Régi adósságom törlesztésének jött el most az ideje. Lassan egy éve, hogy egy számomra nagyon kedves szerző leszármazottja, egy 2017-es bejegyzésem kapcsán írt nekem. Beszélgettünk és én azt a könnyelmű ígéretet tettem, hogy hamarosan érkezik a szerző legritkább műve az ELBIDA projektben. Érzem, hogy az egy év, az finoman szólva sem hamarosan lett, de végre itt van, Maderspach Viktor és a „Kalandok a keleten” című kötet. Maderspach stílusa, történetei és a sorok között erősen átsejlő személyiségéből fakadó erő, mindig is lenyűgözött. Maderspachot olvasni számomra igazi ajándék, így nehezen tudok elfogulatlan lenni művei kapcsán, de azért igyekszem objektív maradni. A „Kalandok a keleten” egy különleges és ritka könyv, de nem egy klasszikus útleírás, valójában Maderspach egyik műve sem az, ugyanakkor ahogy a „Menekülésem Erdélyből” című műve is lényegében egy rendkívül cselekményes és izgalmas utazás, úgy ez a mű is több kalandokkal tarkított utazást mesél el. A regényes korrajzként megjelölt mű elsősorban Törökországban játszódik, de a Szentföld és Egyiptom is feltűnik, mint a cselekmény színhelye. A könyv 1928-ban jelent meg Budapesten a Magyarság kiadó gondozásában. A 156 oldalas könyvben illusztráció nem található. A bejegyzésben látható csodás képek a korabeli „Constantinople” című fényképalbumból valók. Maderspach Viktor életéről ebben a bejegyzésben nem írok újra, hiszen a „Menekülésem Erdélyből” című mű kapcsán már megtettem, így aki kíváncsi rá az ott elolvashatja.
A ritka Maderspach könyv, egyszerű borítója
Részlet a könyvből:
„Herakleában tartózkodtam, midőn rendkivül meleg és enyhe időjárás után március havában szigoru utótél köszöntött be. A Kaukázus felől a csontok velejét megfagyasztó hideg szelek sepertek végig a Fekete-tengeren. A nyilt vizen horgonyzó hajók elszakitották láncaikat s a toronymagas hullámok a dühüknek kiszolgáltatott hatalmas vizijármüveket messze a fövényes partra vetették ki. És míg a partvidék lakói arra ébredtek egy-egy reggelen, hogy a földet pár óra hosszat fehér lepel boritja az örökzöld tenger partjáig, addig az ország belsejével a méteres havazások és a duló hóviharok miatt minden összeköttetés megszakadt.
Naplemente az Aranyszarv-öbölben
Ily körülmények között érkezett Stratimirszky távirata, amelyben felszólitott, hogy a legrövidebb uton siessek hozzá Boliba. De a vihar okozta távirdavonalszakadások miatt már tiz nap telt el a sürgöny feladása óta. Sietnem kellett. A lovag számitása szerint nekem most, a sürgöny kézhezvételekor, tulajdonképpen már ott is kellene lennem.
A téli Konstantinápoly látképe
Arra, hogy Konstantinápolyt a mostani körülmények között hajón érjem el s onnét Adahazár felé vasuton folytassam utamat, gondolni sem lehetett. Ebben a viharos időben kétséges a hajók indulása. Egy másik megoldatlan kérdés az volt rám nézve, hogyan fogom megtenni az Adabazártól Boliig terjedő utat? Csepp kedvem sem volt hozzá, hogy esetleg száz kilométert térdig érő hóban legyek kénytelen végigkutyagolni. Elhatároztam tehát, hogy felcsatolva a ski-t. egyenesen déli irányban haladva az Ayu-Kaya és a Güzel-Tepe hágókon, fogom elérni a Boli-folyó forrásvidékét, hol a hasonnevű város fekszik. Megjegyzem, hogy az otthon szenvedélyesen üzött ski-sportot Anatolia hóborította hegyei között is üztem s hü kisérőmet, Musztafát is megtanitottam reá.
A mindig forgalmas kikötőben
Musztafa eleinte mindenképpen le akart beszélni. Miután azonban meggyőződött ennek lehetetlenségéről, percig sem habozott s kijelentette, hogy el fog kisérni. Heraklea egész európai kolóniája bünös könnyelmüségnek és oktalan vakmerőségnek bélyegezte vállalkozásomat. Mivel azonban annakidején erdélyi hazámban ennél sokkal nagyobb és kockázatosabb utakat is megtettem, pillanatig sem haboztam, hogy utitervemet megvalósitsam. megfelelő felszereléssel és fegyverzettel ellátva nyomban felkerekedtünk. Mivel mindenünket hátizsákokba kellett magunkkal vinnünk, csak a legszükségesebbekre gondoltunk, de azért jó kávéról s a megfőzéséhez szükséges edényekről sem feledkeztünk meg.
Utcakép villamossal
Az út első részén, ahol még – lakott helyeken – emberek és háziállatok által taposott ösvényeken haladtunk, egy málhásállatot hajtó ember kisért el bennünket. Addig, ameddig csak lehetett, a csacsi hátára raktuk a skit és a sulyos hátizsákokat. A szétszórt tanyákból álló török falvak behavazott állapotban siralmas látványt nyujtottak. Miután ezeken a vidékeken takarmányról csak igen csekély mértékben gondoskodnak, a háziállatok koplalnak ilyenkor. A juhok és kecskék aránylag a legjobban birták még elviselni a havazás következményeit, mivel a szél által a hótakarótól megtisztitott helyeken némi tavalyi száraz füvet leltek, melyen elrágódtak egyideig.
Konstantinápoly látképe
Az utolsó tanyánál, ahol megszünt a hóba taposott ösvény, a skit kellett felcsatolnunk és a sulyos hátizsákot a hátunkra kellett vennünk. Igy vágtunk neki a hóboritotta rengetegnek.
Péra és Galata
Kezdetben számos vaddisznófalka csapását kereszteztük. Ezek a falánk s az igazhitüek által megvetett állatok a legjobban birták az utótél következményeit, mivel a hó alatt elegendő bükkmagot és makkot találtak. Mily ideális vadászsport kinálkozott volna itt rendes körülmények között. Ma azonban midőn sietős volt az utam, nem tudtam órákat tölteni el egy-egy vadkan üldözésével, melyet ugyis csak a farkasok és a rókák részére ejtettem volna el. Minél inkább távoztunk azonban a lakott helyek közeléből, annál ritkábbak lettek a vadnyomok is, a farkasokat, rókákat és sakálokat sem véve ki. A magas hóval boritott őserdő teljesen lakatlan. Csak az egyik fától a másikig szökdécselő mókus árulja el e kis rágcsáló jelenlétét. A madarak közül a harkályok és a cinkék is hüek maradnak az őserdőhöz.
Kilátás az Eyüp temetőből az Aranyszarv-öbölre
Elég jól haladtunk, mivel az oszlopszerü karcsu bükk- és jegenyefenyőfák között por-hó borította a talajt. Egyelőre felfelé tartottunk. Az idő utazási napunk első délutánján kiderült. A több mint méteres hónak dacára meg lehetett érezni a tavasz leheletét. A 40. szélességi fok közelében nincs huzamosabb vendégjoga a télnek. A nap különben oly magasan áll márciusban, az árnyékok oly rövidek, hogy a világitási viszonyok azt az érzést keltik az emberben, mintha mindez egyáltalában nem volna egy téli látkép fogalmába beilleszthető. Itt a nap, mely nálunk télnek idején párák mögött bujkálva elvesztette vakitó erejét s órák hosszat vörös korong alakjában nézhető szemfájás nélkül, nem bujkál a láthatár szélén. Nyárias ragyogással süt a Güzel-Tepe csillogó hómezőire s jaj annak, ki setétszinü pápaszemek nélkül merészkedik a fénynek ebbe a pandeumoniumába, mert a hóvakság örök éjszakájában süllyedne.”
Az Aranyszarv-öbölben
Maderspach könyve remek, de sok kérdést vetett fel bennem. Konkrétan azt, hogy ez egy valós átélt élmények alapján írt visszaemlékezés, vagy egy valós élmények által ihlettet regény, vagy ezek valami különösen érdekes keveréke. A kérdés bár egyszerűnek látszik, de szerintem nem az. A nehézséget számomra az jelentette, hogy Maderspach életéről keveset tudunk és az is csupán foszlányokból áll.
Hagia Sophia
A „Kalandok a keleten” című könyv megjelenése 1928-ban történt, amely évekkel később volt, mint a benne megírt történések. A könyvnek nincs előszava, ahol a szerző a támpontot adna az olvasónak, hanem egyből belevág a történet közepébe. „1914 november havában a Dardanellák birtokáért vivott küzdelem, mely a világháboru sorsát hivatva lett volna eldönteni, teljes erővel megkezdődött. Mint fiatal tüzértiszt kerültem Konstantinápolyba ezredemmel, melynek parancsnoka nagybátyám volt.” Életrajzából tudjuk, hogy Maderspach az első világháború kitörésekor önként jelentkezett harctéri szolgálatra, majd az orosz frontra került. Ez így stimmel, hiszen Törökország hadba lépésével kialakult a kaukázusi front, ahol a törökök álltak az oroszokkal szemben, azaz a Dardanellákért folytatott harc nevezhető orosz frontnak is. Az tehát egyértelmű, hogy járt Törökországban a valóságban is Maderspach.
Naplemente Isztambulban
A „Kalandok a keleten” című könyv szerint 1914-től volt jelen a térségben, valamint azt is életrajzi foszlányokból lehet tudni, hogy 1925-ben kikapcsolódási és pihenési céllal is az országba érkezett, ahol a Konstantinápolyi tartózkodását követően, hónapokig barangolt Anatólia erdeiben. Ebben az időszakban neve a Magyarság című lapnál, mint törökországi kiküldött tudósító is feltűnik. Az 1925. március 29-én megjelent lapban jelentik, hogy „munkatársunk Maderspach Viktor megérkezett Törökországba”. Ugyanakkor életrajzából az is egyértelmű, hogy 1916-ban amikor az addig semleges Románia csapatai betörtek a védtelen Dél-Erdélybe, Maderspach éppen szabadságolásra tért haza Alsóbarbatyeniszkronyba. Családja menekítése után azonnal jelentkezett katonai szolgálatra és részt is vett a harcokban. A sikeres hadműveleteket követően, nem sokkal később már Bukarest elfoglalása következett, ahonnan a demoralizált ellenséget egészen a Fekete-tengerig üldözték. Maderspach ezt a történetet az „Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig” című művében írja meg a későbbiek során.
Népszerű üdülőhely az Alibey Suyu és a Kagithane Suyu patak partján
A „Kalandok a keleten” című könyv tehát vélhetően az összes törökországi élményéből és emlékéből születik, hiszen a cselekmények 1914-ben veszik kezdetét, majd ugrálnak az időben egészen 1924-ig, végül a zárómondatok egyikében 1918-ban búcsúzik feleségétől az Isztambuli pályaudvaron és indul északra ismét harcolni. Kronologikus sorrend tehát nincs a műben, de végül is, minden epizód belefér a szerző ismert törökországi tartózkodásaiba. Ugyanakkor, a vélhetően számos ponton hiányos életrajzában nem jelenik meg az, hogy valaha is járt volna Egyiptomban vagy a Szentföldön, a műben pedig jelen vannak ezek az utazások is. A kérdés, hogy a valóságban is így volt-e.
Kárpáthy Matild
A könyvben megjelenő szereplők közül a feleség „Nancy” szerepe is több kérdést felvet. Ismereteim szerint Maderspach Viktor felesége Kárpáthy Matild volt. A fellelhető adatokból úgy ismert, hogy a párnak három közös gyermeke született, 1918-ban Viktor, 1920-ban Viola és 1923-ban Irén. A könyv záróepizódjában elvileg 1918-at írunk amikor búcsúzik a vasútállomáson Nancytől, miközben pedig életrajzi adatai alapján a valóságban hamarosan első gyermeke született meg. Az előzőekben bemutatott elemek miatt, a feltevésem tehát az, hogy a „Kalandok a keleten” nagyon sok valós élmény és valós történet alapján írt regény, ahol a valóságtól azonban vannak eltérő elemek is, így életrajzi hivatkozásul óvatosan kell vele bánni.
Maderspach Viktor
Ez természetesen nem csökkent semmit a könyv élvezeti értékéből. Remek könyv, számomra komoly olvasmányélmény, hiszen csakúgy ahogy Maderspach más általam már olvasott műveiből, árad a szerző kivételes személyisége. Egészen rendkívüli ember lehetett Maderspach Viktor, emellett irodalmi munkássága is magával ragadó és nem csupán vadászírói szerepében, éppen ezért azt gondolom, hogy ideje lenne feltárni Maderspach életét olyan mélységben, hogy részletes képet kapjunk ennek a rendkívüli embernek a tényleges életútjáról. A „Kalandok a keleten” a legritkább műve a szerzőnek, alig-alig bukkan fel egy példány az internetes piactereken, vagy aukciókon és sajnos elektronikus formában sem fellelhető, így gyakorlatilag keveseknek adódik meg, hogy a könyvet kézbe fogva olvashassák el a szerző ezen különösen jó és izgalmas művét. Időből állok a legrosszabbul, de amint szusszanásnyi időm lesz, Madespach Viktor ezen műve jó eséllyel pályázik arra, hogy az ELBIDÁRIUM-ba kerüljön. A szerző művei közül még jó néhánnyal biztosan találkozni fogunk itt az ELBIDA projektben, amit személy szerint is nagyon várok, hiszen, ahogy már említetten, Maderspachot olvasni számomra igazi ajándék. Így a mihamarabbi viszontlátás reményében búcsúzok most Maderspach Viktortól.