Olasz ut 1850-ben

2017 novemberében mutattam be, Hoványi Ferenc nagyváradi kanonok „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című ritka kötetét. Akkori bejegyzésemet azzal zártam, hogy a szerző másik, az „Olasz ut 1850-ben” címmel megjelent híres kötete, még nem része az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjteménynek, de amint sikerül beszereznem, bemutatom azt. A szerencse és a türelmes keresgélés eredményeként…

Uti jegyzetek

Levelekben Lassan egy hónapja nem jelent meg bejegyzés az ELBIDA projektben. A kényszerű szünetet a blog hátterét biztosító gyűjtemény (és a szerző) költözése okozta. Az utóbbi hónap összes rendelkezésre álló szabadideje ennek a rövidtávon nem kedvelt, de hosszú távon mégis számos előnnyel járó új helyzetnek az érdekében lett felhasználva. A változásra a gyűjtemény szempontjából is…

Trieszttől-Szmirnáig

Kaposváriként kifejezetten örültem, amikor sikerült beszereznem Biczó Ferenc, híres kaposvári tanár egyetlen és ritka, utazással kapcsolatos könyvét. Biczó egyedi órái messze földön híresek voltak, tanítványai is rajongtak érte, amely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a szokványostól eltérő módszerekkel, élménydúsan, változatosan és a tanulók aktivitására építve oktatta az irodalmat. Éppen ezért vártam kíváncsian „Trieszttől Szmirnáig” című…

Kőszegtől Nápolyig

Magyar reáliskolai növendékek 1933. évi tanulmányutja Olaszországban Kicsit olyan érzésem van, hogy kezdem írni ezt a bejegyzést, mint azoknak az együtteseknek, akik búcsúkoncertjük után nem sokkal szervezni kezdik az újabb búcsúkoncertjüket. Nem ritka a többszöri búcsú a popvilágban, és mint most kiderül, az ELBIDA projektben sem. Dezséri Bachó Lászlóval a „A Közeli Keleten – Benyomások,…

Vörös és fekete

Az ELBIDA projektben eddig bemutatott művekkel gyakorlatilag bejártuk már a teljes földgolyót, kevés olyan vidék maradt ahol még nem jártunk. Salamon Ödön most egy eddig ismeretlen országba, a világ akkori legkisebb államába, Monacóba kalauzol minket „Vörös és fekete” című művében. Monaco öt kerültből áll, amelyek közül az egyik legismertebb Monte Carlo. Salamon az itt szerzett…

Olasz földön

Olaszországot a blogban már több bemutatott mű kapcsán érintettük, emlékeim szerint utoljára Vértesi Károly „Több országból” című műve volt az, amelyben olasz földre “léphetett” az olvasó. Jánossy Gábor a következő szerző kinek segítségével újra Olaszországba utazhatunk. „Olasz Földön” című művének megjelenéséig már több az országot bemutató kötet jelent meg, így nagyon nehéz volt újat és…

Több országból

Utirajzok Vértesi Károly ügyvéddel és útirajzíróval már többször találkoztunk az ELBIDA projektben. Jártunk már vele az „Éjféli nap országában” Svédországban és Norvégiában, körbeutaztuk vaskos kötetével Amerikát és elkísérhettük őt Konstantinápolyba is. Most bemutatott műve „Több országból” címmel jelent meg, amely cím már utal arra, hogy ebben az esetben nem egyetlen, hanem több kisebb utazásról készült…

Utazásom Sicilia és Málta szigetén

Ismét véget ért egy sorozat bemutatása az ELBIDA projektben. Az MFTK–MUFK sorozatok lezárását követte a „fekete Révai” minisorozat, amelyben az utolsó kötet bemutatása is megtörtént minap a blogban.  Egy ilyen időszak után, mindig azon tanakodom, mivel folytassam, mely kötetet vagy sorozatot vegyem le a polcról és tárjam az érdeklődő olvasó elé. Eldöntöttem, hogy most nem…