A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében a héten adták át ünnepélyes keretek között az idei és a tavalyi Juhari Zsuzsanna díjat, valamint az „Év ismeretterjesztő tudósa” elismerést. Mint már korábban hírül adtam, a 2021-es év Juhari Zsuzsanna díját az ELBIDA projekt kapta meg. A Svábhegyen található fantasztikusan szép helyszínen megrendezett eseményről mesélek most röviden. A képi világ biztosítását ezúton is köszönöm Trupka Zoltán tudományos újságírónak, akinek a remek fotói jelennek meg ebben a bejegyzésben.
Az ELBIDA projekt blognak járó elismerés óriási megtiszteltetés, hiszen ez egy olyan külső szakemberek által bírált díj, amely igazi mérföldkő a blog életében. Juhari Zsuzsanna tudományos újságíróként már akkor ismeretterjesztő blogot írt, amikor ez a formája az ismeretterjesztésnek kevéssé volt ismert még. Igazi úttörőként, rendkívül magas szintű bejegyzéseiben, közérthetően és érdekesen írt számos izgalmas témáról. A blog sikere nem is maradt el és a mai napig etalon a területen. Juhari Zsuzsanna tragikus halálával a népszerű blog is már csak a régmúlt bejegyzéseit őrzi, de az utat megmutatta minden őt követő ismeretterjesztő blog írónak. Közérthetően, magas színvonalon, izgalmas témákban lehet igazán népszerű blogot csinálni. A népszerűség pedig itt nem a szerző egojához szükséges, hanem ahhoz, hogy az ismeret, amit az adott blog terjeszteni szeretne, minél szélesebb olvasóközönséghez eljusson. Ezt a szemléletet saját magam is, az ELBIDA projekt írójaként és szerkesztőjeként kiemelten fontosnak tartom. A díj egyrészről megerősít, másrészről motivál is. Megerősített abban, hogy jó az irány és motivál abban, hogy még jobb, még informatívabb és a lehető legmagasabb szintű írással végezem további ismeretterjesztő kultúrmissziómat.
Az eseményen Kiss L. László, az MTA rendes tagja, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója és a Magyar csillagászati Egyesület elnöke kapta a 2020. évi „Év ismeretterjesztő tudósa” díjat. A házigazdaként is jelesre vizsgázó Kiss L. László, nem mellékesen, a kiváló „Élő csillagászat Kiss Lászlóval” című videoblog létrehozásáért is elismerő oklevelet kapott. A videoblogot bátran ajánlom a téma iránt érdeklődőknek.
Az ELBIDA projekt mellett számos remek blog kapott elismerő oklevelet, illetve az előző évi Juhari Zsuzsanna díjban részesült „Tanárblog” is ezen alkalommal kapta meg elismerését. Elismerésben részesült a Kvantumcirkáló Blog, a Planetology-Planetológiáról mindenkinek blog, továbbá a Kugi Blog, a Parallaxis, az Amatőrcsillagászat, a ScienceBits, a Pénzek színes világa blog, a Contrapasso és a Kocsis M. Brigitta által készített BorPortré videoblog is. A rendezvényen Lente Gábor tudományos alelnök is elismerésben részesült a Juhari Zsuzsanna díj gondozásában végzett fáradhatatlan munkájáért.
A gyönyörű helyszín és magas szinten szervezett esemény mellett, igazán vendégszerető és befogadó közösség várt, amely az amúgy is fontos eseményt, így egy igazi életre szóló élményé emelte. Köszönöm tehát az elismerést a blognak és a rendkívül barátságos fogadtatás a szervezőknek és a jelenlévőknek.