Könyvek

Egy keleti utazásról szóló igazi kuriózumot ígértem az utolsó bejegyzésemben. Nos, akkor itt is van a már beharangozott extrém ritkaság. Amikor gyűjtőként egy addig sohasem látott kötetet találok, akkor elsősorban internetes forrásokban szoktam utánanézni a műnek. Első lépésként egy független műkereskedelmi portál archívumában szoktam rákeresni az adott kötetre. Amikor itt nem jelez találatot, már széles mosoly ül ki az arcomra, mert ez egyértelműen utal arra, hogy nem egy gyakori darab a legfrissebb fogás. Aztán még pár bevett internetes forrás megtekintése után válik egyértelművé, hogy igen különleges művet sikerült a gyűjtemény részévé tenni. Végül, mikor a gyűjtőtársak is megsüvegelik a találatot, már biztos lehet benne az egyszeri gyűjtő, hogy egy igazi kincset talált. Nem gyakori jelenség ez, de Adorján Sándor „Keleti képek” című könyve pontosan egy ilyen eset volt. A szerző életrajzában megjelenik a mű, azaz létezése egyértelmű, de tényleges könyv formájában, kézzelfogható módon megjelenő formában nem találtam róla semmit. Így az extrém ritka kifejezés talán még nem is érzékelteti igazán a könyv előfordulási gyakoriságát. Adorján a kor ismert írója, újságírója (vélhetően) 1887. szeptember 14-én indult 3900 mérföldes keleti utazására Korfu, Egyiptom, a Szentföld, Törökország és Görögország érintésével. Az utazó közösség vezetői között ott van Erődi Béla és Páter Angeli is, akikkel már nem először találkozunk az ELBIDA projektben. Élményeiről és tapasztalatiról hazatérését követően írja meg „Keleti képek” című művét, mely egy igen különleges humorral fűszerezett, irodalmi stílusban megírt, kiváló útleírás lett. A könyv 1888-ban jelenik meg Budapesten a Singer és Wolfner Kiadó gondozásában. A 149 oldalas műben illusztráció nem található.

Extrém ritka mű

Adorján Sándor

Adorján Sándor író, hírlapíró 1858. január 5.-én született Debrecenben. Szülei Weiss Viktor és Bleyer Anna voltak. Adorján Sándor 1881-ig a Weiss Sándor nevet használta, majd ezt követően változtatta csak Adorjánra. Iskoláit Nagyváradon és Budapesten végezte. Szeretett utazni és sokat is utazott. Bejárta Németországot, Franciaországot, Egyiptomot, Palesztinát, Görögországot és Törökországot. Debrecenbe kezdte hírlapírói munkáját, majd több újságnál is aktívan tevékenykedett újságíróként. Volt nagyváradi, aradi és fővárosi lapoknál is munkatárs. 1881-1882 között az Ország-Világ című lapnak dolgozott, 1890-től a Nemzetnek, később a Magyar Nemzetnek lett felelős szerkesztője. Az újságírás mellett rendszeresen végzett műfordítói munkákat is, sőt a Nemzeti Színház részére színműveket is fordított. Alkibiadesz és Camille Epernay álnéven sok színes cikket írt, különösen a fővárosi társasági élet eseményeiről. Később visszavonult a hírlapírói munkától és tisztviselőként vállalt állást. A Magyar Államvasút felügyelőjeként vonult nyugalomba. A m. kir. miniszterelnök 11.300/1944. M.E. számú határozata (mely a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők műveinek a közforgalomból való kivonását határozta meg) Adorján műveit is érintette, rákerült az érintett magyar zsidó szerzők listájára. Halálát homály fedi, valamikor 1944. márciusa után hunyt el, vélhetően Budapesten, 86 éves korában.

Részlet a könyvből:

Éjfél után mentünk tovább, elhagyva magunk mellett Paxo szigetét; reggelre kelve szelünk megváltozott; siroccoból lett északnyugati szél, s hajónk elkezdett fenyegetően himbálózni; habra hab szakadt, zugva verődött az Achilles oldalára, kergetett bennünket, de ugy emelt, hogy majd feldöntött. A társaság tagjai kezdtek némi szorongással egymásra nézegetni. A pompás reggelinél, melyet eddig valóságos mohósággal fogyasztottunk el, most nagy hézagok támadtak a hajdan sürü sorok között; némelyek felálltak és sápadtan bár, de erőltetett egyenességgel vonultak vissza kajütejeikbe. A hajó recsegett, ropogott, az épen maradottak czitromot szopogattak. S mintha a sors még gunyolódni akart volna velünk, ép amikor legerősebben dühöngött a magányba vonulás, érkeztünk Leokádia szigetéhez. Küldtünk feléje egy szomoru üdvözletet, olyant, aminőt csak jó ösmerős küldhet.

Korfu kikötője

Korfui panoráma

Egymásután maradoztak el az apró jónai szigetek, melyeknél hajdan annyi görög és római, utóbb még több velenczei, francia és török katona verte be egymás fejét. Elhagyók Ulysses hazáját, Ittakát, Kephaloniát, Zántét, melynek kikötőjét ép a lemenő nap aranyozta be, és – ámbár magyarok volnánk, – az a gondolat, hogy az a sziget szép nőiről is nevezetes, kissé nyugtalanított, – Origot, Krétát kellő áhitattal gondoltunk mindarra, a mit a mythologiából felidézhettünk, s nagy mértékü lenézéssel távcsöveztük meg a szigetek kopár szirtjeit, koldus növényzetét, itt-ott látható házacskáit; csak ha néhol város látszott; vagy világitó torony, éreztünk magunkban olyan elfogódást, melyet támaszt a történelem, s annak a gondolata, hogy minő mérhetetlen nagy az a tenger, melyre mi kis hajócskánkat rábizók.

Alexandria

Kairó látképe

Kairó, a pasa rezidenciája

Kréta óta nincs sziget, s nincs már vihar sem. Elhagytuk Európát egészen, és Afrika perzselő forrósága emészt már mindnyájunkat. Most óhajtjuk a zivatart. legyen szélvész, vihar, olyan amint csak lehet; öldökölje az utasok felét (a másik felét, amelyben mi nem vagyunk, természetesen) a legerősebb tengeri betegség, csak ez a forróság muljék le rólunk. Kétségbeejtő liberalismussal, darabonkint fosztjuk meg toilette-ünket lassankint, de nem tudunk magunkon segiteni. Kigondoltuk már azt is, hogy a hajó vizi puskájával  csináltatunk magunknak tenger-vizes douchet, mind hiába. A sós víz meleg, s még izgat is; a kabinok olyanok mint egy-egy kályha, s a Lloyd-gőzös kitünő konyhája sem kárpótol a gyötrelmekért amiket kiálltunk. Ugy nézünk ki valamennyien, mintha le volnánk forrázva, csak kapitányunk tartja meg a mennyire lehet „hideg” vérét, s figyelmeztet bennünket arra, hogy ha ebben a melegben ellankadunk, akkor Kairóban és a sivatagon meg fogunk aszalódni mint a szilva. Szép kilátások.

Jaffa forgalmas piactere

Jaffai utcakép

Jaffa látképe

Sehol a hajón megmaradni nem lehet; annyi szellő nincs, amitől az árbóczlobogó megmozdulna; a tengerről vakitón süt vissza a verőfény, két nap tüzdeli ránk mérges sugarait, és afrikai mind a kettő. Oh, délutáni dunaparti corso, amelynek napsütötte, meghigult asphaltjába, azt hivők, hogy meg lehet főzni a tohást, mint áhitalak hüvös akáczaiddal, enyhe budai levegőddel!

Ecce Homo

Jeruzsálemi utcakép

Damaszkuszi kapu

Az utazás türelmetlenségét, – hajónk is ugy reszket folyton a gép rángásai alatt, mintha hideglelős volna, hogy egészen ideges lettem miatta, – enyhitik a regg és az est gyönyörei. Reggel amikor a nap felkel a tengeren: előbb átizzik pirossá, véresen lángolóvá, parázsbiborrá az egész keleti rész; aztán az égbolt a narancsból olvad át rózsaszinüvé, s lassan, fölséges méltósággal darabonkint emelkedik ki a tüzes golyó – ah! annál nagyobbszerüt elképzelni sem lehet. Én is csak ugy képzelem, mint önök, mert kabinjaink olyan forrók, hogy csak reggel felé tud elnyomni az álom, addig gyötrődünk mint a halálra itéltek. A nap lenyugtát ellenben mindig személyesen megszoktuk nézni ebéd utáni fekete kávé mellett. S amikor a tüzes korong elvesztette már minden fényét, ugy, hogy bátran beletekinthetünk, akkor nézdegéljük, mint merül el fokrólé-fokra, s őt perdzdzel eltünte után kezdődik az a hüs levegő, melyből erőt meritünk a következő nap fáradalmaira.”

Halászok

Hordár Konstantinápoly utcáján

Galata híd

Adorján Sándor egy több, mint százfős utazótársaság tagjaként indult keleti útjára. Az utazást a Magyar Államvasutak menetjegy irodájának főnöke Schwimmer Pál szervezte. Vonattal jutottak el Fiuméba, majd onnan az SS Achilles nevű hajóval indultak Korfu irányába. Korfuban megálltak szenet felvenni majd tovább hajóztak Alexandria irányába. Alexandriából vonattal utaztak Kairóba, majd ismét vissza a kikötőbe és tovább mentek Jaffa (Tel-Aviv) felé. Jaffa után Jeruzsálem következet, majd Konstantinápoly és Athén érintésével érkeztek vissza Triesztbe. Az Adorján Sándor szerint 3900 mérföldes utat 26 nap alatt tették meg. A társaság létszáma miatt a szervező az utazókat öt csoportra osztotta és minden csoportnak kinevezett egy-egy vezetőjét. A vezetők között megjelenik Erődi Harrach Béla és Páter Angeli is. Mindkét személlyel találkoztunk már az ELBIDA projektben, hiszen Erődi mind a négy műve szerepelt a blogban (A fáráok országában, A Szentföldön, az Utazásom Sicilia és Málta szigetén, valamint a Török mozaik). Erődi „A Szentföldön” című művében pedig szerepelt Páter Angeli is, aki akkor a Szentföld főbiztosa volt.

Athén – Hadrianus diadalív

Adorjánék hajója az SS Achilles

Páter Angeli

Adorján Sándor könyve amellett, hogy gyűjtői szempontból egészen komoly ritkaságnak számít, kimondottan élvezetes és sok humorral fűszerezett olvasmány. Adorján maga, nem volt egyértelműen elragadtatva az úttól, hiszen összegzésként annyit ír róla, hogy „Kurta volt, tarka volt, áfrikai, ázsiai expeditionak rövid volt, kirándulásnak hosszu; tanulmányutnak kevés, kéjutazásnak sok, szegény embernek drága, gazdagnak olcsó: mindent összevéve valami olyan se hus se halféle volt biz az, amelynek haszna alig, legfölebb szórakoztató gyönyörködés lehetett az eredménye: aféle panoráma utazás.” Talán ez a rövid idézet is mutatja, hogy egészen bámulatos stílusa van a szerzőnek, ami miatt olvasmányélmény tekintetében kiemelkedik a kor hasonló útvonalát bejáró más szerzők útleírásaiból a mű. Beszerezni lehetetlen a könyvet, elektronikus formátumban nem létezik, így sajnos keveseknek okoz majd hasonló élményt még egy darabig, mint nekem. A már többször említett könyvszkenner azonban már a könyvtár szobámban pihen, így amint időm engedi a tervezett elektronikus archívum létrehozását, biztosan az elsők között lesz a “Keleti képek” című könyv, amely a szkenner alá kerül, hogy Adorján Sándor különleges műve másnak is élményekkel teli olvasást hozhasson. A szerzőtől azonban most búcsúzunk, hiszen ismereteim szerint ez az egyetlen utazással kapcsolatos műve, de a ritkaságok bemutatása továbbra is folytatódik itt, az ELBIDA projektben.

2 hozzászólás

  1. Nevezetes társasút volt, nem csak Erődi Harrach, de például Wosinszky Mór, a későbbi szekszárdi apát és múzeumalapító, szintén útleírás szerző is velük utazott. Sőt, báró Szentkereszty György A Keleten címmel ugyancsak 1888-ban jelentette meg erről az útról útleírását, az is érdekes olvasmány.

Hozzászólás a(z) Korányi Tamás bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment