Olasz ut 1850-ben

2017 novemberében mutattam be, Hoványi Ferenc nagyváradi kanonok „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című ritka kötetét. Akkori bejegyzésemet azzal zártam, hogy a szerző másik, az „Olasz ut 1850-ben” címmel megjelent híres kötete, még nem része az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjteménynek, de amint sikerül beszereznem, bemutatom azt. A szerencse és a türelmes keresgélés eredményeként végül a szerző elsőként megjelent útleírása mára már a könyvespolcom egyik dísze lett, így elérkezett az idő, hogy a blog olvasói is megismerjék a ritka munkát.

Sz. Péter temploma

A szerző kétkötetes művében naplószerűen írja le az utazás során látottakat és az Olaszországban átélt élményeit. A könyv 1851-ben jelent meg, Keck és Pierer bécsi nyomdájának kiadásában. A összesen 645 oldal terjedelmű kétkötetes műben, egy rézmetszet és egy térkép található. Hoványi Ferencről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Részlet a könyvből:

„Itt vagyok Olaszhon kemény sorompójánál, a kedves, szelíd, áldott jó Veronában. Ma délfelé érkezénk; s a nyugati kapu közelébeni S. Zeno templomot üdvözölve, meg a Castel vecchio-i merész hidat bámulva, egyenesen az arany galambhoz siettünk; hol csakugyan feltalálok a terv szerint Triest-Veleneze felől hozzánk csatlakozd kedves útitársakat. Képzelheted, hogy tiszántúli hat magyar hazáját mindenütt magával hordozza szivében és társalgási nyelvében. A testvér-és baráti ajakról folyvást zengő édes anyai hangok közt, soha sem érzém, hogy egészen idegen földön vagyok; ha szabad volt volna is katholikusnak a félszigeten s kivált Roma légkörében idegennek lenni.

Róma látképe

Piazza Navona

Trientböl egyenesen ide a híres veronai szoroson átvonulva, már hajnalban itt leheténk; de ez nagyon közönséges, mindennapi ösvény a dicső Italiába. Hiszen, ha ezelőtt 64 évvel, midőn a malsesinei öbölbe szoruló Goethe példás türelemmel emlegeté a víziút bizonytalanságát, s két éjen át lélekvesztö bárkán alig juthata a fügéiről híres Bardolinoig, hogy onnan szamárháton ismét átdöczögjön az Etsch völgyébe; még is kinek a természet magasztos képeihez tapadó fogékony keble volt, a Garda tavát elnem tudta kerülni: mikép választhatna ép szemmel és szívvel más utat a vándor 1850-ben, midőn fürge gőzös röpíti át e nagyszerű tónak egész hosszában Pesehieráig, s innen társas-kocsi teljes kényelemmel Veronáig, mindössze 5 — 6 óra alatt, és lehető legjutányosabb áron. E rövid kerülés gazdagon fizet; kivált ha olly szép nap kedvez a jámbor utasnak, minő vala ránk nézve aug. 18-ka. E vonalon tartók tehát ünnepélyes bemenetelünket a szép Ausoniába; és miután a víz sima felületén szoros határt vonni bajos: igazán mondhatjuk, észresem vevők, midőn Olaszföldre vagyis inkább olasz vízbe jutánk.

A római pantheon

Caffé Gréco – Róma

Reggel 5 órakor 20 ágyúlövés mennydörgött végig a tó színén, s százszorosan viszhangozva halt el a távolban: diadalmasan hirdetvén I. Ferencz Jó­zsef, lelkes fejedelmünk 20-dik születési ünnepét. Örömmel fölriadva sieténk magas ablakainkhoz; honnan a pompásan büszke hullám végetlen sima tükrére, a rivai kellemes öbölben horgonyzó kis hadi-nászádok egytől egyig felvont czifra lobogóira, s a nem messze viruló kedves olasz partok széleire esett gyönyörittas tekintetünk. Egy illyen hajnal megfizethetlen, a kilátás nagyszerű fönsége leirhatlan; s a hív emlékezetben fölelevenülve éveken át andalító élvet nyújt.

Nápoly

A terni vízesés

Hat óra előtt az élesen csengő harangocska fejér-kéményü gőzösünk födezetére idézte az utasokat; honnan leszállani, s a legdicsöbb tükörrajz élvezetéről csak egy pillanatra is lemondani szinte lehetetlen volt; annál inkább, minthogy a katonai szolgálattal járó pontosság és rend csinos teremmé varázsolá a hajó tiszta födelét. Éjszaki környéke a tónak zordonabb, s a jó magasan felnyúló szirtfalak e részét valódi szikla félkörszínné — amphitheatrum — alakítják; de ezek védik egyszersmind az éjszaki havasok dermesztő leheletétől, s ekként az ide szoruló déli nap hevével egyesülten egész vidékét természetes melegházzá bűvölik. Fenn a szikla-oldalba merészen bevágott új astoroi út Brescia felé nagyon, oda illik. A ponale-i elrejtett zuhatag nem tűnt szemembe, de közelről festőinek mondják, egy szomszédja ugyanazon — jobb — oldalon füstölögve tolul ki a szirtüregen, s csillogva zuhan a 200 lábnyi mélységbe. Minél tovább haladsz, a partokat szegélyző hegyek annál inkább szelídülnek, s a tó szélein gyönyörű halmokká olvadnak. Limone már Olaszföld, s olasz növényzet környezte kedves hely. Fölötte kis olajfa-ligetek homályos zöldéből a sötét cziprusok szépen emelkedének. Ezek alatt illatozó czitrom és narancs kertek fokrul fokra hágó szabályos térleteket — terrasse — képeznek; s kö­zönként ismét szelid olajerdők szürkülnek egészen föl a sziklákig. A tó színe is, mintha e fáktól kölcsönözné árnyéklatát, halvány kékes-zöld; apró vitorlás bárkák barázdolják felületét; de mindig tisztelő távolban a büszkén haladó gőzös kerekeitől. Fejünk fölött meredező, szédítő magas szikláról bájosan hangzának le Tremosine szép harangjai. Itt már déli irányban végetlennek látszék a hullámtükör; s némi fogalmat nyújtott az egekkel összeolvadó tenger alakjáról. Oldalpartjain pedig számtalan nyaralót, kertet, s falvak, kikötök és kis városok tornyait látók fejérleni: mellyek közt a garignanoi czitrom-kertek messziről mindannyi sürü oszlopokon lebegő tündér-palotáknak tetszenek.

Velence

Szent Márk lovak

E tájon szólita meg- bennünket komáromi szül. Kreis János, tengerész e gardatói hajóhadnál; a magyar hang hallattára meg nem állhatván, hogy szóba ne álljon. Ártatlan kérkedéssel beszélte el, milly tetemes részt vettek ők — a magyar ezeredek — is az 1848 — 49-iki olasz csatákban, különösen Novaranál, hol zászlóaljukból alig, maradt 300 legény. Jutalmul tétetett ide, hol szívesen szolgál; s reményli, hogy jövőre a Dunán alakítandó hasonló csapathoz jut. Ő is erősité, miként szélvész idején a hajózás e tavon nem veszélynélküli. Minap is az árbocz és kémény jobbra balra hajlongva majd a víz színét verdeste; s a katona-kormányos is alig maradhata helyén. Igy igazolja 18 és fél század múlva is a természet szabályos hatalma Virgil versét: Fluctibus et fremitu resonans Benace marino.

Milánói katedrális

Genova

Elég legyen még a tó közepén nyugvó kis szigetet, Lecchi Lajos gróf szép lakával s kertjével, meg Sermione félszigetét a déli partokon megemlí­teni, hol Catull nyaralójának maradványit mutogatják. Mit is rajzoljak én ott tovább, hol a híres német költő megvallja: e vidék kelleméit szóval kifejezni nem lehet. Veni, yide. Jobb lesz nekünk a Mincio kifolyásánál örködö Peschiera ágyúi alá simuló kikötőbe, s onnan társainkhoz Veronába sietni.”

Trieszt

Roma – Colosseum

Hoványi társával B.L.-el, aki a szerző szerint a „lehető legbecsületesebb tiszavidékí magyar”, 1850. augusztus 10.-én indult olaszországi utazására. Az útitárs személye kapcsán, monogram alapján Bémer Lászlóra, a nagyváradi püspökre gondoltam elsőre, ugyanakkor Bémer életrajza alapján kérdéses, hogy az 1850. augusztusi induláskor jelen lehetett-e. Bémert, Haynau parancsára 1849 karácsonyán elfogták, majd Pesten 1850. március 5-én felségsértés bűnének vádjával halálra ítélték. Az ítéletet később Haynau 20 év vasban letöltendő várfogságra „enyhítette”, amit aztán a Vatikán hathatós diplomáciai lépéseinek köszönhetően végül száműzetésre enyhítettek. Bémer László miután megfosztották minden vagyonától, Innsbruckba ment, ahol egy kolostorban töltötte száműzetését, egészen 1860-ig. Bémert életrajza alapján tehát továbbra is kérdéses a kísérő személye. A szerző végül zarándokútjáról 1850. október 15-én tért vissza Bécsbe, ahol szinte azonnal neki is állt élménybeszámolója megírásának, amely végül 1851-ben jelent meg.

Róma térképe

A most bemutatott „Olasz ut 1850-ben” című kötet ismét nem a könnyen olvasható munkák közé sorolandó. Régies nyelvezet nagyban nehezíti, hogy az olvasó átadja magát a szerző gondolatmenetének, ugyanakkor az olvasás során az egyértelműen érződik, hogy Hoványi rajongott az országért és az olasz népért egyaránt. A könyvben részletesen, sőt mondhatni aprólékosan meséli el az út során látottakat és átélt élményeket, amelyeket még további informatív jegyzetekkel is kiegészít a kötetek végén. A könyv kitartó keresgélést követően és akkor is csak jelentős anyagi áldozatok árán szerezhető be, így valószínűleg keveseknek adatik meg, hogy kézzel fogható könyv formájában olvassák Hoványi Ferenc első útleírását. Szerencsére azonban, jelen kötet esetében ismét van lehetőség, elektronikus formában a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyenesen letölteni a művet, így bárki számára könnyen elérhető és olvasható a ritka kötet. Hoványi Ferenc utazással kapcsolatos munkáinak a végére értünk, hiszen mindkét útleírását bemutattam a blogban, így a szerző búcsúzik az ELBIDA projekt olvasóitól.