Bosznia és a Herczegovina

Gyűjtői életutam kezdetekor, Asbóth János művei közül leginkább a „A Zaharától az Arabáhig” című könyvre vágytam. A kötet az Utazások Könyvtára sorozat részeként jelent meg és nagyon szerettem volna egy teljes sort a ritka sorozatból.  Szerencsémre hamar sikerült beszereznem a vágyott kötetet, de első találkozásunk után a továbbiakban a szerző mintha került volna engem. Volt eset, amikor lett volna lehetőség beszerezni hiányzó könyveit, de végül valahogy mindig kicsúsztak a kezemből az Asbóth művek. Az elmúlt hónapokban azonban fordult a gyűjtői szerencsém, így két kiváló és ritka művét is sikerült a gyűjtemény részévé tennem, ezért most Asbóth visszatér a blogba. Az ELBIDA projekt témájába illő könyvei közül véleményem szerint mindenképpen a legjelentősebb a „Bosznia és a Herczegovina – úti rajzok és tanulmányok” című monumentális alkotás. A szerző Kállay Benjamin csapatának tagjaként négy évig utazott Boszniában, majd ezt követően írja meg művét, amely egy nagyon komplex, alapos és lenyűgöző monográfia a korabeli Boszniáról. Utazás, földrajz, néprajz, történelem és sok egyéb információ megtalálható a könyvben, szinte minden, amit akkor erről a vidékről tudni lehetett. A könyv 1887-ben jelent meg Budapesten a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság gondozásában. A kétkötetes mellékleteivel együtt bőven 500 oldalas műben, 33 egész oldalas kép, 184 szövegrajz, 1 történelmi és 3 statisztikai térkép található. A könyv önmagában is fantasztikus kivitelű, egy egészen rendkívüli kötetről van szó. Asbóth Jánosról a szerzőről ebben a bejegyzésben nem írnék újra mert az ELBIDA projektben az „A Zaharától az Arabáhig” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Részlet a könyvből:

„Harmadik utunkon Zágrábból jőve Kosztajniczánál léptük át a bosnyák határt. Az első pillantásra látja az utas, hogy itten még mindég két külön világot választ el az Unnának dombos partok közt sebesen folyó vize. Itt nincs átmenet. Az ember egyszerre ugrik a keletbe. A horvát Kosztajnicza a folyó bal partján egy kis városka egészen a határőri helységek aerariális jellemével. A bosnyák Kosztajnicza a másik parton tisztán muhammedán; csak a hatvanas években keletkezett, midőn ide települtek a Szerbiából kivándorolt apró agák. De nem csak külsőleg szembeszökők az ellentétek. Daczára a kereskedelmi forgalomnak, mely e ponton már az előtt is élénk volt a két határlakosság közt, daczára a vasútnak, mely az occupatio óta szorosan összeköti őket, sehol sem oly élénk a gyűlölség, sehol sem oly gyakori az összeütközés horvátok és bosnyákok közt, mint itt, és átalán az egész határvonalon Kosztajniczától Bihácsig, a volt horvát határőrvidék és a Krajna, az úgynevezett «Török Horvátország» közt. Mondhatni, hogy minden békekötés daczára soha sem szűnt meg a háború a likai határőrök és a krajnai muhammedánok közt és kölcsönös betörésekben és csorda-elhajtásokban még ma is fennállana, ha a boszniai administratió fenn nem tartaná saját területén a rendet és nem gátolna meg saját alattvalói részéről minden ilyen kalandot. A határon túl persze nincs hatalma és onnan fájdalom, ma sem szűntek meg egészen az ilyen betörések bosnyák földre, melyeket a harczias likai volt határőrök saját felelősségükre időrőlidőre rendeznek. Velük szemben még mindég szükséges a lakosság és a hatóságok folytonos ébersége.

A krajnai muhammedánok utolsó betörési kísérlete az occupatio alkalmával történt. Kijelentették volt ugyanis, hogy mihelyt a mi csapataink átlépik a határt, ők is át fogják lépni. Es állották is szavukat, úgy, hogy ez alkalommal volt a magyar kir. honvédség először tűzben. Míg ugyanis a sorhadi csapatok Bihácsot vették több napi ostrom alá, a honvédség védte Muszulin ezredes alatt saját területünket a krajnai agák ellen, a kik semmivel sem akartak adósok maradni.

A váracs, mely regényes, ódon falaival és tornyaival az Unna egyik szigetén áll a két helység közt, így valósággal a kölcsönös gyűlöletek közt látszik őrt állani. Repkénynyel sűrűn bevont mészkőalapokon állva, Horvátország felé három zömök torony, Bosznia felé kerek bástyák képezik erősségeit. Savoyai Jenő herczeg idején épült és még a horvát területhez tartozik. Ugyané szigeten van a régi vámház és az úgynevezett (crasztelb) is, falak által környezett terület, melyen hetenként bizonyos napon folyt a kereskedelmi forgalom a határőri és a török lakosság közt.

Az első állomáson bosnyák földön, Doberiinnál várják a ministert a bosnyák hatóságok képviselői és itt kezdődik a régi török vasút, mely most a cs. királyi vasúti ezred kitűnő vezetése és kezelése alatt áll. Ezen vonal csekély darabja annak a roppant hálózatnak, melyet a porta a hatvanas évek végén tervbe vett, mely azonban a vállalkozók, a nálunk is ismert Langrand-Dumonceau és ennek bukása után Hirsch által eldarabolva, úgy szólván csak szélső végpontjain, a hol olcsó és könnyű volt az építés, lett kiépítve. így készült el 103 kilométer Doberlintől Banjalukáig abból a nagyszabású tervből, mely az Adriát Novi-Bazáron át Szalonikivel akarta összekütni. E vonal másik vége Szalonikitől is csak a rigó-mezeig, Mitroviczáig épült ki. Az occupatio óta a közös hadügyministerium vette át ezt az első boszniai vasútat, mely azután csakhamar összeköttetésbe is hozatott a monarchia hálózatával. A vasúti ezred felállítása óta ez kezeli a vonalat.

A vasút Novi-ig mindig szorosan az Unna jobb partján megy felfelé. A folyó maga termékeny, de keskeny völgyben magas hegyek közt déltől északnak folyva, ez egész vonalon és még egy darabig Novin felül a határt képezi Bosznia és Horvátország közt. Utunkat ezúttal csak Noviig folytattuk, mely a legközelebbi állomás. Itten éjjeleztünk, hogy másnap kocsin menjünk tovább a Krajna főhelyére, Bihácsba.

Növi maga szegényes kinézésű kis város, de festőivé teszi fekvése, hidak által összekötött három csoportban az Unna két ágának és a keletről jövő Szana folyónak találkozási pontján. A régi erődítések, melyeket 1789-ben Laudon tábornagy ostrommal vett be, melyek előtt azonban 1717-ben a cs. királyi csapatok súlyos, 8000 embernyi veszteséget szenvedtek, ma már romokban hevernek. Szegényes kinézése és romjai daczára azonban a mintegy 2000-nyi, felekezetre vegyes lakossággal bíró város bizonyos forgalmi jelentőségnek örvend és a folyók találkozása, a termékeny és népes Szanavölgye és a vasút által mintegy kereskedelmi emporiuma a Krajnának.

Mióta kapcsolatba jött a monarchia vasúti hálózatával láthatólag emelkedik is. Miután a minister még megérkezésünk estéjén meglátogatta a mecseteket, templomokat és iskolákat és ebédre hivta a lakosság tekintélyeit, másnap korareggel kocsira ültünk, és a lakosság egy része által lóháton kisérve az Unnán felfelé vettük utunkat, a bosnyák jobb parton Otokáig, és innen, miután a határ észak-nyugatnak fordulva már elvált volt a folyótól, melyen felfelé dél-nyugatnak haladtunk, a balparton egész Krupáig, a hol elhagytuk a folyót, hogy a hegyek közé észak-nyugatnak Czázin felé forduljunk.

A zabolátlan Unna, melynek tajtékzó vizébe annyi vér vegyült a Bosznia birtokáért folyton megújuló harczokban, már természeti viszonyainál fogva is egyike a legérdekesebb folyókilak, és ugyancsak jól illik bele kellő közepébe ennek a vadregényes Krajnának, melyben egyik ősi várrom a másik után merül fel, melynek zöld bérczei ma is visszhangzanak hősi daloktól, és melynek lakossága, a mint egyik helységből a másik után kirúgtat szilaj lovain, hogy folyton növelje kíséretünket délczeg alakjaival, színgazdag jelmezeivel, ma is a lovagkornak harczias, deli nemzedékeire vall.

A mi az Unnát páratlanul sajátságossá teszi, azok a természetes sziklagátak, melyek sűrű egymásutánban a folyó egész szélességén áthúzódnak, úgy, hogy az Unna csupa cataractokban folyik erdős hegyek közé szoruló völgyén át. Persze leküzdhetlen akadálya a hajózásnak, a mi így emeli a tájképi szépségét. De ha hajóforgalma nincs is, az élet még sem hiányzik a folyón. Malom malom után áll e zabolátlan folyóban, sőt magas vízállásnál tetejéig víz alatt; mert mind e malmok, hogy daczolhassanak a víznek gyakori megvadulásával, szilárdan vannak pilótákra építve, vagy sülyesztő szekrényekhez kapcsolva. Nagyon kezdetleges malmok, ugyan olyanok, a minők már a római korban lehettek, de annyival inkább összenőttek, egygyé váltak a környező természettel.

Krupával szemben, a hol a főút ismét a jobb partra, mindenekelőtt Krupa városába és e járási székhelyből a kerület fővárosába, vezet, elhagytuk a főutat, miután a minister röviden fogadta a krupai lakosság üdvözletét, ígérve hogy visszatértében fogja meglátogatni. Ezúttal hegyi utakon, kerülővel, Czázinnak ment az út Bihácsba, hogy a minister ezt a félreesőbb járást és székhelyét is meglátogathassa.

Czázinnál a fogadtatás Hadzsi Ahmed aga Pozsderácz polgármester és a csekély keresztény községek knézjeinek vezetése alatt az egész környékbeli lakosság impozáns tüntetésévé alakúlt. A mint a minister hosszasan járna az egybegyűlt tömeg közt, meghallgatva mindenkinek panaszát és véleményét, a kinek csak volt, élénk drámai jelenet fejlődött, midőn néhány knéz és kmet vitatni kezdte a fennálló agrár-viszonyokat. Csak az, a ki a keletet ismeri, képes méltányolni, hogy a bizalomnak milyen nyilvánulása rejlik abban, ha az egykor annyira elnyomott osztály tagjai ily nyilt, sőt nyilvános taglalásba bocsátkoznak a kormányzati főhatalom személyesítőjével. Nem hiányzottak az élénk színek és a hangos követelések, a mint a minister körül összetoluló szónokok egyszerre ketten hárman fejtették ki felfogásukat, keleti túlzó alázattal az egyik, kihevült követelő hangon a másik. Igaz, hogy a Krajnában tán nehezebb volt a keresztény jobbágynak sorsa, mint bárhol másutt az országban. A lakosság nagyrészt muhammedán, a likai határőrökkel való szakadatlan villongások mindig elevenen tartották a kölcsönös fanatizmust, végre pedig alig van nagyobb birtokos, az apró agák pedig csak a legnagyobb nyomás által tarthatták fenn úri módjukat. A jobbágynak kiszívása, a visszaélés súlyosabb, gyakoribb volt mint átalán az országban. Annál vérmesebbek voltak a keresztények reményei, melyeket az occupatióhoz kötöttek. Különösen a katholikus lakosság, — mely a krajnabeli keresztények közt túlnyomó többségben van, — soha sem szűnt meg a határon áttekinteni, a honnan a szabadítót várta.

Egyszerű felfogásában nem is képzelte máskép a dolgok menetét, mint hogy csapataink bevonulása után a muhammedán elem egyszerűen ki fog pusztíttatni, az egész föld a keresztényeké, az egész ország pedig katholikussá lesz. Épen ez időben nem hiányoztak mindezen felül jelei bizonyos kívülről hozott mesterséges agitatiónak sem. Mindez megmagyarázza, ha egyesek, hozzászokva már, hogy az elébbeni visszaélések ellen a jobbágy óva van, urának haragjától tartania nem kell, de viszont csalódva régi óhajaiban, hallva végre, hogy mostan jön egy férfiú, a kinek mindenki szabadon elpanaszolhatja baját, hévvel ostromolták a ministert, hol hő alázattal, hol követelő hévvel, olyan emberekként, a kik egészen újonczok a szabad szó használatában. Az egyik a tized eltörlését követelte. Azon egyszerű megjegyzésre, hogy a tized a császáré, és hogy adózni minden országban kell, másutt, például túl a határon akkor is, ha nem terem semmi, de itten csak abból és a szerint, a mi terem, — mindjárt egy egész csoport élénken protestált, szidva az elébbi szónokot, hogy a világért sem, a császárnak szívesen megadjuk, a mi a császáré, de minek fizessünk a földesúrnak is? Végre mégis megnyugodtak abban, hogy a kormány mindenkiről gondoskodni tartozik és gondoskni akar, de a földesúrtól sem lehet egyszerűen elvenni az övét.”

A kikényszerített 1878-as berlini kongresszus során a nagyhatalmak, az Oszmán Birodalom és a balkáni népek hoztak döntést a balkáni térség rendezéséről az orosz-török háború lezárását követően. A kongresszusra azért volt szükség, mert a San Stefanói béketárgyalások során az orosz és török felek a nagyhatalmak megkérdezése nélkül kötöttek egyezséget, melyet sem Nagy-Britannia, sem az Osztrák-Magyar Monarchia nem fogadott el. A cél egyértelműen az volt, hogy gátat vessenek a Balkánon a háború következtében megindult orosz területfoglalásnak. A létrehozott balkáni nemzetállamok határait, hatalmi-stratégiai alapon húzták meg. A kongresszus eredményeként az Osztrák-Magyar Monarchia jogot kapott Bosznia-Hercegovina 30 évre történő katonai megszállására. Idehaza sokan bírálták a döntést, hiszen komoly költségeket hárított a monarchiára a katonai megszállás, a kormányzás, a rendfenntartás és a rendkívül elmaradott térségek fejlesztése úgy, hogy valójában az országban kiaknázható források nem voltak. A monarchia célja ez esetben sem területi terjeszkedés volt, sokkal inkább a növekvő orosz befolyás ellensúlyozása.

Bosznia-Hercegovinának meglehetősen különleges helyzete volt az Osztrák-Magyar Monarchiában. A dualista államban valójában sem az Osztrák Császársághoz, sem a Magyar Királysághoz nem tartozott az ország. Alkirályként mindig az éppen aktuális közös pénzügyminiszter irányította, mely tisztséget tipikusan magyar politikus töltött be. A térséget közel két évtizeden át, 1882-től, Kállay Benjámin pénzügyminiszter kormányozta, akinek minisztériumában vezető tisztségviselőként Asbóth János is dolgozott. Így volt lehetősége Asbóthnak, hogy Kállay Benjamin körének tagjaként 4 évig járta a balkáni országot. Monográfiájában az országban tett utazásainak az emlékeit, tapasztalatait meséli el időrendben, kiegészítve azt, nagyon részletes néprajzi, történelmi, statisztikai és gazdasági adatokkal. A könyv mindenképpen a kor legjelentősebb Boszniáról szóló irodalmi alkotása, de megkockáztatom azt is, hogy minden idők legkomolyabb ilyen irányú munkája.

Asbóth műve az a kategória, ami a témában gyűjtők esetében igazi alapműnek számít. Bosznia akkoriban a hazai belpolitika központi beszédtémája volt, hiszen az ellenzék gyakran fogalmazott meg bírálatokat az országra háruló magas költségek miatt. Asbóth könyve pontosan ekkor jelenik meg, így meglehetősen nagy volt az érdeklődés iránta. A korszakról később több mű is született, például Várady Géza tollából, aki katonaként 12 évet töltött különböző boszniai helyőrségekben, de a legjelentősebb mű mindenképpen Asbóth János kétkötetes munkája. A könyv amellett, hogy történelmi és irodalmi szempontból is egy fontos alkotás, önmagában is rendkívül izgalmas kötet. A kivitele egészen csodás és belső tartalmát illetően is igazán olvasmányos. Asbóthnak sikerült megoldania azt a helyzetet, hogy a sok-sok tényszerű információ mellett sem válik a mű, egy vontatott és unalmas tudományos írássá. Éppen ezért, a tudomány oldaláról érdeklődőknek és az „egyszerű” olvasmányélményt kereső olvasóknak is egyaránt jó választás a mű. Mérete jelentős, ára magas és beszerzése nehézkes, de mindenképpen az ajánlott kategóriát képviseli. Elektronikus formátumban szerencsére fellelhető a mű a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában, így aki megízlelné Asbóth remekművét az innen letöltheti a csodás monográfiát. A szerzőtől nem búcsúzunk, hiszen eddig bemutatott két könyve mellett, még további két az ELBIDA projektbe passzoló műve is van, így biztosan visszatér Asbóth János a blogba. A ritkaságok bemutatását jövő héten tovább folytatjuk, de hogy mely kötettel azt még némi homály fedi.