Egy elfelejtett sorhajóorvos hagyatéka

Bozóky Dezső keleti utazása Az ELBIDA projektben elsőként, de reményeim szerint nem utoljára jelentkezem másodközléssel. 2018. augusztus 24.-én a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Élet és tudomány című hetilapjának 34. számában jelent meg elsőként a témában saját cikkem. A blog hagyományait követve ez esetben is az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény egyik különleges antik útleírása volt a…

Japán két arca

Dr. Keöpe Viktor neve nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára, hiszen a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat feldolgozása során a szerző 3 kötetét is bemutattam a blogban. 1913-1914-ben ázsiai utazását Ceylonban kezdte, majd innen Jáva szigetére utazott, aztán Szingapúr és Hong-Kong érintésével érkezik Kínába. Eddig bemutatott művei is e helyszínekről szóltak, sorrendben Ceylonról, Jáva…

Buddha útján a Távol Keleten

Az ELBIDA projektben a „fekete Révai” minisorozat befejező kötetéhez értünk. Felvinczi Takács Zoltán a „Buddha útján Távol Keleten” című műve egy klasszikus útleírás. A szerző 1935-ben indult 13 hónapon át tartó távol-keleti útjára, ahol bejárta Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. A kétkötetes műben aztán megörökítette művészettörténészként alkotott képét a Távol-Keletről és az út során…