Könyv

Az utazási irodalmon belül egy jelentős csoportot képeznek a zarándokutakról mesélő művek. A Szentföld és Róma klasszikus úti cél volt, de több kötet, más ismert zarándokhelyekre is kalauzolja az olvasót. Személyesen kimondottan izgalmasnak tartom ezeket a műveket, még akkor is, ha vannak olyanok, amelyek komoly irodalmi értéket nem képviselnek. A mostani választottam a „Zarándoklat Rómába – Kalocsától Rómáig és vissza” című mű, melyben Deák Imre fajszi tanító mesél 1903-as római zarándokútja emlékeiről. A szerző nem kívánt komoly irodalmi babérokra törni saját magának leírt feljegyzéseivel, csupán községe lakóinak szeretett volna kellemes téli estéket szerezni azzal, hogy felolvas élményeiből és tapasztalataiból, azonban akkora volt a sikere, hogy végül „közkívánatra” könyv lett belőle. A könyv vélhetően 1903-ban jelent meg Fajszon, a szerző saját kiadásában. A kalocsai Jurcsó Antal Könyvnyomdája és Könyvkötészete által elkészített 1000 példány költségeit, Főtisztelendő Gregorits Mihály plébános biztosította. A könyvből származó bevételt, mely kötetenként 1 korona volt, a fajszi római katolikus óvoda alapjának növelésére áldozták. A mindösszesen 209 oldalas műben illusztráció nem található.

Deák Imre ritka könyve

Deák Imre tanító és méhészeti felügyelő, 1865. október 25-én született Kalocsán. Iskolai tanulmányait a városban végezte és tanítói oklevelét is a helyi tanítóképzőben szerezte 1885-ben. Iskolái befejezése után Fajszon látott el tanítói feladatokat közel húsz évig. Tanítói munkája mellett élénken érdeklődött a mezőgazdaság iránt. Selyemhernyó-tenyésztési tanfolyamot végzett Szekszárdon, majd gyümölcstermesztési tanfolyamot Budapesten, valamint egy mezőgazdasági tanfolyamot is Kecskeméten. 1904-ben Kalocsára költözött, ahol dr. Greguss Gyulával és dr. Szántó Lajossal közösen megalapították a Kalocsa vidéki Földmívelők és Iparosok Egyesületét, melynek a titkára is lett. Az egyesület elsősorban háziipari termékek gyártására specializálódott és komoly foglalkoztatónak számított a településen, átlagosan 100-300 fő helyi dolgozójuk volt, mely közül 20-25 nő volt.

1911-ben állami segítséggel méhészeti telepet alapítottak. Itt alakult meg 1913-ban a Kalocsai Méhészeti Egyesület, amelynek az ügyvezető igazgatója lett. Javaslatára 1916-ban a világháborúban megrokkant katonák számára egy lakótelep építése kezdődött meg, amely építésében a hadirokkantak is részt vettek. Az új Rokkanttelepet 1918-ban avatták fel. A méhészeti egyesület amellett, hogy méhészüzletet működtetett, az 1918-ban létesített rokkanttelep kereseti telepet is működtette. Első igazgatója Deák Imre volt. 1921-ben a Rokkanttelepen egy iskolát nyitottak, majd 1927-ben állami támogatással felépítették a Csajda fürdőt. Deák Imre élete utolsó éveiben sokat betegeskedett, cselekvési kedve addigra már jelentősen csökkent, így visszavonultan élt. 65 éves korában, 1930. április 14.-én halt meg Kalocsán.

Részlet a könyvből:

„Másnap, október 10-én reggel fél 6 órakor már az indóháznál gyülekeztünk, hogy Rómába menjünk. Fájó szívvel bár, de el kellett hagynunk Loretót, hogy a keresztény világ központjába – Rómába – tulajdonképeni zarándok helyünkre utazzunk. Ez okból amennyire csak lehetett gyorsan felszállottunk a már reánk várakozó külön vonatra s alig helyezkedtünk el benne, máris jelezték az indulást s mi búcsút mondtunk Loretónak. Míg láthattuk, tekintetünk folyton a hegytetőn levő bazilikán nyugodott. Még mindig ott képzeltük magunkat a szent házban, melynek látása oly lelki nyugalommal tölté el egész valónkat. A társalgás csak arról a nagy kegyelemről folyt, melyben Isten e várost részesíté s öröm tölté el sziveinket, hogy szinről-szinre láthattuk azt a szent helyet, hová milliók sóhaja száll.

Colosseum

Amint haladunk, a bazilika mindig távolabb lesz tőlünk. Már csak a kupolája látszik, amidőn vonatunk egyet kanyarodik s mi elveszítjük szemünk elől ez utolsó pontot is, melyet valószinüleg sohsem láttuk többé. Szomorúság vesz rajtunk erőt egy időre, míg meg nem nyugszunk a változhatatlanban s némi kárpótlást nem találunk a vidék szépségében.

Navona tér

Míg így szemünk a tájat nézi, lelkünk pedig Loretóban kalandozik, addig elérjük a legelső állomást Castelfidardót, mely a Musone patak mellett a Monte Comero 586 méter magas hegy lábánál fekszik, mely után Ozimo 17000 lakossal biró városhoz érünk. Ez szintén közel fekszik a Musonehoz; püspöki székhely, selyemfonógyárral. Kr. e. II-dik századból való körfalakkal bír, mely érdekességet kölcsönöz a városnak és elébünk varázsolja az ókori római városok képét és építkezési modorát. Székesegyháza, néhány tekintélyes palotája és szinháza említést érdemel. Osimo Auximum néven Kr. e. 157-ben római gyarmattá lett. 539-ben elfoglalta Belizár és a XII. század óta Ancona határgrófsághoz tartozott.

Forum Romanum

Varanno a M. Comero hegy mellett, melyen két alagút visz keresztül. az elsőn 4 percz, a másodikon 20 mpercz alatt jutottunk át, melyen áthaladva megláttuk ismét Anconát, melyet már ismerünk s ép azért itt nem időzünk, hanem tovább megyünk. Csak annyit jegyezzek meg, hogy Anconától a vonat 9 kilóméternyi távolságban közvetlen a tenger halad. Hogy mily kedves kép tárul itt az utas elé, azt már el lehet képzelni, ha meggondoljuk, hogy közvetlen mellettünk terül el a végtelen viztömeg, melynek hullámai a vasúti töltés lábát mossák.

Via Appia Antica

Tovább utazva vonatunk egyre kanyarodik délnyugat felé és Felconera-Maritima nyaraló helyet állunk meg. Igen kedves hely. Egyfelől a tenger végtelenje, másfelől nagyobb terjedelmü szántóföld, melyeket a csekély emelkedésü Appenini hegyek zárnak be szőlővel beültetett oldalaival. nagyon csinos a hegy oldalán levő, kőfallal kerített temető.

Cestius piramisa

Elhagyva a tengert, az Esimo folyócska mellett haladva elérjük Chiaravalle kis megállóhelyet, mely után Jesi következik, mely az Esimo mellett, hegy lábánál elterülő, igen csinos fekvésü, 19000 lakossal biró város. 28 klmtr.-re Anconától. A lakosok szelyemtermeléssel foglalkoznak. Van selyemfonógyára, papír-, bőr-, vászon-, kötél-, szappangyára. püspöki székhely. Gyönyörü székesegyházban szép képek vannak. Itt születtek II. Frigyes császár és Pergolese festő.

Via Appia Nuova – háttérben az őkori római vízvezeték maradványa

Jesit elhagyva utunk kezd érdekessé lenni, amennyiben bekanyarodunk az Appeninek közé, hol mindkét oldalon magas kősziklák, óriási hegylánczolatok között visz utunk. Csak itt-ott bukkanunk egy-egy tisztásra s a hegytetőn vagy lent a völgyben megpillantunk egy-egy községet, mely fekvésénél fogva elragadó képet nyújt. Egy ilyen kedves hely mindjárt Caste’planio-Cupramontana, mely fent a csúcson fekszik s az ember mindjárt azon gondolatra jön, hogy ezek talán azért építkeztek a hegy csúcsára, hogy közelebb legyenek a Teremtőhöz, ki oly csodásan alkotta ezen országot.

Traianus fóruma

A városka alján elterülő hegyoldalon szőlő munkások dolgoztak. Mily szorgalom kell ahhoz, hogy ezen kavicsos talajt csákányokkal annyira felporhanyitsák, hogy mívelésre alkalmassá legyen. És azzá tetszik, mit leginkább a buja növényzet, mely a hegyoldalát dísziti, leginkább mutat. Valóban bámulatra méltó e lakosság szorgalma, s maga a gyönyörü vidék, mely az Appeninek legremekebb helyei közé tartozik.”

A Forum Romanum egykoron

A Forum Romanum az 1900-as évek elején

Deák Imre műve, egy egyszerű, de kedves munka. Teljesen egyértelműen sugárzik belőle az erős istenhit, amely jellemzően megjelenik az ilyen zarándokutakról szóló útleírások szerzői esetében. A zarándokút létrejöttét Császka György kalocsai érsek felhívása hívta életre, hiszen azt kérte a hívektől, hogy XIII. Leo pápa 25 éves jubileuma alkalmából, hódolatuk és hitük kifejezéseként minél többen zarándokoljanak el Rómába. Deák az elsők között jelentkezett az útra. 1903. október 7-én indult a zarándokvonat Szabadkáról, így Deáknak ekkora kellett Kalocsáról odautaznia, hiszen a szabadkai indulópont, amolyan zarándokgyűjtő hely is volt. A szélrózsa minden irányából érkeztek a hívek a városba, majd közösen indultak zarándokútjukra. A Szabadka-Zágráb-Fiume-Ancona-Loretó-Róma útvonalat a társaság gyakorlatilag 4 nap alatt teszi meg. Rómát követően Firenze és Velence érintésével térnek haza végül.

XIII. Leó pápa

Deák könyve egy útikönyv és egy útleírás különös keveréke. A klasszikus útleírásoktól eltérően számos olyan információt ad az olvasó számára, amely az adott hely történelmével, történetével foglalkozik, legyen az akár egy épület vagy egy város. Az utazás leírását tehát, több ilyen tájékoztató információ szakítja meg. Ezen elemek azonban nem olyan mennyiségben jelennek meg, hogy zavaróvá válnának, így jelentősen nem csökkenti egy ilyen műtől előre várható olvasmányélmény mértékét. Deák Imre könyvében mindemellett külön részt szánt, amolyan plusz elemként, „Horvát-Szlavonország” történetének, amely így egy külön fejezetként jelenik meg a műben. Egy zarándokút beszámolója soha nem hasonlítható össze egy kalandos expedíció leírásával, nem is a hatalmas olvasmányélmény elérése a szerzők célja e művekkel. Ezek a könyvek sokkal inkább egy-egy ilyen utazás hangulatát jelenítik meg az olvasó számára, segítséget nyújt későbbi zarándokoknak amolyan útikönyv gyanánt, illetve a résztvevők erős istenhitét mutatja be, amely végül is az egész zarándokút létrejöttét életre hívta. A zarándokutakról szóló útleírások, azonban megkerülhetetlen kötetei egy útleírásokkal foglalkozó blognak, hiszen számosságát tekintve jelentős mennyiségről beszélhetünk, így mindenképpen utazási irodalmunk részei. Deák Imre műve ezek közül egy, mely a középmezőnyt képviseli, de gyűjtőként mindenképpen érdekes és izgalmas darab. Bár Deák termékeny író volt, elsősorban méhészeti témában, de további útleírása nem jelent meg, így búcsúzunk a blogban a szerzőtől. A zarándokutak világa azonban bizonyosan a jövőben is része lesz az ELBIDA projektnek, hiszen a gyűjteményben számos egészen különleges és egyedi darab is található, mely mindenképpen érdemes arra, hogy minél többen megismerhessék a létezését.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment