Könyvek

Cholnoky Jenő hatodik a Magyar
Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent művének a címe, „Erdélyi képek”. A
szerző ismét egy monográfiával jelentkezik, melynek témája Erdély földrajza és  természeti szépségei. A
Cholnokytól már megszokott olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos
alapossággal megírt műben szinte mindent megtudhatunk az akkor éppen ismét Magyarországhoz
tartozó vidékről. A könyv 1941-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a
Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 164 oldal terjedelemben. A
kötetben 43 kép és 36 ábra található. A gyűjteményemben található kötet külön
érdekessége, hogy az MFTK sorozatban ritkán előforduló fehér borítójú kötéssel
rendelkezik. A sorozatban összesen 4 kötet esetében ismert ilyen kötésváltozat.
Cholnoky Jenőről  ebben a bejegyzésben
nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben 
„A sárkányok országából” című könyvének a bemutatásakor már részletesen
megtettem, így ott az elolvasható.

Különleges kötésű kötet (MFTK)

 

Vajdahunyad környékének vázlatos térképe

Részlet a könyvből:

„Az Aldunától egészen a
Törcsvári-hágóig nyúló, hatalmas hegyívet nevezzük Déli-Kárpátoknak. Nem nagyon
illik rá erre a hegységre a Kárpátok elnevezés, mert meglehetősen lényeges
különbség van a kettő közt, de már úgy megszoktuk, hogy kár volna módosítani. A
térképre tekintve, csakugyan úgy is tűnik föl, mintha Háromszék vármegyében
sarkon fordulna a hegylánc s úgy húzódnék nyugat felé.

Az Igréc-barlang alsó része
A Királyhágó útja, a hágó legmagasabb pontja közelében
A Bethlen-bástya
A Kétszemű-szikla a révi szakadékvölgyben

A hegyek szerkezete azonban
sokkal bonyolultabb, s kimondhatjuk, hogy a Keleti-Kárpátok redői nem fordulnak
át, hanem itt két meglehetősen különböző korú redőzet egymásba ütközik. A
Keleti-Kárpátok redői egyenesen délnek tartanak és hirtelen elvégződnek. Ott,
az elvégződés helyén még mindig nagyon zavaros állapotban lehet a Föld kérge,
mert ez veszedelmes földrengés-központ. A Déli-Kárpátok kelet-nyugati irányú
redőzete Törcsvár táján hirtelen véget ér, beleütközik a Keleti-Kárpátok
észak-déli irányú redőibe. Ezért itt olyan bonyolult a hegy szerkezet, hogy még
mindig nem ismerjük elég jól.

Barlanglakások a kolozsvári Fellegvár déli oldalán
A révi Zichy Ödön-cseppköves-barlang
A kolozsvári Szent Mihály székesegyház
A kolozsvári bástyafal maradványa a Fogoly-utca mellett

A Déli-Kárpátok lánca azonban
elég egyszerű felépítésű. Csupa igen régi, átkristályosodott kőzetből,
különösen gnejszből van s ennek a kőzetnek nagy keménysége okozza, hogy a
hegység ilyen magas maradt. Az egész hegyvonulat öt darabra bontható. Az
Aldunánál emelkedik ki a Damogled-vonulat, ennek folytatása a Vulkán-lánc,
aztán a Pareng, a Szebeni-havasok és végül a Fogarasi-havasok.

Római amfiteátrum romjai Várhelyen
Vajdahunyad vára
A Kürzsa-tó, tengerszem a Pareng-hegységben
Fogarasi-havasok

A Damogled-vonulat az Orsovánál
torkoló Cserna patak völgyének baloldalán legnagyobbrészt Románia területén
húzódik egészen addig a hármas vízválasztó csomópontig, ahol a Cserna meg az
Oláh-Zsil erednek. Innentől kezdve Vulkán-hegységnek nevezzük, de ennek az
elnevezésnek semmi köze sincs a tűzhányóhegyekhez, mert a hegység kristályos
kőzetekből van. Végét veti a Zsil áttörése. a Szurdok. Ezentúl Parengnek vagy
Paringnak nevezzük a hegységet egészen a Lotru forrásig. Azontúl
Szebeni-havasok a neve, egészen a Vöröstoronyi-szorosig és végül a Vöröstoronyi-szorostól
egészen a Törcsvári-hágóig Fogarasi- havasok a hegység neve. A hegyvonulatnak
nagyon nagy darabja –  a Damogledről nem
beszélve – 2000 méternél magasabb s a legnagyobb csúcsok a 2500 métert is
elérik, de általában csodálatos az egyenletes csúcsmagasság. Különösen a
Fogarasi-havasok tűnnek föl nagyon szabályos völgyrendszerükkel s a vízválasztó
gerinc egyenletes csúcsmagasságaival.

A Szent Bertalan-templom Óbrassóban
A brassói Fekete-torony
A brassói Fekete-templom
Bronzkori duzzasztógát a Rakodó-völgyben

A Vulkán-hegység meg a Pareng
közt tör át a Zsil a hegységen, rettenetes meredek falú, azelőtt teljesen
járhatatlan szurdokban. A kiegyezés után építtetett itt a magyar kormány egy
remek műutat, sok helyen félig a sziklába vágva. Az út jó magasan van a patak
fölött, mert a Zsilnek igen nagy árvizei vannak. Ha felhőszakadás zúdul le a
Petrozsényi –medencébe, ott, ahol a két Zsil, az Oláh- meg a Magyar-Zsil,
összefolyik, akkor úgy megárad a Zsil, hogy a szurdokon alig fér keresztül az
apokaliptikus víztömeg. Borzalom ilyenkor a műútról látni a mennydörgő
áradatot. Kidőlt és elragadott fák, épületrészek, sokszor egész házroncsok
rohannak ott el előttünk a sötét áradatban, s amint a víz óráról-órára
emelkedik, szinte borzalommal gondolunk rá, hogy mi lenne akkor, ha az utat is
elöntené? Hova menekülnénk? A hátunk mögött függőleges sziklafalak, a völgy
kijárata messze van, mire odafutunk, már el is ragadhatott bennünket az ár. De
szerencsére a mérnökök jól számítottak, az úttestet semmiféle árvíz sem érheti
el.

Lepusztult konglomerátum-rétegek utolsó maradványai a Bucsecs tetején
A Nagykő-havas részlete
Brassói kémény
A szász házak általános típusa

1915-ben a románok váratlanul és
meglepő módon betörtek Erdélybe. Akkor a román hadsereg egy része ezen a szoros
völgyön vonult be. Mielőtt a magyar kormány ezt az utat megépítette volna, a
közlekedés a Vulkán-hegység nyergén át, az 1624 m magas Vulkán-hágón keresztül
bonyolódott le. A Szurdok műútjának elkészülte után ezen az úton nem járt
senki. Fölverte a gaz, helyenkint belepték a bokrok, de mivel a hegyi pásztorok
gyakran használták ezt az utat marhahajtó útnak, azért még 1915-ben is járható
volt, legalább a magyar oldalon. A románok ezt nem tudták. A mi hadseregünk
ezen az úton felvonult a hágóra, onnan a Szurdok fölé, jó kis tábori ágyúkkal,
s amikor a román hadsereg egyik fele már a Szurdok fölött, a
Petrozsényi-medencében volt, a másik meg még a Szurdok alatt Romániában, akkor
vették tűz alá a hosszan elnyúlt, védekezni képtelen hadoszlopot s tökéletesen
megsemmisítették, szétszórták őket.”

A brassói városháza
Törcsvár
Salamon-sziklák Brassó fölött
A Szent Anna-tó felülről nézve

Cholnoky Jenő művének
születésekor Erdély egy jelentős része ismét Magyarországhoz tartozott. A trianoni
békeszerződés követően Magyarországtól elcsatolt Erdélyből, az 1940-es második
bécsi döntés visszaadott 43 492 km²-t. Erdély északi és keleti részét, benne a
90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel. A terület teljes, mintegy 2,5
millió főnyi népességéből azonban több mint 1 millió volt a románok száma, akik
az itteni vármegyék többségében többen voltak a magyaroknál. A második
világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntéseket
érvénytelenítette, így a területet újra Romániának ítélte.

A lövétei suvadás következtében elferdült faházak
A Lála-völgy a Radnai-havasokban
A Lála-tó a Radnai-havasokban
A Horthy-csúcs

Cholnoky a magyar föld egyik
legjobb ismerője, éveken át a kolozsvári tudományegyetem tanára volt, így mondhatni
„hazai pályán” volt Erdélyben. A szerző a sorozatban megjelent hatodik műve
gyakorlatilag egy erdélyi útikalauz, amely részletesen írja le Erdély
szépségeit, a Királyhágótól egészen a brassói hegyekig.  A műben számos kép és ábra mutatja be a
terület szépségeit és földrajzi jellegzetességeit. Összességében tehát egy
csodás mű az „Erdélyi képek”, amely a Cholnoky Jenőre mindig is jellemző
tudományos alaposságú, de olvasmányos mű. Erdélyt elhagyva, hamarosan ismét útnak
indulunk a szerzővel és utolsó MFTK kötete lapjain végigutazzuk vele a világ
sivatagait. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz nyílvános. Kötelezően kitöltendő mező *

Elküldöm