Ismét egy igen ritka és különleges mű érkezik az ELBIDA projektben. Az egyik érdekessége, hogy a szerző Stiller János, írói álnevén Stiller J. Bernardin három útleírást is jegyez életművében, amelyek mindegyike valódi kuriózum. A blog hátterét adó gyűjteményben eddig kettő műve található meg a szerzőnek, amelyek közül elsőként a „Svájc havasai között” című könyvet mutatom be. Stiller útitársával, Lázár Gyula orsovai tanárral 1906-ban európai körutazást tett, melyről a visszaúton Svájcon keresztül tértek haza. A szerző régi vágya volt gyönyörködni a svájci havasokban, amelyek végül olyan élményt okoztak, hogy külön könyvben mesélte el élményeit és tapasztalatait. A mindössze 35 oldalas mű 1907-ben jelent meg Gyöngyösön. A könyv melyet a Sima-nyomda készített, ismereteim szerint a szerző egyetlen fotókkal illusztrált munkája.
Stiller ritka műve
Stiller János áldozópap, főgimnáziumi tanár 1868. május 27-én született Gyöngyösön. Teológiai tanulmányait Szegeden és Kecskeméten végezte, majd 1882. augusztus 8-án lépett be a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett rendtartományba, Bernát néven. 1890. május 4-én szerzetesi fogadalmat tett. 1891-ben szentelték pappá, majd 1895-ben a Ferenc József Tudományegyetemen latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1895-től egészen 1921-es nyugdíjazásáig Gyöngyösön a Ferences Gimnáziumban és a Koháry István Gimnáziumban tanított. Tanári hivatása mellett lelkesen gyűjtötte a Gyöngyös környéki régészeti emlékeket. A gyöngyösi szkíta sírlelet az ő közreműködésével került a Magyar Nemzeti Múzeumba. Gyöngyösről és az ott fellelt régészeti emlékekről számos írása jelent meg, emellett pedig három útleírás szerzője is volt. Pásztor Józseffel közösen indította el és szerkesztette az 1909-1914 között megjelenő Gyöngyösi kalendáriumot. 1935. május 27-én, 67 éves korában, Gyöngyösön hunyt el.
Részlet a könyvből:
„Zermattból vissza kellett mennünk Visp állomásra, honnan 8 kilométerniyre van Brig község, ennek elhagyása után kezdődik a világ leghosszabb alagutja, a Simplon-alagut, 1906. év tavaszán adták át a forgalomnak, hossza körülbelül 20 kilométer (19731 m.). Ha Gornergrátra vezető vasuti pályának vakmerő épitése emelkedésével, áthidalásával bámulatra keltett, – még jobban csodálkoztam, mikor Brig községben vonatunk megállt s magam előtt láttam az örök hóval fedett hegycsucsokat és arra gondoltam, hogy most ezeknek a szörnyeknek a gyomrán fogunk keresztül száguldani.
Stiller János és Lázár Gyula
Az utitársak eléggé szorongó szivvel, idegességgel nézték az alagut keskeny nyilását, miközben erősitették magukat étellel, itallal, hogy annál könnyebben elviseljék az ut nehézségeit, bár a villany világitott, mégis az együvé tartozók szorosan egymáshoz huzódtak s azt hiszem, mindannyiunk szive megdobbant, mikor az alagutba jutottunk. Pedig semmi különös nem történt. A képzelődés az, ami könnyen félelmet kelt. Ez pedig ragadós. Az utasok közt voltak kisebb gyermekek, ezek az út közepe táján sirni kezdtek, ez aztán néhány idegesebb hölgyet is magával ragadott, nagyokat sóhajtottak, fel-felsikoltottak. De már igazán boszantó volt, néhány olasz fiatal ember vidám dalolása, le is intették őket. A levegő bár 32 fokra emelkedett, nem volt fojtó, hanem a dübörgés rettenetes volt. Nem tudom azért-e, hogy fülünk kifáradt a hosszantartó zugásban, vagy tényleg ugy volt, de mintha az alvilág szellemei üvöltöttek volna, csikorogtatták volna fogaikat, miért háborgatjuk csendjüket, oly csörtetést okozott vonatunk. a kilométerenként felállitott jelzőlámpák, ugy surrantak el mellettünk, mint valami zsákmányra leső szörnyetegek. Mikor ebből a pokoli zűrzavarból kijutottunk, azt éreztem, mintha nyomasztó álomból, mely nagyon sokáig tartott, ébredtem volna fel. Gyönge idegzetüeknek nem tanácsolom ezt az utat. Az ut egy félóráig tartott. A Simplon belsejében van a határ Svájcz és Olaszország között, miért is ezt az alagutat a két ország épitette 80 millió frank költséggel.
Zermatt és Matterhorn
A vámolás Domodossolában volt, ahol meg is ebédeltünk, még pedig oly olcsón, hogy érdemes volna ebédre oda járni: finom beafsteak, sajt, egy liter bor és kedves, előzékeny kiszolgálás, mindössze 1 korona. Innen vasuton tovább a Lago Maggiore tó partján levő Bavenoba, majd pedig hajón Luinóba jutottunk.
A Gornergathotel terasza
Kérdezhetné valaki, miért irom le oly pontosan az utirányt, hisz ez nem érdekel senkit? Igaz, sokat nem érdekel, de mégis vannak, akik jó néven fogják venni Ismerőseim közül néhányan készülnek Svájcba, azoknak ezt az utirányt nyugodt lélekkel merem ajánlani. Sőt jó tanácsokkal is szolgálok.
Gorner-gleccser és a Breithorn-havas (4171 m)
A külföldön nagyon drága a vasút, azért tanácsos a III. osztályon utazni. Ott az utasok igazán tanulmányozhatják az u.n. népet, anélkül, hogy gorombaságnak volna kitéve, mint sajnos, nálunk sokszor tapasztalhatjuk. A szállodáknál pedig lehetőleg közel az állomáshoz, alkudni pompásan lehet, csak bátran kell, különösen ajánlom, ne kössék le magukat ami az étkezést illeti. Sokkal jobb ott étkezni, ahol épen az étkezési idő éri az embert, meg olcsóbb is. Zermattban órához kötve kellett megjelennünk az ebédlőben, aztán azt kellett megennünk, amit előnkbe tettek s ráadásul, a mi uti ruhánkban feszélyezve éreztük magunkat a sok angol, francia, stb. elegáns hölgy között. Ettől az időtől kezdve, ha csak tehettük, az étkezési kényszer alól kibujtunk. Igy nevezik ugyanis azt az eljárást, melynél fogva, ha valaki nem ott étkezik, a hová szállt, a szoba árát jóval fölemelik.
Gotthard-vasut
Luinóban a tó partján épült Bellevue szállodába mentünk s a vacsorát néhány lépésre a tó vizétől a leáldozó naptól bearanyozott hegyi panorámát élvezve költöttük el. Vacsora után sétálni mentünk, ugy 10 óra tájban már nagyon óhajtottuk a pihenést, lefeküdtünk. Még el sem aludtunk, mikor egyszerre csak hatalmas trombita banda riaszt fel. Épen az ablakunk a piacra nézett s a térzene kezdetét vette. Olaszországban ugyanis ilyenkor kezdődik az élet. Felkeltem, az ablakhoz mentem s látom ime az egész várost a maga déli elevenségével, lármájával. Én gyönyörködtem a harmóniában, de kollégám tüdejük erejét haragosan bámulta, csodálta. Talán éjfél is volt, mikor a nagy lármától elbirtam aludni.
Eigergleccser
Luinótól a Lago Maggiore (Madsore) tó partján mentünk, de soha igy vasút nem rázott, mint ekkor, ha pedig alagutba értünk, oly fülsiketitő zugást hallatott, hogy kénytelenek voltunk befogni füleinket. A tó környékén a falvak egymást érték; mindenfelé szőlőkertek és sötét zöld szinü gesztenyések mozgalmas élet, igazi délvidék. A házak kényelmes épitésüek, még a melléképületek is mind kőből vannak, de ami sajátságos legtöbbnyire vakolás, meszelés nélküliek s tetőzetét kőlapok képezték, bizonyosan a nagy viharok ellen védekeztek igy.”
Eismeer állomás (3161 m) kilátással Schreckhorn felé (4080 m)
A szerző és útitársa csupán pár napot töltött az országban, de így is számos kaland részesei voltak. A legizgalmasabb esemény egy balul elsült alpesi kirándulás emléke volt, ahol könnyen végzetes baleset áldozatai lehettek volna a felkészületlen utazók. Stiller és Lázár a 3136 méter magasan található Gornergrat Hotelben szálltak meg, ahol minden irányban 4000 méteres csúcsokat láthattak. A villásreggeli elfogyasztása után társával úgy döntöttek kirándulni indulnak a hegyekbe. Az út, amelyen túrázni kezdtek, rossz volt, a déli meleg megolvasztotta a hómezőket amin át kellett kelni, így volt, hogy Stiller derékig süllyed a hóba. A nehéz tereptől és a melegtől egyre fáradtabban csúszós vízfolyásban folytatták az utat, amelyet végül teljesen elvesztettek és 3 óra küzdelemmel érték el a hegycsúcsot, amelyről aztán teljesen kimerülve értek vissza a hotelbe. Stiller szerint többször is voltak olyan helyzetben, hogy lezuhanhattak volna, de végül megúszták. Így végül szerencsésen zárult a hegyi túra a Matterhorn árnyékában.
A jóbarátnak ajánlva
Stiller J. Bernardin könyve nem egy óriási lélegzetvételű mű, sokkal inkább egy pici füzet, egy Svájci utazás élményeiről. A terjedelmét tekintve aprócska mű, azonban gyűjtői szempontból egészen megbabonáz. Végtelenül ritka, nagyon kevés példányban jelent meg és vélhetően egészen elenyésző példányban fennmaradt könyv ez, az 1900-as évek elejéről. Méretétől és terjedelmétől függetlenül, kimondottan olvasmányos a mű, amely egy rövid esti olvasmányként kalauzolja el az olvasót egy század eleji utazásba a Svájci-Alpokba. Beszerezni szinte lehetetlen, így akiknek az érdeklődését felkeltette a könyv, azoknak nem marad más megoldás, mint az elektronikus formátum. A szerző egyik műve megtalálható egy nagy archívumban, azonban az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben fellelhető két könyv egyike sem. Éppen ezért, bár még nem az új könyvszkennerrel, de létrehoztam egy elektronikus formátumot, így aki szeretné, az innen eléri ezt a különleges ritkaságot. Mivel Stiller J. Bernardinnal még biztosan fogunk találkozni itt az ELBIDA projektben, így teljesen helyén való ez az elköszönés. Viszontlátásra!