Napkeleti képek

Bárki, aki nyilvánosan ír vélhetően reménykedik, hogy valakik olvassák is írását. Személyesen is így vagyok ezzel, bár most kicsit speciális a helyzetem. Reményeim szerint ismét sokan olvassák majd a bejegyzésem, de abban is reménykedek, hogy lesz egy ember, akihez nem jut el a friss bejegyzésem híre. Nem más ő, mint az egyetemi konzulensem. Már javában…

Bolyongások az olasz ég alatt

Minap esti lefekvés előtti szokásos internetes bolyongásom során, egy talán még 2017-ben készült Nádas Péter interjút olvastam, melynek aktualitását, az akkor megjelent „Világló részletek” című könyve adta. Az interjú egyik részében feltűnik Mezei Mór neve is, aki Nádas apai dédapja volt. Ennek kapcsán mesél maga az interjúalany Mezei Mór testvérének Mezei Ernőnek Kossuthnál történt látogatásáról…

Észak szigetei

Jankovics Marcell, Jankovics Marcell, Jankovics Marcell és Jankovics Marcell. Négy generáció, négy Jankovics Marcell. Időben a hozzánk legközelebbi a kiemelkedő magyar rajzfilmrendező, grafikus, író és kultúrtörténész volt, aki idén májusban hunyt el 79 éves korában. Az ő apja egy banktisztviselő volt, akinek apja és nagyapja is szintén Jankovics Marcell volt. A felsorolás első helyén mai…

A czeglédi százas küldöttség Kossuth Lajosnál Baracconeban, Olaszországban

Nagy kedvencem Vértesi (akkor még Virter) Károly, „Úti képek Olaszországból” című könyvében meséli el Kossuthnál történt látogatásának élményeit. Vértesi megérkezik Kossuth házához Collegno al-Barraconéba, ahol a bebocsájtás előtt a ház előcsarnokában kellett várakoznia Kossuth a száműzetésben is hű barátja, Ihász ezredes érkezésére, aki amolyan titkárként szervezte a volt kormányzó programjait. A várakozás perceiben az előtérben…

Egressy Gábor törökországi naplója

Valamikor idén tavasszal mutattam be Szöllősy Ferencz sok szempontból különleges művét, „Kossuth és a magyar emigratio török földön” címmel. A szerző jó viszonyt ápolt Kossuthtal és vele együtt menekült a világosi fegyverletétel után török földre. Kapcsolatuk azonban megromlott, útjuk elvált egymástól. Szöllősy műve csak halálát követően, 1870-ben jelenhetett meg, politikai okokból. Az emigráció történetét Szöllősyn…

Úti képek Olaszországból

Ismét egy Vértesi mű, akarom mondani Virter. Aki rendszeres olvasója az ELBIDA projektnek az biztosan emlékszik rá, hogy Vértesi Károly a bácskai ügyvéd és útirajz író, az eredeti Virter családi nevét csak 1885-ben változtatta Vértesire. Addig kiadott két könyve Virter Károly szerzői név alatt jelent meg. E kettő műből következzék most az „Úti képek Olaszországból”…

Kossuth és a magyar emigratió török földön

Kossuth Lajos és vele együtt több magyar menekült 1849. augusztus 17-én lépte át a török határt Orsovánál. Szöllősy Ferencz, Kossuth elnöki titkáraként jelen volt a hosszú emigráció kezdetén Törökországban. Feljegyzéseiből és leveleiből aztán, halála után 16 évvel jelenik meg, a „Kossuth és a magyar emigratió török földön” című érdekes munka. Különös és a maga nemében…

Amerika

Magyarok a modern csodák világában 1928. március 5.-én egy különvonat indult a Keleti pályaudvarról Cherbourgba. A szerelvényen utazó több száz „zarándok” aztán hajóra szállva Amerika felé vette az irányt, hogy az 1848-49-es szabadságharc 80. évfordulója alkalmából New Yorkban állított Kossuth szobor avatásán részt vehessen. A zarándokok között volt dr. Biró Zoltán grafikus is, aki élményeiről…