Törökországi kalandok a világháborúban

Egy rövid drávai horgászkirándulásról visszatérve ismét itt az ELBIDA projekt. Utolsó bejegyzésemben zárásként azt ígértem, hogy egy világháborús törökországi kalandról szóló kötettel folytatom a blogot. A szerzőnk, dr. Vidéky Emil gépészmérnök, aki az első világháborúban először a budapesti katonai gépkocsi póttár és javítóműhely vezetőjeként, majd 1917-től Konstantinápolyban, egy török hadiiskola gépkocsi oktatójaként szolgált. Itt átélt…

A török harctérről – haditudósítások, élmények

Rudolf trónörökös fantasztikus keleti utazását követően, mostani bejegyzésemben egy rendhagyó úti beszámoló, akár úgy is mondhatom, hogy egy harctéri útinapló következik. A szerző Simon Vilmos, haditudósítóként érkezik az első balkáni háború kitörése előtt pár nappal Törökországba. Élményeit, beszámolóit aztán hazatérését követően „A török harctérről – haditudósítások, élmények” címmel könyv formájában is megírja. Tény, hogy a…

Trieszttől-Szmirnáig

Kaposváriként kifejezetten örültem, amikor sikerült beszereznem Biczó Ferenc, híres kaposvári tanár egyetlen és ritka, utazással kapcsolatos könyvét. Biczó egyedi órái messze földön híresek voltak, tanítványai is rajongtak érte, amely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a szokványostól eltérő módszerekkel, élménydúsan, változatosan és a tanulók aktivitására építve oktatta az irodalmat. Éppen ezért vártam kíváncsian „Trieszttől Szmirnáig” című…

A Boszporusz partjain

Az Utazások Könyvtára sorozat, melyet Halász Gyula szerkesztett, egy reményteljes vállalkozás volt az 1910-es évek elején, aztán mégsem jártak sikerrel. Az ELBIDA projektben a mindösszesen négy részt megért sorozatból már hármat (1.,2.,3.) bemutattam, így most a sorozatból utolsóként, következik az amúgy időrendben elsőként megjelenő mű. dr. Mészáros Gyula a kor ismert turkológusának könyve, „A Boszporusz…

Keleti képek

Egy szinte ismeretlen szerző, különleges és ritka műve következik az ELBIDA projektben. Bálint Imre „Keleti képek” című műve egy több országot érintő különleges utazás, melyről élményszerű beszámolót ad a szerző. A kicsit tárcacikkhez hasonló formában megírt úti jegyzetben, Bálint a legapróbb megfigyeléseitől kezdve, élményein át, az út során látottakig mindenről beszámol, könnyed stílusában. A kötet…

Kirándulás Istambolba

az 1863-dik év ápril havában Egy igazi ritkaság következik az ELBIDA projektben. Jancsovics István evangélikus lelkész Isztambuli utazásáról, az ott látottakról és az átélt élményekről mesél a „Kirándulás Istambolba” című művében. A szerző a mű előszavában elmeséli, hogy eredendően nem kívánt könyvet írni az utazásáról, de aztán az út során olyan hatás érte, amely miatt…

Keleti életképek

19. század egyik legismertebb magyar tudósának, Vámbéry Árminnak három kötete szerepelt már a blogban, amelyek mindegyike a megunhatatlan kategóriát képviselik számomra. Időrendben a következő műve, mely illik az ELBIDA projekt témájába, „Keleti életképek” címmel jelent meg. Vámbéry egész fiatalon jutott el Ázsia olyan részeire, ahol előtte kevés utazó járt. Megismerte szokásaikat, hagyományaikat és hamar magával…

Török mozaik

Erődi Harrach Béla az egyik kedvenc szerzőm, akinek már három kiváló kötetével foglalkoztunk a blogban. A szerző elkalauzolt minket már a fáraók országába, Szicíliába és Máltára valamint a Szentföldre is. A most bemutatott „Török mozaik” címmel megjelent kötetében pedig a Vámbéry Ármin ösztönzésére 1860-as évek végén tett törökországi tanulmányútjának élményeit meséli el, a tőle már megszokott…

Uti-vázlatok

Visszaemlékezések Egy kis kitérő után ismét új kötet bemutatásával folytatódik az ELBIDA projekt. A most következő művel már régóta szemeztem a könyvespolcon és időről-időre elhatároztam, hogy a következő bemutatott könyv Pulszky Ferencz „Uti-vázlatok” című műve lesz, de valami miatt mégis meghiúsult a terv és valamely más kötet „beelőzte”azt. Most azonban eljött Pulszky ideje, akit bevallom…

Konstántinápoly

Vértesi Károly, mint egy régi ismerős köszönti ismét olvasóit. Annak idején, amikor először mutattam be Vértesi kötetet, már említettem, hogy igen termékeny író volt, akinek a művei személyes kedvenceim és igazán lebilincselő olvasmányok. Gyűjteményem legújabb Vértesi műve a „Konstántinápoly” címmel megjelent kötet, melyben az oly sok utazót megihlető kalandos történelmű városban szerzett élményeit meséli el…