Tizenhat nap az Oceánon

Egy kisebb “technikai” probléma miatt képtelen voltam hozzáférni az admin felülethez, de a történet happy enddel zárult végül, így folytatódik az ELBIDA projekt. Következzék tehát az elmaradt múltheti bejegyzés.

A Chyzer név az ELBIDA projekt rendszeres olvasóinak bizonyára nem ismeretlen. 2019 májusában mutattam be Dr. Chyzer Béla, „Uti levelek” című könyvét, melyben a szerző, aki a magyar iparegészségügy úttörője volt, egy németországi és svájci utazásának emlékeit meséli el. Dr. Chyzer Béla édesapja, Dr. Chyzer Kornél orvos, természettudós, míg édesanyja Mánn Jolán színésznő volt. Az egyik nap otthon rendezgettem az időszaki kiadványaimat (általában káosz uralkodik a dolgozószobámba), amikor a kezembe akadt egy kötet, melybe belelapozva több érdekes útleírást is találtam. „A természettudomány világából” című gyűjteményes kötetben olyan szerzők bukkannak elő, mint Vámbéry Ármin, Lóczy Lajos vagy éppen Hopp Ferenc. A „nagyok” mellett azonban megakadt a szemem egy ismerősen csengő néven is: Chyzer Kornélné.

Bevallom férfiasan, nem tudtam, hogy Dr. Chyzer Béla anyja is írt, azt pedig végképp nem, hogy útleírást. Chyzer Kornél és felesége részt vett az 1906-os lisszaboni orvosi kongresszuson, azonban mivel ismerték már az odavezető szárazföldi út „nehézségeit”, így inkább Hamburgba mentek, ahonnan hajóval utaztak a nemzetközi találkozóra. Az említett gyűjteményes kötetben olvasható, „Tizenhat nap az Oceánon” című írásban, ennek az utazásnak az élményeit meséli el Chyzer Kornélné. A gyűjteményes kötet Budapesten jelent meg a Franklin Társulat gondozásában, vélhetően 1935-ben és Hankó Vilmos szerkesztésében. A dátumra és a szerkesztőre nincs a kötetben jelzés, de azért is valószínű Hankó Vilmos neve, mert az általa szerkesztett „Univerzum – Évkönyv a család és az ifjúság számára” sorozat harmadik kötete, mely 1907-ben jelent meg, minden ebben a gyűjteményes kötetben fellelhető cikket tartalmazza, azaz olyan az „A természettudomány világából” című kötet, mintha az 1907-es „Universum” kivonata lenne. Chyzer Kornélné írása összesen 36 oldal, és számos fotó található benne.

Mánn Jolán színésznő 1850-ben született Buziáson. 1867-ben a budai Népszínházban, Molnár György társulatában kezdte pályáját, ahol nagyjából másfél évig működött. Ezt követően Miskolcon és Kecskeméten játszott, ahol drámai szerepekben valamint vígjátéki szendeként és naivaként szerepelt. Első férje Aranyossy Gyula színigazgató volt egészen 1876-ig, amikor elválnak és Mánn Jolán elhagyja a színészi pályát. Fontosabb szerepei voltak: Antónia (Czakó Zsigmond: Végrendelet), Márta (Feuillet: Delila) és Flóra (Hegedűs Lajos: Hazatértek). 1878-ban férjhez megy Dr. Chyzer Kornél orvoshoz, akivel 31 évig, egészen haláláig boldog házasságban élnek.1909-ben, 59 éves korában hunyt el Budapesten. Chyzer Kornél a magyar zoológiában is maradandót alkotott. Halálát követő Csiki Ernő (akiről valamikor még lesz szó) a “Rovartani lapokban” egy hosszabb cikkben emlékezik meg Chyzer Kornélról és a két hónappal azt megelőzően elhunyt feleségéről. Chyzer rovartani kutatásaiban legszorgalmasabb segítője, maga a felesége Mánn Jolán volt. Chyzer Kornélné azonban nem csak férjét segítette, hanem maga is aktív résztvevője volt a kutatásoknak. Nevét megemlítik a fürkészdarazsak élete kapcsán folytatott kutatásoknál, sőt az álskorpiók kutatása során az egyik alfaj bártfai felfedezőjeként magát Chyzer Kornélnét jelölik. Mánn Jolán életének ezen része kevesek által ismert, de Csiki megemlékezéséből úgy tűnik a Chyzer házaspár a magyar zoológia számára is nagy veszteség volt.

Részlet a könyvből:

„Mi magyarok is számosán keltünk útra, de miután azt a szálló igét, hogy «több út vezet Rómába», minden helyre lehet alkalmazni, mi magyarok is különböző utakon indultunk el, hogy majd Lisszabonban találkozunk ismét. Mi az urammal az odavezető szárazföldi fárasztó utakat már ismerve, Hamburgba mentünk, hogy a Hamburg-Amerika Linie társaság a német orvosok számára külön e célra indított hajóján, az Oceánán tegyük meg az utat.

Az Oceána tisztán kirándulók számára lévén berendezve, minden képzelhető kényelmet s kifogástalan ellátást nyújtott nekünk, úgy hogy azon huszonhárom nap alatt, mit e hajón, — mely Lisszabonban szállodául is szolgált nekünk — töltöttünk, soha a legkisebb ok sem volt panaszra.

Az ismerkedés a hajón igen hamar ment; már az első ebédnél tányérunkon találtuk az összes utasok jegyzékét, melyből férjem rögtön statisztikát csinált, hogy t. i. 222-ten vagyunk és pedig 156 férfi és 66 nő. A férfiak közt annyi volt a Professor és Geheimrat, hogy a hajótisztek és a pincérek az urakat nem is szólították másnak.

Az uramnak a társaság igen kellemes volt, mert ö ez urak közül igen sokat ismert, nekem kevésbbé, mert a német hölgyek jege csak lassan olvadt, de azért időfolytán néhánnyal nagyon megbarátkoztam.

Magyarok csak ketten voltunk a névjegyzékben. Annál nagyobb volt meglepetésünk, midőn másnap valaki azt mondja, hogy egy honfitársunk keres bennünket s csakugyan volt egy harmadik magyar is a hajón, az egyik hajóstiszt személyében, kinek természetesen nagyon megörültünk, annál inkább, mert céhbelinek tartottuk, amennyiben orvos fia és orvos testvére. Tőle sok érdekes dolgot hallottunk a hajósok életéről és velünk töltötte idejét, ha nem volt szolgálatban; de a hajóstiszteknek bizony nem sok szabad idejök van. Az ő valóban terhes szolgálatok azonban a mi biztonságunk érdekében van s azért nem igen szeretnök, ha ők úgy az óceán közepén sztrájkolni kezdenének.

Hamburgban kevés időt töltöttünk. Meglátogattuk a tropikus betegségek kórházát s a patkányirtó készülékkel felszerelt hajót, mellyel a pestises vidékről érkező hajók patkányait fojtogatják, hogy a pestist ne terjesszék; alig maradt időnk a kikötő behajózására. Ez oly óriási s oly kábító, hogy le sem tudnám írni s azért nem is fogok hozzá. Maga a város Európa legszebb városai közt sorolható fel.

April 7-ikén reggel indultunk a nagy útra. Az elindulás nem közönséges dolog. Bent a kikötőben csak egy kisebb gőzösre szálltunk, mely néhány órányira vitt ki a kikötőből, de még az Elbában, hol az Oceana állott. Az utasok behajózása nem menne nehezen, de a sok úti podgyász be- és kirakása, azok tulajdonosainak a podgyász körüli forgolódása, keresése, kiabálása valóban idegessé teszi az embert s csak akkor nyugszik meg, mikor a hajó már elindult. így siklótunk aztán remek szép verőfényes tavaszi napon bámulva az Elba jobbparti dombjain fekvő számtalan parkon, villán és városkán, míg végre egy-két óra múlva a dombok ellapulnak, akár a Tisza partján képzelhettük magunkat, ha tudniillik ki volna áradva.

Déltájban feltűnik a hófehér Oceana s minden szem reá irányult.- Nemsokára horgonyt vetettünk tőszomszédságában. Zenekara rázendített a német himnuszra s ennek hangjai mellett tolongott a hajóhídon a sok utas és kezdődött a beszállást zűrzavar.

Dacára annak, hogy mindenkinek előre biztosítva volt a kabinja, melynek a számát tudta, a sok tudós úgy rohant a hajóra, mintha azt kellene minden áron elfoglalnia s mikor azt már megtalálta, akkor ismétlődött a tolongás az asztal helyéért az ebédlőben, melyet a főpincér — aki a hajón igen hatalmas úr — nagy fontoskodással és számítgatássa az asztalok lerajzolt tervein mindenkinek kijelölt. Nekünk ismerős társaságunk nem lévén, egyre ment, akárhová jutunk s azért nem tolongtunk. Ezzel is rendbe jövén, mindenki a fedélzetre sietett, hogy lássa hol végződik az Elba s hol kezdődik a tenger, amit nem is oly könnyű eldönteni, mert az északi tenger vize nem oly szép kék, mint a mi Adriánké.

Alighogy kiértünk a sík tengerre, nemsokára eltűnt a szárazföld szemeink elől s másnap reggelig nem is láttunk semmit, de a ritkán csendes északi tenger s különösen a calais-i szoros igen jól viselte magát. A nagy tengeri út kezdete tehát nagyon biztató volt.

Másnap 8-án reggel nehéz, sűrű ködre ébredtünk, mely még kabinunkba is behatolt; ez értésünkre adta, hogy közeledünk Anglia partjaihoz. Egészen más szférába, illetve légáramlatba jutottunk. S ha az ember megfigyeli a természeti jelenségek befolyását magán, megérti az angolok hideg, nyugodt karakterét, kiket ködös hazájok tett ilyenekké.

Oh, mennyit köszönhetnek ők ennek a ködnek, mely higgadt számítókká, nyugodt mély gondolkodókká neveli őket s bárha a kontinensnek napsütötte szenvedélyesebb népei kissé ridegeknek találják őket, de nagyságok, mérhetetlen gazdagságuk és sok mindenben kiválóságuk imponál nekünk.

Dowernél kikötöttünk. Amint a hajó e nagy kikötő felé közeledik, kezd kibontakozni Kréta hegysége és az azon épült erődök.

Vasárnap lévén, a városban semmi zaj, csak a tengeren búgnak a láthatatlan hajók kürtjei, ami nagy vigyázatra inti a hajósnépet. A kilométernyi hosszú mólón, melyen vendéglőn kívül még Cook utazási iroda is van, nem kaptunk kocsit, melyen a várost bejárhattuk volna addig, míg hajónk két órát ott vesztegelt. Így csak a mólón sétáltunk, sokan csak azért, hogy Angliából küldhessenek képes levelezőlapot és elmondhassák, hogy Angolországban is voltak.”

Chyzer Kornélné és férje érdekes útját választja a Budapestről Lisszabonba történő utazásnak, hiszen előbb elutaznak Hamburgba, majd ott a „Hamburg-Amerika Linie” társaság „Oceana” nevű hajójára szállnak, amellyel végül 16 nap alatt érik el a célállomást. A hajó lényegében egy különjárat volt, amelyet külön az orvosok számára azért indított a hajótársaság, hogy kényelmes körülmények között utazhassanak el a XV. Nemzetközi Orvosi Konferenciára, Lisszabonba. A Chyzer házaspár volt a hajón utazó utasok közül az egyetlen magyar, rajtuk kívül még 220-an, elsősorban német orvosok és feleségeik utaztak a hajóval. A hajóút 1906. április 7-én indul és több megállót követően április 19-én érkezik Lisszabonba, ahol a konferencia alatt is a hajó szolgál szállodául az utasok közül jónéhánynak. A történetből úgy tűnik ki, hogy míg az odafelé vezető hajóút lényegében egy hajós nyaralás volt, több megállóval és 12 napos menetidővel, addig a visszafelé vezető út, már csak a gyors hazatérést tűzte ki célul és mindössze 4 napig tartott. Chyzer Kornél és felesége 1906. április 30-án szállnak partra Hamburgban, ahol egyben Chyzer Kornélné útibeszámolója is véget ér.

Mánn Jolán műve, mely eredetileg 1907-ben az „Univerzum – Évkönyv a család és az ifjúság számára” című ismeretterjesztő kiadványban jelent meg, egy tökéletesen élvezhető, rövid lélegzetvételű útleírás. A szerzőnő jó stílusban ír és érdekes momentumait emeli ki mind a hajóútnak, mind az akkor körülbelül 400.000 lakosú Lisszabonban átélteknek. Aki szeretné elolvasni Chyzerék utazásának történetét az egy kis keresgélés követően, általában elviselhető áron beszerezheti az „Universum” (1907 – III. kötet) vagy az „A természettudomány világából” című ismeretterjesztő mű egy példányát, de aki nem ragaszkodik a papír alapú formához, annak van lehetősége elektronikus formátumban is letölteni a művet az ELBIDÁRIUMból. Bátran ajánlom azoknak, aki egy könnyed, egyestés útleírásra vágynak.  Chyzeréktől most búcsúzunk az ELBIDA projektben, de reményeim szerint csak átmenetileg, mert Mánn Jolánnak és Chyzer Kornélnak is van olyan műve még, amelyet ha egyszer sikerül fellelnem és a gyűjteményem részévé tennem, akkor biztosan bemutatom. Szóval a Chyzer család még reményeim szerint visszatér.