Utazásom Marokkóban

Régen jártunk már Marokkóban. Antoni Ferdynand Ossendowski volt talán az utolsó szerző, akinek „Sivatag népe” című munkájában az országról olvashattunk. Dr. Zsivny Viktor, „Utazásom Marokkóban” című munkája azonban most ismét a sivatagos vidékre kalauzol minket. A szerző két tanulmányúton vett részt 1930 nyarán, amely során összesen 3 hetet töltött az országban és ez alatt tanulmányozta…

Északafrikai kikötők

Tunisztól Tangerig Afrika mindig is népszerű úti célja volt az utazóknak. A most következő mű szerzője, Dr. Tóth Rezső is szeretett utazni és nagyon vágyott Afrikába. Beöthy Zsolt társaságában végül 1903-ban teljesült a vágya és sikerült eljutnia Észak Afrikába. Úti élményeiről és az ott látottakról írta meg, „Északafrikai kikötők, Tunisztól Tangerig” című művét. A könyv…

A sivatag népe

A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat következő kötetét ismét Antoni Ferdynand Ossendowski jegyzi. Az előző bejegyzésben bemutatott Carter-Mace kötet, csak rövid időre szakította meg Ossendowski „egyeduralmát” a sorozatban. „A sivatag népe” címmel megjelent kötetben a szerző Észak-Afrikában, Marokkóban tett hosszabb utazásáról, itt szerzett tapasztalatairól és megfigyeléseiről számol be a tőle megszokott lebilincselő stílusban. Ossendowski…