A sivatag

Cholnoky Jenő hetedik és egyben az utolsó, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent műve az „A sivatag”. A szerző a már tőle megszokott lebilincselő földrajzi monográfiával búcsúzik a sorozattól. A monográfia ez esetben a világ sivatagjain keresztül mutatja be általánosságban a sivatagot. Stílusa a Cholnokytól megszokott tudományos és olvasmányos, amely bár alapos és részletes, mégsem fullad tudományos unalomba. A könyv az MFTK egy kimondottan ritka kötete (elolvasható elektronikus formában az „ELBIDÁRIUM” fül alatt), mely 1943-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 157 oldal terjedelemben. A kötetben 46 kép és 22 ábra található. Cholnoky Jenőről  ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben  „A sárkányok országából” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Részlet a könyvből:

„Humboldt Alexander, a modern földrajz megalapítója és minden idők egyik legnagyobb lángelméje vetette föl a kérdést, hogy miért sivatag a Szahara? Mert hisz az igazi földrajz minden látható földi tünemény tanulmányozásakor fölveti a kérdést, hogy miért? Ha nem adjuk okát a leírt tüneményeknek, akkor unalmas adatokkal, lexikális adathalmazzal fárasztjuk el a tanítványokat és érdeklődőket. Tudomány csak akkor lesz a földrajzból, ha igyekezik minden tüneményt megmagyarázni.

Hammada az algeriai Szaharán

Sivatagi vízmosás, vagyis vádi a Nílus völgyétől nyugatra

A földrajz gyermekkorában is próbálkoztak magyará­zatokkal. Hérodotosz, a görögök nagy történetírója nagyon gyenge geográfus volt – mint még ma is, sajnos a történé­szek nagyrésze – s a tél és nyár váltakozását akként magyarázta, hogy télen az északi szél, a kegyetlen Boreasz elfújja a Napot dél felé s ott messze délen meleg lesz, a Földközi-tenger vidékén meg hideg időjárás kellemetlenkedik.

A Colorado Grand-kanyónjának részlete

Számum közeledik Kartumhoz Egyiptomban

Kacvini, az arabok kedves, naiv földrajzírója lelkesedve írja le, hogy milyen bölcs Allah! Ott nem pazarolja az esőt, ahol nem laknak emberek, például a sivatagokon és ott esik bőven az áldásthozó égi öntöző víz, ahol sok ember lakik együtt! A veszedelmes, ragadozó vadállatok a lakatlan területeken dühöngenek, ahol pedig az emberek laknak, ott a szelíd háziállatok élnek és segítik az embert! Milyen bölcs Allah!

Napégette, viharverte, homoksúrolta sziklák a sivatagban

Fantasztikus sziklaformák az Atacama-sivatagban

Kant Immánuel, a königsbergi egyetemen a fizikai földrajz tanára, a legnagyobb bölcselkedő, a legmélyebben gondolkozni tudó filozófus törölte ki a tudományból ezt a túlzott vallásos felfogást, rámutatva arra, hogy akkor is olyan volna mindenfelé a Földön az éghajlat, ha nem lakna rajta ember s az ember keresi meg a Földön az életlehetőségeket. Ezzel kezdődött a helyes, logikus, természettudomá­nyos gondolkozás a földrajzban. Nem csoda, hogy a földrajz professzora lett a legnagyobb filozófus, mert hiába, a földrajz kívánja meg művelőjétől a legáltalánosabb tudást. A szűk szakkörűek (fachsimpelek) rendesen polihisztor néven igyekeznek az igazi geográfus tudását lebecsülni, de az mellékes. Igen széleskörű tudás nélkül senki sem lehet jó geográfus, vagyis nem adhat jó képet a Földről, a Föld egyes részeiről, ha nincs kellőleg tájékozva úgyszólván minden tudományszakban legalább annyira, hogy helyes kritikával illesse a szaktudósok adatait.

Szélmarta kőgombák, vízszintes homokkőrétegekben

A nagy szfinksz-szobor és környezetének pusztulása

Humboldt Alexander már ebben a kanti szellemben vizsgálgatta a tüneményeket s bár sok tévedése volt, de a módszer és az előadás, tökéletessége örökbecsűvé teszik az ő munkásságát. Egyik legnagyobb tévedése volt éppen a sivatagok keletkezésének magyarázata. Azt hitte, hogy a Szahara azért sivatag, mert nem régen még tenger borította s a tengerből hirtelen kiemelkedve, most növényzet nélkül izzik a forróégövi Nap perzselő sugaraiban s olyan meleg van fölötte, hogy emmiatt nem eshetik ott az eső. Lám! Ahol erdők borítják a területet, ott mindjárt van eső!

Homoksivatag a Szaharán

Megfordult széllel keletkezett düne-koszorúk a Libiai sivatagon (Almásy L. fényképe)

A tévedés tehát hasonlít Kacvini tévedéséhez, ő is felcserélte az okot az okozattal. Hisz ma már nem kell magyarázni, hogy a Szaharán azért nincs növényzet, mert nem esik az eső, az Egyenlítő vidékén pedig azért van olyan rengeteg növényzet, mert nagyon sok az eső és nagyon meleg van. Ennek a Humboldtól származó tévedésnek még mindig megvan a hatása a dilettáns geográfusokra, mert például még mindég vannak olyan botanikusok, akik azt hiszik, hogy az Alföld erdősítésével az Alföldre hulló esőmennyiséget meg lehet növelni. Tökéletes tévedés! A légkör óriási méretű mozgásaihoz képest egészen jelentéktelen kicsiség, hogy a Föld felszínét borítja-e növényzet vagy nem. A Karszt-hegység hírhedt szörnyű kopársága miatt Montenegro területén erdőről nem lehet szó és mégis ott Csetinye közelében Crkvice meteorológiai állomáson mérik Európa legtöbb esőjét, 5000 millimétert, holott a rengeteg erdővel borított Északkeleti-Kárpátokban az évi csapadék mennyisége 1200 mm, legfeljebb 2000 mm! Számtalan más példát lehet felmutatni, hogy nem az erdő okozza a sok esőt, hanem a sok eső okozza az erdőt s az ember pusztítása okozhatja az erdőtlenséget!

Agyagsivatag Gara vidékén

Nád tutajok a Hamun mocsár sekély vizén. (Sven Hedin)

De Humboldt meg is okolja, hogy miért tartja ő a Szaharát hirtelen kiemelkedett tengerfenéknek.

Sóhegy Bengaziban

Nagy duzzasztómű Kairó alatt a Níluson

Először is, azt mondja, temérdek rajta a homok és ez csak a tengerből maradhatott meg. Másodszor temérdek a Szaharán a sós tó, a tenger utolsó maradványa és harmadszor, a Szaharán sokfelé találni tengeri csigákat és kagyló­kat szétszórva, messze a mai tengerektől.

Folyó felduzzasztása a Turáni-alföldön

Vízemelés a Nílus mellett saduz segítségével

Vizsgáljuk meg ezeket a bizonyítékokat egymás után. A sok homokról könnyű kimutatni, hogy nem tengeri eredetű, hanem típusos futóhomok. A tengerparti homok szemcséi nincsenek nagyon legömbölyítve és nincsenek összeválogatva, vagyis a homokszemcsék közt a tenger partján vannak igen nagy szemek, már majdnem kavicsok és vannak igen finom szemek, valóságos porszemek. A Szahara futóhomokja csodálatosan egyenletes nagyságú, sörétszerűen gömbölyűre kopott szemekből áll s a tengerparti homokhoz hasonlót csak a mai tenger partján és esetleg a folyók partján lehet találni. A feltűnő nagy különbség már tökéletesen kizárja azt, hogy a Szahara futóhomokja tengeri eredetű legyen. De azonfelül a tenger fenekén nincs is homok! Ez teljes tévedés! A tenger fenekén csak iszap és agyag van, homok mindig csak a tenger partján található!

Óriási bolgárkerék az Orontesz mellett Szíriában

Thamugas romjai Algeriaban, a Szahara szélén

A Szahara homokjának óriási tömegei és a homok futóhomok jellege már maga a legenergikusabban megcáfolja azt, hogy a Szahara kiszáradt tengerfenék volna.”

Ktezifon, a szasszanida királyok palotájának romjai Mezopotámiában

Tevekaraván a sivatagon

Cholnoky utolsó műve ismét hozza a szerzőtől már megszokott rendkívül magas minőséget. Csodálatos, ahogy a könyv olvasása során átjön Cholnoky végtelen elhivatottsága a földrajzzal, mint tudománnyal szemben. Magával ragadó az a hév, ahogy bármely könyvében az aktuális területről ír. Nem csoda, hogy ezzel az attitűddel, miután kinevezik a budapesti Tudományegyetem tanszékvezetőjének, ismét magas szintre emelte a magyar földrajzoktatást. Cholnoky Jenőtől rövid időre elbúcsúzunk az ELBIDA projektben, mint ahogy a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat bemutatása is rövidesen véget ér, hiszen Cholnoky műve volt az utolsó előtti MFTK kötet. A szerzővel azonban találkozni fogunk még az ELBIDA projektben, hiszen élete során több mint 50 könyvet és 700 különféle tudományos dolgozatot írt, így van miből választani. Rövidesen tehát újra jön: Cholnoky Jenő