Könyvek

Múlt heti ígéretemhez híven, egy különlegesen ritka könyv segítségével, a messzi és fagyos sarkvidékre utazunk. 1845-ben, majd azt követően sok-sok évig jelentős figyelmet kapott John Franklin sarkvidéki felfedezőútja, pontosabban Franklinék nyom nélküli eltűnése. Számos mentőexpedíció indult keresésükre, köztük a Henry Grinnell, amerikai milliomos által szervezett keresőutak. Grinnell az 1850-es években két expedíció finanszírozásával segítette Franklin elveszett hajóinak keresését. Elisha Kent Kane az első expedíció során hajóorvos volt, míg Grinnell második expedícióján már a kutatóút vezetőjeként irányította a keresést. Kalandos élete a kor amerikai emberének is megragadta a fantáziáját, így a sarkvidéki expedíciójáról írott könyvei, rendkívül népszerűek voltak. Idehaza „Kane a sarkutazó” címen jelent meg a második Grinnell expedícióról szóló kétkötetes műve, melyben a híres kutatóút történetéről, kalandjairól és viszontagságairól mesél a szerző. A könyv 1875-ben jelent meg Budapesten a Franklin Társulat gondozásában. A két kötetes mű összesen 495 oldal terjedelmű. A magyarul megjelent műben illusztráció nem található, ugyanakkor Kane eredeti művében és több idegen nyelvre lefordított egyéb kiadásaiban azonban számos csodás illusztráció növeli az olvasmányélményt, melyből néhány ebben a blogbejegyzésben is megjelenik.

A különösen ritka mű

Elisha Kent Kane

Elisha Kent Kane orvos, felfedező 1820. február 3-án született Philadelphiában. Apja John Kintzing Kane kerületi bíró, míg anyja Jane Duval Leiper volt. A házaspárnak 6 fia és egy lánya született, Elisha Kent Kane a legidősebb fiúgyermek volt a családban. Kane 1837-ben a Virginiai Egyetemen kezdte meg tanulmányait, építészmérnök szeretett volna lenni, de az első egyetemi évében súlyos beteg lett, így felhagyott tanulmányaival. Reumás láz gyötörte és maradandó szívkárosodása is lett a betegsége eredményeként. Kane azonban híresen erős akaratú ember volt, így betegségéből is sikerült talpra állnia, sőt éppen a betegsége által motiválva, 1839 őszén orvosi tanulmányokat kezdett a Pennsylvaniai Egyetemen. 1842-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd apja tanácsára szolgálatra jelentkezett az Egyesült Államok haditengerészetéhez, ahol segédsebész lett. Míg a haditengerészetnél tényleges megbízatásra várt, addig csatlakozott a Caleb Cushing által vezetett kínai diplomáciai misszióhoz, mint orvos. A misszió tagjaként sokat utazott a Távol-Keleten, sőt még hat hónapig Whampoában egy kórházhajót is vezetett. A diplomáciai misszióból kilépett, majd Egyiptomon és Európán át visszatért az Egyesült Államokba. Az ezt követő években a haditengerészet kötelékében különféle békeidős küldetésekben szolgált. Ezen missziók keretében Afrikában, a Földközi tengeren és az Egyesült Államok keleti partvidékén teljesített szolgálatot.

Elisha Kent Kane

1848-ban részt vett a mexikói-amerikai háborúban, ahol a nopalucani csatában elfogta Antonio Gaona mexikói tábornokot és sebesült fiát. A történet szerint a fiú sebesülését ellátta és ezzel megmentette az életét. 1850-ben Kane jelentkezett a John Franklin keresésére indított sarkvidéki expedícióba, mint orvos. 1850 márciusában vette kezdetét az első Grinnell expedíció. A két hajó New Yorkból indult, majd a Beechey szigeteken megtalálta az első egyértelmű bizonyítékokat a Franklin expedícióról. Az elhagyott tábor, ahol három sírt is találtak, vélhetően az első, 1845-46-os tél során szolgálhatott állandó állomásként az Erebus és Terror legénységének. A Grinnell expedíció tovább folytatta a keresést, majd a jég fogságába kerültek és a jéggel sodródtak jó ideig. 1851 júniusában sikerül a jég fogságából szabadulniuk és visszatértek New Yorkba. Kane első sarki expedíciója után számos előadást tartott a történésekről és az írással is ekkor kezdet foglalkozni. Első könyve 1853 januárjában jelent meg, „The U.S. Grinnell expedition in search of Sir John Franklin” címmel. Kane személyes népszerűségének és karizmatikus személyiségének köszönhetően sikerült Grinnellt rávennie arra, hogy finanszírozzon egy második expedíciót is. Grinnell mellett George Peabody, az amerikai haditengerészet és számos tudományos társaság is támogatta az új kutatóutat, így 1853 májusában elindult a második Grinnell expedíció.

Henry Grinnell a milliomos támogató

Kane orvos tiszti megbízatást kapott a haditengerészettől, így ő lett az expedíció egyetlen hajójának az „Advance”-nak a parancsnoka. 1853 augusztusában azonban a jég útját állta a tovább haladásnak észak felé. Kane és legénysége a jég fogságába került. Két telet töltöttek itt jégbe fagyva, számos komoly kihívást sikeresen leküzdve eközben. A jégbefagyott hajótól indulva számos szánkón megtett sikeres kutatóutat valósítottak meg a két év alatt. Kane nem akarta ott hagyni a hajót, de a második telet követően be kellett látnia, hogy nem biztos, hogy a harmadik sarki telet is túlélik. 1855 májusában Kane és csapat elhagyta a hajót és egy 83 nap alatt, elképesztő körülmények között, 1300 mérföldet gyalogolva és szánkózva jutottak el Upernavikig, ahol egy dán hajó vette őket fel és vitte Godhavnba. Az expedíció során mindössze 3 embere halt meg, így a földrajzi felfedezések mellett, komoly túlélési tapasztalatokkal felvértezve tért vissza New Yorkba. A sarkvidéken szerzett ismeretei, az ezt követően induló sarki expedíciók sikerességében komoly szerepet játszottak. Kane egészsége azonban romokban hevert. A sarkvidéki expedíciókat megelőző utazásai során is számos betegséggel küzdött, Kínában kolerás volt, Egyiptomban tífusz lázzal küzdött, Afrika partjain maláriás volt és a sarkvidékeken pedig többször lett skorbutos. Hazatérését követően nagyon rossz állapotban volt, de megírta második könyvét, mely „Arctic explorations: The second Grinnell expedtion in search of Sir John Franklin” címmel jelent meg. 1856-ban Angliába utazott, hogy John Franklin özvegyének tett ígéretét teljesítve, beszámoljon a férje keresése során tapasztaltakról. Angliából Kubába, Havannába utazott, ahol gyógyulást remélt krónikus betegségére.

Kane egy friss, amerikai postabélyegen (22 cent)

A ház Havannában, ahol Elisha Kent Kane elhunyt

Két súlyos stroke-ot követően 1857. február 16-án hunyt el Havannában, mindössze 37 évesen. Kane holttestét hazaszállították és egy nagy temetés keretében, mint Amerika első nagy sarkvidéki felfedezője, helyezték végső nyugalomra a philadelphiai Laurent Hill temetőben.

Részlet a könyvből:

„A tél most már gyorsan közeledett. Az uj jég mind egy darabbá ragasztotta össze az eddig némileg külön álló jéglapokat, annyira, hogy a hajó körül bátran szánkázhattunk. Mintegy 60 lépésnyire tőlünk északra egy hatalmas jéghegy volt szomszédunk ez öbölben, melyet mi Reenselaer-öbölnek kereszteltünk el: a körülöttünk fekvő sziklaszigetek jégtorlaszokkal voltak körülszegélyezve. A madarak elköltözködtek: mind a déli vidékekre vonultak még a rendesen utósó tengeri fecskék és ezek ellenségei a szürke hátu sirályok is.

A jégbefagyott “Advance”

Nyakig voltunk ellátva dologgal; küszöbünk előtt állott a hosszu téli éjszaka, mely alatt senki sem működhetik; a jövő hónapban hat hónapra bucsut kell vennünk a naptól. Csillagászatilag véve october 24-én kellett volna eltünnie; de láthatárunkat egy hegyláncz zárta el, és a sugártörést bár mily nagynak számitottuk, biztosak lehettünk benne, hogy october 10-e után nem fogjuk látni a napot.

Medvetámadás

Mindenekelőtt a hajó belsejét kellett kiüritnünk, és élelmiszereink számára egy raktárt állitanunk a kis szigetek egyikén: egy osztály hatalmasan dolgozott. A téli élelmezés volt a második fontos kérdés. Vadakra, ugylátszott keveset vagy semmit se számithattunk a Shmitssund vidékén, a besózott hus pedig oly helyzetben mint a mienk, mindenkor egészségtelen. Szerencsénkre egy be nem fagyott édesvizü tó közelünkben legalább módot nyujtott arra, hogy sóshus-készletünket lehetőleg kimossuk. A sóshust zsinegekre felfüzve, a vizbe bocsátottuk, a Fiskernaessetben vásárolt besózott halakat pedig átlyukgatott hordókban meritettük a víz alá. A besózott káposzta hasonló eljárásnak lett alávetve. Mindezen szereket, tizenkét órán keresztül felváltva áztattuk, aztán a fagy hatásának tettük ki, az uj áztatás előtt azonban a képződött jégboritékot mindenkor eltávolitottuk.

A sarkvidéken

Mindenki tele volt dologgal. Az egyik rész az élelmiszereket hordta, a másik a deszkafödelet készitette el a hajó fölé, míg én magam egy szerkezet tervezésével voltam elfoglalva, melynek főkellékei természetesen a szárazság, téresség, melegség és kényelmesség voltak.

Az átalakított hajó

A téli szállás berendezése mellett a grönlandi partok mentén felállitandó éléskamrák előkészületei is foglalkoztattak engem. Tudomásom szerént Kennedy volt az első, ki october és november havában vállalatokat foganatositott a szabadban, ily sarki szélesség alatt: és azonban jövő vállalataink sikerére nézve életszükségnek tartottam, hogy a raktárak még a hosszú éj bekövetkezése előtt elkészüljenek. Hármat szándékoztam felállitani, és pedig a lehető messzire előretolva északon, s mindegyik 1200 font eleséggel lett volna ellátandó, s e között 800 font pemmicannal.

Rozmár vadászat

Fókavadászat

Kutatásaim sükere kiválólag e terv kivitelére volt alapítva. A raktárak létrejötte után, kutyafogatokkal könnyen eszközölhettem volna messzibb kirándulásokat. E nemes állatok kellett, hogy képezzék következő műveleteink alapját. Egyetlen hátrány, mely igavonó állatokul való használásuk mellett nyilatkozik, az, hogy nem képesek oly összeg élelmiszert szállítani magukkal, mint amennyire szükségük van. A rosszul élelmezett és nagyon megterhelt eb pedig, hosszabb utazásnál haszontalan jószág.

Nehéz terepen

A raktárak létrejötte esetén azonban teher nélkül indulhattunk ki, és később láthattuk el magunkat a szükségesekkel. Az ebek részben eskimo-ebek, részben nemes newfoundlandiak voltak: ez utóbbiakból tiz volt a hajón. Gondosan be voltak tanitva, hogy vezény szóra engedelmeskedjenek, ugy hogy korbács nélkül mentek a szán előtt, és engedelmességük által hasznos állatoknak igérkeztek a nehéz szállitmányokra nézve.

Kane és emberei

Már személyesen gyakran gyakoroltam őket egy könnyü szán előtt, és pedig kettesével egymás mellett, míg az eskimo-ebek egyenként haladnak egymásután. Hat newfoundlandi pompás fogatot képezett. Az eskimo-kutyákat a tulajdonképeni nagy kutató kirándulásokra tartottik fenn. Ez ebek akkor még félvad állapotjukban voltak, melyben sokkal közelebb állanak a farkashoz, mint az ebhez, és Petersennek, mesterüknek kijelentése szerént teljesen alkalmatlanok ama föladat teljesitésére, melyeket tőlük várunk.

Szánexpedíció

Keserü tapasztalás ekkor még nem nyitotta fel szemeimet ez állatok megbecsülhetlenségére vonatkozólag; csak később ismerkedtem meg erejük és kitartásukkal, türelmes és bátor magaviseletük és ügyességükkel, melylyel a jégsivatag és mocsárokban, melyekben születtek és felnőttek, magukat tájékozni képesek voltak.

Fókák (Kane saját rajza alapján)

Rozmár (Kane saját rajza alapján)

Az előbbi kirándulás alkalmával tapasztaltam, hogy a jéggyürü szán-utazásra alkalmatlan volt: a külső jég még alkalmatlanabb kellett hogy legyen, mert az összefüggés hiányzott nála. A tartós hideg folytán megszünt ugyan a zajlás dél felé, de az egyes jégmezők oly kevéssé voltak még összenőve, hogy minden erősebb szél, sőt a dagály is egymásra torlaszolhatta azokat.

A zord sarkvidék

Még járhatlanabbá tették a jeget a jéghegyek, melyek kétségtelenül folytatták utjokat dél felé, a tenger mélyében létező áramlatok által ragadtatva, s ellenállhatlan haladásuk által az álló jeget torlaszokká halmozva fel. A legtanácsosabb volt tehát várni a szánkirándulásokkal, míg az uj jég oly szilárd lesz, hogy megbirja a szánokat. Az új jég most már néhány száz méternyi jéggyürűt képezett a partok körül és már járható is lett volna, ha apály és dagály zavarólag nem hatottak volna még reá.

Csónakokkal a jéghegyek között (Az első expedíció képe)

Az első expeditióra egy kitünő 4 ½ méter hosszú, 1 ½ méter széles szán lett fölszerelve, melyre könnyen rárakhattunk 1400 font élelmiszert. Az előfogatot hét ember képezte. A szán terhe majdnem kizárólag pemmikanból állott, részint czinezett vashengerekben, részint vasabroncsos fahordókban, melyek mindegyike mintegy 70 fontot tartalmazott. A teher fölé egy könnyü kautcsuk-csónakot tettünk azon esetre, ha vizen kellene áthaladni. A személyes fölszerelés egy nagy bivalybundából állott, melyben együtt alunniuk kellett, s minden egyes ember számára egy flanell-zsákból, melybe éjszakára bele bujt: lábaikat gumicsizmák védték a nedvesség ellen. Mindezekhez járult még egy vitorlavászonsátor.

Jéghegyek között (Az első expedíció képe)

Később megtanultuk uti szükségleteinket a lehetőségig szükre szabni és ugy találtuk, hogy valódi kényelmünk és kitartásunk az utazásban annál inkább fokozva lettek, minél egyszerűbb felszereléssel elindultunk útnak, és csupán csak a legnélkülözhetlenebb dolgokat vittük magunkkal.”

Pöttyös jéghegy

Kane a Beechey szigeteken Franklinék táborában

Az 1830-as évek elején John Ross hazatért a közel 4 évig húzódó sarki expedíciójáról, majd ezt követően nagyjából egy évtizedig megálltak az addig élénk, az Északi Sarkvidéket feltáró kutatások. 1841-ben James Ross, két hajóval, az Erebusszal és a Terrorral újra neki vágott a sarkvidéknek és két éves Déli sarkvidéki expedícióján korszakalkotó felfedezéseket tett, az addig alig ismert térségről. James Ross kutatóútja új lendületet adott a sarkkutatásoknak és újra előkerült az Északnyugati átjáró kérdése is. A angol kormány nem is tétlenkedett, elkezdte keresni az új sarki expedíció legalkalmasabb vezetőjét. Végül a számos jelentkező közül John Franklinre esett a választás, bár ekkor már közel 60 éves volt, de az admiralitás úgy gondolta, az ő tapasztalat garancia lehet a sikerre. Franklin megbízatása átvételét követően, azonnal belefogott az expedíció szervezésébe. Első lépésként megszerezte a James Ross kutatóútján már bizonyított két kiváló hajót az Erebus-t és a Terror-t. A három évesre tervezett expedíció 1845 május 19-én, a két kiváló hajóval, elsőrangú kutatóműszerekkel és 134 emberrel vágott neki a kihívásnak. A cél az Északnyugati átjárón való áthajózás volt. A Franklin expedíciót utoljára a Lancester-szorosnál észleltek, majd nyomuk veszett. Teltek a hónapok, de semmi életjelet nem kaptak a két hajóról. Bár egyre többen ösztönözték az admiralitást, hogy szervezzenek mentőakciót, de eleinte nem találtak kedvező fogadtatásra ezek a kezdeményezések. 1847 végére azonban mindenki belátta, hogy valami nincs rendben, így elindultak a mentőakciók. Először John Richardson, Franklin egykori társa indult a keresésükre, de sikertelenül. Richardson 1849-es hazatérése előtt egy újabb mentőakció indult James Ross vezetésével. Az Enterprise és az Investigator hajókkal több, mint egy évig tartó utazása során kereste Franklin nyomait, de végül sehol nem találta azokat. 1850-ben öt évvel az Erebus és a Terror eltűnését követően sem sikerült még semmi nyomát találni Franklin hajóinak. Az admiralitás időközben pénzjutalmat is ígért annak, aki valami nyomát találja az elveszett kutatóknak, de ez sem segített. 1850-ben azonban sok szerencsés együtthatónak köszönhetően egy addig sohasem látott mentőakció hullám indult el. Franklin felesége vagyonából jelentős összegből szervezett expedíciót, a 74 éves John Ross is elindult két hajóval a keresésre és megjelent egy amerikai milliomos is, John Grinnell aki ugyancsak Franklinék nyomát kutatva, mentőakciót szervezett. 1850-ben egyszerre 16 hajó kutatott Franklin és társai után. Az évekig tartó kutatás, mely hihetetlen mennyiségű pénzt emésztett fel, komoly eredményt nem hozott.  Végül a Franklin expedíció jelenlétére utaló nyomokra a Beechey-szigeten bukkantak. A nyomokból arra következtettek, hogy az első telet, 1845-1846 telét, a szigeten töltötte. További biztos nyomokat azonban nem találtak, csupán feltételezések és vélelmek gyarapították, az ekkor már amúgy is legendássá vált Franklin expedíciót. Az elveszett hajók és legénység utáni kutatás, lényegében eredménytelenül zárult, de a sarkkutatás tekintetében a mentőakciók új felismerésekkel és felfedezésekkel gyarapították a kor ismereteit.

Jégbefagyva

Az “Advance” fogságban

Kane a Grinnell által szervezett két expedícióban vett részt. Az első kutatóút során még hajóorvosként segítette a csapatot. A történet szerint Kane amikor jelentkezett az expedícióra, le akarták beszélni mert az vézna, beteges formájú emberről senki nem gondolta, hogy kibír egy sarki expedíciót. Ő azonban nagyon határozott és céltudatos volt, így övé lett a hajóorvosi megbízatás. Edwin De Haven parancsnok vezetésével, a „Rescue” és az „Advance” hajókkal indultak útnak, eljutnak a Beechey szigetekre, ahol megtalálták az egyértelmű bizonyítékait a Franklin expedíciónak. Tovább hajóztak északra, azonban a jég fogságába kerültek, lényegében egy jéghegyhez fagytak, amellyel aztán együtt sodródtak tovább. A jégheggyel egészen a 75-ik szélességi fok fölé sodródtak, ahol egy terjedelmes szárazföld részt találtak, melyet végül az expedíciót támogató milliomos után Grinnell-földnek neveztek el. Körülbelül másfél hónapig sodródtak, amikor végre egy áramlat déli irányba vitte a hajókat egészen a Barrow-szorosig. A nyugati szél innen a Lancaster-szorosba, majd a Baffin-öbölbe sodorta őket. Itt még 5 hónapig a jég fogságában voltak. Kane szerepét nagyra értékelik a megmenekülésben, hiszen a gyógyító munka mellett, tartotta a lelket a sokszor kétségbeesett legénységben, valamint kiváló vadászként rendszeresen friss hússal látta el az embereket. 8 hónapnyi fogság után azonban olyannyira délre sodródtak, hogy végül sikerült elszabadulni a jéghegytől. A sikeres menekülést követően a csapat hazatért.

A menekülés tervezése

Nehéz az út hazafelé

Kane hazatérésüket követően, előadásokat tartott kalandjairól és emellett elkezdte győzködi Grinnell-t és másokat, hogy támogassanak egy második expedíciót, amely során Franklin után tovább lehetne kutatni. Támogatói elfogadják az érvelését, így elkezdődhetett a második Grinnell expedíció szervezése. A haditengerészet Kane-t tiszti rangra emelte, így ő lett az expedíció egyetlen hajójának a 144 tonnás „Advance”-nak a kapitánya. Rövid felkészülés után, 1853. május 30-án indult útnak a csapat New Yorkból. Július 1-én értek Grönland egyik kikötőjébe, ahol egy eszkimó vadászt szerződtetnek, aki végül később nagy segítséget jelentett a csapatnak, sőt sokan úgy vélik, hogy neki köszönhették a túlélésüket. Augusztus elején már a 75-ik szélességi foknál is északabbra, a Melville öbölben jártak, majd innen egészen a 79-ik szélességi fokig jutottak, de rövidesen a jég fogságába estek. Az első télnek a hajót kissé átalakítva, külső élelmiszer raktárokat kialakítva, csillagászati és meteorológiai házikókat felállítva indultak neki. A kényszerű fogság ideje alatt sok kalandban volt részük, számos kihívással kellett megbirkózni, de végül működtek Kane tervei. A kialakult napi ritmus után elkezdtek szán-expedíciókat szervezni és elkezdődhetett a kutató munka. Tavaszra bár enyhült a hőmérséklet, de a hajó nem szabadult ki a jég fogságából. Kane nem akarta hátra hagyni a „Advence”-t, így ő a következő telet is az előzőhöz hasonlóan akarta átvészelni. Emberei közül voltak, akik azonban ezzel nem értettek egyet. Kane elfogadta a kérésüket és beleegyezett a távozásba, így 1854 augusztusának végén a csapat egyik fele, kilenc fő, délnek indult gyalog. A délnek induló csapatból egy fő pár napon belül visszatért, de a többiek tovább mentek. Kane és ottmaradt társai pedig intenzíven készültek a második télre. Pár hónap eltelte után, december 12-én egy őrszem riasztotta fel az alvó Kane-t, hogy embereket lát. Kiderült, hogy az augusztus végén Hayes vezetésével távozott csapat tért vissza, végtelenül legyengült állapotban. A sikertelen menekülés azonban számos tapasztalatot eredményezett a következő próbálkozásra. 1855 év elején Kane számára is egyértelművé vált, hogy a hajó kiszabadítása szinte esélytelen, ugyanakkor a harmadik telet már nem valószínű, hogy veszteség nélkül túl tudják élni, így a hazatérés mellett döntött. Elkezdődött a visszavonulás előkészítése, a felszerelés megerősítése, a ruhák javítása és az élelmiszerkészlet összekészítése.  1855 májusában elindult a csapat. Rendkívül nehéz szituációkon átjutva, hihetetlen kitartásról tanúbizonyságot téve, 83 nap és 1300 mérföld után érték el Upernavikot, 1855. augusztus 8-án. A csapat csodával határos módon menekült meg és Kane a teljes expedíció során, mindössze három embert veszített.

Hihetetlen kihívások vártak rájuk az úton

Újra biztonságban

Elisha Kent Kane könyve egy igazi, klasszikus és kalandos útleírás egy rendkívüli sarkvidéki expedícióról. A könyv első 143 oldala egyfajta bevezető, majd azt követően kezdődik a tényleges történések és utazás leírása. Részletesen olvashatunk az előkészületekről és a különleges és sokszor kétségbeejtő kihívásokról, melyekkel szembe kellett néznie a jég fogságában raboskodó legénységnek. Az expedíció értékelése, amennyiben Franklin megtalálásáról van szó, akkor sikertelen volt, lényegében az első Grinnell expedíció felismeréseihez képest szinte semmi újat nem sikerült felfedezni. Ugyanakkor, ha más szempontokból elemezzük, akkor Kane és csapat különösen értékes tapasztalatokat szerzett és felfedezéseket tett, amelyek aztán későbbi sarkkutató expedíciók sikeres megvalósításában játszottak nagy szerepet. Összességében tehát egy kiváló és lebilincselő könyvről van szó, amelyet nagyon ajánlok mindenkinek, aki szereti az efféle kalandos és nem csekély kihívással tarkított utazásokat. Kézzel fogható könyvként pokoli ritka. Van olyan gyűjtő, aki évek óta kutatja, keresi, de nem sikerült neki beszereznie, pedig nagyon vágyik rá. Aukción is, ha jól emlékszem, talán csak egyszer szerepelt, szóval különösen ritka a mű, így vajmi kevés az esély fizikai valójában olvasni a könyvet. Szerencsére azonban elérhető elektronikus formátumban, így aki szeretné, az ebben a formában elérheti az ELBIDÁRIUMban. Elisha Kent Kanetől azonban most búcsúzunk, hiszen az első expedícióról szóló könyve ismereteim szerint nem jelent meg magyarul, így ez az egyetlen műve volt, ami az ELBIDA projektben bemutatható. Jövő héten folytatjuk, hogy pontosan mivel, abban még nem vagyok biztos, hiszen olyan remek kötetek várakoznak bemutatásra, hogy a bőség zavara nehézzé teszi a választást. Gyűjtőként azonban bátran mondhatom, édes teher mindez.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment