A selyem útja

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő bemutatott kötete ismét egy izgalmas Sven Hedin mű. A szerző immár ötödik műve a sorozatban „A selyem útja” címmel megjelent könyv. Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói bizonyára várták ezt a művet, hiszen a „Ma Csung-Jin menekülése” című könyv bemutatásakor már jeleztem, hogy egy három műből álló sorozat első…

Afgán földön

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban egyetlen kötettel szerepel a nemzetközi tudományos körökben az egyik legismertebb magyar mongolistaként számon tartott Ligeti Lajos. „Afgán földön” című művében 1936-1937-es afganisztáni expedíciójának élményeiről és tapasztalatairól számol be lebilincselő stílusban. A kutatóút célja elsősorban az volt, hogy nyelvészeti anyagokat gyűjtsön a már kihaltnak hitt mogol nyelvről. A könyv 1938-ban Budapesten…

A titokzatos Kína

Dr. Keöpe Viktor harmadik és egyben utolsó könyve a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban  „A titokzatos Kína” című mű. Ázsiai útja során lenyűgözték a szerzőt a Kínában látottak és tapasztaltak. A műben egyaránt olvashatunk a szerző utazása során átélt élményeiről, de részletesen ír a kínai birodalom történetéről is. A könyv 1937-ban Budapesten jelent meg a…

Ma Csung-Jin menekülése

Sven Hedin az MFTK sorozatban megjelent negyedik kötete „Ma Csung-Jin menekülése” címmel jelent meg. A kötet egy három műből álló sorozat első része. A teljes útirajz a szerző 1933-1934-ben megtett Észak-Nyugat Kínai utazását írja le, melyből az első kötet fókuszában az a véres háború áll, amely Szinkiangot az 1931-1934-ig időszakban pusztasággá változtatta. A könyv 1936-ben Budapesten…

Ősi ösvényeken Ázsiában

Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain Stein Aurél a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen…

A sárkányok országából

Életképek és utirajzok Khinából A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat szerkesztője Lóczy Lajos átadja a szerkesztői feladatokat 13 kötet és 11 mű után. Ahogy Ő fogalmaz „megnyugvással engedhetem át tehát a szerkesztői feladatot fiatalabb erőnek”. Nos, az a bizonyos „fiatalabb erő” Cholnoky Jenő földrajz tudós lett, aki nem csak a szerkesztői feladatokat, hanem a Magyar…

Öt év Mandzsúországban

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat IX. kötete „Öt év Mandzsúországban” címmel jelent meg 1907-ben. A szerző, Gubányi Károly 1897. augusztus 2-án érkezik Sanghaiba, azzal a céllal, hogy részt vegyen vasútépítő mérnökként a kínai vasút építésében. 1903-ig dolgozik Mandzsúországban majd kis kitérővel hazatér Magyarországra. Kínában töltött öt évének élményeit írja le első jelentősebb művében. A…

A mennyei birodalomnak története

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat második köteteként 1902-ben jelent meg, Lóczy Lajos, „A mennyei birodalomnak története” című műve. A kötet kimondottan ritka, nehezen beszerezhető a gyűjtők számára. A mű Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában 288 oldal terjedelemben jelent meg. Gyűjteményemben egy képes borítójú kötet található, amely mint…

Indiából Kínába

Harmadik utam Belső-Ázsiába Stein Aurél világhírű magyar származású Kelet-kutató először de nem utoljára fog szerepelni az ELBIDA projektben. Életműve hatalmas és mindez általa írott könyveinek számában is tükröződik. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban is megjelenik 3 műve, valamint ezeken túl is van olyan Stein Aurél által írott könyv, amely szerepelni fog a blogban. A…