Rajzok úti-naplómból
Egyik este szokásos szertartásszerű könyvböngészésem során, egy internetes piactéren érdekes kötetre leltem. Régóta kerestem a ritka könyvet így felcsillant a szemem, ugyanakkor mivel az eladó nem fix áron kínálta portékáját, hanem licitre bocsájtotta azt, így számolni kellett szenvedélyes gyűjtőtársaim megjelenésével is, amely egyértelműen a magasra srófolt ár “rémét” vetítette előre. Messze volt még az aukció vége, így megtettem első licitemet, reménykedve, hogy a vége is sikerülni fog. Teltek a napok, nem mozdult semerre az aukció, senki nem licitált. Már csak egy nap volt hátra és még mindig a kikiáltási árral, azaz egy forinttal vezettem az aukciót. Gondoltam a végén biztosan nagy tűzijáték lesz. Nem így volt. Egyetlen licit érkezett az enyémen kívül, amely persze nem jelentett gondot. Három számjegyű összegért sikerült megvásárolni a ritka kötetet, amely gyakorlatilag nem tétel egy ilyen könyvért. Különösen azért is örültem a fantasztikus vételnek, mert az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben már megtalálható volt a szerző egyik műve, és ezzel a kötettel vált teljessé a szerző, a blog szempontjából számításba vehető életműve.
Báró Pongrátz Emil császári és királyi kamarásnak, ítélőbírónak nem ez az első műve a blogban, hiszen nagyjából két éve már bemutattam a „Suezig és vissza” című, 1870-ben megjelent első útleírását. A szerző abban a művében az 1869-ben a Szuezi-csatorna megnyitó ünnepségére tett utazásáról mesélt. Az a kötet sem egy gyakori darab, de Pongrátz második útleírása, mely „Úton-útfélen” címmel jelent meg, talán még annál is ritkább. A kétkötetes műben a szerző az 1860-as évek elején tett európai körutazásáról mesél a tőle megszokott fantasztikus stílusban. Ausztria, Németország, Svájc és Olaszország az utazás során érintett országok. A könyv 1875-ben jelenik meg Budapesten a Franklin Társulat gondozásában. A mindösszesen 494 oldalas műben nem található illusztráció. Pongrátz Emilről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Suezig és vissza” című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.
![]() |
Dr. Vrabély Ármánd könyvtárából |
![]() |
Dr. Vrabély Ármánd az ifjabbik |
![]() |
Dr. Vrabély Ármánd könyvtárából |
Apró érdekesség még a szerencsésen olcsón megszerzett kötet kapcsán, hogy a könyv valamikor Dr. Vrabély Ármánd tulajdonát képezte, hiszen megtalálható benne könyvtári pecsétje több helyen is. Dr. Vrabély Ármánd postaigazgató irodafőnök volt az 1800-as évek közepén, majd 1864-ben születik meg ugyancsak a Dr. Vrabély Ármánd nevet viselő fia is, aki amellett, hogy a honvédelmi minisztériumban miniszteri segédtitkárként dolgozott, több elsősorban humoros szépirodalmi kötet is fűződik a nevéhez. Az pedig, hogy a kötet az idősebb vagy ifjabbik Dr. Vrabély Ármánd könyvtárában volt, arra a könyvben található pecsét nem adott választ.
Részlet a könyvből:
„Ma (aug. 25.) az idő kedvezőbb volt. A köd eloszlott, a havas eső megszűnt. Nagy kirándulást rendeztünk a „Pizzo Centrale”-ra, mely a Gotthard hegyláncolatnak kellős közepét képezi; mert meg kell jegyeznem annak számára, a ki nem tudná, hogy a St. Gotthard nem egyes hegycsúcs, hanem véghetetlen hosszú hegytömeg, Uri és Tessin canton között, melyen tíz jegec, harminc tó és tizenhét alpesi legelő van.
![]() |
Szent Gotthárd-hágó |
Ha igaz Schiller állítása, mely szerint „jede Strasse führt an’s End der Welt”: akkor ez az út kiválóképen az, mely a világ legvégére vezet. Szomorúbb, zordabb, kietlenebb vidéket képzelni is alig lehet.
![]() |
Linz |
A sivárság szelleme ül az egész tájon. Köröskörül mindenütt kopár sziklák vad alakjai emelkednek ég felé, itt-ott óriási repedések és hasadékok tátongnak eléd, melyek elől borzadva hátrálsz. Az egész vidéken nem terem semmi; órákig barangolhatsz, és nem találsz egyetlen fát, sőt növényt se. A vendéglős beszélte, hogy nagy ügygyel-bajjal összehordott egy kis földet és salátát ültetett bele, mely azonban benn a falak között augusztus 10-én végkép elfagyott.
![]() |
Bern |
E három óráig tartó út úgy szólván folytonosan össze-vissza dőlt kőtömegek között vezet. Óriási sziklaomladékok hevernek egymáson vad rendetlenségben, melyeken havas-víz kigyódzik le. Sötéten bámul rád kisebb és nagyobb barlangok torkolata, melyből a hegyi ér eleven csörgedezése kihallik. E veszélyes helyeket a vidék lakói egyre bújják, vájják, fekete kristályt, turmalint, jácintgranátot, cyanitot, és más egyéb követ keresgélve, mely a zord hegységben gazdagon megterem.
![]() |
Nürnberg |
Hosszú, fárasztó mászás után kis alpesi legelőhez értünk, melyen néhány tehén és kecske vígan harapdálta a buja füvet. Az ifjú pásztor alpesi nyúllal kínálgatott; mégis vettük a szegény kis állatot és szabadon bocsájtottuk. Alig pihent meg szemünk a szép zöld füvön, már ismét benne voltunk a sziklatömkelegben.
![]() |
Baden-baden |
A meredeken emelkedő hegyhátak mind jobban elzárták a szem szabad járását. Sötét, szűk hasadékokon másztunk keresztül, s ezerszer ki voltunk téve az orra-bukás veszélyének. A síkos talajon szögekkel kivert cipő és alpstock nélkül megállani is alig lehet. A
sziklafalak részint merő legesen kettéhasítva, részint omladozás által vadregényes alakokra szakgatva, mind a két oldalon sok ezer lábnyira nyúlnak felfelé. Egy-egy kiálló csúcson óriási kődarabot pillantasz meg épen fejed felett, melyet csak ujjnyi vastagságú darabka csatol a nagy kőtömeghez, s mely minden pillanatban lezuhanni készül; valósággal, csak az imádság tartja, és imádság jut eszedbe mikor elmégy alatta, — sóhajt röpítesz feléje, mely annyit tesz; hogy méltóztassék addig ott fenn tartózkodni a magas régióban míg néhány lépésnyire nem távozol.
![]() |
München |
A szoros egyre keskenyebb, szűkebb, iszonyatosabb lesz. Egyszerre megszakad minden út. Óriási sziklabércek fognak körül, melyeknek szeszélyes körvonalai, gúnyosan tekintenek le törpe emberi voltodra. Azt hiszed, hogy ez csakugyan a világ legvége, ahonnan nem birsz tovább eljutni; — de a vezető lehajol, a sziklába vésett résen keresztül bújik, s mi akarva, nem akarva példáját követjük, és a Sasso di St. Gottardo szakgatott, kopár, hóbortos csúcsai meredeznek felénk, — a másik oldalról pedig a Prósahegy sötét alakja bámulva nézi: hogy megszokott csendjét emberi léptek és hangok zaja zavarja meg.
![]() |
Gmunden |
Ilyen utakon az embernek nemcsak a lábára, hanem a kezére is szüksége van, hogy a havasi botot belevághassa a sziklába, vagy hogy karjainak kitárásával a sokszor ingadozó egyensúlyt fentartani igyekezzék olyan formán, mint, a kötéltáncos.
![]() |
Chillon vára |
Aki nem tud szédülés nélkül letekinteni egy pár ezer öles mélységbe, a ki síkos köveken nem tud biztosan ugrálni, s ha kell — négykézláb mászni, — az ne jőjön ide. Aki azonban, mint én, minden évben egy pár hétig itt bolyong a vad sziklák és jegesek között, az az ilyen ugráló sétát úgy megszokja: hogy az nem is fáradság többé, hanem csak izgató mulatság. A hosszas barangolás a kecskének való ösvényeken, és szédítő meredélyek között valami sajátszerű ösztönt ad az embernek, mely megsúgja: hogy hova lépjen, merre ugorjék, mikor kúszszék fel a kiálló gyökereken, melyekbe oly jól esik megkapaszkodni, s melyeket gyakorlatlan szem észre se venne, s végre ott is biztos ösvényt lát, a hova más a lábát se merné letenni.
![]() |
Bern |
Tovább ugráltunk a meredek, szakgatott úton, majd bemásztunk egy sötét barlangba, hol a magasból leomló zuhatag köté le figyelmünket. A hegytetőn fekvő örökös hó lassan-lassan olvadoz a nap heve alatt, s patak alakjában fut le a sziklafalon, míg végre vékonyabb és vastagabb erei egy helyen öszpontosulnak, s a szikla hasadékain keresztül hatolva hatalmas sugár alakjában a barlang mélyében zuhognak le.
![]() |
Zürich |
Innen néhány perc múlva két szikla közé jutottunk, mely a kilátást minden oldalra elzárta; s hogy tréfánk érdekesebb legyen, végkép megszakadt a rósz csapás is, melyen eddig ballagtunk, s egyszerre hóborította jégtorlaszok előtt állottunk. Egy kezdő utazó szörnyűködve kérdezé: Hogy most merre megyünk? S nagyon elbámult, mikor vezetőnk a jég lépcsőin felmászott mint a macska, mi pedig nyomban utána. A kis „Gletscher” (mert ez csak az aprajából való) a rá lövellő verő fénytől a szivárvány minden színében tündökölt; egy tudós társunk a mértan figuráit kezeié rajta magyarázni; — megmutatta, hogy nagyon szépen kinyomta rá a kerülék, derékszögű háromszög és más egyéb geometriai ábra formáját az a híres professor, akinek ehhez se irón, se körző, se kréta nem kell. Két pezsgő vérű fiatal barátunk pedig neki pirult arccal csúszkálni kezdett, a mi augusztus végén ritka és érdekes mulatság.
![]() |
Velence |
Innen össze-vissza hányt vetett kőomladékokon keresztül feljutottunk a hegy legmagasabb csúcsára, mely szétmálló fekete szaru fényből, (Hornblende) áll.”
![]() |
Pisa |
Gyűjtőként vannak olyan művek, amelyek elsősorban ritkaságuk miatt vonzanak és nem azért mert olyan élvezetes olvasmányok. Természetesen van ennek az esetnek a fordítottja is, amikor a könyv az előzőekhez képest bár könnyebben beszerezhető, de mégis nagyon vágyott kötet, hiszen a műfaj híresen olvasmányos képviselője. Végül van egy szűk harmadik kategória is, ahová azok a könyvek tartoznak, amelyek ritkák is, ugyanakkor olvasói szempontból is magas színvonalúak. Pongrátz Emil „Úton-útfélen” című műve is ilyen. A könyvben megjelennek a szerző személyes benyomásai, az utazás során szerzett élményei és egy kis földrajzi leírás is, mindez véleményem szerint rendkívül olvasmányos stílusban.
![]() |
Nápoly |
A könyvben ausztriai, németországi, svájci és olaszországi úti emlékeiről mesél a szerző, melyek közül számomra a legkedvesebb a svájci élményeket bemutató rész volt, ami amúgy a legnagyobb terjedelmű rész is a műben. Számos alpesi kirándulásról, hegymászásról mesél Pongrátz, szép és sokszor humoros stílusban. Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, hiszen a szerző, ahogy előző „Suezig és vissza” című művében is, magas színvonalon mesél. Az ajánlásomnak ez esetben talán értelme is van, mert bár kézzel fogható könyv formájában extrém ritkának számít a mű, elektronikus formátumban elérhető és ingyen letölthető a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából, csakúgy, mint a szerző előző már bemutatott műve is. Báró Pongrátz Emiltől ezen a ponton azonban búcsúzunk, hiszen a már bemutatott könyvein túl nincs több olyan műve, amely az ELBIDA projekt tematikájába passzolna. A szerzőtől bár búcsúzunk, de az útleírások aranykorától nem. Hamarosan Pongrátz Emil egyik kortársának kiváló művével folytatódik az ELBIDA projekt.