Tavaly tavasszal a Facebook egyik könyves csoportjában megakadt a szemem egy poszton. Egy könyvről szólt, egy dedikált svájci útleírásról, amelyről előtte még sohasem hallottam. A csoportban szoktak eladni is könyveket, így felcsillant a szemem, hogy talán megszerezhetem a különleges művet, de persze gyorsnak kellett lennem, hiszen nem én vagyok az egyetlen vadász az erdőben. Villámtempóban a posztra kattintottam, azonban nagyon hamar kiderült, hogy a ritkaság nem eladó, csupán egy hozzám hasonló gyűjtő, büszkén mutatta be gyűjteménye izgalmas darabját. Nem csodáltam, én is az lettem volna, ha az enyém a könyv. A megszerzés pillanatnyi reménye amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illant. Ekkor már komótosan, hiszen nem volt hová kapkodni, utánanéztem egy-két archívumban a szerzőnek, magának a könyvnek, tényként rögzítettem, hogy tényleg pokoli ritka darab, majd igyekeztem gyorsan elhessegetni az irigység víciumát. A lelkem megnyugtatása végett azonban írtam a posztolónak, melyben megdicsértem gyönyörű könyvét, és jeleztem neki, ha véletlenül úgy döntene, hogy eladja, akkor emlékezzen rám. Tisztelettudóan visszaírt, majd elbúcsúztunk és bár vételi szándékom jelzése miatt matematikailag volt még remény, ez a valóságban a tudomány mai állása szerint kifejezhetetlenül kicsi esélyt jelentett. Elengedtem a dolgot és tovább léptem, de azért feljegyeztem a keresési listámra. Elrepült a nyár, az eset feledésbe merült tudattomban. Egy koraőszi napon azonban egy pillanat alatt, mindenre visszaemlékeztem. A matematikailag kifejezhetetlen esély valahogy kézzelfoghatóvá vált. Jött egy levél a könyv tulajdonosától, melyben megírta, hogy el kívánja adni a könyvet, de mivel jeleztem neki annak idején, ezért elsőként nekem ajánlja fel ritka darabját. Szinte el se akartam hinni a levelet, de boldog voltam, hogy esélyt kapok és hálás, hogy nem feledett. Persze az árban való megegyezés még hátra volt, megsaccolni sem tudtam, mi lesz az irányár, de gyorsan tisztázni akartam, hogy mielőbb birtokba vehessem a ritkaságot, ha meg tudom fizetni. Meglepő módon az ár, bár nem volt filléres dolog, gyűjtőként nem mozdította meg a vérnyomásom. Korrekt összeget kért, annyit amennyit vélhetően reálisan ér egy ilyen extrém ritka könyv. Virtuális kézfogással szentesítettük az adásvételt, utalás, postázás és pár nap múlva a várva-várt birtokbavétel következett. Így vált tehát Varanics József „Svájc” című műve az ELBIDA projekt hátterében lévő gyűjtemény részévé.
A könyv tényleg extrém ritka. Aukción sohasem szerepelt, könyvészetileg szinte ismeretlen, csupán az 1928-29-es tanévre szóló Kegyes-tanítórendiek vezetése alatt álló veszprémi római katholikus gimnázium értesítőjében van nyoma megjelenésének. Varanics József egy piarista tanár volt, aki több társával nyári kirándulás gyanánt egy 4000 km-es európai körúton vett részt 1928-ban. A svájci élmények olyannyira megragadták, hogy tapasztalatait és a látottakat írásban rögzítette. Egyértelműen érződik, hogy a szerző nem könyv terjedelemben gondolkodott, hanem sokkal inkább egy időszaki kiadványban megjelenő írást készített, ami később, ki tudja milyen okból, önálló műként is megjelent, vélhetően nagyon csekély példányszámban. A „Svájc” című önálló könyv 1929-ben jelent meg Veszprémben, Pósa Endre Könyvnyomdájának nyomtatásában. A csupán 15 oldalas műben, illusztráció nem található. Az említett példányom további különlegessége, hogy Varanics József, rendtársának Nyári Istvánnak dedikálta, aki az utazáson útitársa is volt a szerzőnek.
Varanics József tanár és író életéről vajmi kevés információnk van. Amit biztosan tudunk, hogy 1895. szeptember 3-án a Komárom vármegyei Tóvárosban született. 1913. augusztus 27-én lépett be a piarista rendbe, majd 1918. augusztus 8-án tett ünnepi fogadalmat. 1920. július 4-én szentelték pappá. 1919-20-ban Temesváron tanított, majd az 1920-as évektől kezdve a veszprémi, a tatai és a sátoraljaújhelyi rendes gimnáziumok tanáraként dolgozott. A tanítás mellett a cserkészmozgalomban is aktív szerepet töltött be, több a cserkészetet népszerűsítő cikke jelent meg. 1929-ben a Magyar Királyi Belügyminiszter, 254-172/VIII. számú határozatával Varanics József piarista tanár és testvére dr. Varanics Ferenc tanár családi nevét „Berkes” névre változtatta át, névmagyarosítás címén. Számos cikke jelent meg helyi lapokban és iskolai értesítőkben, de emellett több önálló könyve (útleírás, cserkészet, oktatás-nevelés témában) is megjelent. 51 éves korában, 1946. június 1-én hunyt el Tatán. Családi sírboltba temették a tatai tóvárosi (Almási úti) temetőben, ahol a mai napig megtalálható sírja.
Részlet a könyvből:
„A magyar követség egyik kedves tagja, kit még a budapesti egyetemről ismertem, volt oly figyelmes, hogy a genfi tartózkodásunk alatt gondoskodott arról, hogy necsak Genf történeti emlékeivel s kultúrájával ismerkedjünk meg, hanem a környékén található természeti szépségek iránt is felkeltse érdeklődésünket. Villamos röpíti a kirándulókat a város környékére, az úgynevezett kiránduló helyekre. Majd fogaskerekű veszi át a sok utast és ennek segítségével feljutunk az 1308 m. magas Saléva-hegy egyik magaslatára. Most bontakozott ki csak a maga csodálatos méreteivel a francia Mont-Blanc, hófedte, égbetörő csúcsaival. Hosszasan, néma bámulattal ültünk a hegyoldalon s nem találtunk hirtelen szavakat a természet ezen csodás, kolosszális hegyóriásának ecsetelésére s vezetőnknek sok idejébe került, mig indulásra tudott bennünket birni: annyira a benyomások hatása alatt állottunk. Közvetlen Genf mellett húzódik a francia határ. Minden nagyobb nehézség nélkül átjutunk a kirándulás alkalmával francia területre, majd visszajövet a svájcira. Itt nincs az a szoros határzár, amellyel lépten-nyomon találkozhatik a szerencsétlen utas, aki gyakrabban látogatja külföldet.
Egy jól sikerült kirándulás emlékeivel s maradandó benyomásaival térünk vissza kirándulási helyünkre: Genfbe. Egy alkoholmentes étteremben elfogyasztott vacsora után a tündéri fényben uszó Genfi-tó partján padokra telepszünk. A város nyugati részén sebes folyással s erős zúgással ömlik ki a Lac Lemanból a Rhone folyó. Innét gyönyörködünk nyári esti hangulatban s nem tudunk betelni attól a pazar látványtól, amely a Genfi-tóról elénk tárul. Kívilágitott személyszállító hajók futkosnak a tavon, mintha fogócskát játszanának. Ellehetne ezt az álomképet órákon át nézegetni, ha a fáradság nem jelentkeznék társaságunk tagjain. Bármennyire is nehezünkre esik, a tündéri est varázslatos hangulata alól szabadulnunk kell, mert hiszen a kitűzött programm szerint másnap új fárasztó utnak nézünk elébe.
A templomok közül a katolikus eredetű St. Pierre templom érdemel említést, amelyet a kálvinisták a vallási harcok s a kálvinizmus megerősödésé idején maguknak lefoglaltak. Itt találtuk 1536. esztendőből Kálvin székét, amelyen a reformáció egyik vezéralakja szokott ülni.
Augusztus 20-a volt, nagy királyunknak, Szent Istvánnak ünnepe. A kis magyar csapat a Notre Dame templomba vonul s ott kegyelettel adózik a nagy király enlékének. Dr. Mattyasovszky Kasszián, az esztergomi bencés gimnázium igazgatója mondja a szentmisét s imádkozik a magyar haza boldogulásáért. A magyar fútk könnyezve éneklik az idegen földön: ,Ah,hol vagy magyarok“ régi szép egyházi éneket s a misztikus, csinos templomnak boltivei megszázszorozzák: Hol vagy István király, Téged magyar kiván…. s mindannyian lélekben haza, magyar földre szállottunk.
Még a délelőtt folyamán a szentmise után búcsúztunk Genf városától. A genfi hajókikötőbe siettünk, hogy hajóra szálljunk s végig hajózzunk a tavon amelyhez fogható szépség kevés akad a nagy föld kerekségén.
Nyári István kollégámat Genfben hagyjuk, mert előrehaladott szembaja miatt orvosi tanácsra a legelső gyorsvonattal hazautazik. A hajókikötő közelében megnézzük még a hajó indulása elött azt a helyet, hol egy olasz anarchista Erzsébet királynét 1898-ban meggyilkolta.
A hajón a legjobb hangulat uralkodik. A magyar követség tagjai búcsúztatásunkra kijönnek s szivélyes üdvözlések után a gyorsjáratú hajó kiszalad a kikötőből. A zenekar folyton játszik, valamelyik parti városkába igyekszik s a hajón eltöltött időt felhasználja arra, hogy a hajó közönségét szórakoztassa. A hajóról még sokáig élveztük a szép panorámát, melyet Genf nyújtott s messziről még kitünt a Népszövetségi palota zöld szinével.
A kellemes klimájú, a dús növényzetű hegyoldalakra s dombokra épített nyaralók egymásután tünnek fel. A hajó több kikötőben megáll s mindannyiszor az utasok, a kirándulok tömege hagyja el s lepi el újból a hajót. A jobboldali part, savoyai francia terület már nem oly élenk, s a környéken hatalmas erdők terpeszkednek el. Ezen az oldalon mintha átlátszó köd ülne s amikor a nap időnként küzd a ködös, párás levegővel, nagyszerűen érvényesülnek a távoli hegyek konturjai, amelyek végig kisérik a természeti szépségekben bővelkedő Genfì tavat. Lausanne csodás fekvésével lebilincsel. Alig hagyjuk el Occhyt, Lousanné kikötőjét, a szőlőhegyek hosszú sora borítja a tó melletti dombokat. Szemet s lelket gyönyörködtető szépségek vonulnak el előttünk, amint a hajó tovasiklík a tó sima tükrén. A délutáni órákban érjük el a tó keleti partján fekvő Montreaux városkát. A vonatindulásáig van annyi időnk, hogy a Montreaux melletti Territetben megnézzük Erzsébet királyné emlékszobrát. A magyar királyné itt szeretett leginkább tartózkodni s az ülő szobor azt a jelenetet ábrázolja, amint a királyné könyvébe merülve olvas.
Montreauxból még egyszer visszatekintünk a Genfi-tóra s a tó környékére. A tó partján húzóló hegyek oldalán apró falvak tünnek elő; elképzelhetetlen magasságban, itt-ott egy-egy falusi házikó hívja fel a figyelmet. Minden valószínűség szerint erdészlak ,vagy a hegyi pásztorok menedékhelye, akik hónapok, sőt egy esztendő leforgása alatt egyszer ereszkednek le a felhőkkel szomszédos hegyi tájakról. Az esti hangulatban utánozhatatlan szinek rajzolódnak a hegyláncok ormán!”
Varanics József 16 társával együtt vett részt 1928 nyarán az európai körúton. A mintegy 4000 kilométeres utazás érintette Észak Olaszországot, Dél Franciaországot, Svájcot és Ausztriát. Az utazás legnagyobb részét vonattal tették meg, de volt számos alkalom, hogy hajóra szálltak. Az utazás egy érdekes epizód szereplője dr. Mattyasovszky Kasszián, az esztergomi bencés gimnázium akkori igazgatója. Ő is az utazótársaság tagja volt és 1928. augusztus 20-án, a genfi Szűzanya Bazilikában a Szent István napi ünnepség keretében ő tartotta a szentmisét. Személye azért izgalmas, mert 4 évvel azután, hogy kinevezték a budapesti bencés gimnázium igazgatójává, 1935-ben meggyilkolta őt Lesti Andor éppen felmondás alatt álló inasa.
A hír megdöbbentette az akkori közvéleményt, hiszen Mattyasovszky kimondottan kedvelt személyiség volt, több helyen csak aranyszívű igazgatóként emlegették. A gyilkos inas, a dolgozószobájában íróasztalánál ülő Mattyasovszkyt háturól egy baltával fejbe ütötte. Az első csapás még nem volt halálos, az áldozat felkelt az asztaltól, de megszédült és elesett. Ekkor érte a második, halálos csapás, ami olyan erős volt, hogy reggel a rendőrség alig tudta a baltát eltávolítani a sebből. Az inas, tettét követően kirabolta az áldozatot és megszökött. Országos körözést adtak ki ellene és a rádió is leadta a gyilkosság hírét. Másnap este 8 óra után a nyíregyházi rendőrség táviratot kapott egy hajdúhadházi vasutastól, amelyben a vasutas azt jelezte, hogy a szerdán reggel 4 óra 22 perckor Nyíregyházára érkező vonattal, emlékezete szerint, egy olyan külsejű ember utazott, akinek a fényképét a fővárosi lapok közölték. A nyíregyházi rendőrség több nyomozót állított rá az ügyre és végül kalandos körülmények között, még aznap elfogták Lestit. A megnyerő külsejű, gyerekes arcú, jó modorú fiatalember semmi megbánást nem mutatott, kedélyesen beszélgetett, mosolyogott, mintha valami nagy tettet hajtott volna végre. A gyilkosság indokaként azt fogalmazta meg, hogy „dühösítette” őt Mattyasovszky, ezért ütötte fejbe kétszer. Elfogása pillanatában azt állította, hogy nem tudta, hogy meg is halt az igazgató. Lestit később 15 év fegyházra ítélték, ami a maximálisan kiszabható büntetés volt esetében, hiszen a huszadik életévét még nem töltötte be az elkövetés időpontjában. Mattyasovszky aki nagy köztiszteletnek örvendett, nem csak mint iskolaigazgató volt elismert, hanem nagyon sokat tett a magyarországi cserkészmozgalom újjászervezéséért is. Az 1920-as években a hazai vízi cserkészet egyik kezdeményezőjeként szervezte újjá az esztergomi cserkészéletet. Esztergomban 1944 óta a gimnázium mellett elvezető út az ő nevét viseli és Pannonhalmán 1978 óta a Bencés Öregdiákok által alapított díj is, melyet egy XII. osztályos tanuló matematika/fizika tanulmányainak elismeréseként adnak át, Mattyasovszky Kasszián nevét viseli.
Varanics József „könyve”, ha lehet így nevezni egy 15 oldalas útleírást, nem a legizgalmasabb és nem is a legolvasmányosabb útleírás a magyar utazási irodalom történetében. A könyv értékét ez esetben nem is a belső tartalom adja, bár azzal sincs semmi gond, hanem a létezése. Hihetetlenül ritka, igazi kuriózum, aminek a fizikai létezése az igazi értéke. A szerző nem egykötetes szerző, hiszen az 1927 nyarán tett balkáni körutazásáról is jelent meg könyve, de annak a könyvnek a létezésének legalább van nyoma. Az a mű is extrém ritka, de említi Varanics életrajza. A most bemutatott „Svájc” című könyvét még életrajza sem említi. Egy olyan megszállott gyűjtőnek, mint én, egy ilyen ritka mű, igazi csemege, még akkor is, ha irodalmi értéke csekély. Függetlenül azonban irodalmi értékétől, éppen ritkasága miatt, elérhetővé teszem Varanics József művét az ELBIDÁRIUMban, így akinek kedve van elolvasni a szerző svájci élményeit, az onnan letöltheti a művet. Nagyon bízom abban, hogy gyűjtői szerencsém lehetőséget ad valamikor majd arra is, hogy Varanics József visszatérhessen az ELBIDA projektben az említett balkáni útleírásával. Az esélye ennek körülbelül annyi, mint a „Svájc” című művének a beszerzése, de amennyiben ismét megtörténik a csoda, akkor azonnal érkezni fog Varanics az elbidában.
Kedves Dani!
Remélem, hogy álmod valóra válik és a balkáni útleírás is megtalálja méltó helyét a polcodon.
Az esélye ennek körülbelül annyi, mint a „Svájc” című művének a beszerzése, mint írod.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!
De szerencsére Te nem az vagy! Mindig teszel és sok jót teszel! Köszönjük!
Drukkolok és remélem, hogy a könyv felbukkan és hozzád megérkezik.
Szívesen segítenék, ha tudnám, hogy hol kell keressem!
Kedves Laci,
Köszönöm ez kedves nagyon. Keresni nagyon nehéz, de hinni, hogy egyszer valahol sikerül azt könnyebb és ki tudja, a hitnek ereje van, bármely értelmezésben is gondol rá az ember.
Szia
Dani