Történetek a Sarkvidékről – képes beszámoló egy kiállításról

Az ELBIDA projekt sok értékes emberi kapcsolatot adott számomra. Az egyik ilyen Brunszkó László illusztrátorral való ismeretségünk. Sokáig csak online formában beszélgettünk útleírásokról, a könyvek fontosságáról, olvasmányélményeinkről, a blogról és természetesen Laci képeiről. Pár hete azonban érkezett tőle egy nagyon kedves meghívás a Hadik Kávéházban rendezett „Történetek a Sarkvidékről” című kiállítására, így lehetőség nyílt végre…

Grönlandon át hóczipőn

Fridtjof Nansen norvég sarkkutató nem ismeretlen a blog rendszeres olvasói számára, hiszen „Éjen és jégen át” című művéről már olvashattak itt az ELBIDA projektben. Jelen bejegyzésben is ő az egyik főszereplő, azonban most csak közvetve. Dr. Jankó János „Grönlandon át hóczipőn” című művét, a magyar szerző, Nansen eredeti műve alapján írta. A mű a norvég…

A szerencsés expedíció

Hans W. Ahlmann kutató útja az északi jégvilágba A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat most bemutatott kötete az 1931. évi svéd-norvég artikus expedíció történetét meséli el. A mű érdekessége, hogy a szerző Dr. Vörös Márton valójában csak megírta az expedíció történetét, de azon nem vett részt. „A szerencsés expedíció”című mű alapjául szolgáló kutatóút vezetője Hans…

Kjuvatin jégmezői

Az ELBIDA projektben ismét visszatérünk hideg és fagyos területekre. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent „Kjuvatin jégmezői” című mű a Hudson-öböltől keletre elterülő Keewatin (Kjuvatin) régióba kalauzolja az olvasót. Leden Krisztián azaz Christian Leden a szerző népzenei gyűjtés céljából érkezett tanulmányozni a helyi eszkimótörzseket. A szerző élete során több alkalommal is expedíciók keretében kutatta…

Repülőgépen az Északi sark felé

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötetében, elsőször az ELBIDA projektben „repülőgépre szállunk” és ismét a sarkvidék felé vesszük az útirányt. Walter Mittelholzer „Repülőgépen az Északi sark felé” című műve 1926-ban jelent meg Budapesten a Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat kiadásában 187 oldal terjedelemben. A könyvben a Mittelholzer mű mellett, egy…

Scott utolsó útja

Scott naplója és útitársainak feljegyzései A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat képes borítóval megjelent kötetei közül az utolsó következik az ELBIDA projektben. Gyűjteményem kialakításakor elsődleges célom volt a képes borítójú kötetek mindegyikének a megszerzése és a most következő az MFTK sorozat utolsó képes borítóval megjelent kötet. Személyes véleményem szerint esztétikailag ezek a legszebbek a teljes…

Angolok a déli sarkvidéken

The voyage of the Discovery 1901-1904 Az ELBIDA projektben soron következő Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kötetében ismét a sarkvidékre utazunk egy a kor meghatározó felfedezőjének kalauzolásában. Az „Angolok a déli sarkvidéken” címmel megjelent kötet szerzője Robert Falcon Scott, aki tragikus halála után az akkoriban zajló hősies, embert próbáló felfedezések jelképévé vált. A kötet 1911-ben…

Az Észak Csillaga

Az Északi sarktengeren 1899-1900 A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat IV.-V. kötete a Savojai (Szavoyai) Lajos Amádé által írott, „Az Észak Csillaga” című mű. A sorozat első kétkötetes műve mely 1904-ben jelent meg Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában 196+175 oldal terjedelemben. Olaszból Dr. Darvai Móric fordította. A MFTK…

Éjen és jégen át

A címben szereplő kötet szerzője, Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, felfedező, diplomata. Neve több kötet kapcsán is elő fog kerülni a blogban. Élete során több komoly expedíciót szervezett és vezetett, amelyek közül jó néhány később könyv formájában meg is jelent. Az aktuális bejegyzés tárgyát képező mű az „Éjen és jégen át” című 1897-ben jelent meg eredeti…

Ázsia és Európa körülhajózása

Ázsia és Európa Körülhajózása a Vegán Adolf Erik Nordenskiöld 1832-ben született a mai Helsinkiben (régen: Helsingfors). Sarkkutató geológusként több expedíciót is vezetett a Spitzbergákra. 1878-1880-as expedíciója során elsőként ő hajózta végig az északkeleti átjárót, északról megkerülve az eurázsiai kontinenst a Vega nevű 43 méter hosszú gőzhajójával. A kötet mely 1883-ban jelent meg a Franklin Társulat…