Vizen és szárazon

Kevesen tudják, hogy a legfiatalabb márciusi ifjú tollából is született olyan mű, amely tökéletesen belepasszol az ELBIDA projekt tematikájába. Ágai Adolf a kor jeles humoristája szeretett utazni és sokat is utazott, bejárta Európát valamint Afrika és Ázsia egyes részét is. Utazásairól később önálló műben is beszámolt, de tárcalevelei között is találhatunk utazási emlékeket. A most…

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár…

Konstantinápolyi emlékek

Lassan két éve már, hogy az ELBIDA projektben bemutattam Majthényi Flóra, „Spanyolországi képek” című művét. A könyv nem volt rossz, de igazából a szerzőnő élete volt az, ami sok gondolatot ébresztett bennem. Majthényi Flóra és férje az eleinte szegény, majd később ünnepelt költő Tóth Kálmán, 12 évig életek házasságban, de ez az időszak alapjaiban meghatározta…

Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában

Horgászkirándulásom előtti utolsó bejegyzésemben azt ígértem, hogy egy igazi kuriózummal térek vissza. Nos, Kőváry Béla azaz Ali Efendi most következő műve olyannyira ritka, hogy még a témában jártas gyűjtők sem ismerik minden esetben, ami nem csoda, hiszen az elmúlt húsz évben talán ha háromszor előkerült aukción megvehető példány. Az „Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában”…

Egy év Perzsiában

Úti és néprajzi vázlatok tizenkét fölvételben Hétvégi bejegyzésünk főszereplője egy szinte ismeretlen szerző, alig ismert, de egészen magával ragadó műve. Szerzőnk, Mihalovits Béla tanár, aki vélhetően jóval ismertebb lenne, ha életműve megalkotásában nem akadályozza meg korai, váratlan halála. Élete bár rövid volt, de munkájának köszönhetően így is bejárta Európát és egy évet Teheránban is eltöltött.…

Egressy Gábor törökországi naplója

Valamikor idén tavasszal mutattam be Szöllősy Ferencz sok szempontból különleges művét, „Kossuth és a magyar emigratio török földön” címmel. A szerző jó viszonyt ápolt Kossuthtal és vele együtt menekült a világosi fegyverletétel után török földre. Kapcsolatuk azonban megromlott, útjuk elvált egymástól. Szöllősy műve csak halálát követően, 1870-ben jelenhetett meg, politikai okokból. Az emigráció történetét Szöllősyn…

Törökország fővárosa

A blogban bemutatott Törökországot érintő útleírások közül régóta Jancsovics István 1864-ben megjelent, „Kirándulás Istanbolba” című könyve volt a legrégebben megjelent térségről szóló mű. Egészen mostanáig, hiszen a most következő báró Horváth Miklós, „Törökország fővárosa” című műve megtöri Jancsovics eddigi „uralmát”. A könyvben a szerző az 1850-es években tett törökországi utazásának élményeit örökíti meg, azon belül…

Keleti ég alatt – Palesztinában

Előző bejegyzésemben Vértesi Károly utazásának az első szakaszát leíró, „Keleti ég alatt. Egyiptomban” című művet mutattam be. A szerző keleti ég alatti utazása azonban Egyiptomban nem ért még véget. Az afrikai partokat elhagyva a következő úti célja Palesztina volt. Az út ezen szakaszáról jelent meg a „Keleti ég alatt. Palesztinában” című mű, mely első ránézésre nagyon…

Törökországi kalandok a világháborúban

Egy rövid drávai horgászkirándulásról visszatérve ismét itt az ELBIDA projekt. Utolsó bejegyzésemben zárásként azt ígértem, hogy egy világháborús törökországi kalandról szóló kötettel folytatom a blogot. A szerzőnk, dr. Vidéky Emil gépészmérnök, aki az első világháborúban először a budapesti katonai gépkocsi póttár és javítóműhely vezetőjeként, majd 1917-től Konstantinápolyban, egy török hadiiskola gépkocsi oktatójaként szolgált. Itt átélt…

A török harctérről – haditudósítások, élmények

Rudolf trónörökös fantasztikus keleti utazását követően, mostani bejegyzésemben egy rendhagyó úti beszámoló, akár úgy is mondhatom, hogy egy harctéri útinapló következik. A szerző Simon Vilmos, haditudósítóként érkezik az első balkáni háború kitörése előtt pár nappal Törökországba. Élményeit, beszámolóit aztán hazatérését követően „A török harctérről – haditudósítások, élmények” címmel könyv formájában is megírja. Tény, hogy a…