Istenek csatatere

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban ezúttal Mexikóba utazunk egy magyar származású, de mégis inkább amerikai szerző segítségével. Kelemen Pál „Istenek csatatere” című műve egy ritka kötet a szerző számos kötetet rejtő életművéből. Ritka, mert magyarul kevés műve (talán 2 kötet) jelent meg, holott számtalan tudományos kötet született művészettörténészi kutatómunkája eredményeként. A szerző az MFTK sorozatban megjelent művében, egy 1937-ben történt mexikói tudományos expedíciójáról számol be. A mű középpontjában a Kolumbusz előtti idők régi művészetének a tanulmányozása áll, ugyanakkor egy csodálatos útleírás is egy olyan vidékről, ahol ritkán járunk még az ELBIDA projektben is. A könyv 1939-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 169 oldal terjedelemben. A kötetben 53 kép található.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Kelemen Pál régész, művészettörténész és nemzetközi művészeti oktató 1894. április 24.-én született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte, majd Münchenben és Párizsban folytatta. Az I. világháború idején a magyar lovasság tisztjeként szolgált négy évig. A háború után tanulmányozni kezdte a korai keresztény és bizánci művészetet. 1932-ben az Egyesült Államokba költözik. 1932. május 2.-án feleségül veszi Elisabeth Hutchings Zulaufot, majd hét évvel később honosítják és teljes jogú amerikai állampolgár lesz. Amerikába érkezését követően figyelme a Kolumbusz előtt indián kultúrákra irányult. Számos kulturális missziót és felfedező utat vezet Latin-Amerikába, ahol sorra tanulmányozza a mexikói és egyéb közép és dél-amerikai lelőhelyeket. Az Egyesült Államok számos egyetemén oktat, 1953-tól a texasi egyetem vendégprofesszora, valamint az arizonai egyetem is díszdoktorává választja. Az Ecuadori kormánytól tudományos munkássága elismeréseként megkapta a Nemzeti Érdemrendet (Order of Merit). Több nagysikerű könyv szerzője. Kelemen Pál 1993. február 15.-én, 98 éves korában halt meg kaliforniai otthonában.

Részlet a könyvből:

„A vadgalambok lágy turbékolása az egyedüli hang ezen az elhagyott, csendes tájon. A bozót száraz és barna az őszi aszályban. Uxmal város romjait nem állították helyre, csak az őserdő elburjánzásától szabadították meg. Semmi sem védi meg az elemek rombolásától, úgyhogy évről-évre jobban pusztulnak, morzsolódnak.

Mexikói jade-fej

Mexikói jade-fej

Ezer évvel ezelőtt ez a hely élénk és vidám volt. Uxmal, két másik maya várossal, Chichen Itzával és Mayapan-nal együtt hatalmas szövetséget alkotott. Három századdal a fehér ember érkezése előtt óriási terület állott a három város hatalma alatt. Akkor az épületekben emberek laktak s a mai romok helyén csodálatos tömegek kápráztatták a szemet.

Festett mexikói terrakotta tömjénező

A House of the Dwarf (A törpe háza) vagy amint még nevezni szokták a Temple of Kukulcan (Kukulcan temploma) első pillantásra a legmeglepőbb hatást kelti. Egyre jobban málladozó kétharmadrésznyi alacsony alapjával, dombtetőn álló regényes kastélyhoz hasonlít. Ellipszis alapon épült és körülbelül kilencven lábnyi magasságba emelkedik. Mindkét oldalon széles lépcsőzet vezet a magasba. Jelenlegi alakja különféle síkokon elhelyezett szobasorok nyomai láthatók. S a nyugati lépcső alatt gondosan kidolgozott díszítésű falak keresztmetszetei találhatóak, akárcsak Chichen Itza néhány épületén. Ezek a szembetűnő díszítések nem készültek volna akkor, ha az eredeti terv szerint a lépcsőket arra akarták volna vezetni.

Azték fejdísz csillogószínű madártollakból, aranylemezekkel

Uxmalnak is megvan a maga Nunnery-je, vagyis a spanyolok által kolostornak nevezett épülete. Négy külön épület veszi körül a négyszögletes udvart, amelynek oldalai kétszázötven láb hosszúk. Az épületek emeletmagasságúak és aránylag alacsony terraszon nyugszanak. De a kőművesmunka tömege és a négy résznek különböző, de mégis ügyesen összhangba hozott díszítései mérhetetlenül nagyszerűvé teszik az épülettömböt. A belső udvarban, melyet gazdagon díszített homlokzat falaz körül, idegen, bűvös világ lelke tárul elénk.

Áldozópap. Maya kődombormű

A Caracol Chichen-Itzában

Más világrészek romokban heverő városaiban jóval több szabályos stílusú épületet találunk, mint a maya városokban. Síremlék, pantheon, akropolisz, mindegyiknek megvolt az általános, meghatározott szerkezeti mintája. Bárhol emeltek is épületeket, mindenütt ezt a formát követték. A mayák nem hódoltak ilyen szokásnak. Az építészeti stílus változott és a környezethez alkalmazkodott. Épületeikben minden törzs egyénisége nyilvánul meg. Ez oknál fogva, képírásos keltezések híján, lehetetlen a maya városok korát egyedül az épületek stílusából megállapítani.

Chichen-Itza: El Castillo

Álarcra illeszthető, vertaranyból készült száj- és szemkeretek

Ha összehasonlítjuk Kukulcan két templomát, továbbá Chichen Itza és Uxmal két kolostorát, szorosabb hasonlóságot találunk a Törpék háza és a chicheni kolostor, a kastély és az uxmali kolostor, mint a hasonló elnevezésű épületek között. Bár Kukulcanban mind a két templom szokatlanul magas alapzaton emelkedik. A Castillo-nak és az uxmali Nunnery-nek nagyságuk mellett ugyanaz a könnyed alakjuk és vonalaiknak ugyanaz a kecses bájuk van. Ellentétben áll ezekkel a másik kettőnek súlyos, barátságtalan tömege. Ezeket – úgy látszik – valami titokzatos légkör veszi körül, mintha láthatatlan árnyékban állnának.

A hacienda különvonata

A Tigrisek temploma Chichen-Itzában

Uxmal gondosan vízszíntezett helyen épült. A város összhangzatos szépségének egyik titka abban rejlik, hogy az épületeket különböző magasságú terraszokra helyezték. Még a későbbi épületeket sem építették vakon oda, ahol éppen hely volt, hanem mindig az eredeti tervnek megfelelő helyre. Bár egyik épület sem hasonló a másikhoz, mégis szembeötlő egymáshoz való mély vonatkozásuk. Hogy ezek a kiegyenlítések tudatosan jöttek-e létre, vagy ösztönös művészet eredményei-e, örökös rejtély marad. e a stílusban megnyilvánuló változatosság mutatja a maya építészek teremtő képzeletének magas fokát.

Copan, a maya kukorica-isten kőszobra

Az épületeket nyílegyenes utak kötik össze. A városnak az a része, ahol a templomok és a paloták állottak, mesteri módon ki volt kövezve és simítva. A hódításról író egyik krónikás megemlíti, hogy a spanyol lovak állandóan elcsúsztak a templomudvar sima kövezetén és gyakran ki kellett kerülniök ezeket a helyeket.

Chichen-Itza: Piactér

A vezetőnk, a szerző és a három Tu-Tul-Xiu herceg

A terraszok, amelyeken az épületek állottak, elől ki voltak kövezve. Lépcsők sorozata vezetett fel a magasba. Most a lépcsők olyan rozoga állapotban vannak, hogy veszedelmes felmászni rajtuk. A törpék házának tetejére úgy kúszhatunk fel, hogy a törött lépcsők felülete fölött vezető láncba kapaszkodunk. Más helyen összedrótozott, durva létrák vezetnek az egyik vízszíntes felületről a másikra. Ilyen módon közelíthetjük meg a nagykiterjedésű, harmadik terraszt, amelyen a kormányzó háza állott.

Pikkelyes páncélú harcos szobra

Ezt a keskeny épületet az uralkodó hivatalos székházának szánták. Harminckilenc láb széles és háromszázhúsz láb hosszú. A szomszédos Nunnery-vel együtt itt találhatjuk a yucatani maya romok leggazdagabb díszítését. Az épület szintén csak egyemeletes. Huszonhárom láb magas, szép előcsarnokok kettős sorozata van benne. Kívülről, a falak alacsonyabb fele fínoman csiszolt kőlapokkal van burkolva. Sok kiesett, bár a megerősítésükre használt vakolat kitűnő minőségű. A tudatlan spanyoloknak az a szokásuk, hogy kiemelik ezeket a csiszolt köveket, ahelyett, hogy újakat bányásznának házaik számára. Ez is nagy szerepet játszott az épületek pusztulásában. Ezeket az anyagokat nagy tömegben építették bele templomokba, haciendákba, tanyai épületekbe, sőt a romokban heverő városok körül emelt, bástyafalakba is. Ma tehát lehetetlen volna a régi épületek közül egyetlen egyet is újjáépíteni, ha csupán a régi köveket akarnók felhasználni.

Azték állatszobor

A székesegyház főhomlokzata (Taxco)

A homlokzat felső felén lévő nagy kiálló párkánykoszorú, bonyolult rajzú faragásával koronázza az építményt, Olyan ez, akár valami tollból készült fejdísz. Mint Chichen Itza-ban, úgy itt is gyakran alkalmazzák, különösen a sarkokon az eső istenének képmását. A szegélyminta háttere folytatólagos mértani rajz, kőből faragott, összefonódó háló. Ebbe a mintába szövődnek a kígyótestek, tollak, díszes öltözékű emberi alakok, hogy egyetlen, nagy szövevényt alkossanak.”

Taxco: Templomrészlet

Xochimilco: Csatornarészlet

Kelement magával ragadta a Mexikó. Művészettörténészként és utazóként egyaránt. Így ír erről: „Annyira megragadott ennek a földnek határtalan művészeti gazdagsága, hogy arról vázlatokat és tanulmányokat készítettem. Előkészületül akarnak szolgálni későbbi művemhez, amelyben kizárólag a nyugati földgömb ősi művészetével kívánok foglalkozni. Mexikóban nem olyan könnyű utazni, mint Európa országútjain, amelyeket már az utazók leírásai tesznek járhatókká. A tárgyak nincsenek üvegszekrényekben kiállítva. A talaj gyakran ellentálló és kemény, de olyan szépségeket és mélységeket tár fel, hogy megérdemli azt a fáradságot, amellyel a felület alá hatoltunk. Ha idegen országot akarunk beutazni, nem szabad határozott várakozással elindulnunk. A naponkint szerzett tapasztalatok keltik az igazi hatást. Mindenki maga fedezheti fel még a maga Mexikóját. Olyan ez, mint valami ritka finom bornak a zamata és illata: minél többet iszunk belőle, annál inkább csábít és annál jobban kívánjuk.”, „Ez a könyv nem szolgai elragadtatásban íródott. Azt sem állítom, hogy Mexikó összes értékei fel vannak benne jegyezve. De remélem, hogy az olvasó emlékezetében megmarad egy sajátos íz, egy olyan hangulat, amelyet csak ez az ország tud kelteni, mert ez az egyetlen ország, ahol két, egymástól külön fejlődő művelődés művészeti eredményei tárulnak elénk.”

Az angol nyelvű mű védőborítója

Kelemen Pál egykötetes szerző így vele nem fogunk már találkozni az MFTK sorozatban és mivel kevés művének történt meg a magyar fordítása, így az ELBIDA projektben is először és utoljára találkoztunk a magyar születésű, de valójában amerikai művészettörténésszel. Stílszerűen tehát: Adiós Mr. Pal Kelemen.