Afrikai élet

Schynse Ágoston afrikai hithirdető utazásainak naplójegyzetei után

Utolsó hagyományos könyvbemutató bejegyzésemben a Nogely István által szerkesztett „Idegen országok és népek” című sorozat első kötetéről meséltem az ELBIDA projektben. A sorozat, ha lehet így nevezni, mindösszesen két művet foglal magába, így gyakorlatilag a kezdő kötet bemutatása után, folytatásként a zárókötet érkezik. Az „Afrikai élet” című mű, Schynse Ágoston afrikai hithirdető naplójegyzetei alapján két izgalmas, időben pár év különbséggel zajló, afrikai utazás történetét meséli el. A szerző, akinek a „becsületes neve” August Wilhelm Schynse, 1885-ben utazott a Kongó vidékén, majd egy kisebb szünet után 1889-ben csatlakozik Stanley expedíciójához. Az Afrikában átélt élményeit végül két könyvben dolgozza fel Schynse, melyek mindegyike megjelenik a Nogely féle magyar műben. A két eredeti mű német nyelven 1889-ben és 1890-ben Kölnben került az olvasók elé, míg a magyar nyelvű kötet Nogely István gondozásában, 1891-ben jelenik meg Nagyváradon. A 156 oldalas műben egyetlen kép sem található.

August Wilhelm Schynse német katolikus hittérítő, térképész és Afrika-utazó 1857. június 21-én született Wallhausenben. Bonnban filozófiát és teológiát tanult, majd 1879-ben belépett a Speyer-i szemináriumba. 1880-ban szentelték pappá a Speyer-i székesegyházban. Rövid ideig lelkészi feladatokat látott el von Schweppenburg báró családjánál, majd 1882 szeptemberében Algírba utazott, ahol első németként csatlakozott a „Weiße Väter” afrikai misszionáriusokhoz. 1885-ben a Kongó vidékén utazott és megalapította a Bunguna állomást. II. Lipót belga király kongói beavatkozásának eredményeként azonban 1887-ben el kellett hagyni állomáshelyét, így rövid időre visszatért Európába. Hamarosan azonban matematika tanárnak nevezik ki az Ecole Notre Dame d’Afrique iskolában, így ismét Algériába utazott. A tanév végén a Kipalapalai misszióállomásra küldik szolgálni, de rövid idő múlva a helyi lakosság felkelése miatt 1889-ben a Bukumbi misszióállomásra menekül.

August Wilhelm Schynse

Itt találkozik Henry Morton Stanleyvel és Emin pasával, majd csatlakozik az expedíciójukhoz. Az élményeiről naplót vezet, mely megjelenése nagy port kavar Németországban, hiszen a sorok között kiderül belőle Stanley valódi célja, amely nem pusztán a földrajzi felfedezés volt. 1890-ben Emin pasa újabb kutatási útján vesz részt a német kormány megbízására, elsősorban tolmácsként és térképészként. Ez volt utazásai közül az, amely során térképészként is érdemeket szerzett magának az afrikai tavak, elsősorban a Viktória-Nyanza-tó délnyugati részén végzett kartográfiai munkáival. 1891 tavaszán tér vissza Bukumbiba, ahol lázas betegsége legyengíti és mindössze 34 éves korában, 1891. november 18-án meghal.

Részlet a könyvből:

„Okt. 19. Ikunguban egy nap pihenés. Stanley rendelte, hogy vivőink magokat kinyugodják, mi pedig a >mgunda mkali< utjára élelmet vásároljunk. Beszélgettünk napközben az expeditió tisztjeivel; dicsérték gyors utazásunkat. Tizenkét nap alatt tettük meg harmadát a Nijanza és tenger között levő utnak. Ha igy haladunk, egy hónap alatt elérjük a partot; tekintettel a vivőkre tanácsosabb lassan menni.

Dél-kongói telep

Okt. 20. Megkésve indulunk; Stanley fél órával előbb meginditá a karavánt; vasárnap levén, szent-mise nélkül nem akartunk utra kelni.

A Tanganyika tó partján

Stanley karavánját könnyü volt elérni; a sok asszony és gyerek oly lassan megy, hogy egy óra mulva nem mi voltunk a sereg-hajtók. A >mgunda mkali< (gonosz erdő) azt a magaslatot boritja, mely Ugogo és Unijamuezi között emelkedik és egyuttal vizválasztó az Indiai oceán és beltavak között. Aki igazi erdőnek képzeli, az csalódik; alacsony cserjés váltakozik tüske bokrokkal, meg-megszakitva sik mezők által. Rossz hirbe a karavánok hozták. Öt nap nem talál az utas falut, nem jut élelemhez, vizhez is csak ritkán. Egyegy vadász kóborol e pusztaságban, az uttol távol itt ott utonálló csőcselék épit magának viskót. A vivőkre ráparancsolunk az erdő bejáratánál, lássák el magokat vizzel, ne pocsékolják, zár sorokban haladjanak, hogy a netalán támadó ellenséget visszaverhessék. meg is igéri mindegyik hüségesen, de kevés tartja meg. Soknak egy óra mulva üres a korsója, el is maradoznak. Ezért rendelte Stanley, hogy egy csapat fegyveres legyen folyvást a karaván háta mögött. Különös dolog az, hogy a vivők keveset isznak, ha tudják, hogy az esti tanyán kapnak vizet; de ha tudják, hogy az éjt a viztelen pusztában töltik, a vivőknek legalább fele elpocsékolja vizét feleutig.

Halad az expedíciós karaván

A karaván élén kétszáz fegyveressel maga Stanley halad, utána Emin basa és kisérete; egy sereg egyiptomi hivatalnok és kereskedő. A karaván 600 emberből áll: 180 szerecsen fegyveres, 70-80 vivő, a többi Vadelaiból való népség. Utóbbiak között van egy tuniszi zsidó, (gyógyszerész volt Vadelaiban), egy görög kereskedő, egyiptomi tisztek egész sereg asszonyt és gyermeket hajtanak mint rabszolgákat. Megrakták őket minden kigondolható zsákmánynyal; cipelnek lyukas kávés ibriket, nagy dézsát, üres bádogszelencét, széket, gyékényt, ládát és százféle haszontalanságot.

Emin pasa csónakba száll

Szép számmal vagyunk európaiak is- Stanley öt tiszttel és egy szolgával. Emin basa, Casati, mi ketten. Oly keveréke ez a karaván Afrika törzseinek és a fehérek nemzeteinek, hogy a benszülöttek nem tudnak hova lenni ijedtökbe és nagy az ő álmélkodásuk. A tarka sereg félhold által diszitett vörös zászló alatt áll, melyet Stanley előtt visznek. Az európaiak jobban szeretnék, ha Stanley az angol, vagy amerikai zászlót használná, de ez megtiltatott neki. A cserjésben érve, az utócsapat, melyet utolértünk, tolakodni kezd, mindenki első akarna lenni, kivált a nubiai asszonyok vetekednek egymással, mintha ma kezdenék az utat. Minthogy a sürű cserjében galyak és tüskék hajolnak az utra, lassabban haladunk előre, mint más karaván szokott. Köztünk tolong 80 darab szarvasmarha is. Szudáni csinos, termetes kapitány parancsnokol a gulyának pásztorai fölött.

Az Albert-tó megpillantása

A tisztásokon kicsapunk a sereg mellett és a fűben sietünk előre, a nubiai asszonyok lármáznak ezért, de nem törődünk velök; Negyedfél órát menvén, letérünk a fő karavánútról, éjszakkeleti irányban egy mellékútra fordulunk. Mult évben szintén éjszak felé tértünk a föútról és igen jó vizre akadtunk; megmondtam ezt Stanleynek is. A főúton 14 óra távolságban nem talál az ember vizet, a mellékösvényen pedig csak 11 óráig tart a viztelen ut. Fontos körülmény ez ily karavánra, melyben olyan sok beteg van. A >kirangozi<, Stanley karavánvezére, osztotta véleményünket; az éjszaki utra tértünk tehát, amelyet a karavánok különben is csak azért nem követnek, mert félnek a >maszai< törzstől, mely olykor itt szokott tanyázni.

Bennszülöttek

Délután háromkor elértük a Mto Mizanzi (pálmafolyó) mellett az éjjelí szállóhelyet.

Bagamono

E folyó közelében tanyáztunk a mult évben is; esti hat órakor érkeztem ide, gyötört a láz, mégis a szabadban kellett töltenem az éjszakát, mert a sátorok nem jöttek meg. Ilyesmi fenyegetett most is, mert embereink nem érkeztek meg; azt gondolták, hogy a nagy karavánban kényök-kedvök szerint tehetnek. Mindig akadnak, akik utközben leülnek pihenni, ilyenekhez szegődhettek embereink is. Szomjan kellett álldogálnunk az égető nap hevében, miglen Stanley egyik tisztje meghitt egy csésze teára. Kissé megerősödve mentem vissza keresni embereimet. Másfél óra mulva megtaláltam őket egy fa alatt kényelmesen falatozva, csevegve. Tüskén bokron keresztül egy óra alatt elértek a táborba, ahol Girault atyának elpanaszolták, hogy az úr <kali> (gonosz) is tud lenni. Egy idegen ember tudatta velem, hogy vivőimből többen hátrább maradtak; még egy félórát menvén visszafelé, ezeket is éppen oly kellemes foglalkozásban találtam, mint az elsőket; fölzavartam és hajtottam őket magam előtt. Egyik sem akarván kezem ügyébe esni, terheik dacára futottak eszeveszetten a cserje között az elsők után. Fáradt levén, nem birtam őket követni, csak rájok kiáltottam, hogy siessenek, különben meglátják, mit kap az, aki hét órai utazás után még három órai gyaloglásra kényszeritett.

Kongói falu

Midőn az éj beálltával a tanyára érkeztem, a sátor és az ágy készen állott, a fazékban forrt a víz, hanem a kávéskanna nem volt sehol.”

„Weiße Väter” afrikai misszionáriusok

A Bukumbi misszióállomáson

Talán van olyan az ELBIDA projekt olvasói között, aki a kezdetektől fogva nyomon kíséri a blogot és tudja, hogy minden Henry Morton Stanleyvel kezdődött. A híres felfedező könyve volt az, amely egy életre megfertőzött az antik útleírások szeretetével és végül a blog indulásakor az első tényleges bejegyzés tárgya is az ő műve lett. Persze így visszanézve „kicsit” kezdetleges az a bejegyzés, de Stanley műve mindenképpen a top kategóriát képviseli. Nogely „Afrikai élet” című művében ismét visszaköszön Stanley és Emin pasa utazása. A kor, a térség ugyanaz, sőt valóságosan is jelen van a történetben a két utazó, hiszen a könyv második részében a szerző, Stanleyvel és Emin pasával közösen megtett expedíciójáról ír, számomra kimondottan lebilincselő formában. Mai fejjel szinte felfoghatatlan, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdenie az akkor Afrikában utazó expedícióknak, és micsoda szervezőmunka volt koordinálni a nem ritkán több száz fős csapatot. Schynse 1889-ben már tapasztalt Afrika utazóként csatlakozik Stanleyék csapatához, hiszen pár évvel azt megelőzően a Kongó folyó mentén utazott és alakította ki a Kasai torkolatnál a Bunganai missziós állomáshelyet, nem kevésbé sok kihívás és nehézség mellett. A Nogely által szerkesztett mű első része, Schynse leírása alapján ezt a történetet is bemutatja, így gyakorlatilag egy könyvben két, időben pár év különbséggel lezajlott afrikai kalandról olvashatunk.

Schynse Victoria-Nyansa térképe

Schynse Victoria-Nyansa térképe

Az „Idegen országok és népek” sorozat a második rész megjelenését követően befulladt. Valódi okát nem találtam annak, hogy miért maradtak el a további részek, hiszen Nogely István nem két kötettel kalkulált. Az első és a második rész között eltelt hat év is egyértelműen utalt arra, hogy valami probléma volt a háttérben, amely a második mű megjelenését követően végül a sorozat végét is jelentette. Összességében kár érte, hiszen a katolikus missziók kapcsán tett utazások köre óriási és egészen extrém helyekre is utaztak hittérítők, amely bemutatása bizonyára izgalmas további részeket eredményezett volna. Ugyanakkor búsulni nem kell, hiszen Henry Morton Stanley és Emin pasa is többször fog még szerepelni a blogban, de Nogely István nevét sem felejtjük el, hiszen a több éven át általa szerkesztett Katholikus Hitterjesztés Lapjának feldolgozása is megkezdődik 2020-ban. A különleges időszaki kiadvány, számos missziós utazást dolgoz fel, hasonlóan különleges utakat, mint Auguste Wilhelm Schynse útjai voltak.