Svájc

Tavaly tavasszal a Facebook egyik könyves csoportjában megakadt a szemem egy poszton. Egy könyvről szólt, egy dedikált svájci útleírásról, amelyről előtte még sohasem hallottam. A csoportban szoktak eladni is könyveket, így felcsillant a szemem, hogy talán megszerezhetem a különleges művet, de persze gyorsnak kellett lennem, hiszen nem én vagyok az egyetlen vadász az erdőben. Villámtempóban…

Vértesi Károly egyedi Amerika albuma

Aki rendszeresen olvassa az ELBIDA projektet, az bizonyára tudja, hogy Vértesi Károly művei kiemelt helyet foglalnak el a szívemben. Szeretem a könyveit és nagy vágyam, hogy sikerüljön összegyűjtenem a szerző teljes életművét. Persze a konkrét ismert könyvek mellett, minden vonz, ami Vértesi életművéhez, vagy magához a szerzőhöz valamilyen módon köthető. Nos, nem olyan rég egy…

Utazásom Délamerikába

A héten több könyvaukciót is rendeztek, amelyekre nagy reménnyel készültem. Nagyjából tíz olyan kötet volt, amely felkeltette bennem a vágyat, de egy könyv volt az, ami igazán erős emóciót váltott ki belőlem. Akartam, vágytam rá, de végül totális kudarc lett a vége. Sem a nagyon vágyott, sem a további kilenc kötet nem vált az ELBIDA…

A zöld Germanus

Drávai horgásztúrám előtti utolsó, amolyan villámbejegyzésként a zöld Germanusomról mesélek. Nem vagyok az a gyűjtő, aki egy-egy könyv különböző kötésváltozatait vadássza megszállottként, de az tény, hogy van olyan eset, amikor elgyengülök. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára és Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat esetében már ismert a papír védőborítók iránti rajongásom, több bejegyzésben is írtam…

Úton-útfélen

Rajzok úti-naplómból Egyik este szokásos szertartásszerű könyvböngészésem során, egy internetes piactéren érdekes kötetre leltem. Régóta kerestem a ritka könyvet így felcsillant a szemem, ugyanakkor mivel az eladó nem fix áron kínálta portékáját, hanem licitre bocsájtotta azt, így számolni kellett szenvedélyes gyűjtőtársaim megjelenésével is, amely egyértelműen a magasra srófolt ár “rémét” vetítette előre. Messze volt még…

Az elhalasztott Ossendowski borítók története

Ismét eljött a pár napos drávai horgásztúrám ideje, így a heti klasszikus bejegyzés elmarad az ELBIDA projektben. Mielőtt azonban elutazom, még egy rövid történetet elmesélek a bővülő Ossendowski gyűjteményemről. Véres napok, cári rabok – papírborító (teljes) A Szahara lelke – papírborító (teljes) Nemrég egy könyvgyűjtő barátom írt nekem és érdeklődött, hogy én vettem-e meg a…

Szellemi böngézés

Svéd-Norvégia és Oroszországban Bevallom férfiasan mielőtt a most következő kötettel kapcsolatba kerültem, nem tudtam semmit a szerzőről, sőt arról sem, hogy léteznek általa írt útirajzok. Szerencsém volt abban is, hogy jó érzékel belenéztem a könyvbe, és nem lendültem rajta túl pusztán a főcím alapján. Viszolajszky Károly „Szellemi böngézés” című könyvének „Svéd-Norvégia és Oroszország” alcíme az,…