Valamikor idén tavasszal mutattam be Szöllősy Ferencz sok szempontból különleges művét, „Kossuth és a magyar emigratio török földön” címmel. A szerző jó viszonyt ápolt Kossuthtal és vele együtt menekült a világosi fegyverletétel után török földre. Kapcsolatuk azonban megromlott, útjuk elvált egymástól. Szöllősy műve csak halálát követően, 1870-ben jelenhetett meg, politikai okokból. Az emigráció történetét Szöllősyn kívül azonban mások is megörökítették, hiszen a Kossuthot Törökországba kísérők köre jelentős volt. A kísérők között volt Egressy Gábori is, a kor ismert színésze, aki naplójában részletesen mesél az utazásról, de emellett sok-sok izgalmas háttér információt is nyújt az emigráció során történ egyéb eseményekről. A szerző műve, „Egressy Gábor törökországi naplója” címmel jelent meg, amely eredeti kiadásban meglehetősen ritka műnek számít. A könyvet Kozma Vazul nyomdájában nyomtatták, majd 1851-ben adták ki Pesten. A 242 oldalas műben illusztráció nem található.
 |
| A ritka könyv címlapja |
 |
| Egressy Gábor |
Egressy Gábor színész 1808. november 3-án született Sajólászlófalván. Születésekor Galambos Gábor néven látta meg a napvilágot. Apja Galambos Pál református lelkész, míg édesanyja Juhász Julianna volt. A miskolci református gimnáziumban végezet a tanulmányait, ahol már erősen benne volt a színészet iránti vágy. 1826-ban lép fel először Rosznyón a „Szent a törvény, szent az esküvés” című darabban, ahol Angelo a szolga szerepét játszotta. Szülei nem pártolták a szakmaválasztását, ezért háromszor is megszökött otthonról, hogy színészkedni tudjon. 1828-ban csatlakozik Miskolcon az erdélyi dalszíntársulathoz, amellyel Kassán és Kolozsváron is fellép. 1826 és 1835 között vándortársulatokkal utazik és gyakorlatilag majd minden magyar városban fellép. Volt színlaposztó, súgó, világító, díszítő, festő, balett-táncos, énekes és színész is. Tartósan csak Kassán van jelen, ahol közel öt évig a báró Berzeviczy Vince és gróf Csáky Tódor színésztársulatában szerepel. 1831-ben elveszi Szentpétery Zsigmond húgát, Szentpétery Zsuzsika színésznőt. 1833-ban Kolozsvárra ment, ahol aztán részt vett a Bánk bán ősbemutatóján. 1835-ben, ahogy művének első soraiban is írja budapesti lakos lett és a budai Várszínházban meghívásra vállalt munkát. 1837-ben színészmesterséget tanul Bécsben, de csak rövid ideig, mert 1837 augusztusában már a Pesti Magyar Színház társulatának a tagja. Jó kapcsolatot tartott fenn Vörösmarty Mihállyal és 1844-ben barátságot kötött Petőfi Sándorral, akiről vélhetően ő készítette az egyetlen fotót.
 |
| Az egyetlen Petőfi fotó (vélhetően Egressy Gábor készítette) |
Számos nagy szerepe volt, de művészi pályafutása során voltak hullámvölgyek is, amelyek elsősorban szeszélyes természetének voltak betudhatók. 1843-ban külföldre utazott és egy bő év alatt bejárta Münchent, Badent, Karlsruhét, Stuttgartot, Strassburgot és Párizst. 1848. március 15-én ő adja elő a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt. A szabadságharc kitörésekor nemzetőrnek állt, elkísérte Kossuthot a népfelkelést szervező toborzóútjára, majd két hónapig Szeged kormánybiztosa volt.
 |
| Fotó Egressy Gáborról (1844) |
Amikor az osztrák hadak előrenyomulása miatt megszűnt a szegedi kormánybiztosság akkor Miskolcra ment, ahol a saját maga által toborzott 500 főből álló csapat vezére lett. Kassa és Eperjes táján ezzel a csapatával csatázott, de megsebesült. Gyógyíttatása céljából Pestre utazott, ahol aztán rövidesen Ákos fia oldalán már önkéntesként vesz részt a budai vár ostrománál. Rövid időre ismét a Nemzeti Színház tagja, de az oroszok bevonulásakor Petőfivel együtt Erdélybe ment Bem táborába. A világosi fegyverletétel után halára ítélik, de Bemmel együtt sikeresen Törökországba menekül. Viddin, Sumla, Nikápoly és Konstantinápoly után 1850 szeptemberébe tér haza, de csak 1851-től alkalmazza ismét a Nemzeti Színház, mint operai és jelmezrendezőt. 1851. október 7-én végül amnesztiában részesül. A következő évek során a nemzeti színpadán kevés szerepet kapott, sőt volt, hogy törölték nevét a társulatból is. Éppen ezért vidéki vendégszerepléseket vállal, föllép Újlakon, Szigeten, Szatmáron, Nagykárolyban, Nagybányán, Debrecenben, Kolozsvárott és még számos helyen. 1855-ben aztán ismét szerződtette a Nemzeti Színház. 1863-ban a Kisfaludy társaság soraiba választják, 1865-ben pedig a Színitanoda tanára lesz. 1866. július 30-án a „Brankovics György” című darab közben a színpadon szélütés éri, majd pár órával később meghal. A korának egyik legműveltebb színészének tartott Egressy Gábornak életében összesen 358 szerepe volt.
Részlet a könyvből:
„Hajnalban, a mint szemeinket felnyitók: a Bosforus tengerszorulat nyílásában találtuk magunkat. Ez ama keskeny csatornavölgy, mellyen át a Fekete és márványtengerek összefolynak. E keskeny csatornavölgy választja el Ázsiát Európától. Ennek partjain fekszik a világhirű Bizáncz, mellyet most a keresztény világ Konstantinápolynak, a török Sztambolnak, a bolgár, szerb és őrmény Czarigrádnak nevez.
 |
| Korabeli Konstantinápoly |
A Bosforus kapuját apró vármüvek védelmezik, mellyek szemközt feküsznek egymással a Bosforus partjain, ágyutelepekkel ellátva. A Bosforus nem egyéb, mint az Olymp és Haemos hegylánczok közötti mély és szük völgy, mellyet tenger borit. Mihelyt a nyílást elhagyók: a völgy kanyarodik, a látkör bezárul utánunk, s a Bosforus gyönyörü tavat képez, minden perczben változó tájképekkel. E csatorna legkisebb szélessége négyszer, a legnagyobb nyolczszor haladja meg a Dunáét. Egy órányira haladva befelé, a parthegyek kies vidékein mindkét felől kezdik mutatni magokat a nagy pashák gyönyörü villái, majd a szultán mulatókertei s vadászkastélyai.
 |
| Korabeli Konstantinápoly |
Az ember nem tudja, hová merre nézzen?… Itt, ott roppant fregátok, torony magosságu árboczaikkal. A parti paloták mind sürübben következnek jobb és balfelől. Most egy tágas öböl nyílik meg. Az europai oldalon, kies völgy kebelén tündéri város, ismeretlen növényzetü ligetek között. ‘Mi város ez?…’ kérdezem az egyik hajóstisztet? „Ez Bujuktere, legszélső külvárosa Konstantinápolynak.”
 |
| Korabeli Konstantinápoly |
A Bosforus ujra kanyarodik, s uj képeket mutat. Az ázsiai partok palotasorai, hegyek és erdők árnyaiban sötétlenek; az europai partok városai hajnalszinben ragyognak; s e bübájos árny és fény, egymás tárgyait kitüntetni versenygenek.
 |
| Viddin látképe |
Mindkét felől csodaszép városok nyulnak el keskenyen a partok hosszában, s a hegyek oldalain. A jobb felőliek egymásután következő külvárosai Sztambulnak, ugymint Bujuktere, Terapia, Bebek, Ortachia, Jenikő. A balfelöliek Szkutarihoz tartozó városrészek.
 |
| Orsova |
Gőzösünk már három óra óta halad Sztambul hosszában, a nélkül, hogy e városok egyetemének végét beláthatnók… Most megnyílik a látkör, s jobb felől látszanak Tophana, Péra, Galata városrészek egy csoportban; s ezeken tul egy különálló hegyen, a valódi Sztambul. Ennek átellenében Ázsiában, hasonló hegyen, Szkudari, mint Konstantinápoly kiegészitő része. Sztambul és Szkudari között, a tenger közepén Leander tornya, mint egy határpontjaul a Bosforusnak, melly itt ismét szétnyitja partjait, hogy a márvány tengert Sztambul és Szkudari falai alá bocsássa.
 |
| Korabeli Konstantinápoly |
Ég és tengerek, föld és emberek, természet és képzelet egyesülnek itt, hogy szépet teremtsenek, minő nem létezik több e sötét csillag felületén. Hegyek és völgyeken egymás felett függő, s magánálló paloták ezrei. Tova Sztambol magosságain a nagy méltóságu Sophia moshé, négy karcsu minarettel, s ezek mindenikén három gömbölyü erkélyjel. Amodább Mahmud Szultán imaháza, hat merészen sugár minarettel, s ezeken ismét hármas erkélyekkel. Kissé alantabb, gyönyörü kertek között a régi Szerájl-palota, vagy fényes kapu, tömérdek domboru s ónfedelü kúpjaival. Kertjei magas bástyafalakkal és csonka vártornyokkal keritvék. Még alantabb a szultáni özvegy háremnők palotái, mint megannyi török kolostorok. Tömérdek minarett mindenfelé. Itt lent a ázsiai parton Mahmud szultán, az europain Abdul Medsid tündér palotái arany kapuik, s gyönyörü kerteikkel.
 |
| Nikápoly |
A pérai magasokon, sötét cziprus erdők körében a külhatalmak követségi palotái, europai pompában. A legtávolabbi hegyormokon nagyszerü laktanyák, őrtornyok és vármüvek. A városrészek kebelében mind a két parton platán-, szil- és czipruserdők zöldszigetei. A galatai öbölben, s az Aranykürt nevü tengerágazat torkolatában, – mint egy uszó város, – több mint négyezer hajó, nemzeti lobogóival, minden részéből a világnak. Közöttük, de leginkább a Bosforus közepén, roppant hadi fregátok, vitorlások és gőzösök, 60-80 ágyuval. Számlálhatlan hosszukeskeny alaku csónak, tarka népével minden irányban czikázva. Közöttök a tenger habjain hintázó fejér madarak és bukfenczet hányó delfinek. Amott kint, a márványtenger síkjain, duzzadt vitorlák, mint apró fejér hójagok. Mindenfelé száguldó gőzösök. Fent az ég szine ázurkék, lent a tenger taváé smaragdzöld; a középen függő mesés városok fölött: hullámzó szivárványok délibábja; s az összes táj fölött keleti zománcz varázsa. Részegitő látvány, egészben és részeiben.
 |
| Viddin |
Ez a megtestesült költészet… Minő lehet ez a boldog emberek szemében!… Gőzösünk a galatai partoktól mint egy 500 lépésnyire horgonyt vetett. Mielőtt kiszállanánk: az angol püspök szobájába szólit. Arczán a jóság égi sugárival, s némi elfogultsággal kér: engedném meg neki, mint igaz kereszténynek és felebarátomnak, hogy velem vagyonát megoszthassa… s reszkető kézzel fogván meg kezemet: tőle nehány lonisdort elfogadnom kényszerit… Mélyen meg valék indulva, nem szólhaték. Kért egyszersmind, látogatnám meg őt Pérában, a hotel d’ Angleterre-ben, hová szállani fog. Névjegyét átadá, s elkérte az enyémet. Sztambulban csak két napot töltend, aztán utját Jeruzsálem felé folytatandja.”
 |
| Segesvár 1850 körül |
Egressy Gábor könyve több szempontból is izgalmas volt számomra. Az egyik ilyen Petőfi személye a műben. Igaz, hogy „csak” epizódszereplő a műben, de mégis rendkívül érdekes a szerző és Petőfi története. Egressy és Petőfi jóbarátok voltak. Barátságuk valamikor 1844-ben kezdődött és egészen Petőfi haláláig tartott. Vélhetően Egressy volt az egyetlen Petőfi Sándor alakjáról fennmaradt dagerrotípia fénykép készítője is. Egressy naplója érdekes adalék lehet a Petőfi halála során felmerült bizonytalanságok kapcsán is, de nevüket a „Nemzeti dal” vitában is egy lapon olvashatjuk.
 |
| A segesvári csata |
Gyermekként azt tanultam az iskolában, hogy 1848. március 15-én, Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavalta az általa írt Nemzeti dalt. Nem így volt, mint ahogy Dugovics Titusz sem létezett és valószínűleg Mátyás királyunk sem volt igazságos. Finom kifejezéssel élve, történelmi csúsztatásaink azért kerültek elő az Egressy könyvét bemutató bejegyzésben, mert a szerző neve is előkerült a „Nemzeti dal” ügy kapcsán. Miután kiderült, hogy Petőfi nem szavalt Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén, akkor több történész állt elő azzal a teóriával, hogy a lépcsőn szavaló ember valójában Egressy Gábor volt. Vélhetően ez is tévedés, és nagy valószínűséggel az igazság az, hogy senki nem szavalta a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőén. Petőfi mondott beszédet akkor és ott, de a Nemzeti dal nem hangzott el, ugyanakkor a korabeli Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap 1848. április 22-i számának mellékletében jelent meg egy olyan illusztráció, amin éppen a híres költő az említett helyszínen beszél. A mellékletben a Kálózdi János által megzenésített Nemzeti dal kottáját volt, címlapján a Petőfit ábrázoló képpel. Vélhetően ez indította el a legenda alakulását. Azonban sem Petőfi saját naplójában, sem más nem említ konkrét beszámolót a Nemzeti dal szavalásáról. Egressy Gábor neve akkor került elő, amikor Petőfi személyes szerepvállalása az eseményben már kétséges volt, de az esemény még úgy tűnt valóban megtörtént. Tény, hogy aznap Egressy is szavalta emberek előtt a Nemzeti dalt, de biztosan csak a Nemzeti Színházban. Semmi bizonyíték vagy tény nincs arra, hogy a múzeum lépcsőn is előadta volna. Jelenlegi álláspont tehát az, hogy Petőfi és Egressy is szavalt Nemzeti dalt 1848. március 15.-én, de a Nemzeti Múzeum lépcsőjén egyikük sem tett ilyet, mint ahogy vélhetően senki sem.
 |
| A tévedésre okot adó illusztráció |
Egressy művében az első pár „naplóbejegyzés” még az emigráció előtti időszakot mutatja be. 1849 júliusában, amikor már elindult a szerző, találkozik Berényben Petőfivel és családjával. A szerző csatlakozik Petőfiékhez, és közösen indulnak tovább Nagyvárad irányába. Petőfi a családját Tordán egy baráti családnál, biztonságban hagyja és már feleség és gyermek nélkül mennek a szerzővel tovább Marosvásárhely felé, ahol csatlakoznak Bem seregeihez. Egressy beszámolója szerint, Petőfi rajongott Bemért. A naplóban leírtak szerint Bem is kedvelte Petőfit, sőt talán még féltette is, így nem ragaszkodott ahhoz, hogy csatlakozzon hozzájuk, mikor Segesvárra indultak. Petőfi azonban hajthatatlan volt és velük ment. Egressy ekkor látta utoljára barátját. Bem sérülten érkezik vissza Marosvásárhelyre. Elmesélte, hogy még látták Petőfit, vászon kabátjában, gyalog, az országúton keresztül futni a kukoricaföldek felé, aztán végleg elvesztették a nyomát. Bauer százados beszámolója szerint, aki a csata során fogságba esett, majd onnan sikeresen megszökött, nem látta a foglyok között Petőfit, így alig maradt remény arra, hogy a költő túlélte a csatát. Egressy bízott benne, hogy esetleg Tordára a családjához menekült, de soha többé nem kapott hírt felőle.
 |
| Bem József |
Petőfi halála a mai napig tisztázatlan. A két létező verzió hívei még nem tudtak egyezségre jutni, hiszen egyik állításnak sincs 100%-os bizonyítéka. A klasszikus teória szerint Petőfi Segesvárnál elesett. Így tanultuk történelemből, és Egressy naplója is inkább ezt a verziót támasztja alá. A másik teória az, hogy Petőfi fogságba került és a távoli Oroszországban élte le élete hátralévő éveit, konkrétan a dél-szibériai Barguzinban ahol 45 éves korában halt meg, tüdőbajban. 1984-ben kelt életre a legenda, amikor Vaszil Vaszilovics Pahrija szovjet szerző cikke megjelenik a barguzini Petőfi legendáról. A Bajkál-tó közelében fekvő településen az a legenda élt, hogy lakott ott egy Alexander Petrovics nevű magyar egészen a haláláig. A cikkben még a sírról egy fotó is látható volt, amelyen a felirat szerint Petrovics István fia, Sándor, magyar őrnagy és költő nyugszik ott. A hír hallatán egy magyar nagyvállalkozó Morvai Ferenc indít expedíciót a sír felkutatására. 1989 júliusában meg is lelik az említett sírt, amelyben a fellelt csontok és koponya vizsgálatát követően, bejelentik Petőfi maradványait találták meg. Az antropológusok több olyan jellegzetességet azonosítottak a maradványokból, amely egyértelműen Petőfi Sándorra utalt. A vizsgálat során az Egressy által készített fotót is felhasználták, mint egyetlen ismert Petőfi fotó. 1989 novemberében az MTA vizsgálata azonban azzal az eredménnyel zárult, hogy a Barguzinban előkerült csontmaradványok egy nőtől származnak. 1991-ben, 1996-ban és 2001-ben is vizsgálták a csontokat, de változást továbbra sem volt az ügyben. A DNS vizsgálat eredményes lehetne, ugyanakkor a belügyminisztérium kegyeleti okokra hivatkozva nem engedte, hogy Petőfi szüleinek sírját feltárják, és onnan mintákat vegyenek. 2015-ben aztán újabb fordulat állt be az ügyben. Morvai Ferenc megkereste Petőfi szüleinek az oldalági leszármazottjait, akik közül többen is hajlandóak voltak a genetikai vizsgálathoz szükséges mintákat biztosítani. A kínai genetikusok által elvégzett vizsgálat eredményeit 2015 márciusában jelentették be. A barguzini minta gyakorlatilag teljes egyezőséget mutat a szülők oldalági leszármazottainak mintájával, így bejelentik, hogy Petőfi maradványai azok, amit dél-Szibériában megtaláltak. Természetesen a rejtély még nem ért végett, hiszen a hivatalos álláspont ma is az, hogy Petőfi Segesvárnál elesett. A hivatalos álláspont ez, de mindenki eldöntheti, melyik verzió az amelynek inkább hitelt ad.
 |
| Barguzini sírfelirat |
Egressy miután Petőfit elveszti, a vesztes Bem seregeivel menekül tovább egészen Orsováig, ahol aztán csatlakozik, Kossuthoz és a magyar emigránsokhoz. Orsova, Viddin, Lom, Mahlat, Sumla, Nikápoly majd Konstantinápoly útvonalon kísérjük Egressyt, naplója segítségével. 1850. augusztus 23.-ai keltezésű az utolsó naplóbejegyzés Konstantinápolyban, ahol Egressy leírja, véget vet a hontalanságnak és hazatér. Itt ér véget a mű és itt ér véget a nagyjából egy éves utazás is. A kötet egy érdekes adaléka az emigráló magyarok történetéhez, de még érdekesebb, ha Szöllősy művével is összevetjük. Bevallom olvasás előtt a leginkább Kossuth személyének a megjelenése, illetve alakjának a bemutatása izgatott a leginkább. A „Kossuth és a magyar emigratio török földön” című könyv kapcsán említettem, hogy a szerző az utazás kezdetén még jó barátságban volt Kossuthtal, amely aztán az emigráció alatt megromlott és végül komoly ellentét lett a vége. Szöllősy műve ezért is csak 1870-ben jelenhetett meg, de még akkor is csak ismeretlen kiadónál Lipcsében. Egressy műve kapcsán tehát nagyon kíváncsi voltam arra, Ő hogy látta Kossuth személyét, vagy esetlegesen a Szöllősyvel kapcsolatos vitát. Szöllősy neve érdemben egyszer kerül elő a műben, amikor arról ír Egressy, hogy Kossuth eltávolította köreiből Szöllősyt. A történet szerint azért, mert kártyán 300 darab aranyat nyert tőle el. Egy másik történet szerint Orsovánál Szöllősy töltött puskával várta Kossuthot, hogy osztozkodásra kényszerítse, de akkor és ott nem találkoztak össze. Az osztozkodás később történt a Kossuth által elhozott 1000 arany és 13000 pengő forinton, azaz a konfliktus alapja a pénz volt. Ugyanakkor arról is ír Egressy, aki amúgy nem volt a Kossuthoz nagyon közeli emberek körében, hogy egyre nagyobb volt az elégedetlenség a táborban amiatt, hogy a felső vezetésben a kártyaforgalom ezrekre rúg, míg a magyar honvédek közül többen az elégtelen ruházat vagy ellátás miatt halnak meg. Egressy azt írja, ezzel szemben a lengyel és olasz “főnökök” mindent megosztanak katonáikkal. Kossuthot vagy döntését csak finoman, inkább a sorok között bírálja Egressy, ugyanakkor másokkal, így Bemmel való konfliktusát Kossuthnak részletesen leírja. Szöllősy és Egressy műve Kossuthról, annak viselkedéséről és vezetéséről sok ponton egybe cseng. Kossuth, mint a legnagyobb magyar képről egyre inkább azt gondolom, hasonló ez mint Petőfi és a Nemzeti dal, vagy éppen Dugovics Titusz. Sok kiemelkedő dolog fűződik Kossuth Lajos nevéhez, de nem teljesen úgy, ahogy azt annak idején a történelemkönyvekből megtanultuk.
 |
| Orsova látképe |
Minden tekintetben rendkívüli mű Egressy Gábor most bemutatott könyve. Már eleve elképesztő érzés egy olyan könyvet olvasni, amit 1851-ben adtak ki, de még inkább izgalmassá teszi a szerző és az őt körülvevők története. Az utazás a mű fő cselekménye, de a köztes epizódok teszik igazán különlegessé a könyvet. Nagyon erősen ajánlom a könyvet. Ez esetben kicsit könnyebb a dolga azoknak, akik kedvet kapnak és maguk is el szeretnék olvasni, hiszen bár az eredeti 1851-es kiadás nehezen beszerezhető, de létezik reprint kiadás is 2012-ből és elektronikus formátumban is elérhető a mű több helyen, köztük az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában is. A szerzőtől búcsúzunk, hiszen sokkal inkább volt ő színész, mint író, ugyanakkor az „Egressy Gábor törökországi naplója” című műve, igazi kuriózum a maga nemében és az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény egy kiemelt gyöngyszeme.