Felfedezések és kalandok Tibetben
Az ELBIDA projektben ismét egy lebilincselő Sven Hedin művet ismerhetünk meg. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat soron következő XII. kötete, „Transzhimalája” címmel jelent meg Kondor Alfréd átdolgozásában. Sven Hedin ezúttal az 1905-1908 közötti harmadik expedíciójáról számol be az olvasónak a tőle megszokott olvasmányos formában. A sorozat e kötete is a megszokott Lampel R. Kk. (Wodianer F és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat gondozásában jelent meg 1910-ben. A 330 oldalas műben 2 térkép, 22 szövegkép, 4 színes műmelléklet, 1 színes panoráma és 44 képmelléklet is található. A kötet az MFTK sorozatban is több kiadást megélt. Sven Hedinről ebben a bejegyzésben sem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.
Sven Hedin 1905. október 16.-án hagyja el otthonát és indul harmadik nagy expedíciójára. Az induláskor leírása szerint „Nagyobb bizonytalanságban voltam, mint valaha, nem tudva, hogy enyéimhez és a szép Stockholmba visszatérek-e még?”. 1905 év elején Hedin kezdte unni dolgozószobáját és egyre gyakrabban gondolt egy újabb expedícióra, pontosabban egy expedícióra Tibetbe.
|
A Kailasz hegy és a szent Manarazovár tó, Tugu-gumpából nézve |
|
Szakadék a nyolcadik tanyánál |
|
Tibetiek üdvözlete |
Hónapokon át tervezgette, mire aztán elindult és bizonytalanságát az okozta, hogy eleddig felfedezetlen területeket akart meghódítani és feltárni. Az expedíció célja Tibet óriási belső ismeretlen területének a feltárása volt, azon belül is a felső Brahmaputrától északra fekvő még teljesen ismeretlen föld megismerése, „amely helyeken sohasem járt még európai ember”. Októberi indulását követően útja Konstantinápolyon és a Fekete tengeren át Török-Örményországba vezetett, majd onnan Perzsián, Szeisztánon és Beludsisztánon át Nuskiba érkezett. Onnan aztán Szimlába utazott ahol rossz hír várta. Az előző „A rejtelmes Lhassza”című kötetben „megismert” Younghusband ezredes (régi jóismerőse Hedinnek) és a külügyi hivatal titkára tájékoztatta Hedint, hogy az angol kormány utasítása értelmében nem adhatnak engedélyt arra, hogy Indián át Tibetbe utazzon. A szerző bosszankodott, hogy miért nem Oroszország felé utazott, mert ott azt sejtette, nem gördítettek volna tervei elé akadályt. Végül is nem sikerült megkapni az engedélyt annak ellenére, hogy maga Hedin is sürgönyt küldött az angol miniszterelnökhöz. Bár nehezítette az utat, de nem törte le Hedint a váratlan fordulat. Ismerte Közép-Ázsiát, tudta hol kaphat segítséget, így a váratlan akadály által még inkább feltüzelt becsvággyal vágott neki utazásának. Úti célja elsőre Szrinagár volt.
|
Nakcangi lovasok |
|
Sigáce, a Cang tartomány fővárosa 3621 m |
Az észak-indiai Szrinagár volt az expedíció igazi kiindulópontja. Hedin itt állította össze a felszerelését és fogadott segítőket. A kasmíri maharadzsa titkára volt segítségére. Hedin Svédországból magával vitt összehajtható és szétszedhető vitorlákkal és árbocokkal ellátott csónakja, meteorológiai és egyéb tudományos eszközök, fényképezőgép, jegyzékkönyvek és gyógyszereken túl még, 40 öszvér, sátrak, nyergek, konzervek, dohány, konyhafelszerelés, bundák és ajándéktárgyak, továbbá rizskása, árpa és egyéb élelmiszerek alkották az expedíció felszerelését. A tárgyakon túl az út során felmerülő költségek finanszírozására 22.000 rúpiát ezüstben, további 9000 rúpiát pedig aranyban vitt magával. Meteorológiai megfigyeléseihez segítségül felvette Róbert Sándort, egy európai apától és hindu anyától származó fiatal segítőt. Szrinagárból Leh-be indult a karaván. Leh-be sikerült megtalálni és leszerződtetni, a Younghusband ezredes által is ajánlott közismert karaván vezetőt Muhamed Izát, aki 30 év alatt beutazta Közép-Ázsia és Tibet nagy részét, valamint ő volt Younghusband vezetője is az 1904-1905-ben lezajlott büntetőexpedícióban Lhasszában. További lovak (közel 100) bérlése után, kettéosztotta Hedin a karavánját és elindultak Tibet felé.
|
Lámák az egyik tasi-lunpói utcán |
|
Pancsen Rinpócse vagy Tasi-láma ő szentsége |
Részlet a műből:
„ A 287-ik tanya, a Takla-Makán sivatagtól eltekintve, a legsivárabb éjjeli szállás volt, amelyre hosszú utaim közül emlékezem és – itt kellett karácsony estéjét megünnepelnem. Két gyertyaszálat gyújtottam meg és szeretteim arcképét egy ládára állítottam, mint már oly sok Ázsiában eltöltött karácsony estén. Este kilenc órakor a hideg a szabadban -27, sátramban -20 fokot ért el. Ujjaim oly merevek voltak, hogy képtelenek voltak a könyvet tartani. Egyebet sem tehettem, – nyugalomra tértem és alvás által igyekeztem e szomorú karácsonyestnek sivár benyomását elfelejteni.
|
Népmulatság Sigáceban |
|
A Namgyal-lhahang Csong-kapa képével Tasi-lunpóban |
Ez éjjel a hideg -38 fokra emelkedett! A rettenetes helyzet dacára mindazonáltal kivántam, bárha hózivatar állna be, mely lábainak friss nyomát elfedné! Féltem, nehogy egy arra vonuló turkesztáni karaván meglássa friss nyomokat és hírt vigyen arról, hogy letértünk az országútról és útban vagyunk Tibet felé.
|
A Tasi-láma kis öcscse
és Kung Gusuk herceg neje öt szolgálójával |
|
A szircsungi szép asszony |
A sík völgyön kelet felé folytattuk utunkat, hol a hótömeg szerencsére egyre kisebbedett. Már csak két zsák takarmányunk volt s ezért az emberek részére szolgáló bőséges eleségből kellett állatainkat eltartanunk mindaddig, amíg újra legelőt találunk. AZ (5200-5400 méternyi) óriási magasság miatt, melyben jártunk, valamennyien szörnyű fejfájásban szenvedtünk.
|
Mánik (vallásos feliratokkal ellátott kőlapok) |
|
Muhamed Iza a Csang-csenmó folyóban |
Karácsony óta egy hosszanti völgyben mentünk előre, mely az előrejutást eléggé megkönnyítette. Mindazonáltal hat nap alatt csak 75 kilométernyi utat tettünk. Egy helyütt vad-jak trágyát találtunk, mely elég jó tüzelőanyagot szolgáltatott. Az év utolsó napján közöltem Abdul Kerimmel és két meghitt ladakimmal: Gulammal és Kutusszal tervemet, hogy Tibet belsején át az Arport-co mentén a felső Brahmaputrához szeretnék eljutni. Közöltem velük azt is, hogy feltünés elkerülése céljából álruhában fogom az utat folytatni. Megriadva válaszolták, hogy életveszélynek teszem ki magamat, én azonban megnyugtattam őket és abbeli reményemnek adtam kifejezést, hogy minden rendben fog menni, ha vakon engedelmeskednek parancsaimnak.”
|
A szelipuki prior |
|
Mendongi apácák |
Két éven át utazott minden irányba Hedin és fedezte fel Tibet rejtélyes vidékeit. Több addig térképeken ismeretlenként jelölt területet tárt fel, addig ismeretlen lámakolostorokat, folyóforrásokat, tavakat, hegyeket és hágókat fedezett fel. Útja során közel 3100 kőzetmintát gyűjtött.
|
Csokcsúi láma |
|
Nima Tasi a hatósági kíséret vezetője |
A műben Hedin az addig feltáratlan hegyrendszer elnevezéséről így ír: „ Mihelyt ezt minden kétséget kizárólag megállapítottam volt, rögtön arra is gondoltam, hogy vajon mily nevet adjak ennek az óriási hegyrendszernek, amely a Himalájától északra és azzal párhuzamosan vonul el. Lunpo-gángrinak épp oly kevéssé nevezhettem, mint Nien-csen-táng-la-nak, mert mindkettő az egész rendszernek csupán részét jelöli meg. Ekkor mint villám cikkázott át agyamon a gondolat, hogy e gigantikus hegyrendszernek a Transzhimalája nevet adjam!”
|
A Káilasz körül zarándokló tibeti nők |
|
A Góva, aki az Indusz forrásának felfedezését lehetővé tette (az ülő alak) |
A „Transzhimalája” elnevezés körül azonban némi vita is kerekedett. Lóczy Lajos szerkesztőként jelzi a könyvben lábjegyzetként is, hogy indiai angol geográfusok is kritizálták az elnevezést, de jelzi azt is, hogy valójában ő már 1890-ben Transzhimalájaként jelzett hegységrendszert Belső Ázsiában. Lóczy Lajos 1877–1880-ban tagja volt a gróf Széchenyi Béla által vezetett kelet-ázsiai expedíciónak. Utazása során arra a következtetésre jutott, hogy a Himalájától északra is kell lennie egy másik hegyvonulatnak. Ezt a vélt hegyvonulatot nevezte el Lóczy Transzhimalájának. Hedin Lóczy leírása alapján találta meg a hatalmas, nagyjából a Himalájával párhuzamos hegyvonulatot, ami átszeli Dél-Tibetet kelet-nyugati irányban
|
Hedin Sven mint juhász |
|
Az ekszpedíció utolsó résztvevői Poó-ban |
Az MFTK sorozat első ciklusának XII. kötete, egyben a ciklus zárókötete is volt. A szerkesztő előszavában Lóczy Lajos elköszön és jelzi „ Felszaporodó egyéb teendőim és feladataim lehetetlenné teszik nekem, hogy azt a kedves és hasznos munkát, amely a nagy utazások eredményeinek a mi édes nyelvünkbe való átültetése eszközlésében közel tíz éven át reám háramlott, tovább is folytassam.” Gyakorlatilag 1910. március 15.-ei dátummal leköszön és jelzi „fiatalabb erőnek” adja át a szerkesztői feladatokat. Érdekes azonban, hogy a következő kötet mégis Lóczy Lajos szerkesztésében jelenik meg, 1910. júliusi szerkesztői előszóval és csak ezt követően érkezik meg Cholnoky Jenő, mint a sorozat új szerkesztője.
|
Utca Tasi-lunpóban |
|
Hedin Sven lerajzolja Kung Gusuk hercegnét |
Sven Hedintől ismét egy csodás expedíció, kalandos útleírását olvashatjuk a „Transzhimalája” című munkájában. Az ELBIDA projektben is és a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban is fogunk még találkozni Sven Hedinnel és további kalandjaival. A blog szerkesztőjeként ezt nem bánom, mert a szerző műveit olvasva az ember egy kicsit úgy érezheti, mintha részese lehetne a 100 éve múlt kalandoknak.