Utazás a Napsugáron

Minap egy ismerősömmel beszélgettem, amikor mondja nekem, hogy az ELBIDA projekt hatására megvette, Przseválszkij Mikhájlovics Nikolaj „Zajzánból Khámin át Tibetbe és a Sárga folyó forrásvidékére” című könyvét.  Ahogy ezt kimondta, akkor ugrott be nekem, hogy az „Utazások Könyvtára” sorozat bemutatását elkezdtem, azonban befejezni elfelejtettem. Ezt az elmaradást pótolni kell, hiszen az öt művet rejtő „minisorozat”…

A Boszporusz partjain

Az Utazások Könyvtára sorozat, melyet Halász Gyula szerkesztett, egy reményteljes vállalkozás volt az 1910-es évek elején, aztán mégsem jártak sikerrel. Az ELBIDA projektben a mindösszesen négy részt megért sorozatból már hármat (1.,2.,3.) bemutattam, így most a sorozatból utolsóként, következik az amúgy időrendben elsőként megjelenő mű. dr. Mészáros Gyula a kor ismert turkológusának könyve, „A Boszporusz…

Ázsia szívében

Az Utazások Könyvtára sorozat nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára, hiszen immáron a sorozat harmadik kötete érkezik a blogban. Dr. Prinz Gyula „Ázsia szívében” című műve időrendben a sorozat második kötete, melyben a szerző 1909-es ázsiai expedícióját meséli el. Prinz Gyula ekkor már gyakorlott Ázsia utazó volt, hiszen 3 évvel korábban már részt…

Török földön

A Kis-Ázsiai és Bagdadi vasút történetével Egy váratlan betegség miatt, lassan egy hete nem jelentkeztem új bejegyzéssel a blogban. Mostanra sikerült elérnem, hogy íróasztalhoz tudtam ülni, így folytatódik a kényszerű szünet után az ELBIDA projekt. Nem is olyan régen találkoztunk már a blogban Kúnos Ignáccal, majd egy másik bejegyzésben, röviddel utána, az Utazások Könyvtára sorozat…

A legsötétebb Európa

Vándorlások Albániában Albániában nem először járunk az ELBIDA projektben, hiszen Temesy Győző és Oleják Károly egy-egy kiváló művében már olvashattunk a furcsa országról. A most következő bejegyzésben, egy a térséget talán mindenkinél jobban ismerő szerző, Báró Nopcsa Ferenc egyik különleges művében ismét Albániába utazunk. „A legsötétebb Európa Vándorlások Albániában” című könyv a szerző egyik legismertebb…

A Zaharától az Arabáhig

Utazás Egyiptomban és Palesztinában 2016 márciusában az ELBIDA projekt első bejegyzései között mutattam be két csodálatos kötetet, mely egy öt részből álló, az Utazások Könyvtára című sorozat részét képezik. Nem egy óriás sorozat, de rendkívül nehezen beszerezhető kötetekről van szó, amelyek nem pusztán ritkaságuk miatt vágyott célpontjai egy magamfajta gyűjtőnek. Időrendben az alábbi öt kötetről…