Heidelbergtől Rügenig

A Dráva és a Mura találkozásánál van egy kis ház, amely a szívemhez nagyon közel áll. Amikor időről-időre sikerül testvéremmel lejutnunk pár napra, az mindig igazi ünnepnap az életemben. Az elmúlt évek sok boldog pillanata kötődött Szentmihályhegyhez, életre szóló barátságok szövődtek és megannyi feledhetetlen élmény helyszíne volt a vidék. Lakóhelyemtől nincs nagyon messze, de mégis az odafelé vezető út, amikor már türelmetlenül várom a megérkezést, mindig egy örökkévalóságnak tűnik. Fix útvonalon járunk. Nagyatád, Csurgó, Gyékényes és szinte már ott is vagyunk. Csurgóra érve szoktam először azt érezni, hogy már nincs sok hátra. A nagyjából 5000 fős somogyi település átutazóknak úgy tűnhet, csupán egy aprócska város, ahol sok minden nem található. A valóságban azonban Csurgó, egy több mint 1000 éves történelemmel és számos izgalmas történettel rendelkező különleges hely. Az 1500-as években Tinódi Lantos Sebestyén is élt itt két évig, majd 1726-ban a Festetics család birtoka lett a térség, melynek központjává a települést tették meg. Festetics György 1792-ben gimnáziumot alapított, melyben közel egy évig Csokonai Vitéz Mihály is tanított. A kiegyezést követően állami tanítóképző intézetet is létrehoztak a városban, amely a legrégibb tanítóképzők közé tartozott, egészen az 1932-33-as tanév végéig, amikor a kultuszkormány általános takarékossági okból megszűntette az akkor 64 esztendős intézményt. A mai bejegyzésünk főszereplője Tóth Ferenc, tanárként dolgozott a tanítóképző utolsó éveiben az iskolában. Nemrég egy kaposvári gyűjtő barátom keresett meg azzal, hogy talált egy könyvet, ami talán érdekes lehet számomra. A cseretárgy megtalálása után egymás kezébe csaptunk és boldogan vettem birtokba a csurgói tanár, „Heidelbergtől Rügenig” című extrém ritka különlenyomatát, melyben közel 2000 kilométeres németországi utazásáról mesél a szerző. Az írás eredetileg az „Ifjúság és Élet” Földrajzi és természetrajzi ifjúsági folyóirat V. évfolyamában jelent meg, majd 1929-ben Budapesten a Franklin Társulat gondozásában, különlenyomat formában is nyomtatásra került. A mindösszesen 30 oldalas műben, számos fotó található.

Tóth Ferenc életrajza, annak ellenére, hogy számos tisztséget viselt élete során, illetve több komoly műve is megjelent, kifogott rajtam. Klasszikus életrajzi adatokat nem találtam, csupán foszlányokat életútjából. A neve először az 1910-es évek elején a mezőtúri iskolánál tűnt fel, mint frissen kinevezett tanár, majd a kiskunfélegyházi iskolai értesítőben jelentek meg írásai, tehát vélhetően itt is tanított. Részt vett az első világháborúban, hiszen megkapta a Károly csapatkeresztet és a sebesültek érmét. A háború utáni időszakban a nagykanizsai Polgári fiúiskola, majd a csurgói Tanítóképezde tanára volt. Az 1930-as évek elején neve a hódmezővásárhelyi iskolánál tűnik fel, majd visszatért Kiskunfélegyházára, ahol az Állami tanítóképző intézet igazgatója lett. 1937-ben áthelyezték a szombathelyi tankerületbe, ahol a kőszegi Állami tanítóképző intézetben, mint képzési igazgató látott el feladatokat. Tagja volt a Tanítóképző intézeti tanárok Országos Egyesületének, a Magyar Földrajzi Társaságnak, ahol a Didaktikai Szakosztálynak választmányi tagja is, valamint az 1828-ban alakult berlini Gesellschaft für Erdkunde-nak, amely a második legrégebbi földrajzi társaság volt. A Geographia Pannonica (Pécs, Tudományegyetem) külső munkatársa, a csurgói népművelési bizottság titkára, a római katolikus hitközség képviselőtestületének tagja, a Veszprémvármegyei Történeti Régészeti és Néprajzi Társulat titkára és a csurgói Nemzeti Kaszinó könyvtárosa is volt élete során. Számos műve jelent meg, melyek közül a legjelentősebb a Somogy földje és népe – I. Csurgó és környéke járási monográfia, melyben a földrajzi fejezeteket mind ő írta. Könyvismertetései és cikkei a „Föld és Ember” és a „Magyar Tanítóképző” című szaklapokban, valamint az „Ifjúság és Élet” című folyóiratban jelentek meg. Születési és halálozási adataira hosszú keresgélés után sem találtam adatot.

Részlet a könyvből:

„Friesland.  Hans a vonatból való kiszállásunk előtt titokteljes mosollyal mutogatott egy levelet. Eleinte nem igen akart szólni, mert meglepetésnek tartogatta. Végre azonban kibökte, hogy Leer-ben várnak bennünket. Jóllehet nem a vasútnál, mert a megérkezés napját csak körülbelül tudják, de otthon; az egyik nagybátyja feleségének rokona, Otto v. Linnemann, aki itt ref. püspök, lát majd vendégül bennünket. „Hahó, akkor jódolgunk lesz” tört ki Arnóból a kiáltás.  „Hoch, hoch der Onkel, der Superintendt!”

S tényleg úgy lett. Kiszálltunk Leerben, Keletfrízlandnak e püspöki városkájában. (A Léda itt torkollik az Emsbe, s bizony az Ems is már itt kezdi összevegyíteni vizét az Északi-tengerével, illetőleg az ennek előörsével: Dollart öbölével.)

Csinos kis városka, olyan Zalaegerszegnagyságúra becsültem Leer-t. Nagy töltésekkel természetesen a Dollart feloli veszedelmek ellen. Kellemes napot, igazi pihenőt töltöttünk a püspöki rezidencián. Csendes paplak ez. Onkel Otto hatalmas fríz, öles ember. Felesége és a feltűnően szőke és kékszemű leánya nemkülönben. Nagyon komoly, csendes emberek. A vacsoránál, amely főleg „Stulle-ből” állott, apróra kikérdeztek utunk felől. S persze hamarosan én kerültem az érdeklődés középpontjába: „der brauner Ungar”. Sokat meséltem szép Magyarországról s főleg megcsonkítottságunkról. Elszörnyűködtek Trianon igaztalanságán. Mindjárt ők is a Rajna- és Ruhrvidéket s Posent emlegették, mint Németországnak nagy veszteséget.

Annyira komoly, csendes volt az egész hangulat, hogy szinte önkénytelenül is a zongora iránt érdeklődtem. A feltűnően hallgatagon ülő Else nagy megütődéssel vette érdeklődésemet. Ő nem szokott játszani, sőt énekelni sem. Eszembe ütött mindjárt e régi közmondás: „Frisia non cantab”. (Frisiában nem énekelnek.) S tényleg, amint másnap délelőtt szétnéztünk a városban, mindenütt feltűnő komolyság, szinte komorság honolt. Főleg a kikötő halászai és hajósai, ezek a típusos, hatalmas frízek, szinte mogorva hallgatagsággal végeztek munkájukat. (Én, a „hitziger Ungar” valósággal unikum voltam e milieuben.)

Miután megigértettek velünk szíves házigazdaink, hogy visszafelé is benézünk, felültünk az Emden felé haladó vonatra, hogy végre valahára az Északi-tengert láthassuk. Hans szemléltetett a vonat ablakából. Látjátok, az Ems-Weser közötti ősfolyamág völgye még itt is tart. Egész a Dollartig, addig, ahol majd kiszállunk. Óriási rétek zöldeltek e nedves lapályban, amerre haladtunk; s fehér-fekete, kisebb számmal vöröstarka tehenek sokasága legelészett. Itt-ott kisebb erdőcskék, tű- és lomblevelűek vegyesen. Megint rétek, azután nagy rozs- és répaföldek. Közben magas földhányásokra épített (Wurft) tiszta vörös, komor házak; vörös tető, vöröstéglafalak egyhangúan, minden dísz nélkül. Megint rétek s egy-egy magas szélmalom ágaskodik rajtuk, hogy általa a fölös víz leszivattyúztassék. Ez Friesland tájképe, miután Leerben a népét már láttuk. Föld és nép hasonló hatásúak.

Emdennél régebben az Ems szorosan a város mellett folyt. Ma annyira elgátolták magukat az emdeniek, hogy kezd szárazföldivé válni a város. A Dollarttól tisztes távolban igyekszik magát tartani. S van is reá oka. Régi kereskedőváros. Kaposvárnagyságú.

Öreg házain mindenütt emelőcsigák láthatók, amellyel hajdan az árukat le- és fölszállították. Még régesrégi holland felírások is láthatok itt-ott. Itt is sok keskeny, magas ház, mint Brémában. A várost régi bástyák, erődítések övezik. Óriás sánc veszi körül. Zegzugos öreg, tarka utcái (Tabánféle) még a középkori Hansakereskedés világából valók. Nemkülönben az erődítések is.

Motorcsónakra ültünk, melyet az állami vízügyi hivatal bocsátott rendelkezésünkre. Nekivágtunk az Ems-nek ezen legislegalsó szakaszán az Északi-tenger-nek. Helyesebben föl északra, az Északi-tengerhez! Dollart-öböl Watt-ján vagyis kétélű tükrén, amely apálykor még részben szárazföld, de dagály alkalmával hatalmas víz átsiklott csónakunk és előttünk hullámzott a hatalmas, a végtelen vízóceán: a Nordsee, kékeszöld, meseragyogású árjával.”

Tóth Ferenc és útitársai (Hans és Arno) utazása Heidelbergből, az ősi diákvárosból indult ki, majd a Neckar völgyön keresztül a hatalmas erdőkkel borított Odenwaldon keresztül, a Spessart nevű röghegység felé folytatódott. A Rhön és a Weser vidékén keresztülvonatozva érkeztek meg az oldenburgi lápvidékre, amit csónakkal jártak be. A Hollandia és Németország határvidékén fekvő Dollart öbölnél érték el az Északi tengert, ahol Emdenből az „Auguszta” nevű hajón, Németország legészaknyugatibb pontjára, a Borkum-szigetre is elutaztak. Rövid pihenő után, innen Berlin felé vették az irányt. Az akkor közel 10.000 fő magyar lakossal rendelkező Berlinben a magyar-német barátságot nagyban elősegítő Berlini Magyar Intézetet is meglátogatták. A fővárosban töltött napok után Potsdam felé folytatták az utazást, ahol egy „kneipoláson” is részt vettek. A kneipolás egy amolyan dalos mulatozás volt, ahol a kneipmester és két segédjének vezetésével, pohárköszöntők, énekek és pohárürítések sorozata követte egymást. A mulatozást követően még megtekintették a dahlemi magyar iskolát, majd tovább utaztak Stettin (Szczecin) irányába.

Az Odera partján fekvő kikötővárosban csak rövid időt töltöttek, hiszen szórakozásképpen Michaelis kancellár hatalmas földjére siettek segíteni, Arno barátaival. (a könyv egy részén 10.000 holdas, később már „csak” 1.000 holdas az említett birtok) Az addigra öt főre duzzadt társaság a cséplésnél segédkezett, illetve gyümölcsöt szedtek. Az önkéntes munka végeztével egy rövid kirándulást tett a szerző Pyritzbe (Pyrzyce), majd az eredeti terveknek megfelelően itt véget ért volna a három hetes utazás. Ezzel szemben Michaelis kancellár az önkéntes munkájuk elismeréséül, meghívta a lelkes csapatot egy hétre a Rügen szigeteken található birtokára. Így tehát, váratlanul a kirándulás végállomása, a Balti-tenger gyöngye, Rügen lett. A szigeten eltöltött egy hét után és a közel 2000 kilométeres utazásuk végén a csapat tagja végül búcsút vettek egymástól és elindultak haza.

Tóth Ferenc könyve egy igazi ritkaság, arról nem is beszélve, hogy a gyűjteményben szereplő példányt, a szerző maga látta el ajándékozási bejegyzéssel: „A kedves Háziaknak szeretettel, a szerző, Csurgó, 1929 karácsonya” szöveggel.

A saját korában a könyvbemutatók érdekesnek, lebilincselőnek és tanulságosnak írták le a művet, ami emellett informatív is. Történelmi, irodalmi, művészeti és pedagógiai megfigyeléseiről számos ponton ír a szerző és alapvetően jó stílusban is. Mindvégig érződik, hogy Tóth Ferenc vérbeli geográfus, mindig észreveszi a legérdekesebb, legfontosabb földrajzi jelenségeket és észrevételei az útleírása fontos részét képezik. Olvasás közben azonban mégis furcsa érzésem volt. Valahogy nem tudtam belemélyedni a műbe és sokáig kerestem ennek az okát, pedig elméletben minden benne volt, ami egy jó útleíráshoz szükséges. Végül arra jutottam, hogy a terjedelemmel volt gond. Az utazás hossza, az információk és a saját élmények mennyisége ennél sokkal hosszabb műre is elegendők lettek volt. A 30 oldal azonban olyan korlátot jelentett, ami eredményeként a mű rövid fejezetek és apró epizódok sokaságából állt össze, így nehezen lehetett elmélyedni a történetben, hiszen pár sor után már érkezett az új helyszín, új infó, új élmény. Stettin-i tartózkodására, mindössze 1/3 oldal terjedelem jutott, míg az egy hetes Rügen szigeteken tett utazás is alig éri el a 2 oldalt.

Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a különlenyomat valójában nem is könyv a klasszikus értelemben és az írás eredetileg is az „Ifjúság és Élet” Földrajzi és természetrajzi ifjúsági folyóiratba készült, ahol nyilván eredendően korlátozott volt a szerző lehetősége a terjedelmet tekintve. Most éreztem azonban először, hogy ebből az utazásból inkább könyvet kellett volna írni, mint egy folyóiratban megjelenő hosszabb cikket. A furcsa érzés kicsit csökkentette az olvasmányélmény, de összességében még így is remek útleírás volt, amely az ajándékozási bejegyzésével együtt, az ELBIDA projekt hátterében álló gyűjtemény egy igazán különleges darabja. Tóth Ferenc az ELBIDA projekt szempontjából, egykötetes szerzőnek számít, így búcsúzunk tőle, de további izgalmas és ritka különlenyomatok továbbra is folyamatosan érkezni fognak a blogban.