Olasz földön

Olaszországot a blogban már több bemutatott mű kapcsán érintettük, emlékeim szerint utoljára Vértesi Károly „Több országból” című műve volt az, amelyben olasz földre “léphetett” az olvasó. Jánossy Gábor a következő szerző kinek segítségével újra Olaszországba utazhatunk. „Olasz Földön” című művének megjelenéséig már több az országot bemutató kötet jelent meg, így nagyon nehéz volt újat és…

Délfranciaországból

Uti vázlatok Maszlaghy Xavér Ferenc ritka könyveiből talán a most következő „Délfrancziaországból. Uti vázlatok” című műve a legismertebb. Maszlaghy szeretett utazni és életének egy bő tizenöt éve alatt beutazta Európa egy jelentős részét. Több útjáról is érdekes útleírást készített, amelyből a Franciaországról szóló műve a Házi Könyvtár XX. köteteként jelent meg. Nem nevezhető klasszikus útleírásnak,…

Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából

Újabb adatok az oxus-melléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz Vámbéry Ármin 1865-ben „Közép-Ázsiai utazás” címmel megjelent nagy sikerű művéről valamint az azt követő 1867-ben bemutatott „Vándorlásaim és élményeim Persiában” című kötetről már volt szó az ELBIDA projektben. Az első mű hamar komoly nemzetközi karriert futott be, hiszen két év alatt angol, magyar, német, francia,…

A mászái fensíkon

Ritka, különleges és nehezen beszerezhető könyv Damaszkin Arzén elfelejtett vadászutazó híres műve a „A mászái fensíkon”. A műben a szerző kelet-afrikai vadászexpedíciójáról számol be, meglehetősen tárgyilagos formában. Damaszkin Arzén nem volt gyakorlott író, amely jelei néhol érzékelhetőek a műben, de ennek ellenére izgalmas, érdekes és olvasmányos kötetről van szó. A rendkívül költséges afrikai expedíció azonban…

Néhány hét a Szent Földön 1856-ban

Az előző bejegyzésben Dezséri Bachó László utazásának végállomása, míg a most következő szerző úti célja a Szentföld volt. A „Néhány hét a Szentföldön 1856-ban” című műben a szerző Hoványi Ferenc a címben is szereplő évben megtett zarándokútjáról meséli el élményeit. Hoványi többször utazott életében. 1846-ban beutazta Erdélyt, 1847-ben Németországot, 1850-ben Olaszországot és végül 1856-ban a…

Több országból

Utirajzok Vértesi Károly ügyvéddel és útirajzíróval már többször találkoztunk az ELBIDA projektben. Jártunk már vele az „Éjféli nap országában” Svédországban és Norvégiában, körbeutaztuk vaskos kötetével Amerikát és elkísérhettük őt Konstantinápolyba is. Most bemutatott műve „Több országból” címmel jelent meg, amely cím már utal arra, hogy ebben az esetben nem egyetlen, hanem több kisebb utazásról készült…

Úti- és vadásznaplóm

Indiából és a Himalayából 1930 Gróf Apponyi Henrik úti és vadásznaplóját régóta kerestem. Ritka és egészen kivételes mű, amely jó áron nagyon ritkán szerezhető be, de még kellő forrás birtokában sem garantált az azonnali beszerzés. A szerző a kor neves utazója és ismert vadásza volt, aki olyan helyekre jutott el vadászkalandjai során ahová keveseknek sikerült…

Egyiptom

Uti vázlatok a legujabb kútfők nyomán Zádori Jánossal nem először találkozunk az ELBIDA projektben. A blog indulásakor még 2016 márciusában Zádori egyik legismertebb művét az elsők között mutattam be. Az 1869-ben megjelent „Spanyol út” című mű azonban nem az egyetlen útleírása az esztergomi tanár-kanonok szerzőnek, hiszen több útjáról is készített írásos beszámolót. A most bemutatott…

Vadászatok az amerikai vadonban

A blogban többször találkoztunk olyan kötettel, melyben a szerző expedíciója során élelmiszerkészleteit vadászat útján szerzett zsákmányával egészítette ki, de olyat is gyakran olvashattunk, amikor pusztán a vadászszenvedélyének hódolva vadászott a szerző az utazás során. Stanley, Hedin, Bergman, Pfizenmayer, Przseválszkij, gróf Széchenyi Béla vagy éppen Rudolf trónörökös mind szenvedélyes vadászok voltak, akik utazásaik során rendszeresen hódoltak…

Török mozaik

Erődi Harrach Béla az egyik kedvenc szerzőm, akinek már három kiváló kötetével foglalkoztunk a blogban. A szerző elkalauzolt minket már a fáraók országába, Szicíliába és Máltára valamint a Szentföldre is. A most bemutatott „Török mozaik” címmel megjelent kötetében pedig a Vámbéry Ármin ösztönzésére 1860-as évek végén tett törökországi tanulmányútjának élményeit meséli el, a tőle már megszokott…