amelyekben a szerző elbeszéli fiatalkorának történetét különböző országokban és hivatalos küldetését Moszkvában 1918-ban
A „fekete Révai” minisorozat egyik különleges kötete Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart, „Egy brit diplomata emlékiratai” címmel megjelenő önéletrajzi ihletésű műve. Útleírásnak nehéz lenne nevezni, ugyanakkor izgalmas és kalandos élete során Lockhart diplomataként többször utazott és ennek köszönhetően kitűnő korrajzot ad, a korabeli Malajziáról és Oroszországról. Moszkvában töltött éveiről szóló leírás pedig a korrajz mellett különös betekintést ad a korabeli szövevényes politikai viszonyokba is. A mű 1937-ben Budapesten jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, 399 oldal terjedelemben. A kötetben összesen 3 eredeti dokumentummásolat és annak magyar fordítása található illusztrációként. A magyar fordítást Juhász Andor végezte.
|
Angol nyelvű kiadás borítója |
|
A “fekete Révai” kötet |
Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart brit diplomata, újságíró, író, titkos ügynök és futballista 1887. szeptember 2-án, Robert Bruce Lockhart és Florence Stuart első gyermekeként született, Anstrutherben. Apja a híres Skót Spier Iskola első igazgatója volt. A fiatal Lockhart a Fettes College-ba járt iskolába Edinburgh-ban. 1909-ben Malajziába utazik, hogy egy gumiültetvényt hozzon létre. Egy nagy szerelem és számos kaland után azonban el kell hagynia az országot és visszatér Londonba. Csatlakozik a brit Foreign and Commonwealth Office-hoz (gyakorlatilag külügyminisztérium) és rövidesen kinevezik moszkvai alkonzulnak. Moszkvába érkezése előtt tévesen elterjedt róla a hír, hogy briliáns futballista. Valószínűleg összetévesztették öccsével, aki Cambridge-ben futballozott. Lockhartot meghívták tehát a Morozov textilgyár csapatába, és ahogy írja „Mivel mindig készen voltam a kalandra, azonnal elfogadtam a meghívást”. Kiderült, hogy Moszkvában van egy brit csapat is és mikor híre ment, hogy Lockhartot „leigazolta” a Morozov, próbálták meggyőzni őt a váltásról, de Lockhart hajthatatlan volt. Az 1912 szezonban játszott a legtöbbet és csapatával meg is nyerte a moszkvai bajnokságot abban az évben.
|
Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart |
|
Moura az “Orosz Mata Hari” |
Robert Bruce Lockhart 1913-ban találkozott Jean Haslewood-dal és feleségül is vette őt. Miután kitört az első világháború visszatért Oroszországba. 1915-ben kinevezik moszkvai főkonzullá. Moszkvában házasságon kívüli viszonyt létesített egy „orosz zsidólánnyal”, amely eredményeként haza kellett térnie Angliába „pihenni”. 1917 szeptemberének első napjaiban, elhagyja Moszkvát és hat héttel az orosz forradalom kitörése előtt érkezik meg Angliába. 1917 decemberében már újra hívatják és új megbízást kap, hogy 1918 januárjában egy különleges bizottság vezetőjeként térjen vissza Oroszországba. Visszatérését követően ismerkedik meg Maria (Moura) Ignatievna Zakrevskaya-Benckendorff-Budberggel, egy magas rangú cári diplomata gróf Alexander Konstantinovich Benckendorff özvegyével. A könyvben csak „Mura”-ként emlegetett nő lenyűgözte Lockhartot és később nem titkolt viszonyt is létesít vele, amely kapcsolat a Cseka (Csrezvicsajnaja Komisszija a Szovjetunióban az 1917-i szocialista forradalom után szervezett államvédelmi bizottság) figyelmét sem kerülte el. 1917-es visszatérését követően szoros kapcsolatba került a korabeli titkosszolgálattal, bizonyos információk szerint koordinálta az angol ügynökök munkáját. 1918 augusztus 31-én Fanni Jefimovna Kaplan megpróbálta megölni Lenint. Amikor elkapták azt állította, hogy ez is része volt a brit összeesküvésnek. Lockhart és több brit ügynök is belekeveredik a Lenin elleni merényletben kicsúcsosodó állítólag a bolsevik rendszert megdönteni kívánó cselekménysorozatba, amiért letartoztatták őket. A letartoztatás hírére párhuzamosan Angliában letartóztatják Makszim Makszimovics Litvinovot.
|
R.H. Bruce Lockhart |
|
Csicserin és Litvinov |
A bolsevik hatalomátvétel után Lenin Litvinovot nevezte ki (nem hivatalosan) az orosz kormány képviselőjének Nagy-Britanniában. Végül Litvinovot, fogolycserével kicserélik Lockhartra, így mindkét diplomata szabadult. Az összeesküvés kapcsán letartóztatni kívánt ügynökökből többnek sikerült elmenekülnie, valamint Lockhartnak a fogolycserével szabadulnia, ugyanakkor távollétükben őket is halálra ítélték, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben visszatérnek Oroszországba, akkor megölik őket. Lockhart szerencsés megmenekülése után 1922-ig szolgálta a Foreign Office-t, utána pedig pénzügyi területen helyezkedett el. 1932-ben jelent meg „Memoirs of a British Agent” címmel a könyve, amely jelentős sikert aratott. A második világháború alatt Lockhart a Political Warfare Executive brit titkos propaganda szervezet főigazgatója lesz. 1943-ban Knight Commander of the Order of St Michael and St George kitüntetést kap.
|
Trockij eredeti utasításának másolata |
|
A magyar fordítása Trockij utasításának |
A háború után újra kezdte írói pályáját és több újságnál valamint a BBC-nél is dolgozott. 1948-ban feleségül vette Frances Mary Becket. Robert Bruce Lockhart 1970. február 27-én halt meg, 82 éves korában. Egyetlen fia született első házasságából Robin Bruce Lockhart, aki ugyancsak író volt. 1967-ben írta meg legjelentősebb könyvét „Ace Spies” címmel, mely az apja és barátja Sidney Reilly történetét meséli el. A könyvből 1983-ban „Reilly, Ace of Spies” címmel mini televízió sorozatot készítettek.
Részlet a könyvből:
„Saját házam táján, teljesen érdemtelenül, mint nagy pisztolylövő tettem szert tekintélyre. Kezdetleges bungalowomat valósággal ellepték a patkányok, amelyek különösen étkezés idején szoktak lerohanni a pálmalevéltetőről egy gömbölyű pilléren a padlóra. Kis foxterrierem ilyenkor közibük rohant, én pedig mellette álltam, kezemben hatalmas husánggal és agyoncsaptam őket, amikor megint föl akartak szaladni a pillérre. Egész tömeget pusztítottam ki ilyen módon. Sokkal jobb tréfa volt azonban revolverrel lövöldözni rájuk, amikor ott hemzsegtek a fal párkányzatán, az „atap” alatt és szemtelenül rámbámultak. Ez a gyakorlat csakugyan jót tett céllövő képességeimnek. De ezután eljött a nagy nap, amely a bennszülöttek szemében a varázslók nimbuszával ruházott föl.
|
Korabeli maláj gumiültetvény |
|
Gumiültetvényen |
Az egész telepet, beleértve az én házamat is, egyetlen nagy kút látta el vízzel, amely kerek volt és mély és amelyen hatalmas repedések mutatkoztak a föld felé néző oldalon, a víz és a talaj felszíne között. Egy reggel éppen egyedül ültem a reggelinél, amikor pokoli zűrzavart és kiabálást hallok irodám ajtaja előtt. A férfiak egyszerre ordítoztak és a nők panaszos kórusa kísérte őket. Dühösen rohantam ki, hogy megtudakoljam ennek a hajnali közjátéknak eredetét. Egy tamil kuli jajgatva feküdt a földön. Vagy kétszáz honfitársa állotta körül, panaszkodva, magyarázva, könyörögve. Egy csoport maláji és háztartásom egész kínai személyzete itt volt már, hogy tanácsokat osztogasson és hogy el ne mulassza a tragédia végét. A szerencsétlen flótást kígyó marta meg. A felizgatott, vad tömeg foszlányokban és töredékekben, de főleg ellentmondásokban, végre elmondta a történetet. Egy kobra volt, egy óriás-kobra. Ott tanyázik a kútban. Oda rakta a fészkét a repedésekbe, az oldalon. Nősténykígyó. Tojásokat is fog rakni és nemsokára tele lesz minden fiatal kígyókkal. A kutat nem szabad megközelíteni. Armagamot már megharapta. Az úrnak azonnal új kutat kell csináltatnia.
|
Lenin levele |
|
és a magyar fordítás |
A telepi ápoló segítségével felszúrtam a flótás lábán a két csöpp, kék pontocskát, fertőtlenítettem a sebet, adtam neki egy üveg gint és ökrös szekéren beküldtem a tizenkét mérföldnyi távolságra lévő kórházba. (Szerencsésen fel is gyógyult!) Ezután két tamil „kengany” és a maláj felügyelő kíséretében elmentem megvizsgálni a kutat. Puskám még Port Dicksonban volt, ismétlő fegyveremet a jelebui kerületi főnöknek kölcsönöztem. Egyetlen védelmem a patkányölő pisztoly volt. A kút körül néma csönd fogadott. A tamil „kengany” rámutatott a nyílásra, amely valami nyolc láb mély lehetett, – ide építette a kobra a lakását. A maláji felügyelő hosszú bambuszfejszével kalapált a nyílás bejárata körül. Az élet néha gyorsabban pereg, mint a mozi. Sziszegés hallatszott, mintha figyelmeztetés akarna lenni. A nyílásban egy fekete kígyófej jelent meg, fenyegetően és méltatlankodva emelkedett a magasba, úgy hogy társaim jobbnak látták menteni az irhájukat. Óvatosan célbavettem, elsütöttem a ravaszt és ugyancsak hátraugrottam. A kútban valami mozgott, aztán megint csönd lett. A fején találtam a kobrát. Halálküzdelmében fészkéből belepottyant a vízbe. Varázslótudományom áldozatát közszemlére bocsátottam és mindenki szent tisztelettel csodálta. Hírnevem meg volt alapítva. Ettől kezdve bátran elmehettem mindenhová.
|
A fiatal Lockhart |
|
Munkások a gumiültetvényen |
Ez volt a szerencsém. A Serembanba és a civilizációba vezető legközelebbi út egy kínai bányászfalun vitt keresztül, amely hírhedt rablófészek volt. Pénztárosomat egyszer elfogták ezek a „kheh” deszperádók és mivel rendkívül kellemetlenül érintette őket táskájának sovány tartalma, lemetszették az ujját, hogy legalább fáradság nélkül juthassanak a gyűrűjéhez.
Ilyen veszedelmeknek én nem voltam kitéve. Mindenki jól tudta a bányászfaluban, hogy
- első lövésre leterítem a patkányokat és kobrákat,
- sohase utazom pisztoly nélkül és végül
- soha sincs nálam pénz.”
|
Moszkvai látkép (1918) |
|
Lenin beszédet mond Moszkvában |
Furcsa és izgalmas kötet Lockhart műve. A szerző fiatalkori maláj ültetvényen töltött éveit és kényszerű gyors távozásának történetét rendkívül élvezetes, sokszor tragikomikus stílusban meséli el, amely megalapozza az olvasó érdeklődését a későbbi történésekre. Oroszországba aztán alkonzulként érkezik a világháború küszöbén, akkor, amikor már a diplomaták látták a közelgő világháború sötétlő felhőit. Lockhart művében hiteles korrajzot ad a békebeli, a világháborús és a forradalmi Oroszországról egyaránt. Az orosz összeomlástól egészen a szovjeturalom kezdetéig van jelen diplomataként az országban, ahol aztán ellenforradalmi tevékenység miatt börtönbe zárják. A könyv elsősorban egy önéletrajzi ihletésű mű, amelyben csodás korrajzot kap az olvasó a korabeli Oroszországról, de emellett politikai és kémregényként is megállja a helyét, valamint egy csipetnyit talán útleírásnak is lehet minősíteni.
|
Csicserin kiáltványa |
|
Csicserin kiáltványának magyar fordítása |
Az eredeti angol nyelvű mű 1932-es megjelenésekor nagy sikert aratott, csakúgy, mint az 1937-es magyar nyelvű kiadás, amely hazai népszerűségét tovább növelte Lockhart személyes budapesti élménybeszámolója is. A szerző műve egy kicsit hasonló, mint Ossendowski néhány politikai regénye. Az ELBIDA projekt tematikájába éppen hogy csak belefér, azonban önálló kötetként nem került volna bemutatásra, hiszen valójában nem útleírás, mivel azonban egy sorozat tagja így helyet kapott a blogban. Határeset jellegétől függetlenül azonban nagyon élvezetes olvasmány, persze csak annak, akit érdekel ez a kicsit szövevényes, sokszor furcsa politikai számításokkal átszőtt világ, egy olyan időszakban, amikor napról-napra változott mind az orosz belpolitikai, mind a világpolitikai helyzet is.