Könyvek

Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Nyugati Tibetbe

Az ELBIDA projektben is és a
Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban is elsőként, de nem utoljára találkozunk
a híres magyar orientalistával, Baktay Ervinnel. A szerző írói munkássága
egészen kivételes, közel 30 saját műve van, de emellett fordítóként és
társszerzőként is jelentős műszámmal rendelkezik. A MFTK sorozatban elsőként
megjelent Baktay Ervin mű „A világ tetején” címmel jelent meg. A könyv a szerző
1928-as Nyugat Tibeti utazásáról készült útleírás, mely út során Kőrösi Csoma
Sándor nyomdokaiban járva Kasmirból Ladákba utazik és eközben az egykori híres
magyar tibeti életéről gyűjt adatokat.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

A mű Budapesten 1930-ben jelent
meg először a Lampel R. (Wodianer F és Fiai) Könyvkiadóvállalat gondozásában, 309
oldal terjedelemben. A könyvből több kiadás is megjelent és az MFTK sorozatban
is számos kötésváltozata ismert. Gyűjteményemben egy kétkötetes verzió van mely
a harmadik kiadása a műnek, de a könyv létezik egykötetes változatban is. A kétkötetes
műben 100 kép és két térkép található.

A szerző Baktay Ervin kalapban
A ganderbali táborhely
A Banihál-hágó Kasmirban

Baktay Ervin festőművész,
művészettörténész, asztrológus, orientalista, író és műfordító 1890. június
24.-én született Dunaharasztiban. 1925-ig Gottesmann Ervin volt a neve, ekkor
változtatta Baktayra. Apja Gottesmann Raoul, anyja Martonfalvi Antónia volt. Először
festészetet tanult a Képzőművészeti Akadémián, majd később Münchenben. Az első
világháborúban katonaként a fronton teljesített szolgálatot. 1920-tól kezd
foglalkozni indológiával. Fordítások és könyvek segítségével próbálta
megismertetni az olvasókkal az indiai kultúrát. Elsőként ő fordítja magyarra a Káma-Szutrát.
Nővérének köszönhetően eljut Indiába, ahol 1926-1929 között tanulmányozza az
ott élő embereket és az indiai kultúrát. Bejárja Észak-Indiát, pandzsábot,
Kasmírt, a Gangesz síkságot, Dél-Indiát, Ceylont és Nyugat-Tibetet. 1928-as
Nyugat-Tibeti útján Kőrösi Csoma Sándor nyomában járva, gyűjt adatokat a híres
magyar utazóról. Erről az útjáról írja első jelentős útleírását, amely 1930-ban
meg is jelenik Budapesten, „A világ tetején” címmel. 1929-ben megbetegszik és
hazatér Magyarországra. 1931 elején a Dunánál indián törzset és tábort alapít.
1933-ban a Debreceni Egyetem doktorává avatják, de eközben szerkesztőként „A
Földgömb” című lapnál is dolgozik. 1946-1958-ig a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti
Múzeum igazgatóhelyettese és mellette az ELTE-n oktat. 1956-1957-ben az indiai
kormány meghívására ismét Indiába utazik. Nyugdíjba vonulása után is aktív
marad és számos külföldi országban tart előadásokat India művészetéről.  1963. május 7.-én halt meg Budapesten, 73 éves
korában.

Részlet a könyvből:

„Szeptember 10-én reggel a
thekidár vezetésével kivonultunk Padámból. A város a folyó felé vezető ösvény
mellett, egy hatalmas sziklára valamikor, sok-sok évszázaddal ezelőtt, az Öt
Buddha képmásait vésték. A Szanszpo-folyó a város alatti gigászi sziklák közé
szorul, s a vadul rohanó víz színe fölött vagy 15 méterrel lebeg a kötélhíd. A
Zanszkáron való átkeléskor szerzett tapasztalatok után már minden nyugtalanság
nélkül, mint gyakorlott kötéltáncos sétáltam át rajta. Áthordták a málhát is,
de a lovak átkelése nem ment olyan símán, mint a Zanszkár hídjánál. Szerencsére
csak két lovunk volt, a magam s a thedikár hátaslova; a málhát kulik cipelték.

Málházás
A karaván
Abdulla, Zanszkárban vett kecskéjével

A lovaknak sehogysem akaródzott
belépni a jéghideg, örvénylő folyóba. Az innenső, azaz a lovak számára túlsó
part óriási kövein állva két ember tartotta a hosszú kötelet, amelyet az első
ló kötőfékjéhez erősítettek. Átellenben nagy ordítozás és ütlegelés ment végbe,
amint másik két fickó az ijedt, vissza-visszahőkölő állatot a vízbe unszolta. A
boldogtalan lovacska egyszer-kétszer térdig bele is ment, de megint
visszafarolt a parti kövekre. Végtére jólirányzott rúgásokkal mégis a vízbe tessékelték.
Mikor a ló érezte, hogy a talaj elvész a lába alól, felnyujtott orral úszni
kezdett. A víz úgy vitte magával, mint valami tehetetlen fadarabot. A kötelet
tartó emberek üvöltözve biztatták és kőről-kőre ugorva rohantak lefelé a
parton. Egyszerre, mikor a ló éppen a folyó közepén úszott, megfeszült a kötél.
A víz sodra továbbragadta az állatot, de a megfeszített kötél megfordította
testét, úgyhogy a szegény pára kétségbeesetten az ár ellen próbált úszni. A víz
átcsapott fején s egy-két pillanatra eltűnt a habokban. De újra felütötte a
fejét és kimeredt, rémült szemmel, minden erejét megfeszítve küzdött a harsogó
ár ellenében. A kötél feszült, mint valami húr. Az ár nyomása s a kötél
ellenható ereje végre az innenső part felé lendítette a már-már elmerülő
állatot. Partot ért és kikapaszkodott a kövekre. Reszkető lábakkal állt meg és
prüszkölve fújta orrlyukaiból a vizet. Nem csoda, hogy nem szerette ezt a mulatságot.

A Szind völgyében
Balti muzulmánok
Zhombu-k a felső Drász-völgyben

A másik ló is átkínlódta a leírt
műveletet, s kellő pihen után felnyergelve, folytathattuk utunkat. A Szanszpo
medre nemsokára kiszélesedett s a völgy kitágult. A folyó túlsó partján, a
hegyoldalban meseszerű kép jelent meg: mintha valami függőleges falu
kapaszkodott volna a meredek sziklafalba. A szirthez ragasztott lámakolostor s
az ezt környező kunyhók és csortenek fehér foltjai, mint annyiszor, ismét a
Gulliver-látta bizarr országokat és városokat juttatták eszembe.

Járkendi kalmárok Drászban
A Lamagusz La hágó
Sátorverés

Köves, kopár platón keresztül
értünk el egy kis falut, amely fölé a völgyet szegélyező hegysor egy kiszögelő
szirtfokán Tonde Gompa lámakolostora emelkedett. Egy fa árnyékában déli pihenőt
tartottam, míg a teherhordó emberek és lovak felváltása megtörténik. A falu
előljárója legényemet és Abdurrahmánt teára invitálta. Eltűntek a házban és
valószínűleg nagyon élvezhették a sós teát és a huka szortyogását, mert végül
is értük kellett küldenem Gulámát, hogy votsze! – gyerünk!

Teherhordó jak
Zarándokok jelei a sziklán
A kolostorbeli misztériumok néhány szereplője

A köves, rideg fennsíkon át
folytattuk utunkat. Hellyel-közzel sovány rétek szakították meg a kietlen
sivatagot és kis birkanyájak legelték a fukar föld gyér füvét. A félvad,
rongyos pásztorok bámulva meredtek reám, a titokzatos idegenre. Nyilván sokkal
fantasztikusabb benyomást tettem reájuk, mint ők reám. Nem valószínű, hogy
minden egyes zanszkári találkozott azzal a két-három európaival, akik az utóbbi
évtizedekben arrafelé jártak, s meglehet, hogy a primitív pásztorok most láttak
életükben először fehér embert.

A reformált szekta lámái. A falon az “életkerék” képe
Landákhi öregasszony az unokájával
Peter püspök lóháton

A pusztaságban néhol magányos
csortenek álltak, de a pásztornép a maga ősi barbár kultuszának jeleivel, görbe
juhszarvakkal és birkakoponyákkal ékesítette a kegyes építményeket, amelyek
bizonyára nem Buddhára emlékeztették őket. Zanszkárban tartotta fenn magát
legtovább a tibeti ősvallás, a bon-csosz és még ma is akadnak a hegyek közt
emberek, akik az ősi démontisztelethez minden buddhista máz nélkül
ragaszkodnak.”

Öreg landákhi a kunyhója előtt
Az öreg zanglai kihallgatása
Térkép a kötethez

Baktay Ervin első a Magyar
Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent művét, még négy kötet fogja
követni. Csakúgy ahogy az első „A világ tetején” című, úgy mindegyik egészen
kivételes mű. Baktay végigutazta Indiát és olyan mennyiségű ismeretre tett
szert, hogy kiváló szakértője lett az országnak és művészetének. A jelen
bejegyzés tárgyát képező könyvben leírt utat Baktay saját erejéből, minden
támogatás nélkül tette meg. A két és fél hónapig tartó út 1500 km hosszú volt,
melyet lovon, gyalog és jakháton tette meg a szerző. Az ELBIDA projektben az
MFTK sorozatban megjelent Baktay köteteken túl, egyéb könyvei is bemutatásra
fognak kerülni, mert az egyik legkiválóbb India szakértő aki írásai
olvasmányosak, izgalmasak de mindemellett tudományos alaposságúak is. 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment