Keleti utam emlékei

Wosinsky Mórral sem elsőként találkozunk a blogban, hiszen a „Karcolatok – Dán és Svédországi utamból” című ritka munkáját már bemutattam itt az ELBIDA projektben. Aki emlékszik rá, már az akkori bejegyzésben említettem a másik, a blog tematikájába illő, talán még ritkább művét a szerzőnek. Akkor még nem volt része a gyűjteményemnek, de mindig hittem, hogy…

Török mozaik

Erődi Harrach Béla az egyik kedvenc szerzőm, akinek már három kiváló kötetével foglalkoztunk a blogban. A szerző elkalauzolt minket már a fáraók országába, Szicíliába és Máltára valamint a Szentföldre is. A most bemutatott „Török mozaik” címmel megjelent kötetében pedig a Vámbéry Ármin ösztönzésére 1860-as évek végén tett törökországi tanulmányútjának élményeit meséli el, a tőle már megszokott…

Suezig és vissza

báró Pongrátz Emil könyveire régóta vadászok, de mindig csak töredék kötetekre bukkantam, egészen szeptember elejéig, amikor legnagyobb örömömre váratlanul sikerült beszereznem a szerző egyik művét. A „Suezig és vissza” Pongrátz talán legismertebb műve, amiben 1869-es utazásáról számol be, mely során Ferenc József kíséretének tagjaként utazott Egyiptomba, hogy az ország pénzügyi helyzetét és birtokviszonyait tanulmányozza. A…

A Szentföldön

Minap éppen a számítógépemen dolgoztam, háttal a televíziónak, mikor megütötte a fülemet a szentföld szó. Ebben a pillanatban villant belém, hogy több mint egy éve írom a blogot és ezzel a területtel konkrétan foglalkozó kötet még nem került sorra az ELBIDA projektben. Rápillantottam a könyvespolcra és bár van több a Szentföldről szóló csodás útleírás, mégis…

Utazásom Sicilia és Málta szigetén

Ismét véget ért egy sorozat bemutatása az ELBIDA projektben. Az MFTK–MUFK sorozatok lezárását követte a „fekete Révai” minisorozat, amelyben az utolsó kötet bemutatása is megtörtént minap a blogban.  Egy ilyen időszak után, mindig azon tanakodom, mivel folytassam, mely kötetet vagy sorozatot vegyem le a polcról és tárjam az érdeklődő olvasó elé. Eldöntöttem, hogy most nem…

A fáráok országában

Erődi Béla királyi tanácsos, tankerületi királyi főigazgató, a Ferencz-József nevelő-intézet ideiglenes kormányzója több művével fog szerepelni az ELBIDA projektben. Első műve amelyet bemutatok „A fáráok országában” címmel jelent meg 1897-ben. Klasszikus, objektív útleírás Egyiptomról mely olyan sikeres volt, hogy 1910-ig további két kiadást élt meg. A mű 229 oldal, amelyet Budapesten Lampel Róbert (Wodianer F. és…