Uti apróságok

Nagyjából egy évvel ezelőtt mutattam be az „Elkapott sugarak” című könyvet. Az akkori olvasmányélményem óta sokszor eszembe jutott a különleges könyv, ahogy szerzője Slachta Margit is. Az első női országgyűlési képviselő, aki egy rendkívüli nő volt, az amerikai utazásáról írt könyvéről azt mondta, hogy az nem más, mint derűs élmények gyűjteménye. Slachta aprócska, vidám történetek…

Spanyolországi utam 1914-ben

Eljött a pillanat, hogy bemutassam a gyűjteményem legdrágább kötetét. Persze van némi csúsztatás ebben az állításban, hiszen csak abban az összefüggésben igaz mindez, ha a vételi árat elosztom az adott kötet oldalszámával és a kapott oldalankénti árat számolom. Az így kapott laponként több mint kétezer forint, valóban a legmagasabb árú köteté teszi a „Spanyolországi utam 1914-ben” című kötetet, melynek szerzője…