Keleti utazás

Egyptom, Szentföld, India, Ceylon – Uti jegyzetek Mocsáry Béláné Fáy Mária egy rendkívüli asszony volt. A szerző az ELBIDA projektben sem először szerepel, hiszen az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című, 1899-ben megjelent munkáját mutattam be a blog második bejegyzésében, még valamikor 2016 tavaszán. Az első útleíró nőként nyilvántartott Mocsáry Béláné életében többször utazott…

Keleti képek

Egy szinte ismeretlen szerző, különleges és ritka műve következik az ELBIDA projektben. Bálint Imre „Keleti képek” című műve egy több országot érintő különleges utazás, melyről élményszerű beszámolót ad a szerző. A kicsit tárcacikkhez hasonló formában megírt úti jegyzetben, Bálint a legapróbb megfigyeléseitől kezdve, élményein át, az út során látottakig mindenről beszámol, könnyed stílusában. A kötet…

A Közeli Keleten

Benyomások, útijegyzetek a Levante országaiból A most következő mű szerzője korántsem nevezhető klasszikus útirajzírónak. Bár nagyon termékeny író volt, ugyanakkor útleírás csak egyetlen van, amely a nevéhez kötődik. „A Közeli Keleten – Benyomások, útijegyzetek a Levante országaiból” című mű szerzője Dezséri Bachó László, aki elsősorban radikális politikai nézetei és gyöngyösi levéltárosként a településről írt munkái…

Számum kerekedik

Közelkeleti élmények békében és háborúban Az blogban most bemutatott könyv, nem egy extrém ritka útleírás és nem is a magyar bibliofilia kultúrtörténeti kincse, ugyanakkor több szempontból is izgalmas kötet, Szászy Istvánné „Számum kerekedik” című műve. Egyrészről az útleírás műfajban ritkák a női szerzők, ahogy az ELBIDA projektben is Szászy Istvánné mellett csupán Mocsáry Bélánéval találkozhatott…

A bölcsesség hét pillére

2016. március 1-én jelent meg az első, már kötetet bemutató bejegyzés az ELBIDA projektben. Henry Morton Stanley a „Legsötétebb Afrikában” című művének bemutatása óta több mint egy év és számos izgalmas kötet után, ma elérkeztünk a 100. könyv bemutatásához a blogban. Thomas Edward Lawrence ismertebb nevén Arábiai Lawrence, „A bölcsesség hét pillére” című műve, mely…