Új-Zéland földrajzilag a Föld egyik legelszigeteltebb állama, amely sokáig a legjelentősebb angol gyarmat volt. Donner Kornél az I. világháborút követően családjával együtt Erdélyből vándorolt ki a titokzatos országba. Útjáról és az ott szerzett benyomásairól egy egészen különleges könyvet írt, amelyben az útleírásoktól már megszokott élménybeszámolón túl, saját tapasztalatait felhasználva, egyfajta gyakorlati útmutatót ad a későbbiekben kivándorolni készülő honfitársai számára. Az „Ujzéland” című kötet vélhetően 1939-ben jelent meg Budapesten a szerző saját kiadásában, összesen 236 oldal terjedelemben. A könyvben több színes és fekete-fehér illusztráció található.
|
Ritka papírkötéses kötet |
|
Klasszikus vászonkötés |
Donner Kornél életéről egészen minimális információt sikerül kideríteni. Valószínűsíthetően apja Donner Lajos iskolaigazgató, aki 1849-ben született Körmenden. 1879. december 29-én Békéscsabán vette feleségül Haan Idát. A házasságból született fiúk, Donner Kornél, aki a későbbiekben a műegyetemen tanult. A szerző az I. világháború utáni nehéz gazdasági helyzetben határoz úgy, hogy kivándorol családjával Új-Zélandba. Okleveles gépészmérnökként elsőként az Aucklandi automobil klub dolgozója volt, majd később egy higany-pörkölő üzem kialakításán tevékenykedett. A honvágy azonban végül hazahúzza, így a család hazatelepül, kivétel Donner Kornél fiatal felnőtt fia, Pál.
|
Donner Lajos gyászjelentése |
Később a neve a Kereskedelmi Minisztérium alkalmazottjai között tűnik fel. 1936-ban Budapesten már könyve jelenik meg, a gépjármű-közlekedés fejlődésével kapcsolatban, amelyben Új-Zéland és Magyarország közlekedési viszonyait hasonlítja össze. 1937-ben a Kereskedelmi Minisztérium különmegbízottjaként Londonba küldik az „egész brit birodalomra kiterjedő munkakörrel”. 1939-ben jelenik meg „Ujzéland” című műve. 1943-ban már nyugalmazott minisztériumi dolgozóként említik. Ezen a ponton azonban elfogy az információ a szerzőről. Születési dátuma, halálának időpontja és minden egyéb tény ismeretlen maradt a szerzővel kapcsolatban.
Részlet a könyvből:
„Azok közé a sportok közé, amelyeknek a gyökerei lenyulnak az eltemetett régi korokba – amikor az ember a természettel még nagyobb harmóniában élt – tartozik a horgászat is.
|
Geyzir Rotorua mellett. Újzéland északi szigetén |
|
Jégbarlang a Tasmán gleccserben. Déli Alpok. |
A horgászat csupa ellentétből áll. Izgalmas és megsem izgató, idegcsillapító, de nem unalmas.
|
Wellington kikötője és környéke |
|
Alsó Queen Street, Aucklandben, Újzéland északi szigetén |
A vizek háborítatlan helyeit keresi fel, ahol a test és lélek felszabadul ezer apró gátlás alól, amiket a kultúra reákényszerített. Bizalmat önt minden hívébe és az egészség, a természettel összefüggés fenséges érzetével tölti el.
|
Young Women Christian Association palotája Balboában. |
|
Mount Sefton, alatta a menedékház, az újzélandi alpokban. |
A heti munka után minden újzélandi ember szívevágya, hogy „week end”-jét gondtalanul töltse el. Szombattól hétfő reggelig a háborítatlan szabadság részese mindenki. Újzélandi ember a természet imádója, ami nem is csoda, mert gyönyörű hazája imádásra méltó. Az északi részek fekvésüknél fogva részükre kijáró meleget, a mindég fújó déli szél tavaszi hüvösségüvé enyhíti le. A napsugár ragyogó, a levegő tiszta, a pálmák és páfrányok fátyolszerű árnyéka hivogató. Nincsen ember, aki ilyen környezetben ellen tudna állni a természet hívásának. Mindeni a tengerre akar kijutni. Minket a horgászat láza ragadott el.
|
Vízesés Rotorua község mellett |
|
Wainakei gejzír, Rotorua mellett |
Mr. Mandeno mótorcsónakja csendesen ringott a rakparthoz csapódó hullámokon. Egyszerű felszerelésünk 120 m hosszú vékony, de erősen sodrott zsinór, végén súlyos ólomdarabokkal és horgokkal megterhelve, és a hozzátartozó pálca öt kg csalétek – friss apró snaper – a remélt zsákmány nagyságához mérten, bíztatóan csillogott a fedélzeten.
|
Az északi sziget térképe |
|
A déli sziget térképe |
Sietnünk kellett, hogy a dagály érkezése bő zsákmányával együtt az öböl szűk bejáratánál találjon. Alig tettünk meg pár kilométert, a levegő váratlanul és hirtelenül meleg párával telitődött. Az imént ragyogó nap helyére opálos színt játszó tányér helyezkedett és nyirkos, ólmos eső kezdett esni. Lelkesedésünket a nyomasztó légkör meglehetősen lecsendesítette. Eltűntek szemünk elől Manganui parti házai, és lassanként a partok is. Az öböl bejáratát a nagy óceán dagályhullámai ostromolták és parti sziklák előtt csónakunk aggasztóan és tempósan emelkedett és süllyedt. Görcsösen fogtuk a csónak szélét, remélve talán, hogy valahogyan visszatarthatjuk a mélybe zuhanását.
|
Auckland látképe a Mount Edenről |
|
Wekapo tó Westland tartományban |
Megállottunk. Az átkozott ugrándozás csak nem szűnt meg. Sőt, mintha fokozódott volna. Körülkoszorúztuk a hajócska szélét és reményteljesen kivetettük a horgokat. Az erőteljes dagály összekúszálta zsinegeinket és amikor egy-egy sokat ígérő rángatásra sietve felhúztam a számlálatlan zsinegmétert – a szomszédom ónját halásztam ki. A türelem Istennője, – mint minden horgász védője – mégis megszánt és váratlanul 8 gyönyörű snapper fickándozott a levegőben.
|
Maori szövőnők munkában, Rotorua községben |
|
Naplemente Waikaremoana taván |
Máig is viselem a kis bestiák (némelyik 60 cm-nél is nagyobb volt) harapásának nyomait, amelyeket, mint tandíjat könyveltem el. Később kéjjel csúsztattam be két újjamat kopoltyúik nyilásán, és élvezettel ráncigáltam ki eltátott szájukból a horgot. A haláldásnak csakhamar vége lett. Tovább mentünk és feljebb a nagyobb szikláknál próbálkoztunk. A levegő fojtottabbá vált, a hullámok minden ellenkező reményünk dacára erősödtek. Izzadság csurgott valamennyiünk arcáról s az egész világ táncot járt körülöttünk. A sziklák között már vagy négy hasonló szándékú hajó dülöngélt, táncolt összevissza. Szerencsénk határozottan tűnedezőfélben volt s a helyzet kellemetlenné vált.
|
Jellegzetes újzélandi magán család ház |
|
“Ward” fürdő Rotoruában |
De nemcsak az ember, de a hal sem szereti a tenger erősen hullámzó részeit, különösen a sziklák között. Tengeri beteg lesz ő is fél a sziklákhoz ütődéstől. Valamennyi kiúszott a nyilt tengerre. Ami maradt, azt kifogták előlünk. Hiábavalónak bizonyult, hogy jónéhányan, köztük öreg tengeri fókák, kiadtuk a tengernek az engesztelő áldozatot. Neptunus hajthatatlan maradt. Vissza, ez volt mindnyájunk hő vágya.
|
Kaikohei kráter, szénsavas tó, higanytartalommal |
|
Jellegzetes táj Auckland tartományban |
De, mint kétségbeesés után a reménysugár, visszamenet az öböl közepe táján a fojtogató köd, amilyen hirtelen jött, úgyszólván másodpercek alatt eltűnve egyszerre oly csodaszép idő szakadt reánk, amilyent csak subtropikus vidékeken tapasztalhat az ember. A tenger színe olyan lett mint a tej, a levegő enyhe s valamely távolról hozott virágportól illatos, tiszta, a napsugár ragyogó és nem tüzes. Távoli sárga partok és zöld mezők fénytől megittasult színei valamennyiünkre olyan lenyügöző hatást gyakoroltak, hogy szólni nem tudtunk a gyönyörűségtől. Úgy éreztük, mintha súlytalan testtel az örökkévaló mindenségben lebegnénk.
|
Mount Egmont, az újzélandi Fujiyama |
|
Wanganu folyó egyik részlete |
Zsinórjainkat újból kivetettük, szerencsénk hál’ Istennek visszatért. Halászszenvedélyünk teljes kielégítését azonban mégsem értük el. Szomszédom szerencsésnek látszó, de tulerős előjelek után, hosszas küzdelemmel, jókora cápafiókot húzott ki a habokból. Hajófenékre hajítottuk. Hárman alig tudtuk agyonverni. Hihetetlen vadság és szívósság van ezekben a tengeri tigrisekben. Amint sejtettük, ezek után eredményes horgászásunknak befellegzett. Ahol cápák jelennek meg, a mi jó halaink elmenekültek.
|
Kazalrakás Újzéland déli szigetén |
|
Jellegzetes újzélandi gyümölcsös-kert |
Fájó szívvel búcsúztunk el a csodás tájtól a hazamenet buzgó haltisztítással igyekeztünk elnyomni bánatunkat, amit enyhített az a kedves szokás, hogy a zsákmányt közöttünk a legöregebb igazságosan kisorsolta. Mindegyikünkre jutott vagy 5 kg.
|
Matheson tó és környéke |
|
Chrisichurch város főtere |
A hulladékkal még ezenfelül pár száz körülöttünk vijjogó sirályt is boldoggá tettünk.”
|
Kanieri tó |
|
Mitre-csúcs, Milford fjordban, Újzéland déli szigetén |
Donner műve két nagyon jól elválasztható részből épül fel. Az első, oldalszámban kisebb részben a kivándorlás lelki, gazdasági, társadalmi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. Gyakorlatilag egy kivándorlási kisokost ír, amelyben az Új-Zélandra vágyóknak ad fontos és hasznos információkat, személyes tapasztalatai alapján. Három útirányt vázol fel, melyek közül az első Londonból a Panama csatornán keresztül Wellingtonig tart, a második Gibraltáron át a Földközi tengeren, Vörös tengeren és az Indiai Óceánon át Ausztrália érintésével Aucklandba ér, míg végül a harmadik Dél-Afrika megkerülésével a második verzióhoz hasonló úton éri el a célállomást. Gyakorlati tanácsaiban még a 21.681 km-es út költségvonzatáról is részletesen ír a szerző. Ezt követően saját Panamán keresztül vezető úti élményeit meséli el és csak ezután érkezünk a könyv második nagy blokkjához, amely már a címben is szereplő Új-Zélandról szól.
|
Az útitervek rajzos vázlata |
|
A Panama csatorna térképe |
A mű eltér a hagyományos útleírásoktól, hiszen a szó klasszikus értelmében vett utazás ezen esetben a könyv kisebb részét teszi ki. A szerző és családja Wellingtonba érkezését követően a világ 75. legnagyobb területű országában az új, szülőhazától távoli élet kialakításán dolgozott, melyet nagyon érzékletesen mutat be a könyvben. Szerethető és olvasmányos a mű, melyben sok érdekes információt kaphat az olvasó a szigetről, az ott élő maorikról és a hétköznapi élet számos egyéb területéről is. Donner műve azonban tartogat mindezek mellett egy kis pluszt is, ami miatt olvasásakor sok ponton nagyon aktuálisnak éreztem az amúgy közel 80 éves művet. A kivándorlás vagy elvándorlás a mai Magyarország lakosságának jelentős részét érintő aktuális kérdés. A „Menni vagy maradni?” kérdésre oly sokan keresik a választ, melyben azt gondolom, sokaknak segítene Donner művének az elolvasása. A külföldi új élet kialakításának a nehézségétől, az ott átélt örömökön és sikereken át a honvágy mindent elsöprő érzéséig, sok olyan helyzetet mutat be a szerző, melyet valószínűleg a ma útnak indulók sokasága is át fog élni.
|
Mount Egmont, az újzélandi Fujiyama |
Donner Kornél az egykötetes szerzők közé tartozik az ELBIDA projektben, hiszen a témába vágó egyéb műve nincs. A szerzőtől tehát búcsúzunk, ugyanakkor a térségtől nem. Új-Zélanddal már eddig is találkoztunk a blogban, például Festetics Rudolf „Emberevők között” című művében és ezt követően is több kötetben fog szerepelni a James Cook brit felfedező által feltérképezett sziget különös világa. Addig, azonban míg ezek a művek sorra kerülnek a blogban, Donner Kornél művét ajánlom bátran, hiszen az egyik legjobb Új-Zélandról szóló útleírás ez, magyar szerző tollából.