Lourdes

1858. február 11-én Bernadette Soubirous a Gave de Pau folyó közelében, egy sugárzó fehérbe öltözött női alakot látott, aki semmi mást nem tett, mint szótlanul rámosolygott. Bernadett ezt követően még 17 alkalommal látta a női alakot, aki a harmadik alkalommal meg is szólította és azt kérte a lánytól, hogy keresse meg a falu papját és…

Egy zarándoklat éleményei – Egyptom, Jeruzsalem és Rómában

Az ember életében vannak olyan pillanatok, amelyek meghatározó jelentőséggel bírnak a teljes élethossz tekintetében vizsgálva. Sorsszerű találkozások, véletlen impressziók vagy váratlan események néha radikális fordulatot hozhatnak egy egyén vagy egy közösség életében. Sokszor persze ezeket a fordulópontokat csupán a távolból visszatekintve tudjuk igazán értelmezni, elem­ezni, eredményét is csupán idővel észleljük. Egyszer ha visszavonulok a világ…

Szegedtől Rómáig

Az utóbbi hónapok egyik igazán izgalmas és szerencsés beszerzése Váradi Károly „Szegedtől Rómáig” című könyve volt. Bár bibliográfiai adatbázisokban volt nyoma a könyvnek, de így fizikai valójában még sohasem találkoztam vele, soha nem szerepelt még aukción és egyetlen képet sem találtam róla a világhálón. Szóval az extrém ritka kategória, amely mindig izgalomba hoz. Arról nem…

Zarándok út Rákóczi sírjához

Zarándoklatról vagy zarándokútról már többször volt szó itt az ELBIDA projektben. Általában a fogalomhoz valamiféle vallásos tartalmat társítunk, ami nem csoda, hiszen zarándoklatokat tipikusan vallásos indíttatásból egy szentnek tartott helyszínre szoktak szervezni. Vannak azonban nem tipikus zarándoklatok is, erre kiváló példa Szentesi-Tóth Kálmán ritka műve, amelyben egy olyan zarándokútról mesél, ahol az úti cél II.…

Szentföldi utam

Gyűjteményemben található könyveimre sokféle jelzőt írhatnék. Szép, olvasmányos, ritka vagy ha fokozni szeretném akkor extrém ritka, különleges, izgalmas, kalandos és folytathatnám napestig. Nyilván a jelzők nem mindegyike érvényes minden műre, de mindig van valami, ami megragad egy könyvben. Viszont amit ritkán említek, az a szerző személye. Élményt kereső olvasóként, vagy ritkaság után kutató gyűjtőként kevéssé…

Zarándoklat Rómába – Kalocsától Rómáig és vissza

Az utazási irodalmon belül egy jelentős csoportot képeznek a zarándokutakról mesélő művek. A Szentföld és Róma klasszikus úti cél volt, de több kötet, más ismert zarándokhelyekre is kalauzolja az olvasót. Személyesen kimondottan izgalmasnak tartom ezeket a műveket, még akkor is, ha vannak olyanok, amelyek komoly irodalmi értéket nem képviselnek. A mostani választottam a „Zarándoklat Rómába…

Szentföldi zarándoklásom

Dósa József könyvének bemutatására régóta készültem, de valami miatt mindig toltam. Egy aukción nemrég megtaláltam egy Hollósi Endre képeit tartalmazó kis szentföldi füzetet, amely csodás illusztrációs hátteret tud biztosítani a ritka mű bemutatásának, így most eljött Dósa ideje. A könyv igazi ritkaság, gyűjteményembe egy nagyon-nagyon rossz állapotú példány van, amely helyreállításra vár. Dósa József kunszentmártoni…