Egy gyűjtő büszkeségei 1.

A gyakorlatban egy gyűjtemény kezelése véget nem érő feladat. A gyűjtő megszállottként keresgél, vadászik és időről-időre sikeres beszerzés után bővíti gyűjteményét. A bővítés azonban csak egyik iránya a gyűjtőtevékenységnek, hiszen a meglévő gyűjtemény szépítése ugyancsak fontos feladat. Az ELBIDA projekt hátterét biztosító antik útleírásokat és földrajzi témájú könyveket tartalmazó gyűjtemény esetében is ez a helyzet.…

Hajók és hősök

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat utolsó köteteként Kertész Róbert, „Hajók és hősök” című műve jelent meg. A kötetről röviden azt kell tudni, hogy az MFTK sorozat legritkább, legdrágább és a gyűjtők által talán a leginkább vágyott kötete. Természetesen a gyűjtői szempontokon túl is érdemes beszélni magáról a műről, mert a szerző az előző „Feltámad…

Feltámad a félhold (II. rész)

Az ébredő iszlám nemzetei Az előző bejegyzésben már említettem, hogy Kertész Róbert, „Feltámad a félhold” című művében nem kizárólag politikai oldalról vizsgálta az ébredő iszlám nemzeteit, hanem társadalmi és vallási szempontból is. Komoly figyelmet szentel a műben Mohamed próféta életének és a Koránnak is. Kr. u. 622-ben Mohamed életének nagy fordulópontját követően egy új és…

Feltámad a félhold (I. rész)

Az ébredő iszlám nemzetei Jelentős aktualitással bír, éppen ezért olyan lenyűgözően izgalmas a következő, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban bemutatott kötet. Kertész Róbert „Feltámad a félhold” című műve, mely „Az ébredő iszlám nemzetei” alcímmel jelent meg, széleskörű és mélyreható képet ad a II. világháború előtti iszlám világ országairól politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt.…