September – November MDCCCLIX
A cegei Wass család története egészen a 12. század végéig visszavezethető. A Wassok történetének kutatási anyaga az interneten fellelhető, amely terjedelméből is már kitűnik, hogy egy rendkívül szerteágazó és szövevényes, századokon átívelő nemesi családról van szó, amely így egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. A Wass vezetéknév a blog olvasóinak sem lesz ismeretlen, hiszen gróf czegei Wass Sámuel a család egyik ismert tagja, már szerepelt az ELBIDA projektben, „Kilencz év egy számüzött életéből” című művével. A mai bejegyzésben bemutatott mű szerzője gróf Wass Ádámné, aki 1859-ben férjével egy két hónapos, Európa több országát érintő utazásra indul. A hazatérést követően úti élményeiről, „Úti képek – September-November” címmel könyvet jelentet meg, amely „tiszta jövedelme a kolozsvári Nemzeti Színház javára van szentelve”. A könyv 1860-ban jelenik meg Kolozsvárott, Demjén László bizományaként. Kép vagy illusztráció nem található a 263 oldalas műben.
gróf Wass Ádámné, született kénosi Sándor Berta élete mélységében nem ismert. A fellelt információk alapján biztosan tudni, hogy 1830. március 23-án született Kolozsvárott. Apja Sándor János, míg anyja alsóbalázsfalvi Cserényi Julianna volt.
gróf Wass Ádámné Sándor Berta |
Életét egészen 1850-ig nagyjából homály fedi, bár a Vasárnapi Újság 1898. év 22. számából tudjuk, hogy jelen volt 1848-ban az Uniót kimondó országgyűlésen, több hölgy társával együtt. Az újság a kép alatt gróf Wass Ádámnéként nevezi, bár az országgyűlés említett alkalmakor még kénosi Sándor Berta volt, hiszen Wass Ádám, csak 1850-ben veszi feleségül.
Az Uniót kimondó 1848-iki országgyűlésen jelen volt hölgyek |
Wass Ádám, Wass Dániel és Lányi Karolina első gyermekeként 1821-ben született. Kolozsvárott református kollégiumban tanult, majd később Doboka megye bizottmányának a tagja, és az úrbérrendezést végző megyei bizottság elnöke lesz. 1861-1862-ben a vármegye alsó kerületének pénztárnoka, majd a Deák-párt Doboka megyei elnöke. Kétszer nősült. Első felesége széplaki báró Petrichevich-Horváth Jozefa volt, aki 1849-ben fiatalon meghalt. Ezt követően ismerkedik meg kénosi Sándor Bertával, akit végül 1850-ben feleségül is vesz, így Berta neve ekkortól, gróf Wass Ádámné Sándor Berta. Sándor Berta már házasságkötése előtt is gazdag nő volt, Hunyad vármegyében voltak birtokai (Alsóboj, Guraszáda, Runksor, Kimpur, Kimpényszurduk, Sztrettye). A házasságukból öt gyermekük született: Ármin, Olivér, Hortenzia, Berta és Irma. A kisebbik cegei kastély Wass Ádám tulajdona volt, itt éltek életvitelszerűen, de sok időt töltöttek Wass Ádámné guraszádai birtokán is. A cegei református templomot 1857-ben újjáépíttették, melynek emléktáblája a mai napig látható a templomban.
A cegei református templomban látható emlékjele az újjáépítésnek |
1859-ben a házaspár európai körutat tesz, amiről 1860-ban jelenik meg gróf Wass Ádámné „Úti képek – September-November” című műve. Wass Ádám 1893-ban meghalt. Wass Ádámné további életéről alig van információ. Wass Ottíliával történő levelezéséből annyit lehet tudni, hogy 1911-ben már nagyon beteg volt és Berta nevű gyermeke ápolta. Vélhetően a betegsége miatt ekkor már több mint 12 éve nem volt Kolozsvárott és nem látta Hunyad vármegyei rokonait sem. Végül a betegsége legyűri és 1912. október 8-án Cegén halt meg, 82 éves korában.
Részlet a könyvből:
„Pontban éji tíz órakor indulnánk ki Turinból, s a szép holdvilágos éjen az Álpok közelebbi hegysorait szemlélgetve, éjfél-tájatt a Mount Cenis tövén fekvő Susá-ba érkeztünk.
Kolozsvár |
A vasút most még csak Susá-ig volt készen, s igy a kényelmes gőzkocsiból ki kelletvén szállnunk, a váróteremben maradánk, míg málháinkat a tizenöt személyt béfogadó nagy posta-kocsira átrakák. Valami hat illy bárka állt készen tovább szállitásunkra.
Bécs |
Rendkivül éles havasi szél süvöltött, s dideregve csipeszkedénk föl ülhelyünkre. Lábunk alá nagy halmaz szalmát gyúrtak bé, s biztatásnak, hogy így lábunkat a hideg meg nem veszi. Végre a postakocsik tömve valának ember- és szalmával, s tetejök megrakva
számtalan úti börönddel. – Minden kocsi elébe huszonnégy ló volt akasztva. A mint a toronyóra az „egyet” elkongá: ostorcsattogatások közt megkezdődék a Mont-Cenis-re indulás. A havasi út kanyarogva emelkedik mindfolyvást, s még itt buja növényzetet találunk; a hegyoldalakat sűrü lombozatu szép erdök boritják. Útunk alatt sebes havasi folyam csörömpöl, s a mint feljebb-feljeb haladunk, anynyival irtózatosbakká válnak a tátongó mélységek, mellyek útunk mögött hol jobbra, hol balra kisérnek. A mint feljebb emelkedik útunk, a levegő azon mérv szerint vékonyodik; a sűrü erdőséget gyér fenyvesek váltják fel, s hegyes szírtek mereszkednek ég felé, oldalukon egy-egy fenyő-fával, míg mások a borzasztó örvények felett nyulványaik által egész boltozatokat formálnak. Időközönként meg-meg csillámlék az őrtanyák világitása, hol a postalovak változnak.
Trieszt |
Itt szédelgős egyén ne tekintsen ki a kocsiból, mert ha illy magasságban magát a tátongó mélységtől alig egy aasznyira látja, ijedségében könynyen baj érheti. Szeremcsémre e nagyszerü látmány engem nemcsak hogy el nem kábitott, sőt a legmagasztosabb
gyönyörérzettel tölte el, s a Mindenható dicsőségét csodaműveiben elragadtatással bámulnám!
Velence |
A hegy közép-útján lovainkat erős nagy öszvérekkel válták fel. Itt már a hévmérő fagypontot mutat; a magas szikla-csúcsokat csillámló fó-fedi; a fenyvesek ritkábbak, s a mélységek minden perczben széditöbbé válnak. Helyenként egy-egy szeszélyes alaku sziklafal hajlik ki kopasz homlokzatával, mellyen itt-ott néhány fenyőszál terjengeti hó-paszománynyal terhelt ágait. A hátramaradozott postakocsik égő lámpái röpkedő fénybogarakként tündökölnek, míg a távolból őrházi lámpák-fénye csillámlik felénk. Mindezeket felyülről tündériesen világitják a fénylő csillagok milliárdjai, s a tiszta égboltozaton tündöklö hold ezüstszín-sugárai.
Milánó |
Midőn a tetőhöz közeledénk, virradni kezdett. A muhával s zuzmóval boritott sziklafalak közt kristály-tiszta vizü, s a legízletesebb halakkal bövölködö gyönyörű tavakkal találkozunk. S midön a Mont-Cenis legfelső pontjára feljutánk, a csillámló hószönyeggel bévont csúcsokat s az egész vadregényes havast a kelő nap arany-sugárai özönlötték el.
Comói tó |
Itt már a hosszu-fogat fölöslegessé vált, s a postakocsik elébe csak három öszvért fogának. Kocsink a meredek útakon irtóztató sebességgel robogott lefelé.
Firenze |
Alább újból eléállnak a szép sötét fenyvesek, a számtalan tiszta források, s megettünk a kristály-patakok csörömpölve lejtenek.
Genova |
Alább jöve, a vastag hólepellel takart magas hegy-oldal, mintegy óriásdad függöny, egyszerre szétnyílik, s e nyiláson át még egyszer előtünnek mindazon magas szirtfokok, mellyeket rég hátra-hagyánk.
Párizs |
Kilencz órakor Savoya „Lans le Bourg” nevü helységébe érkezénk. Itt mindnyájan kiszálltunk, s az út megetti vendéglö éttermébe sieténk, hol magas taraju csipkefejkötős savoyai nők fogadának, s a legszebb franzia kiejtéssel megtudakolván, hogy mellyikünk miféle reggelit parancsol? kávét, fris írós-vajat stb. hozának kivánságunk szerint. Félórai itt mulatás után újból úton valánk.”
Drezda |
Wass Ádámné amolyan gyermekkori álmát váltja valóra amikor 1859. szeptember 20-án útnak indul férjével Kolozsvár felé. Anyaként bár nehezére esik otthon hagyni akkor már négy gyermekét, de végül elindulnak. Az utazás útvonala Czege (Cege), Kolozsvár, Bécs, Trieszt, Velence, Milánó, Como, Genova, Firenze, Torino, Párizs, Drezda, Prága, majd Bécsen át újra Kolozsvár. A több országot érintő körút gyakorlatilag egy folyamatos utazás, amely alól kivételt csak Párizs jelent, hiszen itt több mint 3 hetet töltenek (1859. október 21 – 1859. november 17.). A műben Wass Ádámné, szerintem szerethető stílusban, élvezetesen és kellő részletességgel számol be az út során látottakról, átéltekről. Nagyon izgalmasan írja le az Alpokon történő különös átkelést, amely a mai szemmel meglehetősen kockázatos vállalkozás volt. Az összességében klasszikus turistautazás, jelentősebb probléma nélkül, rendben zajlik le és végül 1859. november 28-án érkeznek vissza Kolozsvárra, ahol véget is ér a mű.
Prága |
Wass Ádámné műve olvasói szempontból is szerethető és gyűjtőként is boldog voltam, amikor meghozta a posta és végre kezembe foghattam a régóta kereset, ritka útleírást. Sok gyengém van a gyűjtői szenvedélyemben, az egyik a női szerzők művei. A női utazók a gyakran járt és sokszor megírt vidékekről is tudnak újat vagy mást írni. Más szemszögből ragadják meg a történéseket, más szemüvegen keresztül írják le a látottakat. Wass Ádámné korai útleírása ideális példa erre. A mű kifejezetten ritkának számít, ismereteim szerint reprint kötet nem létezik belőle és online felületen, elektronikus formátumban sem elérhető. Éppen ezért némileg elméleti dolog ajánlani, holott ha csak az élményre kéne koncentrálni, akkor bátran ajánlanám a művet. Wass Ádámné sajnos egykötetes szerző. A most bemutatott mű vélhetően népszerű volt saját korában, hiszen egyes források szerint az 1860-as kiadást, 1864-ben egy újabb követte, de további műve sajnos nem jelent meg. A könyve mellett csupán, a párizsi tartózkodásának élményei jelent meg külön is 1860-ban, „Páris” címmel, a „Hölgyfutár” irodalmi lapban. Wass Ádámné útleíró munkássága tehát ezzel véget ért, így búcsúzunk az ELBIDA projektben tőle, de mindenki megnyugtatására mondom, van még a könyvespolcon ritka munka, női szerzők tollából.