volt. Ezek a legnagyobb izléssel és remekül vannak berendezve. A főbb nevezetességüek: a trón-terem gyönyörü piros damaszt kelméjü butorzattal és trón-emelvénynyel.

Monte Carlo kaszinókert

A „York terem”, melyben a yorki herczeg halt meg s onnan lett elnevezve; XIV-ik Lajos terme, felséges butorzattal. Igen szép, nagyobbára családi képek vannak. Innen kilépve elmentünk a nagyon szépen berendezett kertbe, a hol számtalan növényben s fában lehet gyönyörködni. Vannak óriás ficusfák is, melyek mégis csak 8-9 évet számlálnak. A veteményes kert lenyulik a tengerig. A park megtekintése után a kápolnába vezettek, mely valóban egy remekmű. Az oltár két különböző szinü márványból készült. A padozat a legszebb mozaik. Az egész Pazar kiállitásával királyi fényt képvisel és mégis oly egyszerü stylusban van tartva, a melyet ép csak a művészet legmagasabb foka tud elérni.

Monte Carlo Casino

Monte-Carloba visszahajtatva, elmentünk a hires „Casino”-t megnézni és az egészet bejárni. Legelőbb egy szép nagy folyósóba léptünk. Onnan, a sajnosan igen is hires játszótermekbe. Egy gyönyörü nagy terem van és két kisebb, mindannyian nagy csillárokkal és szép fali festményekkel diszitve. Van egy pompás terem, a hol naponta kétszer, délután és este, a legszebb hangversenyeket lehet ingyen élvezni. Dusan van aranyozva a terem és gyönyörü freskókkal diszitve, a zenére vonatkozó képletekkel. Számtalan lépcsőn felmentünk még az emeletre, hol az olvasó és iró termek vannak.

San Remo

Az épületből kilépve megjártuk a gyönyörü keteket, melyekben a legszebb pálmák s mindennemü exotikus növények vetélkednek pompás rózsákkal, melyekkel egész kis kalibák vannak befuttatva stb. stb. Az óriás terasse-ok a kert alsó részében, egészen lenyulnak a tengerpartig, felséges kilátást nyujtva a tenger és környékére.

Nizza

Monte-Carloból elrándultunk Mentone-t megtekinteni, háromnegyed órára van onnét kocsin s az ut oda nagyon kies. Szép kis kikötője is van s fekvése igen szép. Három és fél napig időzve Monte-Carloban, onnét tovább utaztunk „San-Remo”-ba. rendkivül rosz időt kaptunk és e miatt nem élveztük ottlétünket, pedig „San-Remo” is egy igen szép hely. Nagyon érdekes a régi városrész s gyönyörü a sétány, mely be van ültetve pálma s babérfákkal, azaz nyirt bokrokkal; utóbbiak teljes virágban voltak, pompás illattal töltve be a helyet. Elkocsiztunk „Bordighera”-ba is. Ottan vannak a hires pálmakertek, a legszebbek az egész Riviérán. Egyet a zuhogó eső daczára megtekintettünk; valóban tündéries szép az a számtalan különböző pálmafej, egész kis erdőt képezve, közbe a legdusabb rózsabokrok, kuszó rózsák stb.; még a nap éltető varázsa nélkül is elbájoló szépsége!

Mentone

San-Remoból Genuába utaztunk. Vonattal több órai távolságra esik. Utja nagyon szép, csak az a kár, hogy a tunnellek mindutalan háborgatják az embert a gyönyörü vidék élvezetében.”

Bordighera

Zágoni Báró Szentkereszty Iréne könyve nem a legjobb útleírás, amit valaha olvastam. Stílusa kicsit egyszerű, beszámolói kevés valódi emóciót tartalmaznak, sokkal inkább emlékeztetnek az általános iskolában év elején menetrendszerűen kért fogalmazáshoz, melyet a nyári szünet élményeiről kellett írni. Könyvgyűjtőként azonban nem nagyon izgat a stílus. Természetesen jobb olvasni egy valóban lebilincselő művet, de gyűjtőként a ritkasága izgat fel. A zágoni Báró Szentkereszty Iréne írásaiból összeállított emlékkönyv pedig ezen a területen jól teljesít. Ritkaság a javából, gyakorlatilag érdemi információ a műről fellelhetetlen és a mai ismereteim szerint soha nem szerepelt aukción sem, ami alapjaiban jelzi, milyen ritka műről is van szó. Elektronikus formában sem fellelhető a könyv, így pici az esély, hogy lesz olyan olvasója a blognak aki élőben élvezheti Szentkereszty Iréne írását, azonban ha valakinek mégis a birtokába van vagy kerül a könyv, az  olvassa és vigyázza e ritka és értékes útleírást.

zágoni Báró Szentkereszty Iréne aláírása

A könyv amellett, hogy igazi ritkaság, egy további apró érdekességet is tartalmaz. A borító belső lapján egy kis fehér nyomtatvány van beragasztva, mely szerint ez a konkrét kötet egy jutalomkönyv volt. Az apró dokumentum arról tájékoztat minket, hogy a könyvet a Jancsó Mózes szeszgyáros alapítvány jó magaviseletért és szorgalomért ajándékozta Gombai Marinak, a kézdivásárhelyi általános iskola ötödik osztályos tanulójának, 1910. június 26-án. Dr. Török Andor elnök és Székely János igazgató neve látható még a beragasztott iraton. A kis betétlapon felbukkanó nevek mindegyike erősen kötődik Kézdivásárhelyhez, illetve valamilyen módon a Szentkereszty Stephanie által elindított jótékonysági mozgalomhoz is. A nyomda ahol Szentkereszty Iréne írásaiból készült emlékkönyvet nyomtatták, ifj. Jancsó Mózesé volt, aki aktív részese volt a kézdivásárhelyi jótékonysági mozgalomnak és vélhetően a jutalomkönyvet ajándékozó alapítvány névadójának a fia is volt. Dr. Török Andor neve is több ízben felbukkan a Jótékony Nőegylet kapcsán és ismereteim szerint később polgármestere is lett Kézdivásárhelynek. Székely János református lelkész neve pedig a Szentkereszty Stephanie által létrehozott árvaházzal kapcsolatosan fordul elő, valamint felesége Székely Jánosné Incze Sarolta az, aki 1878. február 10-én létrehozza a kézdivásárhelyi Jótékony Nőegyletet, a Szentkereszty Stephanie által megalkotott Zágoni Nőegyesület mintájára.

Jutalomkönyv betétlap a könyvből 

Számomra a kötet kapcsán további izgalmat jelent, hogy egy újabb névvel bővült a női útleírók listája. A Szentkereszty Iréne írásaiból összeállított emlékkötet mellett, elvileg jelent meg a szerzőnőnek önálló útleírása is, „Uti jegyzetek 1879-80” címmel. Az önálló munkának sehol sem találtam nyomát, sőt a megjelenés dátuma is kérdéses a könyv kapcsán, de az biztos, hogy Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái” című könyvének 13. kötetében megjelenik a mű Szentkereszty nevénél. Keresem és kutatom tovább, és amennyiben valahol fellelem és sikerül megszereznem az eddig számomra ismeretlen művet, akkor újra köszönthetjük zágoni Báró Szentkereszty Iréne-t az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment