Az ELBIDA projektben a következő bemutatásra kerülő Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kötetben a Dél-Amerikai kontinensre, azon belül is a Tűzföldre kalauzol a szerző, Alberto Maria De Agostini atya. A Tűzföldet eredendően Magellán fedezte fel 1513-ban és sokáig úgy gondoltuk, hogy Ő is nevezte el, a partvidéken lobogó tüzekről. Ugyanakkor valójában Magellán „Füstföldre” keresztelte a területet, s ezt módosította V. Károly Tűzföldre. A szerző misszionáriusként itt töltött éveiről írta „Tíz esztendő a Tűzföldön” című könyvét, mely az egyik legtöbb kiadást élte meg a MFTK sorozatban. Összesen 5 kiadás ismert ma, mely kiadások 1926-27 és 1930-32 között jelentek meg Budapesten a Lampel Róbert Könyvkereskedése (Wodianer F. és Fiai) részvénytársaság kiadásában. A szerkesztő Dr. Cholnoky Jenő fia Cholnoky Béla fordításában. A műben 100 kép és 3 térkép található.
 |
| Sorozatkötéses kötet (MFTK) |
Alberto Maria de Agostini olasz pap, hegymászó, felfedező, fotós 1883. november 2.-án született Pollone-ban. Gyermekkorát az olasz Alpokban található szülővárosában tölti, ahol örök szerelem alakul ki közte és a hegyek között. 1909-ben 26 évesen szenteli fel pappá a Szalézi rendben. Felszentelését követően rövid időn belül kéri magát missziós munkára. 1910-ben kerül a világ egyik legkevésbé ismert és egyik legzordabb területére, a Tűzföldre, a Szalézi rend helyi missziójába.
 |
| Havas csúcs a tűzföldi csatornák mentén |
 |
| Italia-gleccser a Darwin-csatorna partján |
 |
| Monte Sarmiento a Conway-gerincről |
Itt töltött évei során számos expedíciót és felfedezőutat tett, amelynek köszönhetően feltérképezte a Tűzföldet, számtalan addig ismeretlen hegycsúcsot hódított meg és ismeretlen területeket tárt fel. 1913-ban felfedez egy ismeretlen fjordot, amely a mai napi az Ő nevét viseli. Többek közt megmássza a Mount Olivia, Monte Sarmiento, Monte Mayo és Monte San Lorenzo csúcsokat. Gyakorlatilag majdnem teljes életét Patagóniában és a Tűzföldön tölti. Felfedező expedíció mellett, sok időt tölt a helyi őslakos indiánokkal, akikkel szoros kapcsolatot alakít ki missziós munkája során. Íróként Agostini 22 könyvet írt, melyek számos nyelven jelentek meg. 1956-ban tér vissza Olaszországba, majd 1960-ban karácsonykor Torinóban halt meg 77 évesen.
 |
| Vízesés az erdő mélyén |
 |
| A Negri-gleccser északkeleti homlokfala |
 |
| Mászás a Schiaparelli-gleccser szakadékai közt |
Részlet a könyvből:
„December 20. – Éjfél körül meglátogattak a rókák. Megszagolták az új vendégeket és talán valami jó falatot reméltek tőlünk. A konyhaedényeket kutatták át és ezeknek a csörömpölése ébresztett fel. A vezetők el akarták ejteni őket, hanem az első mozdulatra szedték irhájukat és eltűntek.
 |
| Spegazzini-tó a Negri-fjord vége fölött |
 |
| A Magdalena-csatorna a Corno Nero hegy oldaláról |
 |
| A Monte-Sarmiento csúcsa és északi lejtője |
A rókák a Tűzföldön mindenfelé, de különösen a Kordillerákban nagy számmal élnek. Rágcsálókból (Coruros és Tukotuko) élnek, a tenger közelében pedig gyakran halakat, puhatestűeket és más parti állatot zsákmányolnak. Legkedvesebb csemegéjük azért a madarak. Ezeket éjszaka ejtik el, ha álmukban lephetik meg őket. Gyakran hallottuk, amint éjszaka a róka csörtetése és a madár panaszos visongása hirdette, hogy a ravasz állat ismét sikerrel vadászott. A parton kipányvázott juhainkat féltettük tőlük, de ottartózkodásunk alatt soha nem bántották egyiket sem.
 |
| A Cerro-Cono hegycsúcs a Martinez-öböl mélyén |
 |
| Az állandó viharok hatására elgörbült fa |
 |
| Az állandó viharoktól a földre gyömöszölt élő fa |
Ennek a rókának a prémét nagyon keresik, mert pompás színű és szép hosszúszőrű. Fontos kiviteli cikke Tűzföldnek.
 |
| Második tanyánk a Monte Svea közelében |
 |
| Kis tengerszem a Martial-hegységben |
 |
| A Monte-Olivia megmászásának útvonala |
Egész nap szomorú, kellemetlen idő járt, semmi kedvünk sem volt a környéken kirándulást tenni.
 |
| Ona-indiánusok |
 |
| Ona-indiánusok kunyhójuk (toldó) előtt |
 |
| Maria-Auxiliadora nővérek oktatják fonásra-szövésre a civilizált ona-indiánus nőket |
1913 december 21-től 1914 januárius 4-ig. – Eső és viharos időszak. Majdnem állandóan a sátrakban kellett tartózkodnunk és keserves kínokat állunk ki a várakozásban. Szürke, nehéz felhők borítják az eget, a gyakran heves WSW széllel kísért eső munkátlan, hihetetlenül terhes életre késztet. Éjjel-nappal a víztől csepegő sátrakban kell megbujnunk s a talaj nedvessége is folytonosan emelkedik. Hogy a betegségeket elkerüljük, a parton és az erdő sűrűjében sétákat teszünk, ilyenkor aztán a vízhatlan matrózruhák nagyon jó szolgálatot tesznek.
 |
| Ona-harcos |
 |
| Ona-indiánus anya gyermekével |
 |
| Alakaluf-indiánus |
Szerencsére fa van elegendő és egész nap a lobogó tűz mellett szárogatjuk átnedvesedett holminkat. A vezetők rókacsapdákat állítanak fel, mert az állatok mindig tolakodóbban ólálkodnak a tábor körül. Hanem az állatok közmondásos ravaszsága ezúttal is beválik, mindig el tudják vinni a csalétket a nélkül, hogy fogva maradnának. Valószínűleg kicsik a csapók, mert az állat szokatlanul nagy a Tűzföldön. Ezért a vezetők, új, nehéz deszkából való csapókat építenek s íme, első alkalommal mindjárt négy róka esik áldozatul vakmerőségének. Eleinte azt gondoltuk, hogy a rókák csak éjszaka járnak zsákmány után, hanem azután többször láttuk, hogy éhségükben nappal is elhagyják rejtekhelyüket. Néhány nap előtt a tengerparton egy állat 20 lépsnyire bevárt. Egyáltalán nem árult el félelmet megjelenésünkön és amíg csodálkozva bámult bennünket. Guglielminetti egyetlen puskalövéssel leterítette.
 |
| Italia-gleccser a Darwin-csatorna partján |
 |
| Az Indian Empire hajó roncsa a Hermita-sziget partján |
 |
| Hullámverés a Hoorn-fok szikláin |
Amikor az eső néhány órára csendesül, a parton a Schiaparelli-gleccser felé és a környező hegyek lábánál magasságméréseket végeztünk. A Sarmiento csúcsa azonban állandóan ködbe volt burkolva.
 |
| Nyilazó ona-indiánus |
 |
| Öreg ona-indiánus |
 |
| Ona-indiánus nő |
Egy kis séta alkalmával az erdőszélen, nem messze a táborunktól a vezetők elhagyott kunyhókat találtak. Egykor Alakaluf-indiánusok lakták őket. Körben a földben szúrt ágakból állana, ezek fönt összefutnak, még pedig úgy, hogy szabadon hagynak egy nyílást a füst kivezetésére. Erre a vázra azután kisebb ágakat vagy bőröket terítenek s ez van hivatva a kunyhó lakosát szél és eső ellen megvédeni. A sátor belsejének majdnem minden felszerelése az a rakás fű, amin a félmeztelen bennszülött az éjszakát eltölti.
 |
| Utazó ona-indiánus család |
 |
| Ona-indiánusok kunyhójuk vagy toldojuk előtt |
 |
| Ona-indiánus harcosok |
Szinte hihetetlen, hogy a szánalmas vadak hogyan bírják ki a tél dermesztő hidegét és a majdnem szakadatlan esőt ilyen egyszerű készség alatt. De az élelem megszerzésének nehézségei és az időjárás szörnyű viszontagságai a természet minden mostohaságával szemben hihetetlenül edzetté tette őket.”
 |
| Rögtönzött híd a Betbeder-patakon át |
 |
| A Tűzföld térképe |
Alberto Maria De Agostini „Tíz esztendő a Tűzföldön” című műve különleges területre és különleges népek közé kalauzolja az olvasót. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban nem számít ritkának ez a kötet, talán köszönhető ez annak is, hogy a legtöbb kiadást megélt mű a sorozatban, de ennek ellenére is egy igen izgalmas könyv Agostini atya műve. A mű egy kalandos útleírás, de mellette több néprajzi jellegű elemet is tartalmaz, amelyből érdekes részleteket ismerhet meg az olvasó a helyi őslakos indián törzsek életét, kultúráját és szokásait illetően. A korabeli útleírások között ritka volt az, amely Patagóniát és a Tűzföldet mutatja be, ezért Alberto Maria de Agostini műve bátran ajánlott mindazoknak, akik szeretnék e sokszor zord és ismeretlen területet és lakóit megismerni.
