A puszták börtönében

Az ELBIDA projektben többször írtam már olyan művekről, amelyek szerzői nem szabad elhatározásból, hanem valami kényszerhelyzet eredményeként utaztak. Ezen könyvek egy jelentős részében a kényszerhelyzetet a hadifogság jelentette, az utazást pedig a fogságból történő kalandos szabadulás és hazatérés. Az első világháború során, bár biztos számot a mai napig nem tudunk, de körülbelül 1.800.000 – 2.100.000…

Élményeim a bolsevista Oroszországban

Szeretem, ha egy könyv különleges valamilyen szempontból. Elkápráztat, amikor egy ritkán látott kötésváltozat vagy egy épen maradt védőborító kerül a kezembe, de lenyűgöző érzés az is, amikor egy kevesek polcán előforduló, extrém ritkaságot végre a kezembe vehetek. Az ilyen könyvek mindig kiemelt helyet kapnak a polcon. Vannak persze olyan könyvek is, amelyek különlegességét valamely hozzájuk…

Utazási töredékek

1838 januárjában jelentős mennyiségű hó esett a Duna felső szakaszán, ami március elején hirtelen olvadásnak indult. A folyó zajlani kezdett, de a Pest feletti folyószakaszon olyan jégtorlaszok alakultak ki, amik jelentősen felduzzasztották, az amúgy is jelentős vízállású folyót. Március 13-án érte el az árhullám Pestet, akkor még csak a város alacsonyabban fekvő részeit árasztotta el,…

Napkeleti tájak

Vannak szerzők, akik valamilyen oknál fogva, kerülnek engem. Csudáky Bertalan is közéjük tartozott sokáig. Bármikor összefutottunk, valahogy sohasem teljesedett be a kapcsolatunk. Valaki mindig jött, aki jobb volt, gyorsabb volt, többet ígért érte és végül övé lett a vágyott kötet. Messze földön híres vagyok azonban kitartásomról, amit persze a jó öreg Csudáky nem tudott. Így…

Megváltás Szibériából

A 1920. március 15-én este hét órakkor Dell’Adami Géza vezérkari százados és dr. Kovács Imre őrnagy-orvos vonata kigurult a pályaudvarról Budapesten. Az elkövetkező hetekben, hónapokban a két katona a magyar Vöröskereszt Missziójának keretében Amerikán át eljut Yokohamába, majd onnan 1920. június 18-án Vladivosztokba. Itt kezdődik meg az a 15 hónapig tartó munka, mely eredményeként, számos…

A fehér czár birodalmából

Legutóbbi bejegyzésemben további ritkaságokat ígértem. Pontosan nem tudom, mi lenne a megfelelő jelző a most következő könyvre, ha a ritkaságát érzékletesen meg kéne fogalmaznom. Sok ritka kötet van az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben, de nyilván ezek között is lehet rangsort felállítani. Vannak azok a ritkaságok, amelyek időről-időre felbukkannak árveréseken, vagy internetes piactereken és valaki…

Úti naplómból

A most következő könyv előtt a szerzőjéről, báró Podmaniczky Frigyesről nem sok információm volt. Tudtam, hogy magyar politikus és Budapest történetének kiemelkedő figurája volt valamikor az 1800-as években, valamint neve visszacsenget a róla elnevezett budapesti tér kapcsán a rádióban hallható „fővinformos” bejelentkezésekből. Arról, hogy első műve az ELBIDA projekt tematikájába tökéletesen passzoló mű, korábban nem…