Régen látott szerző érkezik újra az ELBIDA projektben. Cserkúti Nendtvich Károly Miksa kémikus, „Amerikai utazásom” című ritka könyvét még 2017 nyarán mutattam be a blogban, de már ott jeleztem, hogy a szerzőnek van további izgalmas útleírás az életművében, bár az nem jelent meg soha könyv formájában. Az új weboldalon elkezdtem az időszaki kiadványokban megjelenő művek feldolgozását is, így a könyvespolcomon pihenő, jellemzően évfolyamonként könyv alakba kötött folyóiratok, újságok és közlönyök szerepe is elérkezett. Ez esetben a Budapesti Szemle című folyóirat 1892-es évfolyama az, amely Nendtvich Károly most bemutatott útleírását tartalmazza. A szerző 77 éves korában egy hosszabb afrikai utazásra indult, elsősorban Afrika északi területeit tervezte beutazni. Az utazás, mely nem könnyen jött össze, de végül jól sikerült, bő három hónapig tartott. Az út során szerzett élményeiről és a látottakról, „Három hónap Afrikában” címmel írta meg beszámolóját, mely végül 1892-ben, három részben jelent meg a Budapesti Szemlében. A megjelent írás teljes terjedelme 70 oldal és illusztráció nem található benne. Nendtvich Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Amerikai utazásom” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így az ott elolvasható.
A Budapesti Szemle című folyóirat bizonyára szerepelni fog még az ELBIDA projektben, hiszen bár nem tömegével, de jelent meg bennük olyan útleírás, amely máshol vagy egyéb formában nem. A Budapesti Szemle egy kötet formájában megjelenő, a kultúra széles területeit érintő folyóirat volt 1840 és 1944 között. Bár igaz, hogy az évente 3 alkalommal az olvasók elé került folyóirat 1840-ben megjelent, azonban utána 17 év szünet következett. Heckenast Gusztáv a kiadó, úgy gondolta, hogy még nem elég érett az ország arra, hogy egy ilyen típusú folyóiratot gazdaságilag sikeressé lehessen tenni. 1857-ben, Csengery Antal komoly szervező munkájának köszönhetően tudott ismét elindulni és megjelenni a folyóirat. Az első időszakban Sina Simon bankár volt az, aki anyagi áldozatokat hozott azért, hogy működhessen a Budapesti Szemle. 1864-től egy újabb közel két éves szünet következett. 1865-től az újra megjelenő folyóirat szerkesztői munkáját Lónyay Menyhért is segítette, egészen 1867-ig a kiegyezésig. Ezt követően újra egyedül Csengery vitte a lapot 1869-ig, aztán ismét megszűnt. 1873-ban a Magyar Tudományos Akadémia pártfogásának köszönhetően, Gyulai Pál szerkesztővel ismét elindul a Budapesti Szemle. Gyulai egészen haláláig végzi munkáját, majd utána Vojnovich Géza lesz a szerkesztő, aki a lap 1944-es megszűnéséig látja el feladatát. Összesen 305 kötet jelent meg a folyóirat fennállásának idején. Sokáig Magyarországon az egyetlen olyan folyóirata volt, mely kultúrát közvetített az olvasóknak. Az 1873–1944 közötti időszakban, a folyóiratban elsősorban az irodalmi vonal volt erős, de azért történelmi, filozófiai és egyéb írások is megjelentek benne. A természettudomány elsősorban csak tudománypolitikai szempontból volt része a lap profiljának.
Részlet a műből:
„Tunis oly rendetlenül van építve, útczái egy valóságos labyrinthot alkotnak, a mellett igen szűkek, úgy hogy idegen ki nem ismeri magát és csak vezetővel képes azt bejárni. A vezetőm, ki a hotelnek, melybe szállottam (grand-hótel), a meghitt vezetője volt, de a ki magát szinten arabnak mutatta be. de a mint hozzátette civilisált arab, engem a város legélénkebb részébe, a bazárba vezetett. Itt a forgalom a legnagyobb, mert itt vannak a kézművesek, a kik műhelyeikben dolgoznak és árúikat eladják.
Cserkúti Nendtvich Károly Miksa
A bazár egy hosszú födött útcza, melynek két oldalán csupa boltok vannak, melyek azonban műhelyül is szolgálnak. Némelyek közűlök alig néhány (4—6) négyszög ölnyi terűletet foglalnak el. Abban ül az arab kereskedő, a ki egyszersmind gyáros vagy tulajdonképen mesterember, és várja a vevőket. Minden vezetőnek meg vannak már a maga emberei, a kikhez az idegeneket vezeti. Azon ürügy alatt, hogy nézze meg a tuniszi gyártmányokat, bevezeti őt a boltba. A bolt tulajdonosa a legnagyobb nyájassággal fogadja az idegent (a ki, mint gondolható, csaknem mindig európai), kezet fog vele, széket nyújt a leülésre és azonnal findzsa kávéval kínálja. Ezalatt kitárja előtte minden árúit, dicséri azoknak szépségét, finomságát és ritkaságát. Árui nagyobb részt fehér vagy egyszínű selyemkelméből állanak, szintúgy csíkos selyemből készített burnuszok, asztal- vagy ágyterítők, ruhakelmek és több effélék. Eldícséri, hogy milyen szépek, milyen finomak, és hogyan fog ezeknek örülni feleségem vagy lányaim. Ötven, száz, különféle mustrát tár ki az ember szeme ele es erkölcsileg kényszeríti, hogy valamit vegyen tőle.
Sakkozó helyiek
En azonban azt találtam, hogy mindazon beszédek, melyeket az ember hall vagy olvas az útirajzokban a tunisi selyemkelmék szépségeiről, véghetetlen túlzottak, és az embert csak félrevezetik. Főleg a mit Dumas mond rólok, hogy a lyoni selyemkelmek szépségre és színeik élénkségére nézve össze sem hasonlíthatók, csak egy enthusiasta rajongásának lehet tulajdonítani. A kelmék szövésre és színezetre nézve annyira nem érik el nemcsak a lyoni selyemgyártmányokat ós azokkal általában nem is hasonlíthatók össze, hanem még a sokkal alábbrendű európai gyárak gyártmányai is, sokkal de sokkal túlszárnyalják. Főleg pedig azon selyemkelmék, melyek brokát elnevezés alatt ismeretesek, ott általában nem találhatók, es ha találhatók, bizonyosan Francziaországból kerültek ide. Ha már csak itt Buda-Pesten e selyemkelméket asszonyainknak megmutatnák és vevésre kínálnák, alig találnák megtekintesre érdemeseknek.
Asszonyok
Én ezeket leginkább csak azért adtam elő körülményesebben, hogy Dumasnak állításait, melyek valótlanok, megczáfoljam. Sokkal nagyobb művészi értékkel bírnak a fegyverek (puskák, pisztolyok, kardok), melyek Tunisban gyártatnak, és a melyek aranynyal, a puska agya pedig elefántcsonttal oly művésziesen van kirakva, mint azt nálunk is csak igen ritkán láthatjuk.
Piaci forgatag
Nem különben gyönyörűen vannak vésve (ciselirozva) sárga, vagy vörös rézből trébelt (getrieben) edények. Ezek azonban rendkívül drágák, és miután a még hátralévő hosszú úton sok kellemetlenséget okoztak volna, nem vettem csak néhány métert a legszebb selyemkelméből, a melyről azonban nem merem állítani, hogy Tunisban készült.
Helyi iskola
Innét elmentem a bejnek a palotáját megtekinteni. Ebben az egyes szobák vagy termek falai mind festett fayencetáblákkal vannak kirakva és a plafondok igen szép mauresque díszítéssel ós gazdag aranyozással ellátva. Különösen szép a trónterem, melyben a bej minisztereivel tanácsot tart. A trón egy közönséges európai karszék, mely vörös bársonynyal van behuzva. Ez a nagy terem felső végen áll, valamivel emeltebb helyen, míg a miniszterek székei, két sorban jobbról és balról a tróntól vannak elhelyezve. Szintúgy igen szép a miniszterek szobája, azaz azon terem, a hol ők szoktak az üles előtt összegyűlni. Itt is a terem plafondja gyönyörű aranyozott mauresque diszítményekkel van ellátva.
Bou-Saada
Elvezettek azután a bej hálószobájába, mely egyszerű szobából áll, melyben egy széles ágy van, egyszerű matráczczal. Kérdésemre, hogy fogad-e asszonyokat, azt felelték, hogy asszonyok soha hozzá nem jönnek. Ha asszonyokkal akar lenni, kikocsikázik háremjébe, mely Carthago romjai közelében van.
Biskra
Délután magam járván be a város részeit, bementem egy kertbe, hogy láthassam, mily növényeket termesztenek itt a kertekben. Föltűnt a sok Ricinus, melyeket ott találtam, csak hogy ezek itt egész fákat alkotnak, fatörzsük van, mely belől üres és mint más fa több ágakra oszlik, holott nálunk csak egy, három-négy meter magas, szálat alkot. Ugy látszik, hogy itt a Kicinus évelő növény, míg nálunk csak a nyáron át tart és annak végével elhal. Szintúgy találtam ott számos Eucalyptust, melyek itt nagy fákká nőnek, es a mint látszik, igen kedvelt fák. A többi növények az európai növényekhez hasonlítanak, és a mi leginkább föltűnt, hogy azon virágok, melyeket ott a kertek díszítésére használnak, ugyanazok, melyek itt nálunk is ugyanazon czélra tenyésztetnek, úgy mint: a kék Iris (liliom), tulipánok, tacetták, nárcisok stb.
Kereskedők az út szélén
Ápril 27-diken, szombaton, fotographiákat vettem, és az osztrák-magyar consult akartam meglátogatni. Azonban azt mondták, hogy a főconsul elútazott, az alconsul pedig beteg. Ott hagytam tehát névjegyemet és visszamentem hotelembe. Nemsokára egy fiatal ember jött a hotelbe, az alconsulnak, a kit Yalensinak hívnak, a névjegyét hozván el, és kimentetvén magát, hogy fekvő beteg, és ha valamivel szolgálhat, parancsoljak vele. Én azonban visszaüzentem neki, hogy nincsen semmire szükségem, csak tiszteletemet akartam tenni; mire ő másodszor küldte el ugyanazt a fiatal embert, újra kijelentvén, hogy fekvő beteg, különben meglátogatna, es elküldött két «carta de permission»-t, az egyiket a «Bardó»ba, a tunisi bej nyári lakába, a másikat pedig a «Kasr-Said»-ba, mindkettőre arab betűkkel volt nyomtatva a «permissiou».
Különös népviselet
Este vacsora után a hotelből kiindúlva, a város franczia negyedének fő utczáján sétálni mentem. E franczia része a városnak egészen európai módra van építve es többnyire európaiak laknak benne. A fő útcza igen széles és benne csaknem az egyik caffe a másik mellett áll, melyek mind részint arabokkal, részint zuavokkal, franczia katonákkal és európaiakkal voltak tele, a kik egy findzsa káve mellett mulattak. Megvallom. hogy igen nagy megelégedéssel azt vettem eszre, hogy ott Afrikában, a merre én jártam, a nép mindenütt, még ha európaiak is, egy pár findzsa fekete kávéval megelégszenek és mellette jól mulatnak. A bor, pálinka előttök úgy szólván ismeretlen, mert a mohammed vallásúaknak el van tiltva a szeszes italoknak használata, és innét származhatik az, hogy én egész Afrikában részeges embert nem láttam ós miután ott az európaiak az arabokkal együtt mulatnak, amazok ezeknek szokásait a szeszes italokat illetőleg fölvették és nem isznak se bort se pálinkát, hanem megelegszenek egy pár findzsa fekete kávéval. Bár csak a keresztyén vallás is eltiltotta volna a szeszes italok használatát; mennyivel kevesebb bűntett fordulna elő nem csak a népnél, de a műveltebb körökben is, es mennyivel kevesebb börtönre, ítélőszékre és bíróra volna szükségünk, nem is volna annyi alkalom a népnek elbutítására és koldusbotra juttatására!”
Pipázó helybéli
Nendtvich Károly kései afrikai utazása nem indult egyszerűen. A mű első, amolyan bevezető részében a szerző leírja, hogy az elindulást megelőzően már három éve hirdette az utazását a lapokban azzal a céllal, hogy útitársat szerezzen magának. A hirdetésre azonban nem jelentkezett alkalmas partner, ennek ellenére, egyedül is belevágott a nagy kalandba. Nendtvich nyugalomba vonulásának évében nemesi címet kapott, de így sem voltak az anyagi forrásai korlátlanok. Egyedül, 77-78 évesen, csekély anyagi keretből, 1889-ben Afrikába utazni, nem volt kicsi kockázat. Annak ellenére, hogy a térség amit bejárt, már 50 éve a franciák befolyása alatt állt és sokan azt gondolták, „Afrika legműveltebb” része, mégis napi szinten öltek meg, elsősorban keresztényeket. Éppen ilyen okok miatt keresett olyan hosszan útitársakat a szerző, ugyanakkor a vágy, hogy Afrikát láthassa olyan erős volt, hogy végül egyedül, kevés pénzzel de mégis elindult. Az utazás célja nem tudományos jellegű volt, sokkal inkább az egyszerű kíváncsiság és vágy, valamint a világrész megismerése hajtotta a szerzőt. Az utazás végül kiválóan, a szerző várakozásainak megfelelően sikerül, így elégedetten tér haza 1889-ben, mint később kiderül utolsó nagy utazásáról. A hazatérést követően nem egészen három évvel, az afrikai élménybeszámoló megjelenésének az évében, 80 éves korában hunyt el Nendtvich Károly.
A “Moise”
Nendtvich nagy utazása 1889. március 7-én veszi kezdetét Budapesten. Ekkor indul Bécsbe, ahonnan több napi tartózkodás után megy tovább Velencébe. Március 17-én érkezik meg az olasz városba, ahol ismét eltölt pár napot, majd Bologna, Firenze, Róma és Nápoly következik. Több mint egy hónapot tölt Olaszország megismerésével, majd ezt követően Nápolyból 1889. április 22-én, húsvét hétfőn, a „Principe Oddone” nevű hajóval Máltára utazik. Innen a „Moise” nevű hajóval megy tovább Karthágóba, majd onnan kocsival Tuniszba. Másfél hónappal az indulást követően ér tehát Afrikába. Tuniszból a Szaharában található biskrai oázisba utazik, majd onnét az algériai Constantinébe. A városokban mindenhol eltölt pár napot, ismerkedik a hellyel, de a városok mellett mindig nagy érdeklődéssel figyeli a térség növényvilágát is. Elhagyva Constantinét, Algírba megy, majd Oránba. Innen hajóval utazik vissza Európába, pontosabban a spanyolországi Carthagenába. Az utazás lezárásaként vonattal Madridba megy, ahol megnéz egy bikaviadalt is, amely nagy hatást gyakorol rá. 1889. május végén érkezik vissza az utazás kezdőpontjára, Budapestre.
A bejárt térség korabeli térképe
Nendtvich Károly a blogban megjelenő első, az „Amerikai utazásom” című művét is szerettem, bár régies nyelvezete miatt nem volt tökéletesen komfortos az olvasása. Afrikai utazásának ugyancsak élvezetes a leírása és itt már a régies nyelvezet sem volt jelen, azaz kimondottan olvasmányos a mű. Nendtvich írásaiban nincs semmi különleges, ugyanakkor valami miatt mégis magával ragadja az olvasót, így gyorsan lehet vele haladni. A „Három hónap Afrikában” című mű csupán 70 oldal, így a szerző ezen kalandja amolyan egyestés kaland. A Budapesti Szemle különböző évfolyamait nem lehetetlen beszerezni, ha valaki türelmes előbb-utóbb ráakad a kereset évfolyamra egy antikváriumban, vagy online piactéren, de több helyen online formában is elérhető a legtöbb szám. Jelen műből is létezik online elérhető verzió, itt a három rész egybefűzött változata tölthető le. Szerintem érdemes bele, de leginkább elolvasni. Nendtvich Károlytól búcsúzunk a blogban, hiszen több a témába illeszkedő műve ismereteim szerint nincs, ugyanakkor a Budapesti Szemle biztos, hogy időről-időre visszatérő vendég lesz az ELBIDA projektben.