Vannak művek, amelyek valamilyen szempontból fontosabbak, mint sok más, amúgy kiemelkedő kötet. Szendrői Geőcze István „Utazás Brazíliába és vissza” című műve egy ilyen könyv. Fontos mű, hiszen az első térségről szóló útleírás, másrészről pedig olyan eseményekről is beszámol a szerző szemtanúként, amelyek Brazília történelmének kulcsfontosságú mozzanatai voltak. A mű elismerő kritikát kapott saját korában, sőt Erzsébet királyné tetszését is elnyerte olyannyira, hogy gyémántos melltűvel tüntette ki a szerző. A kétkötetes mű 1869-1870-ben jelent meg Pesten, Lauffer Vilmos kiadásában. A kisméretű könyv összesen 350 oldal terjedelmű, illusztráció nem található benne.
 |
| A ritka kétkötetes mű |
Szendrői Geőcze István magyar királyi honvéd százados, 1836. július 25.-én született Bacska településen. Apja Geőcze János ügyvéd, míg édesanyja Szerdahelyi Antónia volt. Az iskoláit Sátoraljaújhelyen, Ungváron és Kassán, majd jogi tanulmányait 1853-1857 között a pesti egyetemen végezte. 1860-ban Garibaldi alatt harcolt Olaszországban, ahol részt vett Szicília és Nápoly felszabadításáért folytatott harcokban. Garibaldi tiszti testőrségében először hadnagy, majd főhadnagy lesz, végül az I. Zuáv-zászlóaljban századparancsnokként teljesít szolgálatot. Rövid ideig a cuneoi tiszti iskola tanáraként dolgozott, majd Svájcba utazott, ahol az újságokból tudomást szerzett arról, hogy dr. Hermann Blumenau német emigráns Brazília déli részén, az Itajahy folyó mellett, egy települést alapított.
 |
| dr. Hermann Blumenau |
Geőcze István úgy döntött elutazik Brazíliába. 1864-1866-ig tartózkodik az országban, ahol számos kalandot él át. Hazatérését követően útjáról írja meg az első magyar nyelven megjelent Brazíliáról szóló útleírást, „Utazás Brazíliába és vissza” címmel. 1867-ben először a magyar miniszterelnökségnél fogalmazó lesz, majd 1870-ben mint főhadnagy a magyar királyi honvédség soraiba lép. Hamarosan már dandársegédtiszt rangban a Ludovika Akadémián a hadseregszervezés tanára lett. 1879-ben I. osztályú honvéd századossá nevezik ki. 1880-ban a honvédelmi minisztérium I. ügyosztályához kerül, mint irodai dolgozó. 1882-től már egyre többet betegeskedik, így 1884. március 30-án nyugdíjba megy. A 74 éves korában, 1900-ban Nagybányán bekövetkezett haláláig aktív katonai szakíróként tevékenykedik. A magyar katonai irodalom egyik kiemelkedő alakja, emellett komoly eredményei vannak a magyar katonai nyelvújításban is. Az „Utazás Brazíliába és vissza” című műve kiemelkedően fontos eleme a magyar katonai utazási irodalomnak is. Könyve mellett számos helyen publikált, több művet fordított és 1873-1879-ig a Ludovika Akadémia Közlönyét is szerkesztette. Gyakran írói álnéven publikált. Ismert írói álnevei: Szendrői, Bacskay, Kaponyai, G.K. és G.J.. Magánéletéről kevés információval rendelkezünk, de egy biztos, hogy egyetlen gyermeke született a későbbi híres matematikus, Geőcze Zoárd.
Részlet a könyvből:
„Rioban való huzamosabb létem alatt alkalmam volt meggyőződni, miszerint e rabszolga eredetű színes senhorák a szegényebb osztályhoz tartozó színes nők irányába sokkal nagyobb aristocratismust gyakorolnak, mint az igazán uri eredetű delnők.
 |
| Korabeli Rio de Janeiro látképe |
Főleg cziczomás pipere, s különösen az őket minden lépten nyomon tiszteletteljes távban követő czifra inasok és rabnők által iparkodnak feltűnést okozni.
 |
| Utcai árusok Rioban |
E túlzott női gyengeségnek igaz hogy némi lélektani mentsége is van. A fehér hölgyek társadalmi állását senkinek se jut eszébe kétségbe vonni, míg a színes nőt csakis kisérő cselédsége, s nagyobb mérvű fényüzése után lehet biztosan felismerni, hogy nem rabnő, – miután végtére ez utóbbi is öltözhetik selyembe, ha ura megengedi és pénzt ad rá.
 |
| Utcai árus nő |
Az európai öltözetek fekete vagy barna nőnek soha sem állnak oly jól, mint az élénk színű egyszerű szabásu öltözetek, s a szegényebb osztályu színes nők mindenesetre kedvesebbek csinos egyszerű öltözetökben, mint a fajtájokbeli azon nők, kik a franczia divatot mindenáron majmolni igyekeznek.
 |
| Dél-Amerikai indiánok |
A szerecsennők közt ritkán akad szép. Arczbőrük folytonos izzadása, lapos pisze orruk, tulságosan rövid gyapotszerű hajuk, nem mindenkire gyakorolnak kedves hatást; bár előitélet az, hogy Afrika piros ajku leányai kivétel nélkül derogálnak a szépnemnek. Nem egy afrikai származási nőt láttam, ki a legszebb kaukazusi arczidommal birt, mit a villogó tüzes szem bájban még emelt.
 |
| Salvador látképe |
Igen sok szép csábalakot látni azonban az indián eredetű középosztályu nők közt, – különösen a hosszu fekete hajú, szelid vonzó arczú, olykor epekedő kék szemű Mineirák, és a szep növésű, élénk nagy fekete szemű, göndör fürtös Cabucák közt.
 |
| Korabeli személyszállítás |
Deli alakjukhoz lágyan simuló hosszu ruhájuk rózsaszín, kék, fehér, vagy piros vékony patyolatból van készítve.
 |
| Az Itajahy folyó mentén |
Gömbölyded vállaikat és mellöket csak néha takarja el félig a kék-, fehér- vagy piros fátyolkendő, mit bizonyos női tetszelgéssel, félvállra vetve hordanak. Meztelen karjaikat ezüst karpereczekkel, tömött fekete fürteiket pedig egy két élénkszínű virággal ékesítik.
 |
| Ültetvényesek |
Bármennyire érdekeltek is e szokatlan színes női bájak, és Rio egyéb minden lépten nyomon feltünő tarkaságai, mégis mihamar érezni kezdém, mennyire idegen vagyok e délamerikai földön. Ezenkivül az sem igen kellemesen hatott kedélyemre, hogy a postán semmi levelet sem találtam Europából.
 |
| Rio forgalmas kikötője |
A „Café americano-„tól jobbra átmentem a Rua Quintadába, hol Brazilia egyik főiparának gazdagsága tünt szemembe: az ezen utczában majdnem minden házban csillogóbbnál csillogóbban felszerelt arany és drágakő raktárak.
 |
| Népes kolónia |
E kincshalmaz láttára eszembe jutott a népies közmondás, hogy: „itt volnék biz én mint szegény legény gazda városban!”
 |
| A német iskola növendékei Blumenauban |
A hosszú tengeri úton átélt nyomorgás utáni hatalmas étvágyam azonban minden czélnélküli mélázásnak elejét vevé, s mindinkább érezni kezdém, hogy bizony valami uj amerikai ebéd már nagyon is elkelne.
 |
| Manausi utcakép |
Hogy tehát utitársaimmal ebédre mehessünk, és az első szükségletek fedezésére néhány mil reisünk is maradjon, két sok viszontagságok közt megőrzött gyűrűmet valék kénytelen eladni egyik kisebb ékszerárus boltban.
 |
| Blumenau-i telepesek |
Az ebéddel sietnünk kellett, miután még az nap felakartuk keresni O. Th. senatort és egykori ministert, kinek egy levelet ohajtottunk mielőbb átadni, melyet Genuából egy igen kedves barátjától Dr. P-től hoztunk, ki által igen melegen ajánltatánk neki és családjának.
 |
| A Blumenau-i katedrális 1876-ban |
A közeli Rua de Hospicioban levő leghamarabb talált „De Paz” nevű vendéglőben rövid idő alatt elköltöttük egyszerü ebédünket, mely leves, olaszosan készitett risből, sült Chero-halból franczia mustárral, néhány felséges ízű narancsból, mire a braziliaiak oly büszkék, – s az itt kis poharankint árult kitünő portói borból állott.
 |
| Blumenau-i telepesek |
A Chero gömbölyded háru nagy rózsaszínű tengeri hal, s minden délamerikai halak közt a legjobb ízűnek tartatik.
 |
| Manaus az 1800-as évek végén |
Szükséges-e mondanom mily jó ízűn esett az ebéd a sok száritott tőkehal és romlott sós hús-féle poenitentialis bőjtölés után?
 |
| Vadászat a folyó mentén |
Ebéd után megtudtam, hogy O. Th. senator künn lakik a Quartel aristocratico (aristocraticus városrész) nevű külvárosban, mely a belvárostól jó háromnegyed órai séta a tengerparton délnek.”
 |
| dr. Hermann Blumenau |
Geőcze István 1864. január 13-án indul hosszú útjára Genova kikötőjéből a Santa Catherina nevű háromárbocos hajóval Brazíliába. A hajó nem volt igazán felkészült a hosszú útra, hiszen az indulás előtti másfél évben a kikötőben vesztegelt. Az út során folyamatosan szivárgott a hajótestbe a víz, ezért a szerző, amint melegebb területre értek, fel is költözött a fedélzetre. A hajón emellett rendkívül rossz minőségű volt az élelmezés, amely erősen megviselte a szerzőt. Január 27-én érik el a Gibraltári-szorost, majd innen Madeira és a Zöld-foki-szigetek felé veszik az irányt. Február 17-én már az egyenlítő alatt vesztegelnek, hiszen szél híján
három napig csak sodródtak. Az út során kiegészítve az amúgy szegényes élelmiszerkészletüket, rendszeresen horgásztak. A zsákmányt a szerző részletesen bemutatja művében. A sok nehézséggel és kihívással tarkított út végül március 10-én zárul, amikor elérik Rio de Janeirót, Brazília akkori fővárosát. Riót, a lakóit, a kikötő nyüzsgő világát, az ételeket, a rabszolgaságot és szinte mindent leír Geőcze, amit látott vagy amivel kapcsolatba került. Rióból körülbelül két hét múlva indul tovább Santa Catherina felé egy gőzőssel. A városban pár napot eltölt, majd vitorlással indul tovább felfelé az Itajahy folyón egészen Blumenauig. Az út során látott rendkívül sokszínű élővilágot részletesen bemutatja a művében Geőcze. A német gyógyszerész által 1850-ben alapított város, mire a szerző 1864-ben odaért, már közel 3000 fő lakosú város volt. A településen a rabszolgaság már tiltott volt akkoriban, ezért Geőcze két a terepet jól ismerő embert bérelt, megvette a szükséges felszerelést és élelmiszert, majd elindult a folyó jobb partján és elkezdte kialakítani kávéültetvényének helyszínét. Mindennap szorgalmasan irtották a gazt és az erdőt, emellett építettek egy lakókunyhót is. 1866-ig él a szerző itt, mint kávéültetvényes. 1866 júliusában az Európából érkező hírek hatására azonban úgy dönt hazatér. Visszaadja birtokát, majd hajóval Rio de Janeiro felé indul. Szerencsésen visszatért a fővárosba, de lekéste az Európa felé induló postagőzöst, így két választása maradt. Vagy megvárja az egy hónap múlva induló újabb hajót, vagy egy francia háromárbocos clipperre vált jegyet. A türelmetlen szerző végül is „Raoul” nevű francia vitorlás mellett dönt, amelyre jó drágán kapott jegyet és végül is csak 3 hét múlva indult. A hazatérésnek külön fejezetet szentel a szerző, mely során ismét nem volt hiány kalandban. 1866. augusztus 2-án indult útnak és sok nehézséget követően végül 1866. október 11-én pillantja meg Marseille-ét a hajóról. A közel három évig tartó, kalandokban bővelkedő útját aztán hazatérése után veti papírra.
 |
| A német kolóniák térképe |
Geőcze István műve egészen kiemelkedő. Olvasmányos, kalandos, lebilincselő és rendkívül informatív. Már saját korában is elismerő szavakkal méltatták a művet, és kiemelték az írás kiváló stílusát, valamint a „tiszta, zamatos” magyarságát. A szépirodalmi szempontokon túl, földrajzi és katonai oldalról vizsgálva is egészen lenyűgöző a könyv. Az első Brazíliáról szóló útleírásban a szerző egy közel három éves utazás élményeit írja le, amelyben rendkívüli alapossággal mutatja be az akkor még szinte ismeretlen országot. Részletesen ír a korabeli Rio de Janeiro nyüzsgő életéről, a kontinens éghajlatáról, hegy és vízrajzáról, társadalmáról, szokásairól, politikai és gazdasági helyzetéről és mindenről amivel útja során kapcsolatba került. Az informatív tényezők mellett az utazás során átélt kalandok leírása is lebilincselő. Katonai szempontból azért rendkívül izgalmas a mű, mert Geőcze pont abban az időben utazik Brazíliába, amikor az ország a történelme egyik legsúlyosabb konfliktusába keveredett a szomszédos Paraguay-jal. Francisco Solano López elnök irányítása mellett 1864. december 13.-án támadta meg Paraguay Brazíliát. Az agresszor elleni védekezés során Brazília, Argentína és Uruguay szövetséget köt, de még így is 1870-ig tartott a fegyveres konfliktus. A szerző művében részletesen bemutatja a brazil honvédelem rendszerét és a nemzetőrség szervezetét, valamint magáról a háborúról is tömör összefoglalókat ír.
 |
| A paraguay-i háború |
Szendrői Geőcze István műve egy igazi ritkaság. Életemben egyszer találkoztam a könyvvel és szerencsémre akkor sikerült is megszereznem. A könyv nagyon olvasmányos és sok szempontból rendkívül izgalmas. Az olvasók széles körének vélhetően vonzó olvasmány lenne, hiszen nem csak egy egyszerű földrajzi leírásról beszélünk. Mindent amit látott leírt a szerző, mégpedig kimondottan élvezetes stílusban. Bár a könyvnek minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy népszerű olvasmány legyen, mégis sajnos csak keveseknek adatik meg, hogy olvashassák, hiszen elektronikus formában nem fellelhető a mű, a nyomtatott eredeti könyv pedig végtelenül ritka. Akinek sikerül beszerezni, az olvassa el mindenképpen és emellett vigyázzon rá nagyon, hiszen a magyar utazási irodalom egy kiemelten fontos kötete az „Utazás Brazíliába és vissza” című könyv. Geőcze igazi egykötetes szerző az ELBIDA projekt szempontjából, így búcsúzunk tőle, de jövő héten egy hasonlóan különleges kötettel folytatódik a blog.