Miksa bajor királyi herczeg utazása keleten 1838-ban

Gyermekkoromban nem volt akkora választék a tévécsatornákból, mint ma. Volt egyes-kettes (TV1-TV2) aztán talán két osztrák csatorna, amit azért szerettük, mert néha volt rajta Tom és Jerry mese, valamint még emlékeim szerint horvát csatornákból is lehetett fogni ugyancsak kettőt. Ünnepnapokon vagy hétvégente volt film is, a magyar csatornán. Az egyik ilyen akkor gyermekként kedves film a „Sissi a magyarok királynéja” című, talán 1955-ös német-osztrák film volt, amelyben Romy Schneider játszotta a főszerepet. Van egy jelenet a filmben, amikor Ferenc József és Sissi, akkor még mindenféle kapcsolat nélkül, sétálnak az erdőbe, amikor egy csodás gímszarvas ugrik eléjük. Az uralkodó azonnal el szeretné ejteni a nemes vadat, de a cserfes kis Sissi, direkt tüsszent egyet és ezzel elzavarja, megmenti a vad életét. Rövid móka és kacagást követően, Sissi előkap egy citerát és eljátszik egy remek kis dalt. A zenei élményt megelőzően azonban lejátszódik egy rövid párbeszéd.

Ferenc József: Még citerát is hozott a vadászatra?

Sissi: Igen, de Papus még Egyiptomba is magával vitte a Kheopsz piramisra

Ferenc József: Papus járt Egyiptomban?

Sissi: Néha elfogja a vágy és akkor utazni akar, azt hiszem én is olyan leszek, mint ő.

A párbeszédben Papusként emlegetett személy, Sissi apja volt, aki 1838-ban hosszú keleti utazást tett, Núbia, Egyiptom, Palesztina, Görögország és Törökország érintésével. „Papus” valójában, Bajorországi Miksa József bajor herceg volt. Élete és családi kapcsolatai sajnos nem voltak olyan idilliek, mint a film azt bemutatta. Hogy a citeráját magával vitte-e keleti utazására, nem tudom pontosan, de nem kizárt, hiszen a citera iránt táplált vonzalma miatt, amit amúgy nem csak hallgatni szeretett, hanem játszani is kiválóan tudott rajta, „Zither-Maxl”-ként emlegették.

Bajor Miksa az utazásról hazatérve megírja útiélményeit, mely 1839-ben jelenik meg Münchenben. Magyarul 17 évvel később jelenik meg Dr. Bach Miklós fordításában. Bach orvos volt, akit 1849-ben Debrecenben neveztek ki főorvossá, majd pár évig a Tátrafüredi fürdő bérlőjeként és orvosaként tevékenykedik. AZ 1850-es évek elején rendkívül népszerű volt a fürdő. Pestről két és fél nap alatt utaztak Lőcsére, majd onnan 4 óra utazással értek a fürdőzni vágyok a híres fürdőbe. Bach feleségének egészségi állapota azonban megromlik és délebbre kell költözniük, így 1855-ben megszünteti fürdőbéli tevékenységét és elhagyják Tátrafüredet. 1856-ban már bécsi gyakorló orvosként fordítja le Miksa bajor királyi herceg, eredetileg „Wanderungen im Oriente” címen megjelent művét. Még abban az évben meg is jelenik magyarul a könyv Pesten, Emich Gusztáv kiadásában. A 136 oldalas műben, illusztráció nem található. Bach egy díszes kötésű példányt magának Miksa bajor királyi hercegnek is küld, amiért a herceg arany érmével és egy saját kezűleg írt levéllel tiszteli meg a fordítót. A magyar nyelven és az eredetileg német nyelven megjelent könyvben sincs illusztráció, azonban az 1839-es megjelenéssel párhuzamosan, a herceget az utazására is elkísérő Heinrich von Mayr festőművész, megjelentette útiképgyűjteményét a keleti utazásról. Egy ilyen eredeti album ára nagyjából 5000-7000 euro, de szerencsére 1978-ban Miksa utazásáról egy reprint kiadás is megjelent, melyben illusztrációként a képek jelen vannak és melyet töredék áron be lehet szerezni. A blogban látható illusztráció ezen képekből való.

Miksa József herceg 1808. október 4-én született Bambergben. Apja a a Wittelsbach-ház pfalz–birkenfeld–gelnhauseni ágából származó bajor herceg Piuszt Ágost, míg anyja Amalie Luise von Arenberg volt. Házasságuk egyetlen gyermek volt Miksa József. Gyermek és ifjúkorát Bambergben és Münchenben töltötte, majd 1826-ban beiratkozott a Müncheni Egyetemre. Itt történelmet, közgazdaságtant és természettudományokat tanult. 1827-ben nyilvánították nagykorúvá, majd a bajor birodalmi tanácsosok kamarájának tagjai közé választották, ahol végül 3 évvel később szavazati jogot is szerzett.

1828. szeptember 9-én vette feleségül Mária Ludovika Vilma bajor királyi hercegnőt, aki másodunokatestvére volt. Az esküvőt Tegernsee-ben tartották. Házasságukból tíz gyermekük született: Lajos Vilmos herceg 1831-ben, Vilmos Károly herceg 1832-ben, Ilona (Helene) hercegnő 1834-ben, Erzsébet Amália hercegnő („Sisi”) 1837-ben, Károly Tivadar herceg 1839-ben, Mária Zsófia hercegnő 1841-ben, Matilda Ludovika hercegnő 1843-ban, Miksa herceg 1845-ben (születéskor meghalt), Zsófia Sarolta hercegnő 1847-ben és Miksa Emánuel herceg 1849-ben. Katonai pályát nem folytatott, azonban 1830-ban mégis tulajdonosa lett a harmadik könnyű lovasezrednek, 1857-től pedig tábornoki címet is viselt. 1834-ben megvásárolta a Starnbergi-tó melletti possenhofeni kastélyt, amely ezután Miksa József és családjának fő nyári tartózkodási helye lett. A herceg szeretett utazni és amilyen gyakran megtehette utazott is, vélhetően azért, hogy ne kelljen otthon lennie, hiszen feleségével Ludovika Vilma bajor királyi hercegnővel kötött házassága sok évtizeden keresztül konfliktusokkal volt teli. 1831-ben Svájcba és Olaszországba utazott, majd 1836-ban a már említett keleti utazása történt, amely körülbelül nyolc hónapig tartott, majd az ezt követő évben még egy nagyobb Belgiumi és Németalföldi utazást is tett. Utazásai során előszeretettel vásárolt régiségeket, melyet hazavitt magával és ki is állította őket a banzi apátságban. Egyes tárgyak a mai napig megtekinthetők a Banz Múzeumban, ahol megtalálható egy fiatal asszony múmiája, három mumifikálódott fej, jó néhány állatpreparátum, közte egy 4 méteres nílusi krokodilé is, valamint sokféle kőzet, különböző templomokból és sírokból, köztük Dendur templomának egy darabja is.

Miksa József szerette a művészeteket. Phantasus álnév alatt számos költeményt és elbeszélést írt. 1831-ben két kötetben jelentek meg első beszélyei (rövid, rendszerint prózában írt elbeszélés), majd 1834-ben vázlatkönyve, 1835-ben „Jacobine” című novellája, 1838-ban „Mostoha testvér” című beszélye, 1839-ben keleti utazásáról szóló műve és 1846-ban a felsőbajorországi népdalok és énekek gyűjteménye. A népzene is közel állt a szívéhez, olyannyira, hogy a bajor népzene XIX. századi egyik legjelentősebb támogatójaként tartják számon. Szenvedélyesen szeretett a citerát és nem csak hallgatta, hanem remekül játszott is rajta, emellett pedig zenét is szerzett a hangszerre. Hatására a citerát sokan kezdték azonosítani a bajor népzenével és a hangszert egyre több helyen kezdték emiatt használni is. Citeraszenvedélye miatt gyakran csak „Zither-Maxl”-ként emlegették.

Az akarata ellenére kötött házassága sok éven át konfliktusokkal volt tele, azonban az utolsó évekre végül megtalálták az egyensúlyt és rendeződött viszonyuk. A feleségével bár rendeződött a viszonya, de gyermekeivel sem volt felhőtlen kapcsolata, főként élete utolsó szakaszában. 1888-ban megünnepelték 60. házassági évfordulójukat, de egy hónappal később, november 12-én szélütés kapott Miksa József, majd 1888. november 15-én hajnalban elhunyt. Felesége négy évvel később, 1892-ben követte férjét. Miksa herceget a tegernsee-i családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Temetésén a hagyományok miatt minden akkor még élő gyermeke részt vett, kivétel Erzsébet (Sissi), akivel viszonya ugyancsak konfliktusokkal terhelt volt. Sissi és Papus kapcsolata tehát a valóságban nem volt olyan csodás, mint a már említett játékfilmben.

Részlet a könyvből:

„12-kén hajnalban útra keltünk, kedvező szél fujt. Kevés órák alatt 5 krokodilt láttam, melyek a fövény-padokon heverésztek. Egyet czélba vettem, s láttam miként a golyó pikkelyes bőráről lepattant; lágyék táját kell lőni, mi alváskor sikerül; mert ilyenkor egyik lábát mindenkor föltartja. 13-kán Chenech városába érkeztünk, melyet jelentékeny karaváni kereskedése, s sok föld-edényei tesznek nevezetessé. A város szük, s egy gyáron kívül több rosz házai is vannak. Bázára meglehetős nagy, itt találhatni rabszolgákat is. Magam is vettem egy arab kalmártól egy 9 éves oly gyönyörü rabszolgát, minöt egész Kairóban nem láttam; ára igen csekély, a mi pénzünk szerint 72 forint. Chenech környéke s az oda vezető út igen szép; festői kinézésük van az éles szegélyü hegyormoknak, s kivált naplementekor valóban varázs hatást idéznek elő; ugyanis ekkor ugy néznek ki, mintha rózsa vagy ibolya-szín fátyolba lennének burkolva.

Itt láthatni már helyenkint dompálma erdőségeket is. E fák igen szépek, vékony ágakkal birnak, s az olaszhoni gyönyörü fenyveseket idézék föl az útas emlékében. Egy kevés eleségre levén szükségünk, hogy azt bevásárolhassuk, egész más napig, azaz 14-kéig veszteglénk, a mikor végre csakugyan megindultunk; a hőség nagy volt, napfényben 34°, árnyékban pedig 23° Rm. Délelőtt 15-kén Thebébe érkeztünk. Egy tömeg arab csődült bárkánkhoz, részint azon szándokkal, hogy apró régiségeiket nekünk eladják. Én vettem is egy nehányat és pedig igen olcsó áron; részint lovakat s szamarakat vezetve előnkbe, azon esetre, ha a romok közé egy kis kirándulást szándékoznánk tenni. De én csak czélomra függesztettem figyelmem, a még messze lévőre; jóllehet hogy Kairótól egyenes vonalban számítva, eddigelő mintegy 160 oranyi útat tettem. Nem soká a csinos egyház s a nagyszerü obelisk előtt mentünk el Luxornál; mindketten a folyam partján fekvő falu közepén emelkednek. A hőség ma is nyomasztó, künn 37°, árnyékban 23° foku volt.

16-kán eljutottunk Esnehbe, egész nap a teljes szélcsend miatt, alig tehettünk 6 órányi utat. Az éjt itt töltők el, mert eleséget is kellett beszereznünk, s csak is 17-kén délelőtt mentünk innen tovább. Egy tengerészt a második bárkából itt el kellett hagynunk, miután már több napok óta annyira roszul érezte magát, hogy dr. Baier ideg-láztól féltette. Alig kezdett állapotja javulni, midőn czimborái titokban egy nyers ugorkát adtak neki, kevés időre erre ujra roszabbul lett. Az arabsnak szokása, betegének mindent adni, a mit az kiván, sőt mi több, ezzel ők egy babonás félelmet hoznak ősszekötetésbe.

A táj itt-ott a thébeihez hasonlit, szép földe müvelve, csak kár hogy a szegény pór, oly nagy szorgalma után is, kevés hasznot húz, mert egy kevés részén kívül, miből alig képes családja szükségleteit fedezni, mind az alkirályé. Az enehi kormányzóban egy müvelt egyént ösmertem meg, ki gyors elindulásunk elősegitette. Ő meg is látogatott bárkámon, egy festői szépségü fiatal néger pipa-hordozójától kisértetve. A helyi viszonyokat illető kérdéseimre kielégitő fölvilágositást nyertem tőle.

Délután egy nagy ijedséget kellett kiállnom. Ugyanis Wellington nevü mulátom a hajó párkányára ült, egy kis szentirásban, melyet Patras s Athén közti utban egy missionariustól s egyszersmind földijétől kapott ajándékul, olvasgatva elmerengett. Az egymásba tett evezőkre támaszkodván, ezek teste súlyának engedtek, s ő hanyat a fólyamba esett, mire a hajó fölötte keresztül haladott. Jóllehet igen jó uszó volt; mégis ruháitól, de leginkább pedig csizmáitól gátoltatva, rémülten láttam inkább meg inkább kimerülve a hullámok közt elsülyedni, míg végre két tengerész hajónkról, kik közül az egyik deszkát vont maga után csaknem hihetetlen gyorsasággal ott termettek, s a fuldoklót deszkára segítve, szerencsésen a hajóra visszahozták.

A szentirás mulátomnak kezében volt még. Az éjet mint rendesen egy meredek szikla-parton töltöttük. Estefelé egy erős szél kerekedett, mely a Nil hullámait fölkorbácsolta, s annyira csapkodott a parthoz, hogy a bárka is elő s hátra hányatott, mely körülmények az annyi bajjal járó tengeri utazást jutatá eszembe. E lehanguló emlékezettől szabadulandó trappista Geramb a szent földre tett zarándoklásait tárgyazó leveleit vettem elő s olvastam. Szavai lelkemben viszhangra találtak, de ezt sem élvezhettem háboritlanul, miután egy rakás nilusi légy késő estve is szüntelenül kinzott. E legyeknél orczátlanabbakat még soha nem láttam, zaklatásaik ellen alig találhatni módot a menekülésre; ha százszor elhajtja az ember, százegyedikszer is ujra megszállják; irás s olvasás alatt ezen alkalmatlan állatok, csaknem a kétségbeesésig vittek; s szeretném tudni, hogy miért is teremtettek e kinzó állatok. Valahányszor rájok gondolók, mindig azon tolakodó emberek jutnak eszembe, kiknek orczátlanságán kikapi lehetetlen; kik e legyekhez hasonlóan hiában hajtanak, mert mindig új erövel visszatérnek.

18-kán erős szélben nyilsebesen haladtunk tova a Nil habjain, s a szél a közellevő sivatagok homokját is felköltötte, melylyel a tájt azzal koronként annyira elborította, hogy az egész láthatár sárga szint öltött magára, s égő szemeinkbe a finom fövény szemeket sürűn hajtotta.

Daczára annak, hogy a folyam annyira korbácsolt állapotban volt, bárkánk előtt egy arab kis ladikban ülve, nyilsebesen evezett el. Csolnakja nádból volt, s csak is akkora, hogy benne egy ember férhetett meg, feneke tökkel volt terhelve, hogy a vizen megállhasson. A szegény halászoknak épen ilyen csolnakjaik vannak. Ugyan e nap láttam egy több ezerből álló gólya-csapatot, mit még eddig oly roppant számban életemben mint most, még soha nem láttam. Naplementekor az Ombos emlékszobrok előtt eveztünk el. Az egyház-romok egy a Nil partján fekvő halmon, a bucsuzó nap végsugáritól világitva meg, egész nagyszerüségökben tünének föl előttünk. Az est beáltával Es-Souantól, vagy is az első zuhatagtól hét órányi távolban parta szállottunk és az éjt itt töltöttük el.”

Miksa József herceg meggyőződése volt, hogy pusztán könyvekből nem ismerhető meg a világ maradéktalanul. Hitte, hogy a valódi megismeréshez kell valamiféle személyes impresszió vagy élmény, ezért, ha lehetősége volt utazott. Egyiptomon át a Szentföldre eljutni pedig, a gyermekkori emlékei miatt volt régóta dédelgetett álom. 1838. január 20-án vette kezdetét az utazás. A herceg természetesen nem magányosan utazott, jókora kísértet vitt magával. Kíséretében ott volt a két Buzek báró, a testőrezred századosa Hügler, az udvaronca Heuszler, az orvosa Doktor Baier, a festője Mayr Henrich és az utazáshoz elmaradhatatlan udvari zenésze Petzmaier is.

Az út kezdete is több kihívást tartogatott Velencéig, hiszen a téli hidegben „gyorskocsikkal” átkelni a hegységeken nem volt egyszerű feladat. Velencéből aztán a Károly főherceg nevű gőzössel Triesztbe mentek, majd 1838. február 1-én a Kolowrat nevű gőzössel indultak el Afrika irányába. Görögország mellett elhaladva és Szmirna érintésével nagyjából két hét múlva kötöttek ki Egyiptomba. Kairóban nyolc napot pihentek, majd február 28-án indulnak útnak a Níluson. A cél az volt, hogy a második vízesésig lehajózzanak, nagyjából Wadi Halfáig. Március végére érték el a kitűzött célt a Níluson, majd elindultak visszafelé Kairó irányába.

Természetesen odafelé és visszafelé is számos megállóval, ahol a helyi nevezetességeket tekintették meg. Április 20-án érkezik vissza a csapat Kairóba, ahol éppen dögvész (pestis) járvány tört ki. Pár nap pihenés következik, mert bár Miksa József szerint feledhetetlen és életre szóló élmény volt a nílusi hajóútja, egyben roppant fárasztó is. A pihenés napjai alatt meglátogatja a Kheopsz piramist is, de az nincs feljegyezve, hogy citeráját még ide is vitte volna. 1838. április 28-án aztán egy 115 tevéből álló karaván élén hagyja el Kairót a herceg. Május 7-én lép a Szentföldre a társaság, majd innen Jeruzsálembe mennek. Itt éppen dögmirigy betegség terjed, amely nem könnyíti az utazók életét. (Egyértelműen eltérő betegségről beszél, amikor dögvészről és amikor dögmirigyről ír, de valójában nem találtam különbséget közöttük, mindkettő megfogalmazást a pestisre használták)

A szentföldi utazás egészen 1838 júniusáig tart és bejárják szinte az összes klasszikus szentföldi helyszínt. Június 13-án ismét Alexandria partjainál vannak, ahonnan elindulnak hazafelé. Máltán aztán 21 nap karantén következett, így csak július közepén folytathatták útjukat visszafelé. Július 20-án érik el Nápolyt, majd ismét közel egy hónap helyben tartózkodást követően augusztus 15-én hagyják el a várost. Két nap múlva érnek Rómába, majd több megállót követően 1838. szeptember 17-én, nyolc hónapi távollét után érkeznek vissza Münchenbe.

Vannak könyvek, amelyek beszerzése, birtoklása és kézbevétele igazi élmény egy gyűjtő számára. Bajor Miksa József keleti utazásáról szóló könyv ez a kategória. Nem mondhatom, hogy extrém ritka, de tény, hogy nem gyakori darabról beszélünk. Azon túlmenően, hogy gyűjtőként igazi izgalmat jelent, olvasóként is magával ragadott. Remek könyv, igazi élvezetes, izgalmas útleírás, melyet nem könnyű letenni. A nyelvezete teljesen élvezhető, mely vélhetően köszönhető annak is, hogy maga a magyar fordítás az eredeti megjelenést követően közel húsz év múltán történt. Az utazás kihívásai mellett sok olyan történésről, kalandról, jelenségről számol be Miksa József, amely igazán színessé teszi az út leírását és jelentősen növeli az olvasmányélményt. Bátran ajánlom mindenkinek. Természetesen fizikai valójában, könyv formájában olvasni az eredeti művet kevesek privilégiuma, de elektronikus formátumban elérhető a mű az ELBIDÁRIUMban, így még ha nem is klasszikus módon de sokak számára tud a könyv kellemes órákat okozni. Miksa József herceg egyéb utazásairól ismeretem szerint nem készült könyv, így búcsúzunk különleges személyétől, de a kor és annak a sok kihívással teli utazásai még részese lesz a jövőben is az ELBIDA projektnek.