Könyvek

Különleges útleírás a most következő Jean D’or kötet. Az utazási irodalomban ritkán domináns elem a humor, azonban a most következő „Humoros utilevelek három világrészből” című könyvben, már a cím is arra utal, hogy itt bizony a humor főszerepet kap. Érdekessége a műnek, hogy annak ellenére, hogy az ember olvasás közben számtalanszor elneveti magát, valójában egy valós utazás, klasszikus leírása, csupán más stílusban. A szerző Jean D’or, akinek nyilván ez az álneve, a könyvben csupán egybegyűjtötte, barátai ösztönzésének hála, a „Temesvári Hírlapban” már megjelent és rendkívül népszerű úti leveleit, majd az így sorban szedett hetenként megjelenő írásokból állt össze ez a vicces kötet. A könyv 1909-ben jelent meg Aradon, Kerpel Izsó kiadásában. Az első kiadás, melynek teljes bevétele jótékonysági célokat szolgált, hamar elkelt, így még ugyanabban az évben megjelent a második kiadás is. A 176 oldalas műben 100 kép található, melyeket kevés kivétellel maga a szerző készített utazása során, míg a könyvben található rajzos illusztrációkat Balla és Novák festőművészek készítették.

A különleges és humoros kötet

Társaságunk teveháton a guláknál

A szerző életéről ismét csak minimális információt találtam. Maga a Jean D’or álnév, nem egyedi a magyar irodalomban. Kevesen tudják, de például Arany János is ezt az álnevet használta több esetben, ami nem meglepő, hiszen az álnév franciából történő lefordítását követően János Arany nevet kapunk, azaz lényegében Arany a saját nevéből képezte írói álnevét. 1841-ben a „Társalkodó” című lapban folyt egy vita a jobbágyközösségekről, melyhez Arany János is hozzászólt álnéven, első ízben itt használta a Jean D’or nevet. Később a Petőfinek írt 1848-as episztolájában tűnik aztán fel újra a Jean D’or álnév Arany János kapcsán. De nem ő volt az egyetlen, aki ezt az álnevet használta, például Márki Sándor írói álneve is Marguis Jean D’or volt.

Szerző a görögök közt

Szerző alkalmi háremében

A most bemutatott kötet kapcsán szerencsére az nem okozott nehézséget, hogy kit fed valójában a magyar irodalomban nem egyedi Jean D’or álnév, hiszen a szerző az általa írt beköszöntő részt már saját névvel írta alá, így azonnal lehetett tudni, hogy Deutsch Sándorról van szó. Az igazi nehézség azonban ezt követően következett, hogy ki is volt Deutsch Sándor. Lényegében életéről az általam elérhető forrásokban nem leltem semmi információt. Egy dolog derült ki, hogy Deutsch Sándor egy gazdag, temesmegyei földbirtokos volt, aki egy három világrészt érintő társasutazáson vett részt, melyről humoros útileveleit elküldte az 1903 novembere és 1938 januárja között megjelent római katolikus napilap, a Temesvári Hírlap szerkesztőjének, aki azokat végül közzétette. A sikerre és a baráti nyomásra tekintette, végül könyv formában is megjelent a mű. A szerzőről azonban más érdemit nem találtam, sem születési, sem halálozási dátumot, sem esetlegesen később megjelent műveiről, sem egyéb klasszikusan életrajzba illő más információt, így csupán ennyivel kell most beérni. Aki azonban bármilyen infót tud a szerzőről, azt szívesen fogadom.

Részlet a könyvről:

„A piramisoknál történt sulyos eset után, – amennyiben 84 kilót nevezek legkizárólagosabb tulajdonomnak, – természetes, hogy csak nagy-nehezen birtak összeszedni és kocsiba emelve, Heluánfürdőbe vittek, hogy ott magamat is összeszedjem. Ez azonban csak a jó szándéknál maradhatott, mert mint vezető, hosszabb távollétem egyenetlenséget – bocsánat a kifejezésért – szült és igy csakhamar ott kellett hagynom a kieső vidéket.

Társaságunk a haldokló Achilles szobránál

Propyléák

Demetra és Pamphilée siremléke

Mielőtt azonban végleg magára hagynám ezen afrikai Herkulesfürdőt, amelynek 31 fokos kénforrásában, – tekintve a 38-40 fokos levegő temparaturát, – oly jól esett lehülnöm, nem mulaszthatom el, hogy sajnálkozásomat ne fejezzem ki afelett, hogy többi utitársaim szintén nem estek le és megsértve nem hagyták ott a piramisokat, hogy ezáltal ugy mint nekem, alkalmuk lett volna élvezni ezt a Saharából mesterségesen elerőszakolt szigetet, afrikai nyelven: oázist.

A hajó szépe

Alexandria részlet

A Nilus partján

Távolmaradásom alatt a társaság sok szép dolgot szemlélt meg, de amidőn őket a látottak elmondására kértem, hogy úti levelemből mi sem maradjon ki, csak a megszemlélt dolgok nevét tudhattam meg a hozzátartozó diszitőjelzőkkel, mint például: Pazar, pompás, gyönyörű, stb. és mint ugylátszik legnagyszerübb dolgot emlitették mindnyájan, hogy a Kontinentál-szálló terasszán egy skót katonabanda hangjaival füszerezett fekete kávé az ő pénzükön egy korona tizenhárom fillérbe került. E leirást teljesen elegendőnek tartottam – arra, hogy kocsit béreljek és kocsifuttában pótoljam abszenciámat. Egy teljes nap kocsin és egy fél éjjel a Baedekker fölött, elmulasztott programomat teljesen kipótolta és igy már legalább én is mondhatom Önnek, hogy az előszőr megtekintett bazárok, különösen a Hatonnbazár, amely a világ legnagyobb bazára legyen (sőt azt hiszem már az is!), Pazar, továbbá az arabs és bizanci stilusban épült Haszán-mecset kisded huszonhat méter magas portáljával és Kairó legmagasabb minarettjével, pompás látvány és a város fölött kimagasló citadella a hires alabástrom-mecsettel, amelynek oszlopai és piszkos falburkolata tiszta alabástrom, gyönyörü látványt nyujt.

Jaffa előtti sziklák, a hajónkkal háttérben

Jaffai zsidó földmivelő

Jaffán átvonuló karaván

Utam hazafelé a holtak városán át vezetett, amely elhagyatott és részint összedőlt házakból áll, amelyeknek udvarán az előkelő törökök sirjai vannak. Ehez csatlakoznak a khalifák és mamelukok sirjai. Egy jó darab régi történelem füződik az ott eltemetett nagy nevek egykori hordozóihoz, akiknek léteztére egyaránt szép sarkofágok emlékeztetik a könnyen feledő jelenkort. A legszebb siremlék Ibrahim pasa sarkofágja, amely Olaszhonban készült és állitólag 20.000 angol fontnyi – de pénzben. Most aztán utolértem a társaságot, amely ezuttal már nem 113 filléres fekete kávénál, hanem egy müncheni sörházban pihente ki a nap fáradalmait friss árpanedü mellett, amelynek pohara nemcsak hogy csupán 30 fillérbe került, hanem még ingyen felvágottal is járt. Sajnos, csak utolsó nap furatott e forrás számunkra és igy inkább csak elmaradt reminiscenciákra emlékeztet.

Teve rakodó hely

Társaságunk szamárháton

Vizhordók

A kairói valóban bizarr és mozgalmas életet tulajdonképen csak ilyen helyről itélheti meg az ember, ahol az európaiak és afrikaiak ütköző pontja van. Ez az ütköző pont adja a gondolatot is tollamra, hogy itt tényleg olyan zajos az élet, mint akárcsak egy háboruban. Elősegíti ezt még a nap is, amely folyton – tüzel, de sőt este még utolsó sugarait is – löveli. Amellett még oly tenger nép van az utcán, mintha legalább is szentpáli csatából jönne Báthory István.

Társaságunk az Omár mecset előtt

Beduin mamák

Alkalmi énekkar a holt tenger partján

A küzdőfelek egyike a békét óhajtó európai vendégekből áll, míg a támadó felet a benszülöttek képezik, akik a leghihetetlenebb dolgokkal rohanják meg a védekezni teljesen képtelen európaiakat. Hogy szerkesztő úr képzeletét tulszárnyalja, ide iktatok egy pár árucikket, amelyekkel itt nem házalnak, hanem utcáznak és amelyeket elszánt alku után, a kinált ár tizedén is meglehet kapni! Kis élő és nagy kitömött krokodilisuk, fürdőkádak, structollak, kitömött csodahalak, lovak és szamarak, nilusi ló bőréből készült botok, nagy ruhafogasok, ennivaló kis rákok, gyöngyházbetétes ébenfa szekrények, külföldi bélyegek, hizott libák, kigyók szemüveggel és anélkül, lándzsák, selyemszövetek és végül igazi, élő nagy vaskályhák.

Szamaraikat kináló beduinok

A kávéház előtt

Minden európaira, akik itt folyton ezrével vannak, legalább három afrikai kufár jut és ilyen egyenetlen küzdelem mellett természetes, hogy mindig a látogatók lesznek legyürve egy-egy lándzsával, botokkal vagy satöbbivel. Amint itt egyik veszélyből a másikba védekeztem, mindenre inkább gondoltam mind arra, hogy ma még be is leszek zárva. Történt pedig az eset, hogy a véletlen az ottani német konzult hozta közénk, aki engem megpillantva, tétovázás nélkül zárt – ölelő karjaiba, lévén ő nekem régi jó barátom. Hogy mily biztonságban éreztük magunkat ezután, az könnyen érthető.

Iskola

Hüsitőt árusitok

Az ő vezetése és védőszárnyai alatt aztán legott etnografiai tanulmányutra is indultunk és ha ő állásánál fogva nem is követhetett bennünket mindenüvé, de legalább megmutatta a jó utakat és mi az ő égisze alatt még egy oly terjedelmes rész igazi orientális életet tanulmányozhattunk, amilyenhez ez alkalom hiján csak igen hosszu és sok helyen való barangolás után juthattunk volna. Késő éjjel volt, amidőn a legkülönbözőbb tárgyakkal s nagy tapasztalatokkal dusan megrakva csipkefüggönyös ágyainkba öltük – ne tessék rosszat gondolni – fáradságunkat. Alig aludtuk ki magunkat, ez volt ugyanis az első amit másnap reggel tettünk, amidőn konzul-ösmerősömre támaszkodva, kihajtattunk a khedive impozáns és gyönyörü kerttel övezett nyári – igazabban mondva tavaszi lakába, mert titkon érző lelkem óhajtva sejtette, hogy bebocsájtást nyerünk. A fejedelem épen jó khedivében volt és igy nem akarva azt általunk elrontani, nem fogadott, ugy, hogy a szultán hü béresét sem látva, nemcsak felsülve, de a mint mellékelt képből láthatja a nap forró szeretete által már teljesen lesülve is, vettük ismét nyakunkba az országutat és szállodánkig meg sem álltunk, ahol gyorsan böröndeink közé helyezkedve, egyenesen a pályaudvarra hajtattunk.

Automobil a guláknál

Hátramaradottak

Az indóháznál még egy utolsó rohamot kellett a koldusoktól kiállanunk, akik itt a bőkezü baksisok folytán – mert hát mindenki már afeletti örömében is, hogy tőlük megszabadulhat, urasan honorálja őket – már a vagyonos osztályhoz tartoztak. Ez embereknek, mint halljuk, már terjedelmes pálmakertjeik is vannak és én azt hiszem e pálmák sokszor fognak még datolyát növeszteni, ezek mindig be is fognak érni, de baksissal ez emberek beérni sohsem fognak. Az erősen prüszkölő angol gőzösbe ugráltunk ezután, amely bennünket négy óra alatt Alexandriába röpített.

A Cheops piramis megmászása

Fényképezés a Szfinksz előtt

Sokan közülünk az átetnografizált éjjel következtében Morfeusszal ölelkeztek, én magam is alkudoztam vele, de a Nilus deltájának pompás látnivalói folyton felkeltették bennem a kellemes benyomásokat és igy aludni képtelen voltam.

A piramisok

Rosz ebéd után három óra van, hajóra szállunk és én megadom Afrikának, ami Afrikáé, egy pár bucsukönnyet fonok dicshimnuszba

Bevásárlásaim egy részével felszerelve

Kérem, szerkesztő urat is, hogy énekeljen velem, mert azt hiszem, érdemleges leirásom által meggyőztem arról, hogy Afrika ezt meg is érdemli.”

Táncoló dervisek

Konstantinápoly utcáinak lakói

Öreg és ifjú török

Deutsch Sándor három világrészt érintő utazása, az ekkoriban nagyon népszerű és több útleírásban is megjelent földközi-tengeri körutazás volt. Fiume, Trieszt kezdőpontból Korfu és Görögország érintésével Alexandriába hajóztak, ahonnan Port Saidon keresztül Jaffába és Jeruzsálembe mentek. Innen visszatértek Port Saidba, majd nyolc órás vonatúttal Kairóba mentek. A piramisok megtekintését követően indultak vissza Alexandriába, majd ismét hajóra szálltak és egészen Szmirnáig utaztak. Szmirnát rövidesen Konstantinápoly követte, majd Skutari (ma Shkodra) érintésével Bukaresten keresztül tértek haza. Ez az útvonal számos korabeli útleírásban megjelenik, többek között Erődi Béla, Adorján Sándor és Vértesi Károly műveiben is, de a szentföldi zarándokutak jelentős része is ezt az útvonalat járta meg, néha apróbb módosításokkal. Deutsch Sándor leírása szerint egy „harmincöt, tengeri betegségre kész pasas, köztük nyolc temesi” társaságában vett részt az utazáson. Sok kézzelfogható információt nem mesél művében az útitársakról, az azonban több fotón is látszik, hogy az utazásnak voltak hölgy résztvevői is. Művében minden egyes jelentős helyszínről, egy „Kedves Szerkesztő úr” megszólítású levelet közöl, melyben semmivel össze nem téveszthető stílusában meséli el a szerkesztő úrnak a látottakat és az éppen vele történteket. Minden fejezet lényegében egy humoros levél, amelyből azonban a konkrét utazás, az adott ország, város tekintetében is számos érdekes dolgot ismerhet meg az olvasó.

Török zene és énekkar

Árusitók egy mecset előtt

Török rongyszedő

Jean D’or azaz Deutsch Sándor könyvének vitathatatlan különlegessége a humor. A stílusa remek és bár a könyv nagyjából 110 éves, még most olvasva is jókat derültem rajta, azaz nyugodtan mondhatom, hogy a humor ez esetben kortalan. Van, hogy a vele történt eseményeket meséli el humoros formában, van, hogy az utazás során látottakat írja le úgy, hogy elmosolyodik az olvasó. Egy azonban biztos, hogy egy igazán üde színfolt ez a korabeli útleírások között, mely igazán élvezetes olvasmány annak, aki nem csupán a földrajzi ismereteket, vagy a tudományos felfedezéseket keresi egy útleírásban, hanem az olvasmányélményt is. Meglehetősen ritka mű, néha-néha felbukkan antikváriumokban, vagy internetes piactereken, de néha meglepően magas áron. Sokat hezitáltam én is egy példány beszerzésén, de végül az ára miatt elvetettem az ötletet, majd nem sokkal ezt követően gyűjtői szerencsémnek köszönhetően egy jó árú és jó állapotú példányt sodort elém a sors, amely lehetőséget nem is hagytam ki. Elektronikus formátumban nem találtam a művet, de idővel az ELBIDA projekt könyvszkennere alá fog kerülni ez a mű is, mert azt gondolom, mindenképpen egy olyan könyv, amely vélhetően ma is, a saját korában tapasztalt népszerűségnek örvendene. Deutsch Sándortól jelen ismereteim szerint búcsúzunk, hiszen nem találtam arra vonatkozóan információt, hogy bármikor is jelent volna meg másik műve, így klasszikus egykötetes szerzőként elköszönünk tőle itt az ELBIDA projektben. A Jean D’or által is megjárt Szentföld azonban velünk marad, hisz jövő héten ismét oda zarándokolunk.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment